A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.

Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Szeretnél egy multit? Itt a lehetőség!
2009.06.08. 19:36:35

Az iskolát korábban vezető Tanári Testület, az Igazgató és az Új IgazgatóTanács együttes véleménye és döntései alapján a multizás szabályai és engedélyezése megváltozik. A jelenlegi szabályozás kiegészíti, illetve több esetben felülírja a 2006. 11. 09-én kelt, és többször, legutóbb 2007.02.06. módosított MULTIHÍR c. hírben foglalt szabályokat.

Az ÁlomVilág Ifjúsági Klub minden tagjának (továbbiakban: user) egy, azaz egy Martionos karakter (továbbiakban: diákkarakter) regisztrálására és egyidejű használatára van lehetősége. Ez a karakter a főkarakter. Ez egyben jelenti az engedélyezetlen multik használatának tilalmát is.

Azok a személyek, akik pályázat, majd az IgazgatóTanács felkérése alapján tanári állást vállalnak az iskolában, tantárgyanként legfeljebb egy tanári karakterrel is rendelkezhetnek. A tantárgyal rendelkező user diákkaraktere a saját tárgyából egyáltalán nem, más tárgyakból is csak a tanórákon szerezhetn pontot, házi feladatból nem.
Egyéb, nem tanításból származó pont esetén a pontszámok megállapításakor közölni kell, hogy azokat tanári karakterrel rendelkező user diákkarija megkaphatja-e. (például pályázatok)
Egy karaktert csak egyetlen user használhat, tehát ahogyan tilos a multikarakter, tilos a multiuser is.

Azok a userek, akik megfelelnek az alábbi követelmények mindegyikének, kezdeményezhetik egy második, ún. multikarakter regisztrálását.

A feltételek, amiket a főkarakterrel kell teljesíteni:
- Legalább fél év idő a regisztráció óta
- Legalább 2500 hozzászólás
- Legalább 500 pont

A főkaraktert a multi regisztrálása után sem szabad elhanyagolni, tehát a multi regisztrálása nem karakterváltás. A multikarakterrel pontokat szerezni, házi feladatot írni, vagy pályázatokon részt venni nem lehet. A főkarakter aktivitását a házvezetők ellenőrzik.

Ha a főkaraktered teljesíti ezeket a feltételeket és szeretnél multit, nincs más dolgod, mint:
- Megírni és kidolgozni a karaktered leírását.
- Elküldeni azt a meselo@alomvilag.hu e-mail címre.
- A levél szövegébe mindenképpen bele kell írnod, hogy: ki vagy, mi a főkaraktered neve, melyik házba tartozik, mikor regisztráltál, hány hozzászólásod van, hány pontot szereztél eddig vele és mi az új karaktered igényelt háza. Ezen adatok bármelyikének hiányában a multi-kérelmet automatikusan visszadobjuk. (és küldheted újra)

A beérkezett kérelmeket a kívánt multi házának házvezetője bírálja el, úgy, hogy a Főmesélők fenntartják a jogot ezen döntés felülbírálására és bármelyik multi indoklással való elutasítására. Az esetleges házvezetői vagy Mesélői elutasítás után természetesen van lehetőséged újra próbálkozásra, ám mindenképp azt javasoljuk, hogy konzultálj az elutasítóval, hogy mi volt a gond a karaktereddel.
Az elbírálás menete:
- A multi beérkezése után a Főmesélőknek egy hetük van a beküldött kérelem ellenőrzésére, és amennyiben ez idő alatt nem tesznek kritikai megjegyzést, és az adott házvezetőnek sincs vele problémája, a multi általa (tehát a célház házvezetője által) kerül regisztrálásra. Ha az egy hét (8-9 nap) letelte után sem kapsz választ, akkor keresd meg az adott ház vezetőjét és kérdezz rá bátran, hogy mi a helyzet.

Ha már engedélyezett multikarakteredet cserélni szeretnéd (név és karaktertörténet változás) akkor azt a fenti procedúrának megfelelően, újra kell engedélyeztetni.

Felhívjuk mindenki szíves figyelmét, hogy minden nem engedélyezett multit szigorúan, azonnal, és figyelmeztetés nélkül törlünk, és a visszaeső engedélyezetlen multizók elveszítik annak lehetőségét, hogy engedélyezett multit regisztráljanak.

Lehetőség van egy eddig használt karakter úgymond befagyasztására, akkor, ha a user a főkarakterrel még nem éri el a meghatározott feltételeket, ám feltett szándéka elérni ezt. Ekkor az eddig illegális multi befagyasztásra kerül (belépni igen, játszani, hsz-t írni vele nem lehet, nem szabad), és a feltételek teljesítésekor engedélyeztethető.
Ugyanígy fagyasztható egy (összesen egy!) multi, ha helyette egy másikat szeretnél, de nem szeretnéd töröltetni a korábbit egy ideig.

További kérdéseket itt a hír alatt is fel lehet tenni, vagy használni a fent megadott e-mail címet.

A Martion Mágustanoda IgazgatóTanácsának nevében:
Felföldi W. Dániel
Megosztás a Facebook-on

Hozzászólások
Sötétszívű Nátániel, karpena | 2009.12.04. 09:34:57
Nem kukacoskodnék, de szeretném Sanyi-t (csirke) karakterként visszahozni...Van rá mód? Mert Nátániellel nincs annyi aktivitásom...
Válasz erre
Dörzsölt Kevin, karpena | 2009.08.20. 11:22:02
Múlt héten beküldtem csütörtökön a multi karimat, és még nem kaptam rá választ. Nem akarok türelmetlenkedni, csak hát eltelt egy hét.
Válasz erre
Várhegyi Gabriella Laura, lorton | 2009.08.08. 13:14:04
Én is küldtem be multiigénylést.
Főkari: Várhegyi Gabriella Laura
Multi: Keszthy Dominik
Válasz erre
Dörzsölt Kevin, karpena | 2009.07.06. 13:53:35
Én a képeket fogom változtatni, ha lehet..
Válasz erre
Simon Evidia, ferfex | 2009.07.02. 16:53:58
még eggyel több :)
Válasz erre
Csörgő Eszter, karpena | 2009.06.28. 18:32:50
Iszonytató rámcsapás lesz, ha a majd-valamikor-beregisztrálandó multim mégse ilyen küllemmel fog rendelkezni - de az alap stattok és háttérsztori marad? Kép, meg küllemleírás lenne csak más.
Válasz erre
Erdélyi Diána, lorton | 2009.06.16. 10:16:46
nna. mégse. rossz helyre küldtem a belső üzit xD -.-"" akkor írok egy e-mailt.
Válasz erre
Dörzsölt Kevin, karpena | 2009.06.10. 16:42:47
Szintén.
Válasz erre
Bene Boglárka, neredin | 2009.06.09. 18:50:03
Meg én is..:D
Válasz erre
Rella, neredin | 2009.06.09. 18:43:37
Én is jelentkeztem Belső üzibe
Válasz erre
Bálint Aliz, neredin | 2009.06.09. 18:33:16
Niko, jelentkeztem e-mailen.:)
Válasz erre
Niko, meselo | 2009.06.08. 19:51:26
Ha pedig valaki kimaradt a listából, akkor tessék jelezni. Még mindig van rá esély, hogy néhány igénylést meg sem kaptunk. (Sajnos tényleg előfordulhat, nem ez lenne az első eset.)
Válasz erre
Niko, meselo | 2009.06.08. 19:47:59
Szeretném, ha a felsoroltak felkeresnének engem valamilyen módon - preferálom a belső üzenetes megoldást (ebben az esetben Szabó Erikának) vagy az e-mailt (ebben az esetben pedig elyanon@alomvilag.hu címre).

Havasi Karolina,
Erdélyi Diána,
Bálint Aliz,
Nefelejcs Ida,
Kisházy Rella,
Széchy Natasa,
Morus-Péterfi Artemis,
Bene Boglárka,
Dörzsölt Kevin.

Köszönöm. Aki nem jelentkezik, semmiképpen sem kap multit. Bocsánat, de nagyon furcsának találom, hogy ennyit nem ér valakinek a multija, hogy szólni se tud, hogy vajon mi van vele. (Ismételten tisztelet a kivételnek)

Belső üzenetben avagy e-mailben fogom válaszként küldeni, hogy el lett-e fogadva a karakter-igénylés, avagy sem, esetleg kérünk-e változtatást.

Remélem minden világos, ha mégsem, akkor még mindig el lehet érni engem az említett módokon.
Válasz erre
Képszakadás, meselo | 2009.06.08. 19:37:43
----------------------------------------------------
Válasz erre
Rella, neredin | 2009.06.01. 18:56:14
Köszi nagyon.:D Nincs mit:D
Válasz erre
Bene Boglárka, neredin | 2009.06.01. 18:01:10
igen ám! nagyon köszi!:P szívesen Tasa!:D
Válasz erre
Széchy Natasa, neredin | 2009.06.01. 18:00:35
Köszönjük :D (nektek meg a támogatást lányok ;) )
Válasz erre
Niko, meselo | 2009.06.01. 17:41:49
Át fogom akkor nézni az e-mailjeimet. Nem ígérem, hogy pillanatok alatt lesz elintézve minden, de nehéz úgy dolgozni, ha nem akad a másik oldalról segítség. (Tisztelet a kivételnek, ez most nem azoknak szól, akik jelezték a multi igénylését)
Válasz erre
Rella, neredin | 2009.06.01. 17:38:05
Én is egyetértek a lányokkal.
Válasz erre
Bene Boglárka, neredin | 2009.06.01. 16:50:33
egyetértek..:D:D:D
Válasz erre
Széchy Natasa, neredin | 2009.06.01. 15:31:51
Nem lehetne, hogy akkor azok kapjanak engedélyt, akik ide is írtak? Mert nem akarok azok miatt örökké várni, akiknek nem fontos a multijuk...
Válasz erre
Dörzsölt Kevin, karpena | 2009.05.29. 10:13:33
Köszi Rin, de most már sikerült. Szóval le van írva az alattam levő hsz-ben minden, ami szükséges, asszem. ^^
Válasz erre
Náray Farkas Adrienn, karpena | 2009.05.29. 09:14:10
Mivel egyik ismerősöm nem tud belépni a karijához, én szeretnék írni a helyében. Beküldött egy multit a mesélőknek, aztán javítva elküldte Felföldi userének, és még nem kapott választ.
Fő kari: Dörzsölt Kevin
Multi: Oxenmayer K. Ráhel

Előre is köszöni.
Válasz erre
Bene Boglárka, neredin | 2009.05.27. 06:53:29
akarom mondani Boglárka... ^^' bocsesz, este siettem kicsit..xD
Válasz erre
Bene Boglárka, neredin | 2009.05.26. 21:19:16
és elküldve!:D remélem jó lesz!:D
főkari:Bene Bogilárka
multi: Bene Csongor
Válasz erre
Niko, meselo | 2009.05.25. 09:32:35
Lenne egy kérésem azokhoz, akik küldtek be multiigénylést, de még nem kaptak választ rá.
Kérnék ide, a hírhez egy főkarakter nevet és egy multi nevet. Volt egy kis probléma az e-mail küldővel (nem minden mesélő kapta meg az e-maileket) és jó lenne tudni, hogy minden megvan-e, vagy elvesztek az éterben az igénylések. Igyekszem gyorsan összeszedni mindent és válaszolni.

Válasz erre
Niko, meselo | 2009.05.24. 14:10:06
Mondjuk amikor a többiek is elkezdik hiányolni az engedélyüket. Nem hiszem el, hogy ennyire nem érdekel ennyire sok embert - tisztelet a kivételnek - a multija... -.-
Nem szeretnék egyesével rohangálni a többiekhez, hogy rendben van-e a multi, regelhetjük-e be, vagy sem. Jobb lenne, ha meglennének. Ha máshogy nem megy, körlevelet fogok írni és ez azokat fogja zavarni, akik nem is kértek multit még...
Válasz erre
Széchy Natasa, neredin | 2009.05.24. 12:40:00
Nagyjából mikorra lehet várni az engedélyeket?
Válasz erre
Kisházy Rella, neredin | 2009.05.22. 20:12:38
Főkarakter: Kisházy Rella
Multi: Déry Zina
Válasz erre
Széchy Natasa, neredin | 2009.05.21. 07:33:42
Hű, ilyet is ritkán hallani XD Bár ahhoz képest, hogy KoZi mennyire kiállhatatlan egészen sokak mondják, hogy hiányozni fog nekik... Érthetetlen.
Előzmény: Balti, 2009.05.20. 21:19:07
Válasz erre
Balti, ferfex | 2009.05.20. 21:19:07
Nemáááár... Pedig mennyire birtam a leányzót... :(
Előzmény: Széchy Natasa, 2009.05.19. 14:05:43
Válasz erre
Erdélyi Diána, lorton | 2009.05.20. 15:33:37
főkarakter: Erdélyi Diána
multi: Modrits A. Zsombor

Válasz erre
Niko, meselo | 2009.05.20. 12:47:31
Még mindig várom a multiigénylők hozzászólásait...
Válasz erre
Széchy Natasa, neredin | 2009.05.19. 14:05:43
Hát, az élet már csak ilyen, KoZit hazahívja a szerelem :P
De hidd el, jobban meglesztek nélküle ^^
Előzmény: Bálint C. Baltazár, 2009.05.19. 13:25:37
Válasz erre
Bálint C. Baltazár, ferfex | 2009.05.19. 13:25:37
Ez azt jelenti, hogy többet nem lesz Zita? :O :(
Előzmény: Széchy Natasa, 2009.05.18. 17:19:48
Válasz erre
Széchy Natasa, neredin | 2009.05.18. 17:19:48
Főkarakter neve: Széchy Natasa
Régi multi neve: Komáromi Zita
Új multi neve: Felczán Csente
Válasz erre
Niko, meselo | 2009.05.18. 15:00:07
Lenne egy kérésem azokhoz, akik küldtek be multiigénylést, de még nem kaptak választ rá.
Kérnék ide, a hírhez egy főkarakter nevet és egy multi nevet. Volt egy kis probléma az e-mail küldővel (nem minden mesélő kapta meg az e-maileket) és jó lenne tudni, hogy minden megvan-e, vagy elvesztek az éterben az igénylések. Igyekszem gyorsan összeszedni mindent és válaszolni.

Válasz erre
Erdélyi Diána, lorton | 2009.04.10. 10:07:19
na, beküldtem én is.
Válasz erre
Fekete Tímea, lorton | 2009.03.10. 17:09:02
azt valaki nem tudja nekem megmondani, hogy hol tudom megnézni az összes pontomat? mert minden egyes névváltás után 0-t mutat, és nem tudom, hogy most mennyi van összesen.
Válasz erre
Szegfűszegi Szeréna, ferfex | 2009.02.20. 18:26:46
Akkor én most panaszkodok, mert decemberben küldtem be az igánylást, és nem kaptam rá regalását, se negatívat, se pozitívat, se semmilyet. Nem sürgetem a vezetőséget, csak felhívom rá a figyelmet, nehogy el legyek felejtve. :)
Válasz erre
Hajnal C. Lili, karpena | 2009.02.19. 18:55:39
Aha...elég logikusnak tűnik...
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2009.02.18. 23:35:16
Én vagyok én.:D
"Tisztelt Mesélői Tanács!
Kis Piroska vagyok, a főkarakterem...
"
Mit szólsz ehhez a megoldáshoz?
Válasz erre
Hajnal C. Lili, karpena | 2009.02.18. 18:26:33
Ja nem, még nem. Még egy kérdés, az van hogy írjam le ki vagyok, de hogy? Szóval mit kell oda írnom? xP
Válasz erre
Hajnal C. Lili, karpena | 2009.02.18. 17:51:53
Oké, akkor be is küldöm:D
Válasz erre
Árnyas Xénia, karpena | 2009.02.18. 15:32:06
Én meg még gyűjtögetek. =D De úgy tetszett, hogy egy hét (8-9 nap).. :P Bocsi.. xD
Válasz erre
Majdán Mira, ferfex | 2009.02.18. 13:25:51
Én meg végre visszakaptam a drága fagyott multimat! Köszönet és hála érte ^^
Válasz erre
Szabó Erika, tanar | 2009.02.18. 06:46:25
Úgy írod, ahogyan kényelmes. ^^
Válasz erre
Hajnal C. Lili, karpena | 2009.02.16. 18:59:54
E/1-ben lehet írni az előtörit?
Válasz erre
Szőke Alex, ferfex | 2009.02.08. 17:21:30
Nya, elküldtem!:)
Válasz erre
Árnyvölgyi Erik, karpena | 2009.02.02. 12:06:30
na meg is van a hsz szám:)
Beküldtem
a talant véletlenül egy helyen muglinak írtam.
Válasz erre
Cséplő Cintia, ferfex | 2009.01.20. 22:07:12
Énisénis :D:D Végre ma összegyűltek a pontjaim :P Most várakozó üzemmódba kapcsolok :)
Válasz erre
Szegfűszegi Szeréna, ferfex | 2008.12.29. 18:33:02
Én is igényeltem! :)
Válasz erre
Pintér Dzsesszika, neredin | 2008.11.22. 13:27:41
Dettó!:)
Válasz erre
Mandula Aliz, neredin | 2008.11.17. 21:08:11
Na, én is igényeltem, mostmár csak várnom kell. :)
Válasz erre
Náfrándy Marina, neredin | 2008.11.14. 21:14:09
Tényleg eléggé sokan hiányoznak =S

*és kézdörzsöl*
Válasz erre
Sirius Istarii, tanar | 2008.11.14. 19:22:07
Rwe: ahogy elnéztem sajnos nem néhány, hanem nagyon sok :S
Válasz erre
Révai Aurél Rewlisz, neredin | 2008.11.14. 11:22:06
Néhány multi még hiányzik onnan.
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2008.11.13. 17:27:09
Egyetértek Siriussal.
Válasz erre
Sirius Istarii, tanar | 2008.11.13. 17:07:21
A Házvezetőket szeretném arra kérni, hogy az engedélyezett multik nevével frissítsék a MULTIJEGYZÉK-et, ugyanis onnan elég sokan hiányoznak! Köszönöm :)
Válasz erre
Gyöngyösi Regina, ferfex | 2008.11.09. 23:01:01
Rendben, köszike, így máshogy néz ki :D
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2008.11.08. 00:22:51
Megérkezett igen. Frissítettem a hírt a multiengedélyezés menetének leírásával.
Válasz erre
Gyöngyösi Regina, ferfex | 2008.11.07. 21:05:13
Hm, nem tudom, én csak a levélküldőm rakoncátlankodása miatt kérdezem, hogy megérkezett-e a levelem? (Vagy pedig csak túlzott türelmetlenségből fakadó paranoia.) Mert volt már olyan, hogy elküldtem és semmi..
Válasz erre
Varga Skolasztika, karpena | 2008.10.31. 15:34:10
.. Na igen, én meg amiatt szenvedtem, hogy nem tudok levizsgázni. Mire másodikos lettem, megváltoztatják. :D. végülis mindegy, nem akarok úgyse multit.
Válasz erre
Szegfűszegi Szeréna, ferfex | 2008.10.18. 22:25:04
Akkor megy is az E-mail, mert nekem még nem jött meg, pedig már a mail ment egy jó ideje...
Válasz erre
Révai Aurél Rewlisz, neredin | 2008.10.18. 19:44:25
Beküldtem a legújabbat :D Remélem jó lesz, hamar észreveszik nem két hónap mulva :O

Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2008.10.18. 05:18:26
Ha valaki úgy érzi, hogy küldött be multikérelmet az elmúlt két hónapban és még nem kapott rá választ, az kérem jelezze egy e-maillel, ugyanis két olyan kérelmet találtam összesen a postaládámban, amiről azt gondolom, hogy nincs még engedélyezve (ezek a HV-knak továbbküldésre kerültek). Köszi!
Válasz erre
Erdélyi Diána, lorton | 2008.10.15. 17:28:48
hoppááá! akkor már lehetne multim :D
Válasz erre
Twordy Veronika, karpena | 2008.10.14. 21:04:55
ohh, végre valami jó hír :)
Válasz erre
Jurai Cirill, karpena | 2008.10.14. 17:08:34
Anno fél évbe telt csak, míg másodikos lett az ember.
Válasz erre
Kovácspataki Anna, ferfex | 2008.10.14. 16:27:00
hmmm... régen csak másodiktól lehetett multi... most meg fél év is elég... de hát ezvan, én kivártam :)
Válasz erre
Berényi Balázs, ferfex | 2008.10.14. 16:03:18
Aktívan részt vehet. Csak nem kap érte pontot. :P
Válasz erre
Sziklás M. Rebeka, karpena | 2008.10.14. 15:38:30
Talán egyszer eljutunk oda is, hogy a multi aktívan részt vehessen az órákon, és így ne legyen kizárva egy eléggé fajsúlyos játéklehetőségből. Mindenesetre ennek is örülünk. :)
Válasz erre
Hajnal C. Lili, karpena | 2008.10.14. 15:20:46
Na ne már csak 500 pont? Ezért gyűjtöttem egész multévben és vártam hogy másodikos legyek...:D Na nem baj..a multikarimnak az előtörijét meg már a nyáron megírtam..:D még átdolgozom aztán beküldöm.
Válasz erre
Kran Leonárd, lorton | 2008.10.14. 07:19:27
És Csabi, hányadikos lesz a multid?
Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2008.10.13. 23:44:12
Ha Kis Bélából Hirtelen Nagy Mária lesz, könnyen lehet, hogy a mesélők illegális multi miatt kérdés nélkül törlik a karakteredet. De akkor is ez a helyzet, ha csak éles koncepcióváltozás történik.
Érthető: elvégre ők azt a karaktert engedélyezték, amit beküldtél. Ez természetesen nem zárja ki a karakterfejlődést, és az esetleges szemléletváltozásokat, de a komolyabb dolgokról illik és kell is szólni.
Válasz erre
Berényi Balázs, ferfex | 2008.10.13. 22:47:53
LoL. xD Diáklistában kikeresed magad, és ott van a Hsz-ek száma. :D
De ez az 500 baromi kevés, szörnyű.^^
Válasz erre
Mandula Aliz, neredin | 2008.10.13. 22:40:37
Jaj, egy elég hülye kérdés.. most tök gáznak érzem magam..
De honnan tudom hán hozzászólásom van? >_<"
Válasz erre
Szentirmay Cornélia, ferfex | 2008.10.13. 22:11:22
Nekem rég megvan az 500 pont... és eddig a multizásra vártam... de most elbizonytalanodtam...XD
Válasz erre
Mandula Aliz, neredin | 2008.10.13. 19:55:20
Oh, hát ez nagyon jóó! Én is elkezdem kidolgozni a multikarit, bár még nincs meg az 500 pont, de elég közel vagyok hozzá!! *be van zsongva*
Válasz erre
Pintér Dzsesszika, neredin | 2008.10.13. 19:54:29
Á, értem! És akkor még egy kérdés, asszem utána tiszta lesz^^
Szóval, ha a karakterem leírását menet közben változtatni szeretném, akkor arról is szólni kell?
Válasz erre
Vadalma Csaba, lorton | 2008.10.13. 19:52:17
Az évfolyam elvileg a karilapon rajta van...meg a ház is. :)
Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2008.10.13. 19:50:28
Ha szeretnéd, hogy bekerüljön valamelyik évfolyamba az új karakter, semmiképp nem árthat.
Válasz erre
Vadalma Csaba, lorton | 2008.10.13. 19:49:39
Dzsesszika, szerintem igen, hiszen csak nem álmodhatják meg ők :P
És nekem is lenne kérdésem. Tegnap küldtem el a multim karilapját és elég gyér lett hozzá az e-mail, amiben igénylem, mert ez a hír még nem volt kint. Ha kell, írok utólag egy e-mailt, amiben benne vannak ezek a dolgok. kell? (de a ház, évfolyam benne van a karilapban, csak a jelenlegi karim dolgai maradtak ki)
Válasz erre
Pintér Dzsesszika, neredin | 2008.10.13. 19:16:49
Lehet hogy hülye kérdés, de azt is meg kell írni, hogy hányadikas legyen?
Válasz erre
Náfrándy Marina, neredin | 2008.10.13. 19:14:23
na el is kezdem akkor már komolyabban kidolgozni multikarit, mert ezek nekem már rég megvannak. :D:D
az a kérdésem lenne, hogy egy e-mailt is kell mellékelni hozzá, vagy az lesz majd magától? :K
Válasz erre
Szegfűszegi Szeréna, ferfex | 2008.10.13. 19:00:27
Jajdejó. Már azt hittem, hogy újra kell írnom az egészet...^^Kíváncsian várom a döntést.
Válasz erre
Dévajvári Nóra Dela, karpena | 2008.10.13. 18:44:02
Mi a helyzet azzal, aki szeretne esetleg egy harmadik karaktert, vagyis egy második multit? Mindenképpen le kell fagyasztatni az előzőt hozzá?
Hm...kár érte.
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2008.10.13. 18:40:28
A jelenleg beérkezett multikérelmek az új szabályok szerint kerülnek feldolgozásra és a következő egy héten belül döntés születik róluk. Ezeknél az új formai követelményeket még nem vesszük figyelembe. (helyesen kitöltött kérelmező e-mail)

Válasz erre
 

Friss hírek (új, összes, archívum)
Utolsó órák
  • Jelenleg nincs olyan friss óra a saját évfolyamodon, aminek még nem oldottad meg a házi feladatát.