A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.

Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Hálók - Lorton
2017.02.05. 23:45:34

Drága Mókucik!

Tuti mindenki utált újoncként a vendéghálóban nyomorogni, és ezzel kapcsolatban minden bizonnyal a legtöbb gyerkőc így érez, még mindig. Miért is kéne tömegszálláson tengetni a napjaidat, amikor van más megoldás is? Ugyehogyugye!

Lehetőség van tehát arra, hogy mindenki saját szobában hajthassa álomra a fejét. Vagy mégsem. Hiszen egyedül megint nem ugyanaz, akkor már inkább a tömeg. Így esett az eset, hogy a hálófán lévő szobákat négy személyre terveztük meg. Bizony ám! Elsőre mindegyik szoba hajszálpontosan ugyanúgy néz ki. Az ajtón a lakók nevei láthatóak, méghozzá ABC sorrendben, hogy igazságos legyen. Bent minden saroknál egy-egy baldachinos ágy, tértágított szekrény, és egy íróasztal található. A bejárattal szembeni falon lévő ajtó a fürdőbe vezet, a maradék két falon pedig egy-egy nagy ablak található, függönyökkel. Ha már valaki beköltözött, ő dönti el, minek, milyen színe legyen. A dekorációt is egyénje válogatja. Ha pedig új szobatárs érkezik, a saját részét ő is átalakíthatja. Így fordulhat elő az, hogy egy szobában minden saroknak más a színe. De ez már rajtatok múlik.

Neked csak egy feladatod maradt! Ha már egy ideje itt lézengsz, és még nincs szobád, de szeretnél, firkantsad fel a hír alatti pergamenre a neved, én meg beteszlek egy üres helyre. Aztán persze ha valami gondod van, lehet ám cserélni is, csak szóljál, rendben?

És íme az eddigi szobák listája:

Lányok:

Delphine:
Esterházy Zora
Győri Kornélia
Nagy Melinda
Varjú Edina
Vela:
Árvai Melitta
Őri Ramóna
Apus:
Andrássy Dina Alexa
Juhász Vanda
Tóth Johanna
Lepus:
Miskolczi Amira
Pollux Viktória
Pavo:
-
Corona Borealis:
Grimm Emese
Grimm Fanni
Iglic Eleonóra

Fiúk:

Canis Minor:
Hollósi Henrik
Nádasdy András
Caelum:
Fehér Kristóf
Gumbo Sándor
Juhász Máté
Lévai Márk

Grus:
Bethlen Gyula
Lengyel-Aoki Dénes
Szepesi András

Tucana:
-

//Szóval a háló igénylése jelenleg a következőképpen néz ki: Ha írtál már minimum 25 hozzászólást, jelezz itt a hírben, hogy szeretnél bekerülni egy hálóba, és beteszünk egy üres helyre.
Ha már bent vagy, de szeretnél cserélni, azt is itt írd meg, kérlek. Ebben az esetben nem árt azért, ha megbeszéled azzal, akivel cserélnél.
Ha pedig látod magadat egy hálóban, és egyáltalán nem szeretnéd, akkor is itt szólj, mi pedig kiszedünk.//

Grimm Emese, alias Mese néni


Megosztás a Facebook-on
Hozzászólások
Molnár Miklós, lorton | 2017.04.01. 22:10:52

Válasz erre
Feichtinger Krisztián, lorton | 2015.01.11. 20:15:36
Szeretnék egy hálószobát!
Válasz erre
Ördög Bejke, lorton | 2014.11.08. 20:29:12
Én is kérek szépen egyet. :$
Válasz erre
Ziegelhoffer Rozvita, lorton | 2014.10.23. 14:40:37
Szeretnék egy hálószobát:)
Válasz erre
Borsos Dávid, lorton | 2014.08.21. 16:12:05

Válasz erre
Grimm Emese, tanar | 2014.04.28. 19:02:08
Gotfrid, Mónika: "Ha írtál már minimum 25 hozzászólást, jelezz itt a hírben (...)"

Játszatok egy kicsit mielőtt befoglaltok egy hálót! :)
Válasz erre
Egerváry Mónika, lorton | 2014.04.28. 18:42:02
Jó lenne nekem is egy szoba ahol alhatok.:)
Válasz erre
Solti Gotfrid, lorton | 2014.04.26. 22:14:17
Hát ha már ide tévedtem, akkor nekem sem árt egy szoba. Utálom, ha valahol vendégként kezelnek. :)
Válasz erre
Csibi Valentina, lorton | 2014.03.19. 01:14:50
Köszönöm :)
Válasz erre
Grimm Emese, tanar | 2014.03.18. 23:46:15
Dalphine-ben volt még egy hely, oda betettelek. :)
Válasz erre
Csibi Valentina, lorton | 2014.03.18. 23:40:00
Csibinek nincs még hálója, de nagyon szeretne valahol hajcsizni és nem csak alukálni..:D Ha valahova bekerülne, az nagyon csodás-mesés lenne.
Előre is köszönjük szépen! :)
Válasz erre
Grimm Emese, tanar | 2013.09.23. 15:58:23
Betettelek a Lepusba. :)
Válasz erre
Pollux Viktória, lorton | 2013.09.23. 11:45:07
Vikinek még nincs, de nem lenne hátrány szerintem! :) Szóval, Viki szeretné, ha valahova bekerülhetne... Nagyon szépen köszönöm!
Válasz erre
Grimm Emese, tanar | 2013.09.08. 19:15:44
Gyuszi nevelő célzattal (haha) bekerült Szása mellé, és a Tucanás fiúk is megkapták a negyedik szobatársukat! :)
Válasz erre
Grimm Emese, tanar | 2013.09.03. 05:45:13
Ezennel frissítve az egész. A lányoknál eszközöltem pár összevonást, ne legyen senki egyedül!^^

Akinek még nincs hálója, de szeretne - vagy nagyon elégedetlen a mostani helyével - az itt a hírben csipogjon, és akkor be/átpakoljuk!^^
Válasz erre
Csoki, ferfex | 2013.08.25. 20:37:10
Én beköltöznék a Tucana-ba, a srácokkal már egyeztetve a dolog. :D
Válasz erre
Farkas Lotti, lorton | 2013.02.04. 11:14:18
Jó lesz, köszönöm. :)
Válasz erre
Grimm Emese, tanar | 2013.02.04. 02:48:45
Lotti, betettelek a Delphinbe, ha az jó neked.^^
Válasz erre
Farkas Lotti, lorton | 2013.01.14. 22:06:19
hát ez kellemetlen:'D
Válasz erre
Selmáczi Adrián, lorton | 2013.01.14. 18:19:32
O.o csak neked bébi. Ha nem zavar hogy Dani betesped a mostan cuccaiban közénk...
Válasz erre
Vöröslő Elizabeth, lorton | 2013.01.14. 16:03:35
Hol szorítasz te helyet, drágaságom? :P
Válasz erre
Péterfy Dániel, lorton | 2013.01.14. 15:21:35
Fogd vissza a pöcköd Selmáczi, mert én megyek az ágyadhoz.
Válasz erre
Selmáczi Adrián, lorton | 2013.01.14. 11:36:31
A Dani féle beszámolók alapján szorítunk neked helyet (az ágyamban.)
Válasz erre
Farkas Lotti, lorton | 2013.01.09. 23:33:26
Biztos vagy te ebben? :D
Válasz erre
Selmáczi Adrián, lorton | 2013.01.09. 23:10:41
Szívesen látunk a Tucana-ban Lotti. *szemöldökhuzogatás*
Válasz erre
Farkas Lotti, lorton | 2013.01.09. 22:56:35
Én is szeretnék kérni egy szobát.:) Előre köszönöm!
Válasz erre
Pálffy Kornél, lorton | 2012.09.28. 22:10:15
nincs sok fiú :P
Válasz erre
Péterfy Dániel, lorton | 2012.09.26. 21:28:06
Köszönöm szépen. ^^
Aztán meg ne bánd Adrián. :D
Válasz erre
Grimm Emese, tanar | 2012.09.26. 17:17:50
Szupcsi, mindenki elégedett!^^ :D
Válasz erre
Selmáczi Adrián, lorton | 2012.09.26. 17:14:09
Történelmi a pillanat, hogy lakótársam lett o.o
Válasz erre
Erdősi Júlia, lorton | 2012.09.25. 19:29:23
Persze, csudi jó lesz így is! :)
Köszönöm szépen. :))
Válasz erre
Grimm Emese, tanar | 2012.09.24. 20:37:47
Dani betéve.^^

Julcsi, ha nem gáz, vennéd úgy, hogy eddig végzősökkel lakott karid, és idén átköltözött? Csak mert pont úgy jön ki, hogy mehet Hédi helyére.^^
Válasz erre
Péterfy Dániel, lorton | 2012.09.24. 20:21:10
Hmm, Dancsikámnak is elkélne már egy lakrész. :D Gondolom amúgy is a Tucanaba kerülne, mert ott van hely, de Édrien userke külön is belement, hogy a két disznó összekerüljön, szóóóval.. ^^ Előre is köszöntem. :)
Válasz erre
Erdősi Júlia, lorton | 2012.09.14. 19:34:14
Halihó. ^^
Elsős kora óta itt élő kis Julcsámnak szeretnék egy szobát. :) Igazából bármelyik megfelel, ahova még beférek. ^^
Válasz erre
Grimm Emese, tanar | 2012.09.14. 14:09:36
Ez a Lorton ösvény hálóira vonatkozó hír, neked a Ferfex kell, Norina. :)
Válasz erre
Matajsz Norina, ferfex | 2012.09.07. 16:08:17
Sziasztok!
Igaz nincs meg a 25 IC beírásom, hamarosan nem is lesz, azért lehet igényelni egy helyet,
Ikva nevű kis sárkány tojásommal?
Ám ,ha kell a 25 IC beírás, akkor monológ játékkal elérhetem, ha szabad?:)

Válasz erre
Selmáczi Adrián, lorton | 2012.06.22. 22:01:23
Aztaaa köszi. Királyi lakosztály!
Válasz erre
Grimm Emese, tanar | 2012.06.22. 21:45:03
Mivel négyszemélyesek, kapsz egy újat.^^
Válasz erre
Selmáczi Adrián, lorton | 2012.06.22. 21:36:41
Én is kérnék magamnak egy szobát, nem is értem hogy nem kértem be magad eddig sehová.
Nekem mindegy, ha újat kapok, vagy ötödikként kerülök be valahová. Fő, hogy legyen.
Köszönöm :)
Válasz erre
Grimm Emese, tanar | 2012.03.24. 16:07:49
Félreértések elkerülése végett: A Corona Borealis vezetőségi háló, azért vagyunk benne csak hárman. Lortonosok jöhetnek a "főnökökhöz" hálófáról is. ;)
Válasz erre
Angyal Izabella, karpena | 2012.02.18. 20:59:04
okés:) köszi:)
Válasz erre
Vadalma Csaba, lorton | 2012.02.18. 19:48:25
Remélem a helyén, mert ha nem, akkor orvoshoz kellene fordulni. :D Egyébként, ha segítség kell, akkor oldalt a Karpena ösvény részénél megnézheted, kik a segítőid. Ha ezzel nem jutsz előbbre, akkor a fórumon is érdeklődhetsz. :)
Válasz erre
Angyal Izabella, karpena | 2012.02.18. 18:08:16
újként azt se tudom, hogy hol áll a fejem:D
Válasz erre
Sebes Anna, tanar | 2011.12.15. 16:34:55
Ezek a lortonos hálók :)
Válasz erre
Herczeg András, karpena | 2011.12.15. 10:47:38
Dugjatok be egy tömegszállásra vagy alkossatok nekem egy új szobát, köszi :D
Válasz erre
Antal Mirtill, lorton | 2011.12.10. 21:26:01
Énekelhetik majd a srácok, hogy "Minden ujjamra kettő..." X"D
Válasz erre
Cserfes Csenge, lorton | 2011.12.09. 18:06:05
Betéve.^^ Jajj, de sok lány háló van, és de kevés fiú... :D
Válasz erre
Antal Mirtill, lorton | 2011.12.06. 22:43:16
a Leo Minor (jól emlékszem, ezt beszéltük?) fedélzete: Egerváry Enikő, Kardos Bettina, Kreszcencia Tilla, és én. :)
Válasz erre
Vöröslő Elizabeth, lorton | 2011.12.03. 15:28:33
Úúú, ez így érdekes lesz. xD Köszönöm szépen ^.^
Válasz erre
Cserfes Csenge, lorton | 2011.12.03. 15:24:11
Úgy tűnik, neked jön egy teljesen új! :D
Válasz erre
Vöröslő Elizabeth, lorton | 2011.12.03. 13:44:45
Én is, én is szeretnék egy szobáát. :D
Válasz erre
Fekete Fédra, lorton | 2011.11.30. 18:14:42
Megfelel ^^ Köszönöm. ^^
Válasz erre
Cserfes Csenge, lorton | 2011.11.30. 18:03:23
Semmi gond, Bandi bá', csak hajrá! :D
Fédra, hozzánk tudlak bepakolni, ott lett egy hely. :)
Válasz erre
Fekete Fédra, lorton | 2011.11.30. 17:01:57
Én is jelentkeznék egy hálóért. ^^ Mirát és Lillát ismerem a csajok közül, ha ez számít valamit ^^
Válasz erre
Mayer András, tanar | 2011.11.29. 19:41:51
Bepakoltalak a Grusba, remélem Csecse nem bánja. :)
Válasz erre
Hédery Dávid, lorton | 2011.11.24. 18:22:05
Hát túl a 25-ön.... szeretnék valahova beköltözni.
Válasz erre
Hajdú Lilla Alíz, lorton | 2011.10.13. 18:55:21
Jajj, köszi. ^^
Válasz erre
Szigeti Konrád, lorton | 2011.09.19. 18:23:45
Hohó, mekkora jó. Már nekem is van. :D Nagyon állat, köszönöm skacok! :]
Válasz erre
Fehér Kristóf, lorton | 2011.09.15. 19:29:08
Király helyre kerültem.:D Majd nem árt ezt sem megszokni.
Válasz erre
 

Friss hírek (új, összes, archívum)
Utolsó órák
  • Jelenleg nincs olyan friss óra a saját évfolyamodon, aminek még nem oldottad meg a házi feladatát.