A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.

Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
ÁlomVilág - Martion találkozók: január 23. Pécs, jan. 24 Budapest
2010.02.03. 21:10:36

2010-ben is szeretnénk találkozókat tartani, ha titeket is érdekel, és szeretnétek eljönni.

Adott egy nagyon jó helyszín, ez a Főnix Szerepjáték Klub (BP. Paulay Ede utca 5.).
Adottak az időpontok: mehetünk minden első és harmadik vasárnap, illetve ha legalább két hónappal előre jelezzük, akkor máskor is.

Már csak ti kelletek hozzá!

Kérlek, jelezzétek, milyen igényeitek vannak a találkozókkal kapcsolatban, ti mikör jönnétek szívesen, nektek hogyan lenne jó.

Ugyanitt: Ha van rá igény, tarthatnánk újra vidéki találkozókat is.
Vidéki városban lakók jelentkezéseit várjuk! Nálatok is lehet találkozó!

ÁlomVilág Találkozó Pécsett 2010. január 23-án!

Indulás Pestről:
Budapest, Keleti pályaudvar
7:45-kor Tenkes InterCityvel
Érkezés Pécsre: 10:36-kor
Előzetes jelentkezés alapján közös jegyvásárlás pénteken! Írj, ha jössz, mert IC pótjegyet kell venni!

Pécsen találkozás (Pécsiek és környékbeliek):
10:00, Pályaudvar - Jobbról az első vágánynál

Indulás vissza:
Pécs állomásról, 17:23-kor, Sopianae InterCity vonattal
Érkezés:
Budapest, Keleti pályaudvar, 20:14-kor

Jegyárak (az ár tartalmazza a helyjegyet):
Diákoknak: 2*2050 HUF
Felnőtteknek: 2*3740 HUF

Program: A Pécs 2010 Európa Kultúrális Fővárosa programsorozat keretében tölthetnénk az időt. A lehetséges opciók:
  • "Meeting Point 2"
    Január 15 - Február 14
    Utazó közép-európai kortárs képzőművészeti kiállítás
    Helyszín: Pécsi Galéria
  • Dr. Aknai Tamás: Négy férfi/Four males
    Január 19 - Február 7
    Válogatás kevésbé ismert pécsi művészek munkáiból
    Helyszín: Nádor(!) Galéria
  • Ikonkiállítás Szlivenből
    Január 22 - Február 28
    A szliveni Képzőművészeti Galéria Keresztény művészet című ikongyűjteménye Pécsett
    Helyszín: Cella Septichora
  • Képek a mélyből
    Január - Március
    A program keretében halmozottan hátrányos helyzetű, jellemzően kistelepülésekről származó cigány gyerekek illusztrálják a János vitéz többnyelvű (magyar, beás, angol) kiadását.
    Helyszín: Civil Közösségek Háza
  • Életre keltett falak Pécsett III. projekt
    Január 1 - Szeptember 30
    Nicaraguai mural painting komplett közösségfejlesztő módszer segítségével 60-80 négyzetméter felületű falfestmények készítése
    Helyszín: Pécs közterei
  • Látni a láthatatlant - rajz- és videoinstallációs kiállítás
    Január 1 - Október 1
    Helyszín: pécsi közterek


ÁlomVilág Találkozó Budapesten (Főnix Klub) 2010. január 24-én!
Találkozás 10:30 órakor a Deák Ferenc téren, 47-49-es villamosok végállomásán (rossz idő esetén az aluljáróban)
Program: ÁlomVilág szerepjáték (bemutató/fejlesztés), kártya, társasjátékok

A találkozókra jelentkezés, információ:
Nagy Dániel (Mcload)
Az ÁlomVilág Ismeretterjesztő Közhasznú Alapítvány Elnöke
1173, Budapest, Újlak u. 46 4/14
06-30-546-17-15
mcload@alomvilag.hu
GTalk: mcload@alomvilag.hu

Persze, ha bármi kérdés van, az is jöhet!
Megosztás a Facebook-on
Hozzászólások
Kardosi Bendegúz, ferfex | 2010.01.25. 17:08:41
Jahh igen... xDDD
És én meg Riusz szeme vagyok...
Előzmény: Gedeon Lenke, 2010.01.25. 14:30:05
Válasz erre
Gedeon Lenke, tanar | 2010.01.25. 14:30:05
Én csak a második napról tudok nyilatkozni, és nagyon jó volt, pedig utálok puzzle-ozni. xD

Niko: Most megint rá kell gyújtanom... de csak mert ettem.
Saszi: Nem kell enni! xDD


Válasz erre
Dévajvári Nóra Dela, karpena | 2010.01.24. 21:30:27
160. xD és gyorsabbak voltunk, mint a gyerekek. Háhá
Pedig abban az állapotban tényleg 2 órát vártam magunktól. :D
Válasz erre
Debreceni Tünde, karpena | 2010.01.24. 20:24:59
Nem, feladtuk és kiraktuk Vukot, egy németjuhászt (70 darabos volt asszem) és egy Micimackót százakárhánydarabosat. :)

Ésésésésésés isteni volt a tali! o.o
Válasz erre
Kardosi Bendegúz, ferfex | 2010.01.24. 18:06:55
Hát, megint nagyon jó volt veletek... (Mikor nem?) =^.^=
Sikerült végül kirakni a horoszkópos puzzle-t?
Válasz erre
Macskássy Bertalan, karpena | 2010.01.24. 00:00:30
Nagyon úgy néz ki, hogy betolom szépséges arcomat én is a talira:D Mivel már nagy vagyok, és odatalálok, nagy valószínűséggel nem fogok fagyoskodni az aluljáróban, hanem 11 körül ott leszek a Főnixben.
Jahm és asszem Dela is jön:)
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2010.01.23. 19:03:14
Szerintem is! Bár tőlem inkább menekülnek, mint visszajönnek. :D
Amúgy köszi, nagyon jó volt. ^^
Válasz erre
Fülöp Edit, felnott | 2010.01.23. 19:01:46
Gyertek vissza! o.o
Válasz erre
Kardosi Bendegúz, ferfex | 2010.01.22. 19:21:53
Jó szórakozást nektek holnapra, és gyertek azért vasárnap is Főnixbe. :)
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2010.01.21. 21:27:21
Mc, igaz! :D Nem estem le, de csak mert nem is mertem nagyon elmenni a felső korláttól. :D A fél percenkénti jézusom felkiáltásaim pedig mindent elárultak. :D Főleg, mikor Marl felemelted. Azt hittem ott halok meg. :D

*Szavaz. Szombatot akar.*
Előzmény: Felföldi W. Dániel, 2010.01.21. 02:19:22
Válasz erre
Debreceni Tünde, karpena | 2010.01.21. 20:33:26
Szavazzuk meg, hogy holnap szombat legyen már, és ne péntek! o.o
Válasz erre
Fülöp Edit, felnott | 2010.01.21. 19:48:55
Mi is szeretünk titeket. =)
Válasz erre
Carrie, meselo | 2010.01.21. 17:01:40
Megvallom nőiesen és őszintén, hogy én azért megyek, mert
1., jó lesz a társaság
2., rég láttam Pécset és szeretem
3., ki akarok kapcsolni

Ergo nem érdekel, hogy mi a program, ha nem fagyok halálra, és nem kell sokat költenem =)
Válasz erre
Gedeon Lenke, tanar | 2010.01.21. 15:11:38
vasárnap jövök ^^ (késve, de ott leszek)
amúgy tudom hogy már mondtam csak 100. akarok lenni :D
Válasz erre
Séll Ádám, tanar | 2010.01.21. 14:35:25
Padon ne is ücsörögjünk mert ahhoz k... kellemetlenül hideg van.
Aki meg jár arra felé, szabadítsa már meg DH-t attól a kártyától. Szerintem hasznos lenne.
Válasz erre
Sötétszívű Nátániel, karpena | 2010.01.21. 12:40:36
Hungary card-ra azt hiszem van egy ingyen napijegyem... Meg ugye vonatkedvezmény még mindig...Kinek kell?
Válasz erre
Debreceni Tünde, karpena | 2010.01.21. 11:31:51
Ó, és még valami:
Létezik napijegy 950 HUF-ért, amivel annyit utazik a kedves ide érkező, amennyit szeretne.
Válasz erre
Kruppa Erzsébet, karpena | 2010.01.21. 11:23:16
Amúgy akinek van valami ötlete, hogy mit csinálna szívesen, az ne fogja vissza ám magát, és ossza meg velünk, hátha más is kedvet kapna. Mi csak próbálunk kitalálni valamit, hogy ne az legyen, hogy egy padon ücsörgünk délutánig. :D
Válasz erre
Debreceni Tünde, karpena | 2010.01.21. 10:17:11
1. Nekem is tériszonyom van.
2. A busz kétóránként jár oda, ilyenkor tudom ám ajánlani a buszmenetrendet, ami elérhető az interneten.
Lenne egy 3. pont is, de inkább visszafogom magam, mert édes vagyok és bájos, de legfőképpen ironikus.
Válasz erre
Várhegyi Amélia Petra, lorton | 2010.01.21. 09:59:29
Szegényke így sem érezte valami jól magát.
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2010.01.21. 02:19:22
Mirci: nem óránként, hanem három óránként. Amikor a múltkor fenn voltunk, akkor is így volt. :)
És akkor is feljöttél és nem estél le!:D
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2010.01.20. 22:09:04
Az ikonkiállítást akkor nem is reagálnám, amúgy sem érdekelt volna, főleg nem ennyiért. :D
TV torony nekem oké, de lentről integetek, lévén, hogy rettentő tériszonnyal küzdök. ^^
Ide viszont be kell akkor kalkulálni egy oda vissza buszjegyet és hogy azt hiszem óránként jár a busz. Tehát ha felmegyünk, akkor egy óra múlva van vissza. Ha van. Nem tudom jelenleg milyen arra a közlekedés, ennek utána kéne járni gyorsan.
Válasz erre
Kruppa Erzsébet, karpena | 2010.01.20. 19:38:58
Jeeee! \o/
A TV-torony felőlem meg okés. :D
Válasz erre
Niko, lorton | 2010.01.20. 14:26:23
Jó, szerintem ez mást se fog érdekelni (ennyi pénzé' engem se), szóval akár le is húzhatjuk.
Viszooooont... ugye meg akarjuk látogatni Riuszt a TV-tornyot? Hatszázé' a felnőttek, ötszázé' a diákok. Na? Naa? Naaa? *.*
Válasz erre
Séll Ádám, tanar | 2010.01.20. 14:18:33
Ezresért valahogy engem sem ^^'
És már tutijövök jeeee, éljen a legnehezebb tárgyon való által csusszanás XD
Válasz erre
Smaragd Veronika, neredin | 2010.01.20. 12:39:42
Juhhú, SF2nek fél évre Finite Incantatem :D Szal valszeg tudok menni :)
Válasz erre
Kruppa Erzsébet, karpena | 2010.01.20. 12:05:23
Nem is tudom, engem annyira nem hoz lázba az ikonkiállítás, megvallom.
Válasz erre
Niko, karpena | 2010.01.20. 11:33:41
Folyamatosan nézegetem a programokat a neten, de elég kevéshez találtam bármiféle információt, azon kívül, hogy lesznek. Az ikonkiállításhoz speciel találtam jegyárakat is, elég húzósak sajnos. :/
Belépők:
Felnőtt - 1600 Ft
Diák/Nyugdíjas - 1000 Ft
Csoportos felnőtt - 1200 Ft
Csoportos kedvezményes: 1000 Ft
Internetes jegyrendelés esetén: 1200/1000 Ft
A kérdés, hogy akarjuk-e megnézni, mert ha igen, akkor inkább erre a netes rendelésre kellene ráállni, viszont azt időben el kellene intézni. Szóval kérem a visszajelzéseket.
Válasz erre
Kardosi Bendegúz, ferfex | 2010.01.19. 13:53:20
23-a véglegesen nem jó. :( Főnixbe várható vagyok.
Válasz erre
Smaragd Veronika, neredin | 2010.01.18. 18:27:15
Még nekem is függ a 20dikai teljesítményeimtől, csak ha meglesz az SF2 akkor tudok menni :S
Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2010.01.18. 17:40:31
Előreláthatóan mégse fogok tudni menni :( Köszönjük az agyacskámnak, amibe nem hajlandó belemászni a tananyag.
Válasz erre
Darkhart, karpena | 2010.01.13. 08:05:08
eh, már lefoglaltak 23-24re...Gyertek ti hozzám...*ördögi kacaj, villámlás stb*
Válasz erre
Zólyom Melinda, lorton | 2010.01.12. 20:55:48
Manassénál a pont, gyere. :)
Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2010.01.12. 20:54:56
inkább gyere, DH :D
Válasz erre
Várhegyi Amélia Petra, lorton | 2010.01.12. 20:20:35
Izé... legyetek szívesek engem is felírni a pécsire, de egyelőre csak kérdőjelesre.^^ Köszönöm. :)
Válasz erre
Darkhart, karpena | 2010.01.12. 08:25:58
Még mindig áll a kedvezmény kártya vonatjegyre, ha érdekel valakit...
Válasz erre
Niko, felnott | 2010.01.12. 02:40:04
Orsi, sajnálnám, ha eltűnnél a listáról, szóval gyerünk-gyerünk, mindent bevetni, hogy el tudj jönni, jó? ^^
Borsó, sajnálom. :(
Lexi, hajráhajráááá!

Egyébként kaptam lakótársamtól ilyen egész éves programfüzetet, hogy milyen szépséges programok lesznek a városban (ami most minket érdekel, az január)
Szóval majd csinálok egy ilyen összesítést, plusz összeülök a pécsiekkel, környékbeliekkel, és berakok majd egy programtervet, hogy ne csak vaktában gyertek, hanem tudjátok azt is, hogy mire számíthattok tőlünk. :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2010.01.12. 01:11:17
Hát így beszorítva Kass és Manassé közé nem nagyon merek ellenkezni... XP
Egyébként nem rajtam múlik, rajta vagyok az ügyön. :)
Válasz erre
Gedeon Lenke, tanar | 2010.01.11. 21:43:25
Engem tessék kihúzni, esélytelen sajnos, de a másnapa jó.
Válasz erre
Kardosi Bendegúz, ferfex | 2010.01.11. 19:55:07
Nem is gondoltam volna, hogy Lupinnak ilyen íze van... Rohen jóvoltából már ezt is tudom. És Mc, csakazértsem unatkoztam. :))

Az a kis kérdőjel pedig még nyugodtan maradhat a listán a nevem mellett, bár valószínű, hogy vele együtt és is eltűnök onnan... :(
Válasz erre
Pécsi tali, felnott | 2010.01.11. 19:16:18
Összeszedtem a hírből, hogy ki jelezte, hogy jönne, és ki kérdőjeles. Remélem senkit sem hagytam ki (ABC rend:P):
Borsó(?)
Carrie
Cirka
Kassie
Lexi (merénaszontaméskész)
Manassé
Marl
Mc
Mirci
Niko
Orsi(?)
Roni
Válasz erre
Sonkoly Márton, tanar | 2010.01.11. 10:04:04
23-a tuti nem jó, 24 pedig még lehet, hogy szóba jöhet ^^
Válasz erre
Révay Laura, tanar | 2010.01.10. 20:43:57
Szegény Lenkenéni :D
én is élveztem, és örülök, hogy ízlett a süti ^^
Válasz erre
Gedeon Lenke, tanar | 2010.01.10. 20:25:44
Az ubuljaira gondoltál nem? :K
Válasz erre
Rossel Norbert, tanar | 2010.01.10. 20:17:31
Óóó... nehogy már a gemmárius nyert?! Ezt nem hiszem el :( Szegény tanárnéni, én neki szurkoltam XD és a minionjainak :D
Válasz erre
Návay Alícia, karpena | 2010.01.10. 20:13:10
Úgyszintén, még ha Mc annyira el is akarta hitetni velünk, hogy unatkozunk ^^
Nem találtam hazafelé farkasos kekszet.
Válasz erre
Dabasi Tamás, felnott | 2010.01.10. 19:48:57
*Megböködi cipője orrával a hamukat*
Úgyszintén =)
Válasz erre
Gedeon Lenke, tanar | 2010.01.10. 19:46:08
*Összesöpri szénné égett testrészeit, és feltápászkodik.xD*
Tényleg jó volt. :)
Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2010.01.10. 19:38:01
Jó volt a tlai, finom volt a mandulás-csokissüti, remélem, máskor is tudunk haladni.
Ja, és nem táp, hogy egy rubin-gemmárius legyap egy tanárnénit ^^
Válasz erre
Révay Laura, tanar | 2010.01.09. 14:09:23
Részemről nem is akartam felhánytorgatni a "holnap" jelentését :D

Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2010.01.09. 11:59:34
Ugyan, miről beszélsz? :D
Válasz erre
Debreceni Tünde, karpena | 2010.01.09. 03:00:42
Egyébként akartam mondani, de meggondoltam magam, hogy ha valaki a dátumra néz, aztán a holnapra, akkor az nagyon megszívja. xD
Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2010.01.09. 02:02:55
Pszt. Már holnap van.
Válasz erre
Debreceni Tünde, karpena | 2010.01.09. 00:58:12
Vagy GTalk, vagy SMS, vagy telefon. Gondolom.
Válasz erre
Révay Laura, tanar | 2010.01.09. 00:51:24
Remélem, mindenki szereti a csokis sütit ^_^ Mc, jelentkezés...alatt kézfeltartást vagy e-mailt értesz? :D
Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2010.01.08. 20:49:35
Nálunk lesz a tali, mert a Főnixben még nincs WIFI. Elvileg déltől, gyakorlatilag majd Mc beírja. Aki nem tudná, BP XI. ker, Etele és Fehérvári út sarka. Tali ha lesz, a Móricz Zsigmond környékén lesz.
Válasz erre
Rossel Norbert, tanar | 2010.01.07. 20:07:53
Én jelentkeznék a tizedikei fejlesztőire :)
Válasz erre
Gréti Marléne, lorton | 2010.01.07. 10:39:20
Én viszont valószínüleg megyek.
Válasz erre
Kassie, meselo | 2010.01.06. 13:27:35
Biztos forrásból tudom, hogy Kassienak kedden két vizsgája is lesz, szóval nem jön, azért is nem jelentkezett.
Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2010.01.06. 12:28:35
Najó, akkor eddig 10-re:
Orsi
Borsó
Lili
Ama
Mc
Manassé
(Carrie, Kassie?)

Ennyi embernél még lehet hozzánk jönni, mondjuk még két embernek lenne itt hely, utána már mindenképpen Főnix. Szóval ahogy gondoljátok.
Válasz erre
Kardosi Bendegúz, ferfex | 2010.01.05. 19:31:43
Jelenlegi tényállás szerint jövök 10-én, de lehet már tudni a helyszínt?
Válasz erre
Návay Alícia, karpena | 2010.01.05. 16:26:52
10-re benézek, ha megtalálom majd a Főnixet és veszek elég bátorságot addig a sarki ABC-ben.
Válasz erre
Gréti Marléne, lorton | 2010.01.04. 16:39:33
Hát... Ha vasárnapig meggyógyulok,akkor megyek, ha nem akkor meg marad a másik kettő, amire amúgy is megyek. Legalábbis jelen állás szerint űgy néz ki.
Válasz erre
Darkhart, karpena | 2010.01.04. 15:23:25
igazából van még némi hungary card vonat kedvezményem nem-diákoknak... Ha érdekel valakit, szivesen... Viszont én nem vagyok meggyőzve, hogy menjek Bp-i talira...

Válasz erre
Debreceni Tünde - Niko, karpena | 2010.01.03. 20:25:26
Szeretettel várunk. :) Sőőőőőt, a megjelenés kötelező! :D
Válasz erre
Smaragd Veronika, neredin | 2010.01.03. 20:23:30
Hát izé, Bogi-látogatáskor kaptam az infót, hogy Pécs 23, és valszeg pont itt is leszek mert 25dike írásbeli, szal... amennyiben nincs ellenvetés, csendes szemlélőnek lehet elmennék :$
Válasz erre
Révay Laura, tanar | 2010.01.03. 16:18:38
Jelzem akkor itt -is-, hogy 10-én jövök fejlesztőire, többit egyelőre nem tudom biztosra mondani. Fehérvárról még mindig elég komplikált eljutni Pécsre. -.-"
Válasz erre
Debreceni Tünde, karpena | 2010.01.03. 15:35:23
Akkor tanulj előtte gyorsan mindent, és kérj szabadnapot. :D
Válasz erre
Gedeon Lenke, tanar | 2010.01.03. 15:19:15
10. 24. oké :)
23. meglátjuk. Szeretnék, de 30.-án lesz a szalagavatóm és a szombatokon tuti még próbálni fogjuk a rohadt táncot ezerrel. :S
Válasz erre
Debreceni Tünde, karpena | 2010.01.03. 12:02:37
Vesd be a bambiszemeket tényleg! Annak úgysem tudna senki ellenállni, én tudom! :D
Válasz erre
Kaproncai Szilvia, tanar | 2010.01.03. 01:16:33
Aranyosak vagytok, de tényleg. Ezek után muszáj lesz kikönyörögnöm bambiszemekkel a dolgot. :)
Válasz erre
, felnott | 2010.01.03. 00:01:45
Lexi: különben szívesen. Még azt is lehet, hogy közösen fogjuk magunkat, és elhozunk :D
De nagyon szeretnék jönni. Tartogatok rá 50%-os kedvezményemet, különben ti etethetnétek xD
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2010.01.02. 23:41:59
Ez a helyes hozzáállás :D
Válasz erre
Séll Ádám, tanar | 2010.01.02. 23:30:59
Lexi jön és pont.
Meg mindenki más is. Pont.
Énis, pont.
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2010.01.02. 21:03:22
Helyes, helyes! Ha kell, én is beszállok, bár nem tudom mivel tudnám meggyőzni a szüleid. :D
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2010.01.02. 20:16:14
Meg természetesen én is.
Válasz erre
Hédervári Hedvig, lorton | 2010.01.02. 18:42:20
Ő lehet, hogy nem, de én simán. :P
Válasz erre
Kaproncai Szilvia, tanar | 2010.01.02. 17:20:15
Cé vállalsz lányszöktetést, vagy szülői rábeszélést?O.O :D

Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2010.01.02. 12:56:32
Ha minden rendben megy, 23-24 jövök, 10-én, ha kevesen vagyunk, nálunk lehet a tali, szóval arra is jönnék :D
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2010.01.02. 11:39:51
Azért azt össze tudjuk számolni, hogy ki az, aki biztos jön? Csak úgy kíváncsiságból. ^^
Válasz erre
Debreceni Tünde, karpena | 2010.01.02. 11:35:16
Gyertek Pééééécsreeeeee *kampányol, táblákat gyárt* :)
Válasz erre
Kruppa Erzsébet, karpena | 2010.01.02. 10:24:09
Jó lesz ez, jó lesz ez. Gyertek minél többen. :D
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2010.01.02. 09:58:01
Gyertek Pécsre sokan! Legalább élőben is látnék mindenkit, nem csak iwiw-en és hasonló hülyeségeken. :D
Válasz erre
Kardosi Bendegúz, ferfex | 2010.01.02. 09:30:53
10-e és 24-e elvileg jó, 23-a bizonytalan.
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2010.01.02. 02:35:51
húúúúú, szép kis tali lenne ez így. :D
Válasz erre
Carrie, meselo | 2010.01.02. 02:16:38
Nagyon rég jártam Pécsett... pedig egy ideig úgy volt, ott fogok dolgozni =) Szall lehet, hogy megnézem magamnak ezt a talit.
Lexi gyereee =)
Válasz erre
Niko, lorton | 2010.01.01. 16:50:44
Meg. ^^
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2010.01.01. 13:53:04
Akkor jelen terv szerint 23-a Pécs, és 24-e Főnix.
Megfelelő?
Válasz erre
Kaproncai Szilvia, tanar | 2009.12.31. 19:47:22
10.-én Szegedre megyek (dokihoz. =/ )

A többi nekem eddig jónak tűnik és jó lenne, ha el is engednének édes szüléim. :)
//Szombati napok előnyben//

//Utóutóirat: Gyertek Bajára! xD//
Válasz erre
Dévajvári Nóra Dela, karpena | 2009.12.31. 13:53:15
16-17 nekem necces. 24 jó.
Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2009.12.31. 12:00:37
Két ünneprontó kiiktatja egymás hatását. Régen egy csomó ilyen háromnapos tali volt *-* Ez is csak kétnapos lenne, nálunk lehetne aludni, ha kell menekültszálló
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, lorton | 2009.12.31. 09:33:08
Űűűűű Pécs!*.*
Ami nekem tuti nem lenne jó, az a 17. (15, 20 se, de az nem is merült fel és hétköznap is.) Többi nap esélyes, ha akarjátok, hogy elrontsam a bulit. xD
Válasz erre
Niko, karpena | 2009.12.31. 01:34:39
*bebújik egy bőröndbe, hogy bebizonyítsa: nem lenne nagy csomag*
Előzmény: Manassé Messalin, 2009.12.31. 01:20:31
Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2009.12.31. 01:20:31
Sajna utána 29-től nekem megint nem jó (de káááár, Franciaoban leszek :P) - mindenesetre nem muszáj hozzámszervezni, csak mondom a magamét :D
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2009.12.31. 01:16:26
Igen, ezt én is értem. Várjunk akkor további hozzászólókat is.
Előzmény: Niko, 2009.12.31. 01:10:45
Válasz erre
Kruppa Erzsébet, karpena | 2009.12.31. 01:12:22
Hmmpf. :/ Igazából nekem jó bármi, egyezkedjetek. XD
Válasz erre
Niko, karpena | 2009.12.31. 01:10:45
Én akkor spec tuti nem leszek Pécsett... A 23 is necces, de ha már választani kell, inkább szállingózok hó módjára Pécs-Pest távon két napon belül, mint leutazni külön Pécsre, ha máskor ott lehetnék bármikor. :S
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2009.12.31. 01:05:44
És pesti tali előtt menjünk Pécsre? Kicsit húzós lenne, de elképzelhető.
30-31?
Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2009.12.31. 01:00:22
Az inkább ^^
Válasz erre
Kruppa Erzsébet, karpena | 2009.12.31. 00:54:48
23 ?
Válasz erre
Niko, karpena | 2009.12.31. 00:42:27
Mááááá o.o
Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2009.12.31. 00:37:50
Nekem nem jó a 16-17 :( 18 után jó nekem
Válasz erre
Kruppa Erzsébet, karpena | 2009.12.31. 00:03:01
Persze. Csak szerintem előbb meg lehetne várni pár hozzászólót, nehogy a végén hárman legyünk. ^^ Nem mintha bánnám, csak több ember jobb.
Válasz erre
Niko, karpena | 2009.12.30. 23:55:46
Ó, és kiegészítés. Ebből kiindulva nekem Főnixre alkalmasabb lenne 24-e.
Válasz erre
Niko, karpena | 2009.12.30. 23:55:15
Peeeeeersze. :) Addigra felkészülünk abból, hogy mi lesz kész a városból és mi nem. :) És remélem nem gáz, ha többes számban beszélek. :)
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2009.12.30. 23:53:43
Akkor Pécs elég hamar letudva. Kiírom a hírbe, koncentráljunk Budapestre!
Vállaltok programtervezést 16-ára?
Válasz erre
Kruppa Erzsébet, karpena | 2009.12.30. 23:52:03
Nekem 16.-a jobb lenne, mert 19.-én lesz vizsgám és így több nap van utána, ha kifutnék az időből.
Válasz erre
Egyik Pécsi, karpena | 2009.12.30. 23:46:41
*Megnézi a vizsganaptárat* Nekem jó, mert addigra mindet letudom. :) És akár maradhatok is addig Pécsett, ha biztos, hogy jöttök. :) Ünnepeljük együtt, hogy kultúrális főváros lesz Pécsből! o.o
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2009.12.30. 23:44:23
17-e, január, 2010. (felőlem lehet 16 is) Vége van már a vizsgaidőszaknak, vagy a kellős közepe? Jó lenne Pécsnek?
Válasz erre
Pécs, karpena | 2009.12.30. 23:42:45
Wííí! *Jelentkezik.* Gyertek-gyertek, nyó lenne végre. =)
Válasz erre
Pécs, karpena | 2009.12.30. 23:42:44
*jelentkezik*
Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2009.12.30. 23:41:40
24 sanszos.
Válasz erre
 

Friss hírek (új, összes, archívum)
Utolsó órák
  • Jelenleg nincs olyan friss óra a saját évfolyamodon, aminek még nem oldottad meg a házi feladatát.