A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.

Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
NAGYMODUL A MARTIONBAN
2008.12.28. 23:25:33

Kedves Játékosunk!

A nagymodul a Martionban véget ért. Köszönjük mindannyiótoknak akik részt vettetek benne, és reméljük, legalább olyan jól éreztétek magatokat, mint mi, Mesélők.
A Martion védelmének lekapcsolásával és újraaktiválásával a karakterek lelke visszakerült az eredeti testükbe.
Azok a karakterek, akik most aktívak, de a beléjük kerülő lélek usere passzív, nincs fenn az oldalon, NJK-ként visszatérnek a hálóikba.
Azok a karakterek, akik most aktívak és a beléjük kerülő lélek aktív, onnan folytatják, ahol eddig voltak, csak az új lélekkel. Kérlek, nézd meg, hogy a karaktered on-line-e. Ha igen, folytasd vele abban a témában a játékot, ahol a karaktered volt!
Azok a lelkek, akik passzív karakterbe kerülnek vissza, a szobájukból folytathatják a játékot.

Ha valaki furcsaságot tapasztal a karakterei körül, akkor jelentkezzen ki (a felhasználóprofilosból is), majd lépjen be újra!

Íme a link, ahol a cserélt karakterek megtalálhatóak
Mi mesélők is innen néztük modul közben, de néhány emberét sikerült megtanulni a végére azért:D
Megosztás a Facebook-on

Hozzászólások
Dévajvári Nóra Dela, karpena | 2008.12.31. 14:59:52
Lehet, nem akarja megtudni, ahogy sok mást sem.
Bár Melindát szereti, talán még meg is bocsátja. :D
Válasz erre
Lexi, neredin | 2008.12.30. 22:57:23
Sirius én ezt értettem...én tudom h mit csinált a teste. Ott voltam. :K

Válasz erre
Zólyom Melinda, lorton | 2008.12.30. 19:26:37
De egyszer úgyis megtudja, mert... mert... megtudja és kész. xD
Válasz erre
Dévajvári Nóra Dela, karpena | 2008.12.30. 18:53:09
Niko, most nem értelek, miért, komolyan. karakter nem tudja, mi volt. xD

Dorián, azt hiszem nem fog Dela élménybeszámolót tartani, az biztos. Jobb az úgy. :-)))))
Válasz erre
Sonkoly Márton, tanar | 2008.12.30. 16:31:31
Asszem Kende nem arra volt kíváncsi, hogy ki volt a testében, hanem hogy mit csinált vele :)
Válasz erre
Smaragd Veronika, neredin | 2008.12.30. 15:06:36
Amugy meg könnyű megtalálni. megnyitod a linket, aztán felül menüsor Szerkesztés, Keresés... (Ctrl+F) és valahol lesz hely ahova beírod a keresett szövegrészt, azaz a karid nevét. Mivel kétszer szerepel így a következő gombbal léptetheted tovább :) Bocsi az untatásért aki ezt tudja :$
Válasz erre
Verselő Alexis, neredin | 2008.12.30. 13:51:44
Kende...biztos,hogy akarod tudni te azt? xD *somolyog,mert ő tudja,ki és mit művelt vele. De amugy semmi rossz nem történt. Jófiú (lány) volt.^^*

Válasz erre:Ligeti Kende,lorton, 2008.12.30. 09:27:31
Válasz erre
Mátyás Emese, karpena | 2008.12.30. 09:30:43
Hogy én miről maradtam le! De nem baj, most már hazaértünk végre a nagyitól, úgyhogy újra itt vagyok, és újra játszok. Csak a szilveszter fog kimaradni, sajna.
Válasz erre
Ligeti Kende, lorton | 2008.12.30. 09:27:31
Azt egyébként hogy lehet megnézni, hogy játszottak-e a karimmal? Végig kell olvasni mindent? Lehet, hogy hülyén hangzik, de szeretném tudni, hogy nem esett-e baja az én Kendémnek. :D
Válasz erre
Ligeti Kende, lorton | 2008.12.30. 09:03:43
Igaz, én nem tudtam sokat játszani, de azért így is elég vicces volt, meg olvasgatni se volt semmi! Bár még jócskán le vagyok maradva abban is. :) De mindegy is,...köszi mesélők!!
Válasz erre
Marosi Dorián, karpena | 2008.12.29. 19:33:51
Kék-zöld foltok egy kortyintással begyógyítva, emiatt sose búsulj ;)
És addig jó, amíg nem tudja a szerencsétlen hogy milyen körülmények között lett leharcolt a teste XD
Válasz erre
Zólyom Melinda, lorton | 2008.12.29. 19:02:11
Bezzeg én nem fogtam meg Berci hmmmmjét, még zuhanyzás közben sem. És maga Berci volt az, aki megpisiltetett. xD És nem akarok Dela szeme elé kerülni :K
Válasz erre
Dévajvári Nóra Dela, karpena | 2008.12.29. 18:20:07
Én pedig elnézést kérek Doriántól, amiért ilyen sokkban részesült, amiben. A kék-zöld foltok miatt is.:-)))
Köszke! :D
Dehogy mondom, viszont legalább felismerem most már. xD

A gyöngy pedig mélyen elrejtve valamerre, azt nem adjuk. Manassé amit kiállt...hát...le a kalappal, de ahogy reagált rá...csúcs volt. :D

Válasz erre
Marosi Dorián, karpena | 2008.12.29. 17:35:26
Megragadom az alkalmat hogy köszönetet mondjak Delának, amiért ilyen életreszóló élményekben részesítette Dorián testét! :)
Dela, ha ez neked számít valamit, Dorián életében te voltál az első nő (az anyján kívül), aki megfogata a... *khm* szóval aki megpisiltette. :)
Csak meg ne mondd neki, mert menten szívrohamot kap és porrá ég szégyenében! X'D
Válasz erre
Smaragd Veronika, neredin | 2008.12.29. 17:35:13
akkor a megszerzők kapják a gyöngykarkötőket, nah:P ne legyen snassz gyűrű :)
Válasz erre
Zólyom Melinda, lorton | 2008.12.29. 17:34:26
De akkor már nem is lesz szövetség, hanem hatalmas tömeg! xD És igen, megyünk a tetkószalonba! :K
Válasz erre
Sirius, neredin | 2008.12.29. 17:06:58
Azért ne hagyjátok ki a Gyöngynökök közül azokat sem, akik megszererezték őket, de már nem voltak ott a végén ;)
Válasz erre
Smaragd Veronika, neredin | 2008.12.29. 17:04:52
Nah, akkor hétvégén a 7 gyöngynök irány a maróti tetkószalon :D
Válasz erre
Niko, tanar | 2008.12.29. 13:58:14
Én inkább azt találtam festői képnek, amikor Carrie és Dela Manassé nyakába ugrott, ő meg elterült a földön xD Nekem az nagyon bejött ^^
Válasz erre
Nádasdy András, lorton | 2008.12.29. 10:17:14
Csabi, az tényleg díjnyertes kép volt! XD Ahogy elképzeltem hogy szegény Manassé kimagaslik az egyre sokasodó gyerektengerből... Hát betegre röhögtem magam XD

És nemrég tudtam csak meg hogy milyen kevesen kaptuk meg ezt a titulust Ö.Ö Köszönjük szépen! Ö.Ö
Válasz erre
Csörgő Eszter, karpena | 2008.12.29. 09:18:38
De. Lesz még ilyen. Valentin napon :3
Válasz erre
Csabi, tanar | 2008.12.29. 09:05:34
Még a végén kiderül, hogy Manassé is csak ember :P Az a kép, amikor ott állt a gyereksereg közepén Maróton szerintem nem egy művészt meg fog ihletni, mert ilyen úgysem lesz többet.
Egyébként tényleg jó volt és köszönöm szépen kétnapi fáradozásotokat. :)
Válasz erre
Boros Gyevi Réka, neredin | 2008.12.29. 08:37:34
Nagyon szépen köszönjük mesélök ezt a kiskalandot.Nagyon jó volt.Gratula.
Válasz erre
Nádasdy András, lorton | 2008.12.29. 07:25:30
//"nem" tudom kinek jó... - áh, nem tudok írni, még korán van :P//
Válasz erre
Nádasdy András, lorton | 2008.12.29. 07:24:48
Ja, és még annyit, hogy kifejezetten megszerettem Manassét! :) Ez tudom kinek jó, vagy nem jó, de így van :D
Válasz erre
Nádasdy András, lorton | 2008.12.29. 07:13:52
Kár hogy nem tudtam végig maradni. :) A mesélőknek vállveregetés!
Az érvágással meg egyetértek XD Én a végén már mindenki erét felvágtam volna XD
De azért jó volt, és jó hogy vége ;)
Válasz erre
Niko, lorton | 2008.12.29. 02:16:13
Roni, simán! Gyöngyöket! xD
Válasz erre
Brézits Arisztid, karpena | 2008.12.29. 01:11:31
Nekem is tetszett, kár hogy ismeretlen, frissen reggelt személyt kaptam és kevésbé tudtam élvezni. Majd...legközelebb. Az olvasás viszont élvezetes volt.
Válasz erre
Smaragd Veronika, neredin | 2008.12.29. 01:04:23
Niko, benne vagyok, tetováltatunk is magunkra ?:D
Válasz erre
Niko, tanar | 2008.12.29. 00:52:57
Nekem is van gyöngyööööm! Megalapítjuk a Gyöngyök Szövetségét? *.*
Válasz erre
Szűcs Leona, lorton | 2008.12.29. 00:43:28
Nekem is csak Leonával játszottak, de hogy lehetett rá bő pólót és nadrágot adni??? Wááá!! xD
Válasz erre
Fülöp Edit, karpena | 2008.12.29. 00:28:49
És a gyöngyért mindneki visszament. xD *Meglapogatja farzsebét.*
Válasz erre
Smaragd Veronika, neredin | 2008.12.29. 00:18:30
nekem jó volt Gyöngynöknek lenni, köszönöm :) a 7 gyöngynök nevében :D
Válasz erre
Völgyesi Donna, ferfex | 2008.12.29. 00:08:23
Áh... ha lesz még ilyen, én Nathaniel akarok lenni :D
Válasz erre
Niko, tanar | 2008.12.29. 00:03:33
Melindával játszottak *.* És vigyáztak rá, és nyüssz *.*
Válasz erre
Jurai Cirill, karpena | 2008.12.28. 23:56:58
Sem Edittel, sem Cirillel nem játszottak. T_T Pedig megnéztem volna őket.
Válasz erre
Niko, lorton | 2008.12.28. 23:48:16
Azért szerintem az lol, hogy Balaf karaktere Márkkal szabályosan helyet cserélt. Balaf Márkban volt, Márk Balafban xD
Válasz erre
Gyuricza Claudia, karpena | 2008.12.28. 23:46:59
Jahjjj, és még: Köszöntem a játéklehetőséget ^^
Válasz erre
Gyuricza Claudia, karpena | 2008.12.28. 23:45:22
Woooow *_* Tök jó volt :D Kár, hogy a saját karimban nem láttam játszani XD Pedig kíváncsi voltam rá XD
Válasz erre
Szegfűszegi Szeréna, ferfex | 2008.12.28. 23:37:47
Ja, bocsi, Bercit. :DDDDD
Válasz erre
Szabó Ferenc, ferfex | 2008.12.28. 23:37:06
Nálatok is ez van? Hát nálunk is. Haverok, buli fanta nélkül.
Válasz erre
Szegfűszegi Szeréna, ferfex | 2008.12.28. 23:36:45
Köszönöm szépen a játéklehetőséget, nagy élmény volt! :) Oriont és Marcit, aki Szeréna testébe bújt, külön puszilom! :) xD
Válasz erre
Héray Zsófia, neredin | 2008.12.28. 23:35:07
Amúgy a karaktereknek, meg kicsit a usereknek is ez egyfajta második Karácsony. Legalábbis szerintem.
Mindenki örül a másiknak, boldogok, tűrik, hogy olya emberek ölelgessék őket, akiket maúgy ki nem állnak, meg ilyesmi. Legalábbis nekem ez jött le. :D
Válasz erre
Héray Zsófia, neredin | 2008.12.28. 23:30:34
Hűűűűűűűűű!
Válasz erre
Szabó Ferenc, ferfex | 2008.12.28. 23:27:56
Na erre vártam. Ez pont megfelel*most örül a fejének rendesen*
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2008.12.28. 23:26:30
Kiraktam a hírbe a listát. Jutalmat pedig a titulusotok végén keressetek. :)
Válasz erre
Mesélő #2, meselo | 2008.12.28. 23:26:13
Általában Feri (ha nem haragszol, ez nagyon megragadt :)
Nézd meg a karakterlapod (de ne adatmódosításnál), és majd a reagodat egy felhasználóprofilos ki-belépés után :D remélem tetszik
Válasz erre
Szabó Ferenc, ferfex | 2008.12.28. 23:23:04
Az is megfelel. De most nem?Nem az a lényeg mi volt az indíték.
Válasz erre
Sziklás M. Rebeka, karpena | 2008.12.28. 23:22:20
"Önös érdekkel az Iskoláért" Díjat, legfeljebb :Đ
Válasz erre
Smaragd Veronika, neredin | 2008.12.28. 23:21:34
A listára én is kíváncsi vagyok :) Leginkább hogy én kié lettem volna :) Csak az illető nem lépett be. Rólam kiderült hogy én voltam Lauren Black :)
Válasz erre
Carrie, karpena | 2008.12.28. 23:21:10
Useresen kint lesz a lista, de a karakterek nem fogják megtudni.
Válasz erre
Héray Zsófia, neredin | 2008.12.28. 23:20:23
Szerintem legyen neked elég jutalom, hogy a karid viszsakapta a testét. :P
Amúgy mikor is lesz kint az a lista? Mert Cora ideiglenes userére én is kiváncsi vagyok, még ha csak useresen is. :D
Válasz erre
Szabó Ferenc, ferfex | 2008.12.28. 23:19:47
Ezt hogy tudtam kétszer elküldeni?*értetlen fejet vág*
Válasz erre
Szabó Ferenc, ferfex | 2008.12.28. 23:17:55
Most jut eszembe.Jutalom nincs véletlenül? Hát végül is megmentettük Martiont vagy nem?*szemében kapzsi fény csillan.*
Válasz erre
Twordy Veronika, karpena | 2008.12.28. 23:16:16
: DD hát Veronika nem. de nagyon szépen köszönjük, én sajnálom, hogy nem tudtam többet játszani.
Válasz erre
Sziklás M. Rebeka, karpena | 2008.12.28. 23:12:19
Azt nem lehet utólag leközölni, hogy ki kit kapott?
Válasz erre
Dévajvári Nóra Dela, karpena | 2008.12.28. 22:57:34
Köszönjük! :-)Kezdtem megszokni a cseretestet, néha elhappolnám. :-)))

Cyri, á, dehogy xD
Válasz erre
Jurai Cirill, karpena | 2008.12.28. 22:45:11
Köszönjük a kitartást és a játékot. Néha eret akartam vágni, de gondolom mindenki volt ezzel így párszor menet közben. Szúszá, és köszönjük. ^^
Válasz erre
Völgyesi Donna, ferfex | 2008.12.28. 22:42:32
Köszönjük a mesét! :) Már csak azt nem tudom, hogy a Maróton félúton elkallódott karakteremmel mit csináljak XD
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2008.12.28. 22:41:39
De nagyon jó volt mindenki :D Várom már mi lesz a következő XD Már úgy megszoktam a csórt testemet :K xD
Válasz erre
Szabó Ferenc, ferfex | 2008.12.28. 22:38:03
Nem , nem tovább nem szabad kishölgyemezni. Legfeljebb a fiatalúr jöhet szóba
Válasz erre
Radnóthy Flórián, ferfex | 2008.12.28. 22:37:08
Okés Mc, köszi ^^ A listára meg én is kíváncsi lennék :D:D
Válasz erre
Lilyana McGinthy, neredin | 2008.12.28. 22:36:40
Köszönjük a játékot :)
Válasz erre
Csörgő Eszter, karpena | 2008.12.28. 22:36:24
Általában Feriii >.< Azért majd szabad még kishölgyemezni téged? Ugye?
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2008.12.28. 22:36:23
Ha eddig nem volt kinn, akkor igen.
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2008.12.28. 22:36:03
Most már akkor jöhet a lista, hogy ki kiben volt XD
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2008.12.28. 22:35:13
Gratula mindenkinek :) én csak olvasó voltam sokszor, de így is tetszett ^^
Válasz erre
Radnóthy Flórián, ferfex | 2008.12.28. 22:33:53
Most akkor a karim felkel a hálójában, a saját testében? :S
Válasz erre
Szabó Ferenc, ferfex | 2008.12.28. 22:32:47
ÉLJEN, ÉLJEN!*nagy vastaps és kalapdobálás*
Köszönjük ezt a jó kis kalandot. Jó volt részt venni benne. Akiknek ez mond valamit:
Üdv:
Általában Feri
Válasz erre
Héray Zsófia, neredin | 2008.12.28. 22:32:10
Jippí!!!! :D:D:D:D:D
Igaz, hogy alig volt benne részem, de jó mesélés volt, és nagyon tetszett. x'D
Mi lesz a kövi? :D
Válasz erre
Sziklás M. Rebeka, karpena | 2008.12.28. 22:32:10
Ezazz, megcsináltuk, vííí! Köszönjük a mesét a Megbomlottak Páholyának, igen fasza volt! ^^
Válasz erre
Zólyom Melinda, lorton | 2008.12.28. 22:32:00
Köszönjük szépen a kalandot. ^^
Válasz erre
Losonczi Lelle, ferfex | 2008.12.28. 22:31:47
Hát, én is csatlakozom, jó volt nagyon. :)
Aztán jó pihenést nektek. :D
Válasz erre
Radnóthy Flórián, ferfex | 2008.12.28. 22:31:40
Juhhú! Grat minden megfejtőnek! :S:D
Már kezdett hiányozni a karim :D:D
Válasz erre
Losonczi Lelle, ferfex | 2008.12.28. 22:31:29

Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.28. 22:31:08
ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉS MEGOLDOTTÁTOK A KALANDOOOOOOOT!!!! :D
Válasz erre
Cséplő Koppány, ferfex | 2008.12.28. 22:23:07
Köszi szépen az infokat :)
Válasz erre
Várhegyi Amélia Petra, lorton | 2008.12.28. 22:23:06
Tényleg köszönjük, sajnos játszani nem nagyon tudtam, de olvasgattam, és nagyon jókat nevettem.^^
Válasz erre
Mesélő #5, meselo | 2008.12.28. 22:21:50
A modul utójátékokkal még eltarthat azért egy ideig persze nem ilyen aktív módon:P
Persze olvasgatni érdemes minden helyszínt.
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.28. 22:21:34
Cséplő Koppány: Ha a karaktered nem derítette ki, akkor NEM fogja megtudni. A lista ki fog kerülni, de CSAK a userek számára.
Válasz erre
Kerekes Andor, ferfex | 2008.12.28. 22:18:03
Igen, igen.... :) Nagyon szépen köszi nektek! Sok sok puszi, meg virág, meg mindenki számára egy nagy nagy ágy és nagy adag pihenés. ;) Szeretünk titeket! :)
Válasz erre
Cséplő Koppány, ferfex | 2008.12.28. 22:16:53
Jah és ha nem nagy kérdés szeretnénk megtudni hogy ki került ideiglenesen Szentirmay
Cora testébe? Szeretnénk egy kicsit elbeszélgetni vele a viselkedéséről :D Továbbra is grat!
Válasz erre
Mesélők, meselo | 2008.12.28. 22:15:29
Köszönjük, örülünk, ha élveztétek. Várható, hogy a fórum a visszaállás miatt pár percre le fog állni. A megértést előre köszönjük.
Válasz erre
Csörgő Eszter, karpena | 2008.12.28. 22:11:57
Csak ismételni tudom az előttem lévőket. Nagy taps és elismerés, az egész mesélői gárdának.
Válasz erre
Radnóthy Flórián, ferfex | 2008.12.28. 22:07:50
Egyetértek Kopival, még ha a testcsere-probléma megoldásában nem is vettem részt, köszönjük szépen a mesélést. 48 óra mégse piskóta. Köszönjük!
Válasz erre
Cséplő Koppány, ferfex | 2008.12.28. 22:06:03
Tudom hogy ma volt egy ksi nlzeteltérésem veletek bocsi de szerintem az egész társaság nevében mondhatom hogy : Köszönjük hogy kitaláltátok egy a storyt mert nagyon jó volt és halálra röhögtem magam. szóval egy tapsot megér szerintem! *Tapsviharnak kezd neki és reméli a többiek is követik!*
Válasz erre
Szabó Ferenc, ferfex | 2008.12.28. 20:57:51
Jól van cipzár a számra. *Ziiip hanghatással behúzza a száját egy cipzárral*
Válasz erre
Boros Gyevi Réka, neredin | 2008.12.28. 20:44:54
-Ez hogy érted?
Válasz erre
Varga Eleonóra, neredin | 2008.12.28. 20:44:44
az is lehet, hogy most, vagy most, vagy pát év múlva XD
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.28. 20:43:49
Általában Feri:
Ssssss, koncentrálj Marótra ;)
Réka:
Ha most megoldják... :)
Válasz erre
Boros Gyevi Réka, neredin | 2008.12.28. 20:41:53
-Holnap már a saját testünkben leszünk?
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2008.12.28. 20:40:27
*Drukk, drukk* ^^
Válasz erre
Szabó Ferenc, ferfex | 2008.12.28. 20:26:11
Na most vagy megoldottuk a kalandot vagy irtózatosan mellényúltunk megköveznek. Lehet drukkolni.
Válasz erre
Csörgő Eszter, karpena | 2008.12.28. 19:15:53
Umm, én kevésbé, de ez maradjon privi tárgya.
Az ilyen megnyilvánulásokat, meg légyszíves, mellőzzük... felteszünk ide kérdéseket, meg néha bepoénkodunk, de ezt azért ne. Legalábbis, lehet, én vagyok már türelmetlen mindehhez.
Válasz erre
Varga Eleonóra, neredin | 2008.12.28. 19:12:20
külömben igazatok van. és se mondanék semmit (mármint user) de azért mégis:
KÖNYÖRÜLJETEK RAJTUUUNNNNKKKKKKKK
*bociszemek*
Válasz erre
Varga Eleonóra, neredin | 2008.12.28. 19:09:27
szeretlek Eszter
Válasz erre
Csörgő Eszter, karpena | 2008.12.28. 19:07:38
Csak 30-at kérünk... az csupán olyan... 75 000 ft. Nem tudom, mit szívóztok rajta, elvégre a Martionba csupa őrülten tehetséges, szemvakítóan szép, pénzbenfürdő gazdag diák jár, bárki megengedheti ezt magának.
Válasz erre
Gabrielle Lucy White, ferfex | 2008.12.28. 19:03:47
Volt már csrediák program? Mármint így szerepjátékban(Hülye kérdés mi?XD)
Válasz erre
Mesélő #2, meselo | 2008.12.28. 19:01:31
Tulképpen megértem :P
Tegnap óta dolgoznak rajta.
Válasz erre
Szabó Ferenc, ferfex | 2008.12.28. 19:00:30
Na igen de a felderítő csoport annyi infója van hogy az leírni is sok időbe telik. És már 30-at kér. Amúgy tényleg nevetséges.
*röhög ő is*
Válasz erre
Varga Eleonóra, neredin | 2008.12.28. 18:56:39
Találóskérdés: Mi lesz, ha egy túlélőcsoport és egy felderítőcsoport találkozik???

SEMMI Mert a felderítőcsoport fejenként 25 tallért kér az infókért, cserébe a túlélőcsoport nem osztja meg velük az elméletét.

*sírva röhög*
Válasz erre
Szabó Ferenc, ferfex | 2008.12.28. 18:54:01
Különös lenne Flo, az biztos de szerintem nem lesz ennyire perverz a vissza csere.
Válasz erre
Radnóthy Flórián, ferfex | 2008.12.28. 18:52:35
És úgy kapják majd vissza az eredeti testet, hogy pl két hsz között az átmeneti lányoknak kinő valami? xD
Válasz erre
Gabrielle Lucy White, ferfex | 2008.12.28. 18:48:15
Kíváncsi leszek a végére, mert már elkezdtem a fórumolvasgatást:)
Válasz erre
Mesélő #2, meselo | 2008.12.28. 18:40:58
Nagyon szépen köszönjük a megértést.
Válasz erre
Gabrielle Lucy White, ferfex | 2008.12.28. 18:37:01
Köszi szépen :) Eléggé kezdő vagyok a szerepjátékban, így ilyen testcserés játékba még nem merek belevágni. Addig csak szépen figyelek, és tanulok az okosaktól:)
Válasz erre
Mesélő #2, meselo | 2008.12.28. 18:35:16
Gabrielle: Igen, ő is testet cserélt, valószínűleg nemsokára vége lesz a kalandnak, addig kérünk egy kis türelmet, és utána visszakapja a testét.
Válasz erre
Szabó Ferenc, ferfex | 2008.12.28. 18:34:14
Ha a fórumban látsz egy szöveget a topicok felett akkor igen.
Válasz erre
Gabrielle Lucy White, ferfex | 2008.12.28. 18:30:18
Én 26-án kezdtem itt a játékot. Most mi van? Az én karim is testet cserélt?*user teljesen érteltlen fejet vág*
Válasz erre
Szabó Ferenc, ferfex | 2008.12.28. 18:23:16
Mi már kiderítettünk annyit amit tudtunk. Most várjuk a másik csapatot. De azért hajrá mindenkinek hátha találtok olyat amilyet mi többiek nem.
Válasz erre
Mesélő #2, meselo | 2008.12.28. 18:18:13
Ne aggódjatok, figyelünk...
Válasz erre
Varga Eleonóra, neredin | 2008.12.28. 18:15:50
ha nincs mesélő Maróton jöjjön gyorsan, hátha sikerül megoldani az ügyet

köszöntem Sam :)
Válasz erre
Radnóthy Flórián, ferfex | 2008.12.28. 18:10:23
Hű, valaki most játszik/ott a testemmel! Végre! xD
Nem vagyok rá kíváncsi, hogy ki a benne lévő lélek, de kijöhetne játszani egyet. :D
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.28. 18:09:09
Eleonóra: ez a helyes hozzáállás :)
Válasz erre
Varga Eleonóra, neredin | 2008.12.28. 18:07:58
már alakítottunk egy túlélőcsoportot, ami valószínűleg teljesen rossz úton jár, de azért ez is haladás
Válasz erre
Héray Zsófia, neredin | 2008.12.28. 18:06:20
Ti csak ne nyavalyogjatok... ti még csak feltételezgettek, viszont az én karim haját már befestették neonzöldre. :D
Igen, Orion, figyelemmel követlek, már amennyire időm engedi. :D xD
Válasz erre
Mesélő #2, meselo | 2008.12.28. 18:00:42
Varga Eleonóra: Nincs, tervben sem volt, minden örökre igy marad... Ezért terveztük két naposra a kalandot...

Csörgő Eszter: Köszönjük! :D
Válasz erre
Varga Eleonóra, neredin | 2008.12.28. 17:59:53
nem a test gazdáját utállom, csak a testbe lenni nem jó
Válasz erre
Csörgő Eszter, karpena | 2008.12.28. 17:56:57
De ha nagyon utálod azt, akinek a testében vagy, nyugodtan törd el a lábát. Lélekvándorlás van, ergo, az eredeti testen nem fognak jelentkezni ezek a sérülések...
Kivéve, ha a mesélők vicces hangulatban vannak.
Válasz erre
Varga Eleonóra, neredin | 2008.12.28. 17:56:12
de azért van megoldás ugye???
kicsit sincs inyemre, hogy ezzel a testtel játsszak
Válasz erre
Szegfűszegi Szeréna, ferfex | 2008.12.28. 17:47:00
Megnyugtat a hír. ^^ :) Köszi.
Válasz erre
Mesélő #2, meselo | 2008.12.28. 17:43:01
Sahó Maja Vanda, és Szegfűszegi Szeréna: Igyekszünk úgy kezelni a helyzeteket, hogy ne a test sérüljön, hanem a benne lakozó felelőtlen lélek...

Kerekes Andor: majd' két hete kint van a Nagymodulos hír... A játékosok nagy része élvezi, a többiek úgy gondolom kibírják ezt a két napot...
Válasz erre
Szegfűszegi Szeréna, ferfex | 2008.12.28. 17:36:18
Igen, hasonló a kérdésem, mint az előttem szólónak. Teszem azt, hogy Szirának eltöri a lábát a Szira testében létező személy. Akkor miután visszaváltoztak, Szirának lesz eltörve a lába, vagy a másik illetőnek? xD Hülye kérdés, de azért engem foglalkoztat. xD Köszi.
Válasz erre
Kerekes Andor, ferfex | 2008.12.28. 17:32:24
Miért van az, hogy testem olyan kezekbe került, aki már napok óta nem is volt fent??? Én a testemmel játszanék, de hát így.. Na, jó. Ez egyéni szoc.problém, tudom. -.- De akkoris idegesítő!!! *morr.*
Válasz erre
Sahó Maja Vanda, karpena | 2008.12.28. 17:29:55
Lehet az, hogy valakinek a testét kinyírják, a benne ideiglenesen lakó emberke miatt?
Válasz erre
Mesélő #2, meselo | 2008.12.28. 17:16:27
1: ez a kaland során majdcsak kiderül, bár úgy vélem, teljesen egyétzelmű. Nyilván nem cseszünk ki a be nem lépett karakterekkel -.-
2: ó, lövésünk sincs, kit érdekel?
3: kint a fórumban játék keretében érdeklődj...
Válasz erre
Varga Eleonóra, neredin | 2008.12.28. 17:09:50
Ha valaki megoldja a dolgot, mindenki visszakerül, vagy mindenkinek magának kell megoldania?
A mesélők tudják már, hogy hogy lehet megoldani a dolgot?
Hol a kis felmentő csapat ? csatlakozni akarok
Válasz erre
Dévajvári Nóra Dela, karpena | 2008.12.28. 16:40:40
Azt nem tudta, bocs. :-)
Válasz erre
Carrie - Mesélő #1, meselo | 2008.12.28. 16:25:03
Miért, mégis mit gondolsz, őmit csinált a sráccal hónapokig?
Válasz erre
Dévajvári Nóra Dela, karpena | 2008.12.28. 16:08:05
Felcsapott kerítőnek. :D Igaza volt, jót tett Carrie-vel, mehet moziba jövő hét szombaton. Mi mást mondott volna? Lenyomni illetlenség. xD
Válasz erre
Carrie - Mesélő #1, meselo | 2008.12.28. 15:48:23
Uggyan. Ennél sokkal elegánsabb megoldást fogok választani.
Válasz erre
Peti / Mesélő #5, meselo | 2008.12.28. 15:43:05
Orion, ugye tudod, hogy lélegzetvesztésben lehet részed a lebeszélt randi után, álá Cé? :D
Válasz erre
Árnyvölgyi Erik, karpena | 2008.12.28. 15:10:22
Akiknek beszóltam üzenem, hogy useresen semmi bajom velük, de Erik egy köcsög, ezt ki kellett játszanom:D
Válasz erre
Zólyom Melinda, lorton | 2008.12.28. 15:10:10
Persze, a semmit ragozni jó dolog... Túlélni a próbálkozást mégjobb lenne. xD
Válasz erre
Sárkányszemű Orion, karpena | 2008.12.28. 15:06:11
Hé, én reagáltam rád, Koppány. Orion jól lecseszett a seprűs ötletért, nem? XD Tőle ne várjon senki jobbat...
Válasz erre
Fülöp Edit, karpena | 2008.12.28. 15:01:17
Én már csak röhögök magunkon. Meg szokom az új testet. Remekül tudjuk ragozni a semmit. xD
Válasz erre
Zólyom Melinda, lorton | 2008.12.28. 14:32:49
Mi is kutatunk, bár nekünk közben akadt más dolgunk is :P
Válasz erre
Szabó Ferenc, ferfex | 2008.12.28. 14:30:24
Mi már kutatunk a probléma után. Csak azt nem tudom jó helyen-e. Élvezem nagyon jóra sikerült a modul.
Válasz erre
Kerekes Andor, ferfex | 2008.12.28. 14:25:19
Én meg akarom ezt a problémát oldani! Már vannak rá elméleteim is. XD Csak hát... Béna vagyok. XD
Válasz erre
Cséplő Koppány, ferfex | 2008.12.28. 13:29:17
Nem aza problémám hogy nem tetszett a társaság csak kíváncsiságból megkérdeztem milyen lesz a vége a storynak de kicsit elkanyarodtunk. De mind1 köszia megértést :) :)
Válasz erre
Mesélő #2, meselo | 2008.12.28. 13:24:51
Ha ez a problémád, akkor ezt velük kéne közölnöd, ráadásul szerintem az össze-vissza írogatás felettébb zavaró volt.
Válasz erre
Cséplő Koppány, ferfex | 2008.12.28. 13:17:38
Bocsánat hogy visszaszólok én tegnap végig velük voltam cak ma már nem bírtam elviselni hogy sz@rnak a fejemre :)
Válasz erre
Mesélő #1, meselo | 2008.12.28. 13:16:03
Lehet, hogy nem megvárni kellene, míg a kis felmentőcsapat megmenti a s*ggeteket, hanem segíteni nekik :P És akkor több információ szivárogna.
Válasz erre
Cséplő Koppány, ferfex | 2008.12.28. 13:14:10
Amúgy amikor a kis felmentő csapat úgymond sikerrel jár akkor majd így egyik percről a másikra kerülnek vissza a lelkek a testekbe vagy megint holnapra virradva? Csak mert vicces lenne kijátszani hogy beszélget és egyszer csak az igazi testében van totál máshol :D
Válasz erre
Mesélő #1, meselo | 2008.12.28. 12:15:27
Én lazacos sushit kérek *_*
Válasz erre
Kárpáthy Péter, neredin | 2008.12.28. 12:01:34
Hát akkor közös érdek,hogy megoldjuk. xD
*Elképzeli, hogy szegény Mesélőik még három nap múlva is felügyelnek.:K*
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2008.12.28. 11:41:52
Remélhetőleg ma megoldódik a kaland és akkor a mesélők sem dőlnek ki teljesen xD Ha nem akkor szívás van :K
Válasz erre
Loridon Árész, ferfex | 2008.12.28. 11:40:10
Bonjour, mindenki :D Mesélőknek meg virtuálisan visszük a svédasztalt meg puha, meleg takarókat és párnákat és köszönjük a felügyeletet :D. Majd énis erre tévedek, de még ajándékot kell csinálnom. (Igen, karácsony után, mert még van,akivel nem találkoztam:))
Addigis minden jót kívánok főleg kevéssé idegtépő játékokat. Lélekben erősítelek titeket, Mesélőink, hogy legyen még szusz mára is :D
Válasz erre
Mesélő #2, meselo | 2008.12.28. 11:31:00
Köszönjük, ránkfér :)
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2008.12.28. 11:26:40
Büszke vagyok rátok ^^ Kitartás
Válasz erre
Árnyasi Emília, neredin | 2008.12.28. 11:26:09
Ez bíztató volt oO
Válasz erre
Mesélő #1, meselo | 2008.12.28. 11:17:33
Bírjuk, bírjuk, bírjuk. Bírjuk. Hmm.... bírjuk. Jah.
Válasz erre
Jurai Cirill, karpena | 2008.12.28. 11:07:25
Én a legközelebbi ilyenre felajánlanám szolgálataimat a mesélők részére, mint hostes. xD Kávé, tea, kakaó, intravénás idegnyugtató, takaró biztosítás 48 órában, nonstop. xD Bírjátok még azért?
Válasz erre
Árnyasi Emília, neredin | 2008.12.28. 10:47:30
*Ő még képben van és erre büszke.*
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2008.12.28. 10:36:43
Bonyolítsátok még aurával, meg lélekkel és akkor már tutira el fogják szúrni a dolgot xD ^^
Válasz erre
Mesélő 1#, meselo | 2008.12.28. 10:25:57
Mert a tükrök aurához kötöttek. Az aura meg nem teste aurája, hanem a léleké.
Válasz erre
Mesélő #3, meselo | 2008.12.28. 10:22:01
Persze, de nem tudom, egyesek miért nem tudnak olvasni.
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2008.12.28. 10:16:37
Ez akkor is így logikus, ha nem olvas az ember szerintem :K xD
Válasz erre
Mesélő #3, meselo | 2008.12.28. 10:15:49
Ez így nem érthető? Szerintem elég egyértelmű...
Csak a saját, eredeti házad klubhelyiségébe tudsz írni, de kérjük, tekintsd úgy, hogy a karakter akit irányítasz a saját, eredeti hálójában ébredt, oda töbet visszamenni nem tud.
Válasz erre
Ketteske, meselo | 2008.12.28. 10:02:48
Igen, így van, jól tudod, csak van aki nem olvasott és figyelt elég rendesen -.-
Válasz erre
Csörgő Eszter, karpena | 2008.12.28. 09:55:15
Umm, én nem vagyok mesélő, de szerintem így logikus.
Válasz erre
Nádasdy András, lorton | 2008.12.28. 09:54:01
Jóreggelt! :) Lassan idő van... *neeem, nem célozgat, dehogyis!*
Viszont kedves mesélőink tisztázhatnátok valamit, mert ahogy elnéztem a hálókat itt elég nagy félreértések vannak. Most vagy én tudom rosszul - de nekem egyikőtök mondta szóval nem! - vagy nagyon sokan mások :D

De tegnap este, és napközben, már mindenki csak a saját KH-jába tudott visszamenni, illetve saját hálóhelyére és nem oda ahol a kölcsöntesté van. Nem igaz? Hiszen a "Lelkek" Tükre nem a testet nézi amiben vagy, hanem téged, a lelkedet. Így aki pl Lortonos és egy Ferfexes hálójában ébredt tegnap, az ahogy kilépett a Ferfex kh-ból többé már nem tudott oda visszamenni. Így van? Na, bólintsatok rá, vagy hordjatok le hogy én tudom rosszul! :D
Válasz erre
Csörgő Eszter, karpena | 2008.12.28. 09:49:03
Jóreggelt:)
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.28. 09:48:06
Jóreggelt kívánunk.
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.28. 03:17:12
Holnap reggel 9-10 óra körül térünk vissza (Mesélők).
Válasz erre
Zólyom Melinda, lorton | 2008.12.28. 03:15:17
És most megpróbálok kidőlni. Remélem sikerül. Ezek után nehéz lesz aludni bazz, én még nyomozni akartam. :K
Válasz erre
Héray Zsófia, neredin | 2008.12.27. 23:33:08
Gratulálok mindenkinek, már nem tudom mióta nem játszottam rendesen, most nagyon meghoztátok a kedvemet. ;) :D
Amúgy én fél óra alatt megtaláltam a testem, csak számomra is elérhetetlen helyre került. ^^"
Válasz erre
Loridon Árész, ferfex | 2008.12.27. 22:50:41
Ha valaki majd látja a testem, akkor sikítson XD Jó éjt mára, elmebeteg dolgokat holnapra :P
Válasz erre
Dévajvári Nóra Dela, karpena | 2008.12.27. 22:14:11
Mirjam, örülök. :D Én azon aggódok, hogy sérülést ne szerezzen a használójáa ha lehet, mert akkor tutira a nyakába vetem magam. xD
Válasz erre
Nádasdy András, lorton | 2008.12.27. 22:13:53
Mindig is szerettem a karakteremet, de ezek után még jobban megbecsülöm majd. Kész kínszenvedés azt a másik nevet látni minden HSZ felett! XD
Amúgy jó nagyon a kaland, kitartás a meséléshez!!! :)
Én lehet hogy lassan lelépek, de holnap biztos jövök. Remélem még lesz mihez XD
Válasz erre
Lexi, neredin | 2008.12.27. 21:45:32
Kösz Emili...ahova én írok,ott befagy az üzifal,szóval elteszem magam holnapra azt hiszem...x'D
Válasz erre
Kárpáthy Péter, neredin | 2008.12.27. 21:44:44
Peti édes kislányként. *röhög* De komolyan...:D
Válasz erre
Árnyasi Emília, neredin | 2008.12.27. 21:19:33
Jéé, tényleg. Itt sajátommal írok. *örül mint állat*
Egyébként meg tényleg le a kalappal, marhajó! * lengeti a kiszászlót*
Lexi...rövid leszek, tömör és lényegretörő: kuss! Mongolföld messze van, és én még kicsi vagyok x'D
Válasz erre
Verselő Alexis, neredin | 2008.12.27. 20:57:52
Árnyasi Emília, neredin | 2008.12.27. 20:35:30
Ez a suli elég csereközpontú lett...tavaly vagy mikor a topicos-termes csere, most a testek...


Jövőre meg jönnek a mongol cserediákok.:K Vagy minket visznek el. O.o
Na jó,nem adom az ötleteket...xD
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.27. 20:50:53
Ez azért most nagyon jólesett :)
Válasz erre
Bálint C. Baltazár, ferfex | 2008.12.27. 20:45:00
Legalább valami szint visz az amúgysem túl szürke hétköznapi játékba. :)
Válasz erre
Árnyasi Emília, neredin | 2008.12.27. 20:35:30
Ez a suli elég csereközpontú lett...tavaly vagy mikor a topicos-termes csere, most a testek...*azt sem tudja hol a feje, de tényleg XD*
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2008.12.27. 20:33:04
bár a testem tulajdonosa kissé meghalt a játékban, de megvan xD
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2008.12.27. 20:15:41
megvan a testem, megvan a testem xD királyság, már csak össze kéne pakolni a kettőt :K
Válasz erre
S.O., karpena | 2008.12.27. 19:58:14
De nem ám. Elő dolog: benéz a nadrágjába. Ez alap. :P
Amúgy iszonyat fura így játszani, mindenesetre megkaptam a magamét. ^^
Válasz erre
Völgyesi Donna, ferfex | 2008.12.27. 19:40:02
Ja :D Felvilágosító órának sem utolsó... XD
Válasz erre
Kerekes Andor, ferfex | 2008.12.27. 19:34:18
Szerintem már csak azért is vagyunk a másik testében, hogy építsük a fiúk-lányok közötti kapcsolatot. XD LOL Bár ez nem lenne megfelelő, mivel nem minden fiú lett szerintem lány... És nem minden lány lett szerintem fiú. Hm... Más lehet akkor. XD
Válasz erre
Kadenszky Szelina, lorton | 2008.12.27. 19:30:06
Szerintem nem Kátáliná, mert mivel új vagy és pont ezért nem játszhattál az elmúlt 1 hétben.
Válasz erre
Fehér Kátáliná, lorton | 2008.12.27. 19:28:55
-Én új vagyok és késön érkeztem akkor én nem fogok átváltozni??
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2008.12.27. 18:59:17
Az nekem is megvan, csak nem tudok vele találkozni... xD mert oda nem látok be, ahol van :K
Válasz erre
Sahó Maja Vanda, karpena | 2008.12.27. 18:54:37
Jeee, megvan a testem! :D Haladás.
Válasz erre
Szentes Viktória, ferfex | 2008.12.27. 18:43:12
Ohh, bocsi. *irul-pirul.*
Okés :)
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2008.12.27. 18:42:35
^^ Nincs mit xD
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.27. 18:41:20
Köszi Vilja ;)
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2008.12.27. 18:40:41
Azt szerintem ne itt... megmondták, hogy tiltás lesz :D játsz inkább és derítsd ki ott :D
Válasz erre
Szentes Viktória, ferfex | 2008.12.27. 18:24:49
Jó ötlet.. Valami tipp?? :D Nekem úgy rögtön nem esik le miért kéne megtudnom mért vagyunk más testében? Lenne pár ötletem de egyik sem átütő..
Valami ötlet? :D
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2008.12.27. 18:23:25
Szerintem is :)
Válasz erre
Kadenszky Szelina, lorton | 2008.12.27. 18:18:15
Szerintem arra kell rájönni előbb, hogy miért vagyunk más testében. Aztán a többi jön magától.
(Gondolom én.)
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2008.12.27. 18:18:04
Nah, mondom én xD és közben megtaláltam a karakterem is. xD rossz ott látni, ahol nem is lehetne :D és rossz nem tudni, hogy mit írogatnak vele :K XD
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.27. 18:16:45
Senki nem mondta, hogy az a megoldás, ha megtaláljátok a saját testeteket. LEHET, hogy ez a megoldás, de NEM BIZTOSAN.
Válasz erre
Szentes Viktória, ferfex | 2008.12.27. 18:14:06
Én inkább nem.. XD
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2008.12.27. 18:13:28
Szerintem ez már folyamatosan alakul, de ez benne a jó XD most már csak várom karakterem felbukkanását :K
Válasz erre
Szentes Viktória, ferfex | 2008.12.27. 18:11:29
Nem tudom honnan vették hogy ez a megoldás.. Biztos valami hogy találod meg magad dolgot képzelnek XD Nézd meg magad kívülről.. Belülről úgysem látszik.. :D Am. ez biztos ilyennek készült?? Vagy csak ez lett belőle? XP
Válasz erre
Loridon Árész, ferfex | 2008.12.27. 18:07:53
Én remekül félreértettem mindent... na nembaj. 2xra is neki lehet futni *nem túl lelkes most*
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2008.12.27. 18:06:09
Héhéhé... de egyáltalán ki mondta azt nektek, hogy az a megoldás, hogy megtalálod a tested? :D xD vagy lemaradtam vmiről? :K Mert itt sokan azon sírtok, hogy nem játszanak az eredeti karakteretekkel és így benne ragadtok a mostaniban... csak azért :S
Válasz erre
Szentes Viktória, ferfex | 2008.12.27. 17:59:27
Elveszítem a testem.. Ha nem játszik akkor meg meg se fogom találni.. XD De ez akkor is poén.. XD
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2008.12.27. 17:56:00
szólt ez utóbbi Boros Gyevi Rékának :K XD hogy érthető legyen
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2008.12.27. 17:55:29
szerintem nem párokban cserélődtünk
Válasz erre
Szigeti Arany, ferfex | 2008.12.27. 17:55:00
Jaaa... én lusta vagyok olvasni, szóval nem csoda, hogy nem tudtam. Fúú, akkor irány kalandozni, mert nem akarok ez maradni..
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.27. 17:54:18
Már néhányszor leírtuk itt, hogy ez a dolog addig marad így, míg meg nem oldjátok a kalandot.
Válasz erre
Boros Gyevi Réka, neredin | 2008.12.27. 17:51:27
-És az hogy találja meg a testét ha az az illetö egész nap nem játszik?
Válasz erre
Kadenszky Szelina, lorton | 2008.12.27. 17:50:20
én is pont ilyesmit kérdeztem, csak rosszul megfogalmazva :P
Válasz erre
Szigeti Arany, ferfex | 2008.12.27. 17:48:45
Még egy kérdés, mert én olyan ügyes vagyok: holnap más testében leszünk, vagy ugyanebben?
Válasz erre
Mcload, meselo | 2008.12.27. 17:42:26
Skolasztika: a modul szerint te is cseréltél, szóval, ha rámkattintanál MSN-en, nem haragudnék még.
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2008.12.27. 17:39:32
Ez egy olyan: "Hogyan kovácsoljuk össze a martionosokat!" xD
Válasz erre
Szigeti Arany, ferfex | 2008.12.27. 17:39:31
Uuh.. az nehéz lesz. *Néz nagy szemekkel.* De köszi, majd megpróbálom..valahogyan =)
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.27. 17:38:48
Arany: gondolkodsz, információt szerzel, és együttműködsz a többiekkel.
Válasz erre
Varga Skolasztika, karpena | 2008.12.27. 17:37:29
Haha, én nem játszottam 1-2 hete, úgyhogy maradtam önmagam : D Bár azért érdekelne, hogy ki lettem volna ^^. Nembaj, azért olvasni is elég vicces, szóval hajrá mindenkinek :))
Válasz erre
Szigeti Arany, ferfex | 2008.12.27. 17:37:21
Jaah...rájönnöm? *értetlenkedik, fejvakargat* hogy? ×D
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.27. 17:35:52
Az a kaland, amit most játszol... neked kell rájönnöd, meg a többieknek.
Válasz erre
Szigeti Arany, ferfex | 2008.12.27. 17:33:50
Ezek elolvasása után megkérdezem, hogy hogyan lehet kijátszani azt a kalandot, hogy visszakapom a testemet? És hol?? O_o
Válasz erre
Cséplő Koppány, ferfex | 2008.12.27. 17:28:51
Amúgy a végén kiderül majd hogy ki kicsoda volt?
Válasz erre
Kadenszky Szelina, lorton | 2008.12.27. 17:28:05
oké most már értem. akkor megyek is!
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.27. 17:26:07
Az eredeti karakteredhez számítanak a hsz-ek, és a rendszer oda is számolja őket.
Válasz erre
Dévajvári Nóra Dela, karpena | 2008.12.27. 17:24:58
Teljesen mindegy, ez jó móka. xD
Keresd meg önmagad és a megoldást. aki megtalálja a testét, bilincselje magához. :D
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2008.12.27. 17:23:38
Amúgy bennem is felmerült egy kérdés. Ugye mivel más kariját irányítjuk, annak a karinak a hsz- száma nő, akivel vagyunk. De ha valaki akar multit, ezek oda beleszámítanak? *nem mintha akarna, de lehet mások igen xD*
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2008.12.27. 17:22:29
mekkora lenne már, ha nem jutunk ki a kalandból és mindenki az marad, aki most :K kész káosz lenne :K XD
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.27. 17:21:19
Hidd el, mi Mesélők, itt öten egymás mellett, szakadunk a röhögéstől.
Válasz erre
Cséplő Koppány, ferfex | 2008.12.27. 17:20:48
Felmerült egy újabb kérdés bennem: Ti ezen jót röühögtök mert én reggel óta már háromszor lefordultam a székről röhögés közben. XD
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.27. 17:18:22
Itt szerepelt a hír, aki ide nem írt semmit a karakteréről, azt úgy vesszük, hogy a kastélyban volt. A program minden karaktert összekevert aki belépett az utolsó egy hétben.
Skolasztika: a modul szerint te is cseréltél, szóval, ha rámkattintanál MSN-en, nem haragudnék még.
Szelina: ez csak rajtatok áll.
Válasz erre
Boros Gyevi Réka, neredin | 2008.12.27. 17:17:04
Ugye holnap már vissza kapjuk a saját testünket?
Válasz erre
Kadenszky Szelina, lorton | 2008.12.27. 17:15:51
kaland? ki lehet játszani, hogy akár még ma visszakapjuk a testünket? *.*
Meg, hogy holnap is a mai testben leszünk, vagy megváltozik? (ha lehet érteni a kérdést)
Válasz erre
Varga Skolasztika, karpena | 2008.12.27. 17:14:25
Haha, én nem játszottam 1-2 hete, úgyhogy maradtam önmagam : D Bár azért érdekelne, hogy ki lettem volna ^^. Nembaj, azért olvasni is elég vicces, szóval hajrá mindenkinek :))
Válasz erre
Vízváry M. Sámuel, tanar | 2008.12.27. 17:03:40
Erre én is kíváncsi lennék, mert rám nagyon csúnyán "néztek" mesélőnénik/bácsik, amikor közöltem, hogy karim nincs is a Martionba, és ezt ki is játszottam pár napja! :) Egyelőre maradt a kétely...
Válasz erre
Rókus Alvin, tanar | 2008.12.27. 17:00:00
Mia kérdésére a válasz engem is érdekelne. Ha valaki elutazott, akkor otthon ébredt egy másik testben a karakter?
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.27. 16:53:28
Mindenki, aki 1-2 hete írt a fórumokra, bekerült a szórásba. Így volt a legegyszerűbb megoldani.
Válasz erre
Varga Tamás, lorton | 2008.12.27. 16:45:01
Tényleg, és mi van azzal a karakterrel, aki mondjuk hazament karácsonyra és még nem jött vissza?
Válasz erre
Loridon Árész, ferfex | 2008.12.27. 16:30:22
na, erre kíváncsi vagyok :D
Válasz erre
Veres Donát, ferfex | 2008.12.27. 16:19:59
A listát akarom én is.xD Meg fogok halni a röhögéstől nap végére, azt már látom.:D
Válasz erre
Várhegyi Amélia Petra, lorton | 2008.12.27. 16:17:03
Te jó ég!xD
Válasz erre
Jurai Cirill, karpena | 2008.12.27. 16:16:45
Én tudom a megoldást. Jöttek az ufók, elrabolták mindenki testét és összekutyulták az egészet. Vadásszuk le őket. xD
A listát meg akarom. *.*
Válasz erre
Dévajvári Nóra Dela, karpena | 2008.12.27. 16:07:34
Ez nekem tetszik. xD Így félálomban kávéivászat közben...megláttam, és majdnem ki is köptem. :-))))))))
Vissza kell szereznem magam.:D
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.27. 16:01:19
Ha nem oldjátok meg a kalandot, nem kerül ki a lista, és nem kapjátok vissza a saját karaktereiteket. =)
Ó... és két napig van folyamatos mesélői felügyelet, de a kaland tarthat tovább is ^^
Válasz erre
Smaragd Veronika, neredin | 2008.12.27. 15:57:04
arra én is kíváncsi vagyok :)bár én még nem kerültem elő :)
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2008.12.27. 15:55:16
Nyugi, velem sem léptek be, de Mc azt mondta, hogy a játékok legvégén kiteszi a listát, hogy ki ki volt ^^ türelem
Válasz erre
Szegfűszegi Szeréna, ferfex | 2008.12.27. 15:29:17
Bocsánat .
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.27. 15:27:36
Még egy ilyen hozzászólás, Szira, és egy órás tiltás. Ez mindenkire vonatkozik.
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.27. 15:23:45
Ha valaki tudja, ne írja meg neki. Pont ezt nem kellene :P
Válasz erre
Szegfűszegi Szeréna, ferfex | 2008.12.27. 15:23:18
Vá, ez durva! Valaki nem játszott ma egy Szegfűszegi Szerénával? Ha valaki megtudja, hogy ki vagyok, írja meg, mert borzasztóan kíváncsi vagyok. Meg játszani is akarok az illetővel. :)
Válasz erre
Jurai Cirill, karpena | 2008.12.27. 15:09:27
Velem még be sem léptek, de majd megőrülök a kíváncsiságtól. xD Másik alteregómmal meg már igen, de mindegy is, azért az is vicces.
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2008.12.27. 15:09:10
Ez kegyetlen :K Ennyi őrült hozzászólást xD halálra fogom magam röhögni :K
Válasz erre
Fekete Krisztina, karpena | 2008.12.27. 15:04:58
Vazz...ez nagy...főleg a hajtépés, hogy ki kapta a saját karidat...Milyen elmebeteg pszichopata?? ááá xDD
Válasz erre
Smaragd Veronika, neredin | 2008.12.27. 14:54:45
WoW
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2008.12.27. 14:49:39
Ez kegyetlen :K Ennyi őrült hozzászólást xD halálra fogom magam röhögni :K
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.27. 14:36:32
Egészségetekre :D
Viktória: előbb ezt oldjátok meg :P
Válasz erre
Szentes Viktória, ferfex | 2008.12.27. 14:19:10
Ez poén.. Nagyon bejön.. XD Várom már jövőre mi lesz :D:D
Válasz erre
Kerekes Andor, ferfex | 2008.12.27. 13:34:32
Hát.. komolyan. Ez csúcs. :D Köszi szépen mesélő bácsik/nénik. :D
Válasz erre
Sahó Maja Vanda, karpena | 2008.12.27. 13:26:25
Tisztára olyan, mint valami túl élethűre sikeredett farsangi bál...
Válasz erre
Jurai Cirill, karpena | 2008.12.27. 13:22:17
Rájötteeeem! xD részben, valamire. Vicces. Komolyan, csak mennem kell lassan a dolgomra. De nem akarok, játszani akarok. xD
Válasz erre
Hajnal C. Lili, karpena | 2008.12.27. 13:17:31
Mi van akkor ha találkozom magammal?
Válasz erre
Niko, tanar | 2008.12.27. 13:10:16
Meghalok, esküszöm :K
Válasz erre
Tundraháti Nina, ferfex | 2008.12.27. 12:32:38
Rá kell szoknom, hogy előbb olvasok és aztán játszok. De még éppen időben kapcsoltam XD
Válasz erre
Nádasdy András, lorton | 2008.12.27. 12:11:58
ez nagyon kemény! XD Mindjárt elkezdek én is játszani. Mindjárt... Még kicsit edzem rá a lelkem XD
Válasz erre
Sziklás M. Rebeka, karpena | 2008.12.27. 11:57:57
Hát ezz.. veszett xD
Válasz erre
Jurai Cirill, karpena | 2008.12.27. 11:49:10
Neee. xD Így azt sem tudom beléptek-e már velem. x D
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.27. 11:28:13
Most már nem, átírtam a programot.
Válasz erre
Jurai Cirill, karpena | 2008.12.27. 11:13:02
Mivel a belépést is oda számolja, ezért igen. *Reggel óta bőszen diáklistát nézeget.* xD
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.27. 11:04:54
De elvben egyébként igen, de ha még valaki ilyen hülyeségeket kérdez, azt megcsapom :D
Válasz erre
Radnóthy Flórián, ferfex | 2008.12.27. 11:04:26
Összeszorítom a fogaimat, rendben:D
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.27. 11:03:02
Szerintem két napot kibírsz, akkor is, ha nem. :P
Válasz erre
Radnóthy Flórián, ferfex | 2008.12.27. 11:02:11
Nekem is van kérdésem: A mai hszeket azt annak a karakternek számolja, akinek a testében vagyok?
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.27. 11:00:22
Koppány: sohsem lehet tudni... =)
Válasz erre
Radnóthy Flórián, ferfex | 2008.12.27. 10:58:00
Koppány: Biztos, hogy nem, mert valaki játszatta az én testem lelkét, valaki idegen testében... Vagy mi, remélem érted :D
Válasz erre
Nádasdy András, lorton | 2008.12.27. 10:52:43
ez nagyon kemény! XD Mindjárt elkezdek én is játszani. Mindjárt... Még kicsit edzem rá a lelkem XD
Válasz erre
Cséplő Koppány, ferfex | 2008.12.27. 10:51:26
Nekem olyan kérdésem lenne hogy a cserék olyan alapon vannak hogy aki én lettem az meg az én karim lett?
Válasz erre
Jurai Cirill, karpena | 2008.12.27. 10:36:50
Ááá, és tanulnom kell, de leszek azért, de az ideg megöl, mert nem tudom ki Dittikém. xD Viszont... viszont... mindegy. xD
Válasz erre
Verselő Alexis, neredin | 2008.12.27. 10:04:48
Kétszót tudok kinyögni: Te jó ég!
Jah ez három,de...ez nem lesz piskóta.xD
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.27. 09:42:03
Az újnál pedig az új. Az ő képességei alapján tudtok.
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.27. 09:29:30
A régi karakterednek csak az emlékei, érzései, jelleme kerül át az újba.
Válasz erre
Haraszti Ágoston, ferfex | 2008.12.27. 09:29:18
Nekem van egy kérdésem: az új testünkben tudunk varázsolni? Mert a régi pálcánk, az ott van a réginél, gondolom.
Válasz erre
Nagy Mékúti Melinda, lorton | 2008.12.27. 09:20:56
ahha,... nagyából értem... de még csak annyi hogy az a karakter akivel vagyunk annak a tulajdonságait nem kell?
Válasz erre
Boros Gyevi Réka, neredin | 2008.12.27. 09:20:53
De most ez hogy megy?nem értem egyáltalán hogy hogy kell játszani?!
Válasz erre
Cséplő Koppány, ferfex | 2008.12.27. 09:18:32
óóóó Atyám eszem a fantáziátokat XD ez így nagyon durva lesz XD
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.27. 09:16:34
Igen, így van. A saját karaktered lelke + emlékei kerültek egy új testbe. Jó játékot!
Válasz erre
Cséplő Koppány, ferfex | 2008.12.27. 09:14:53
valami hasonló kérdés...szal akkor most a saját karakterem másik testben az a lényeg?
Válasz erre
Nagy Mékúti Melinda, lorton | 2008.12.27. 09:13:58
Nem ééértem...:D az oké hogy vagy egy karakter amit irányitok, de... hogy? nem értem...^^'
Válasz erre
Sárkányszemű Orion, karpena | 2008.12.27. 06:58:15
tanulság: kerüld a tömeget XD
Válasz erre
Cirill, karpena | 2008.12.27. 02:37:18
Az nem jó. Akkor én meghalok. xD
Válasz erre
Niko, tanar | 2008.12.27. 02:06:42
*kezd félni*
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2008.12.27. 01:00:18
Ne féljetek, ha valahol húsz ember lesz, majd irtunk :D
Válasz erre
Nádasdy András, lorton | 2008.12.27. 00:06:28
Manassé: nem fogtok megbolondulni ha valahol egyszerre már húsz emberre kell figyelnetek? Vagy még többre? Azért kíváncsi leszek hányan jönnek játszani. :)
Az ébrenmaradás már csak a hab a tortán... :)
Válasz erre
Dévajvári Nóra Dela, karpena | 2008.12.26. 15:28:48
Szerintem tovább fog tartani, Lau, egy cseppet se aggódj. xD Kávét meg szerzünk, intravénásan adagolva, ahogy Manassé is mondja.
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2008.12.26. 04:11:29
Addig fog tartani, amíg meg nem haltok:D
Najó, amikor megoldjátok:D
Válasz erre
Fekete Lauren, lorton | 2008.12.26. 01:20:31
Ugye megint éjfélig fog tartani? *.* Mert akkor talán a végére tudok csatlakozni. :H
Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2008.12.24. 02:28:09
Andris: A már korábban felsorolt módszerekkel... Például intravénás koffein adagokkal.
Válasz erre
Morus-Péterfi Artemis, ferfex | 2008.12.23. 14:41:38
Amilyen szerencsétlen vagyok, biztos nem jutok majd géphez :S XD
Válasz erre
Nádasdy András, lorton | 2008.12.23. 01:33:10
Nyehe... Neocitran nincs, de van energia ital dögivel! :D Majdcsak megoldjuk.
Én szerintem inkább többször leszek, nemtudommeddig. Valszeg egyszerre nem sokat. Körülményfüggő... De nagyon érdekel! Főleg az, hogy hogy lehet két napon keresztül mesélni, rengeteg embernek! XD
Válasz erre
Szegfűszegi Szeréna, ferfex | 2008.12.22. 21:11:45
Írtam már hogy megyek? Nem? Akkor most írom. xD
Válasz erre
Révész Olívia Vivien, ferfex | 2008.12.22. 14:17:02
Én csak arra emlékszem, hogy azon a hétvégén 2007-ben majdnem kinyiffantotta egy olló a karimat XD De vicces volt XD
Válasz erre
Vadalma Csaba, lorton | 2008.12.21. 19:13:43
júj én is vártam ám. De nem biztos, hogy 48 órában itt fogok kockulni xD De azért valamicskét biztos leszek :)
Válasz erre
Csörgő Eszter, karpena | 2008.12.21. 11:14:23
Én is leszek, és remélem, nem one-shot karakterként ^^
A neocitran+energia ital érdekes kombónak tűnik, de lehet kipróbálom... az energiaitaltól úgyis mindig megfájdul a mellkasom, legfeljebb amiatt nem fogok majd aludni >.<
Válasz erre
Nagy Mékúti Melinda, lorton | 2008.12.21. 10:49:12
de jóó...:) megyek!! báris megpróbálok...:D:D
Válasz erre
Boros Gyevi Réka, neredin | 2008.12.21. 09:51:32
Köszönöm hogy leirtad.Mivel még nem voltam ilyennen elmegyek.*mosoly*
Válasz erre
Szentirmay Cornélia, ferfex | 2008.12.20. 18:22:38
Megpróbálom régóta először szabaddá tenni magam... ez nagyon jól hangzik.
Válasz erre
Majdán Mira, ferfex | 2008.12.20. 13:47:45
Szupeeeeer, ezt vártam már nagyon!! Dejó lesz *.*
Válasz erre
Sebestyén Dorottya, tanar | 2008.12.20. 06:48:37
Nagymodul (fn) Előre megtervezett játék vagy játéksorozat, amelyben több mesélő közreműködésével sok játékos vesz részt. A történet általában komplex, több szálon futó, amely végül egy tetőpontban csúcsosodik ki.
Válasz erre
Boros Gyevi Réka, neredin | 2008.12.19. 14:54:22
Lécci valaki mondja el nekem hogy mi az a "NAGYMODUL"?!köszi elöre
Válasz erre
Jurai Cirill, karpena | 2008.12.19. 04:39:41
A megfázás tüneteit napok óta erősen produkálom, így nincs akadálya. xD Egyébként egészségesen se ütne be egy ilyen tasak. A kakukkfűelixírből is iszok néha-néha egy-egy kortyot. xD
Válasz erre
Zólyom Melinda, lorton | 2008.12.19. 04:37:39
Hát, ha így folytatom, akkor én hamarosan halódom megfele. xD És akkor jöhet a neocitran literszámra :D Na meg az energiaital is. Egyelőre azonban maradok a kávénál. ^^
Válasz erre
Carrie, meselo | 2008.12.19. 04:24:29
Még mindig jobb, mint ez erdeigyümölcsösnek csúfolt coldrex. Arról nem is beszélve, hogy csak akkor teszteld, ha épp halódsz megfele.
Válasz erre
Jurai Cirill, karpena | 2008.12.19. 04:19:59
Ezt lehet kipróbálom, csak utálom a neocitrant. Borzalmas íze van. :S
Válasz erre
Carrie, meselo | 2008.12.19. 03:29:52
Én elárulom nektek a legjobb combot: neocitran+enegria ital. Előtte lázas voltam, utána meg pörögtem reggelig. xD
Válasz erre
Zólyom Melinda, lorton | 2008.12.18. 23:51:00
Bizony, indirekt módon elkezdtem rá gyakorolni is xD Még nem az igazi, de pár (3-4) óra alvás után vagyok már tegnap reggel 10 óra ébren :K
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2008.12.18. 23:38:42
Egyetértek a kávékérdéssel.
Válasz erre
Elora, tanar | 2008.12.18. 23:34:37
Jeee, ez a 48 óra online megoldhatónak tűnik, csak kávé kérdése. :D
Válasz erre
Révai R. Aurél, neredin | 2008.12.18. 22:53:18
Hű, na tökjó, majd jövök. Csak akkor lehet kinyírtok, karim ha démont lát is megöleli...
(najó nem egészen,de...)
Válasz erre
Nádasdy András, lorton | 2008.12.18. 21:23:08
nagyon jól hangzik! Már alig várom én is! Fel is írom hogy el ne felejtsem és igyekszem majd minél többet fenn lenni! :)
Válasz erre
Szőke Alex, ferfex | 2008.12.18. 21:10:39
WoW! Már alig váárom!:D
Válasz erre
Losonczi Lelle, ferfex | 2008.12.18. 20:56:12
Ha sokáig nem is, de amennyi időre csak tudok, leszek. Ki nem hagynám. :D
Válasz erre
Weisz Lívia, karpena | 2008.12.18. 20:47:12
Leszek. Simán. :D
Válasz erre
Várhegyi Gabriella Laura, lorton | 2008.12.18. 19:11:18
Arra én is emlékszem. xD
Szerintem most is jelen leszek :P
Válasz erre
Boros Gyevi Réka, neredin | 2008.12.18. 19:02:20
Itleszek.*bár a lány nem tudja hogy miröl is van szó.mosoly*
Válasz erre
Haraszti Ágoston, ferfex | 2008.12.18. 18:28:03
*Ő is emlékszik.* Jó volt az nagyon. :) Meg most is az lesz, remélem. :D
Válasz erre
Loridon Árész, ferfex | 2008.12.18. 17:54:05
Áááh *megdobbanó szív* Igeeen XD Naná, még szilveszter előtt martionpartizok egyet fórumon. Imádni fogom! *vigyor*
Válasz erre
Dévajvári Nóra Dela, karpena | 2008.12.18. 17:46:24
Á, dehogy, miért emlékeznénk? Az jó volt. xD

Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2008.12.18. 17:31:40
De az volt, de mégegyszer ugyanazt a patront nem fogjuk elsütni.
Válasz erre
Fecsegő Lily, neredin | 2008.12.18. 17:26:54
Tavaly áprilisban nem az volt, hogy össszecserélődtek a fórumtémák? Lehet, hogy csak rosszul emlékszem... Szerintem én is fent leszek valamikor.
Válasz erre
Csabi, tanar | 2008.12.18. 17:14:03
Eddig úgy néz ki, hogy egész hétvégén szabad leszek és már nagyon várom :D
Válasz erre
Kardosi Bendegúz, ferfex | 2008.12.18. 17:08:04
Ha ráérek, jövök!
Válasz erre
Fekete Lauren, lorton | 2008.12.18. 17:03:22
Remek. Remélem nem kell majd megint ennyit várni a következőre, mert ezen nem tudok itt lenni. :S
Válasz erre
Sahó Maja Vanda, karpena | 2008.12.18. 16:55:49
Leszek ^^ Tény, hogy ez senkit nem érdekel, de megpróbálok akkor egész délután lenni.
Válasz erre
Jurai Cirill, karpena | 2008.12.18. 16:55:07
Húúúú. Emlékszik biza, ez meg húúú. *Értelmesen hozzászól. xD* *.*
Válasz erre
 

Friss hírek (új, összes, archívum)
Utolsó órák
  • Jelenleg nincs olyan friss óra a saját évfolyamodon, aminek még nem oldottad meg a házi feladatát.