A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.

Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
A közoktatásról a Mágusvilágban (Kérdezd Kassie-t rovat)
2012.02.11. 11:20:49

A napokban találkoztam a jelenséggel diákkarakterek esetében, hogy szeretnek az átlagtól eltérő előtörténettel bekerülni a Martion körforgásába. Ez egyáltalán nem hátrány, vagy baj, sőt, mindannyian szeretjük a kreatív megoldásokat...ám ezzel kapcsolatban azzal a ténnyel szembesültem, hogy emellett az userek nem, vagy nem elég alaposan tanulmányozzák át a hozzá kellő jogi, vagy oktatási hátteret, vagy a Szerepjátékról menüben lévő Világleírást.
Természetesen ezzel kapcsolatban mindenkinek azt tudom javasolni elsősorban, hogy olvasgassa bőszen ezt is, időről-időre, illetve Játéktéren is olvasson bele mások játékaiba. Továbbá, ha valami speciálisat akarna behozni a Martionba, ami a valóságban is létezik, arról nézelődjön körbe az interneten - ami ingyenes és szinte kifogyhatatlan információforrás.
Végső esetben, vagy eredménytelen gondolkodás után pedig forduljon az oldal Mesélőihez (meselo@alomvilag.hu).

Ellenben ezeknek a folyamatoknak a megkönnyítésére, illetve a felmerülő kérdések megválaszolására szerettem volna létrehozni ezt a hírt. Elsősorban a közoktatásra, a kis- és fiatalkorú mágusokra, és a Martionnal, mint mágustanodával kapcsolatos témákra szeretnék összpontosítani.
Ebben szeretnék a ti segítségetekre is támaszkodni, és a felmerülő kérdéseket, témákat megválaszolni, megvitatni.
Addig is, itt egy remélem elég korrekt összefoglaló a témáról:


A mágusok tankötelezettsége
Akár a talanoknál, a mágusok tankötelezettsége is 6-8 éves kortól kezdődik, ám, mivel a mágusgyermekek legtöbbjénél 11-13 korban, vagyis a kamaszkor elején jelentkezik olyan mértékű vadmágia (1), mely érdemi, és amelyet a Magyar Máguskormány megfelelő regisztrációs hivatala képes kiszűrni, így az oktatás hatosztályos rendszerű.
Mivel azonban a máguscsaládok gyermekeinél, azon belül is főleg a születettmágusoknál(2) a vadmágiák jóval gyakoribbak, javasolt, avagy kötelező a mágikus előképzés. Erre Magyarországon jelenleg a Mirarx mágikus előképzőben van intézményesített lehetőség.

Oktatás a mágikus képességek megjelenése előtt
Természetesen a magyar talan törvények szerinti tanköteles korba lépéssel a gyermeknek oktatásban kell részesülnie. Ebben a rendszerben akár mágus, akár talan szülőkkel rendelkezik a gyermek, ő maga az első vadmágiája megjelenéséig kötelezően csakis talan oktatásban kell, hogy részesüljön. Az oktatás tartalma így ugyanaz, mint amit a való életben tapasztalhatunk. A formát a szülő megválaszthatja (lásd a Magántanulói státuszól később).

A mágusok regisztrálása
[1.] A Magyar Máguskormány épületében a Szociális és Mágikus Minisztérium alatt található az a többszáz négyzetméternyi, padlóra vázolt mágikus Kárpát-medence térkép, amin a kiskorú(3) és fiatalkorú(4) mágusok aktív fényforrásként jelennek meg, mozognak. A rendszer lényege, hogy a területen lévő, a manaforrásban eddig ismeretlen jellemzőkkel megjelenő vadmágiákatt regisztrálja, és visszakövesse.
A kis- és fiatalkotú, illetve a már beiskolázott mágusok különböző színekkel jelennek meg itt. S természetesen minden személyhez külön dokumentáció is társul. A Kormány ezen minisztériuma a titoktartási törvény(5) értelmében kezeli a személyiségi jogokat.
[2/1.] A 18. életévüket betöltött, azaz nagykorú(6) mágusok, megszűnnek ezen rendszer számára, hiszen cselekvőképességük nem szenved hiányt, így a magyar jogrendszer rájuk felnőttként tekint, és a nyomonkövetésük ezentúl indokolatlan visszaélést jelentene a személyiségi jogaikkal.
[2/2.]A még fiatalkorú, avagy az iskolarendszerből kikerült, már nem tanköteles, nem tanuló mágusok a rendszerben maradnak 18 éves korukig.
[3.] Az információk rendszere, illetve a mágus-anyakönyveztetés(7) egyszerű leellenőrzésével a minisztérium ki tudja szűrni, menyek azok a vadmágiát produkáló gyermekek, akik egy, vagy két mágus szülővel rendelkeznek (azaz mágus, vagy kevert származásúak).
Ennek hiányában talan származásúnak van jelölve a gyermek.

A gyermek és törvényes képviselője felkeresése
[1.] A mágus szülővel rendelkező gyermekek számára könnyebb a mágikus oktatás megkezdése. Az első vadmágia megjelenésével egy kormányalkalmazott először mentális üzenetben, majd, ha igény mutatkozik erre, személyesen beszél a szülőkkel, akiket tájékoztatja, hogy ezután felelősségük beíratni a gyermeket valamely mágikus képzést adó intézménybe. A beiskolázás nem választható, hanem törvényileg kötelező. Ennek nem teljesítése szankciókkal jár (lásd később).
(Sok tiszta vérvonallal rendelkező család már jóval a mágikus képességek megjelenése előtt elrendezi a gyermek iskoláztatását, így sokszor a személyes találkozásra nem is kerül sor a kormánydolgozóval.)
[2.] A talan származásúak esetén minden alkalommal személyes felkeresésre kerül sor. Ez esetben a családot fixen egy pedagógiai végzettséggel rendelkező kormányalkalmazott, illetve a Martion Mágustanoda szintén pedagógus képviselője látogatja meg (hogy miért a Martion képviselője, lásd később). A családlátogatók beavatják a szülőket és a gyermeket a mágusvilág létezésébe, illetve tájékoztatják őket a gyermek képességeiről. (Innentől kezdve a szülők már sutták - hisz tisztában vannak a másik világgal.) Ezek után türelmi időt adva, és számos szolgáltatást nyújtva ezen gondozók feladata, hogy a gyermek beiskolázása megtörténjen - hisz a szülőknek ez mágiátlan voltuk miatt nehézséget okoz.
Általában a talan származásúak a Martionban kezdik meg tanulmányaikat (erről részletesebben a Martion intézményében írok).
A beiskolázás nem választható, hanem törvényileg kötelező. Ennek nem teljesítése szankciókkal jár (lásd később).
[3.] Amennyiben a gyermek állami gondozásban(8) van, akkor az ellátó intézmény vezetőjét, vagy a nevelőszülőt értesítik a gyermek képességéről (hiszen itt a szülői jogok megszűntek, és az intézmény vezetője / nevelőszülő a hivatalos gyám).

A Martion Mágustanoda intézménye
A Martion Mágustanosa Magyarországon az első és egyetlen olyan középszintű oktatási intézmény, ami több ezer tanulót képes befogadni, és a képzésükről anyagi ellenszolgáltatás nélkül gondoskodni.
A Martion Mágustanosa állami fenntartású, körzeti iskola, ez azt jelenti, hogy:
- ingyenes oktatást biztosít
- ingyenes tanszercsomagot, pálcát és egyéb eszközöket biztosít (az elsősöknek), továbbá nappali, bentlakásos ellátást, és ebből kifolyólag felügyeletet biztosít.
- a talan származású mágusokat csak a Martion Mágustanodából keresik fel, és tájékoztatják az oktatásról (egy kormányalkalmazottal együtt).
- a Martion képviselője tevőlegesen gondoskodik a gyermek beiratkozásáról a Martionba, segíti, míg a beosztása meg nem történik - innentől pedig az ösvénymentora patronálása alá kerül.
- a Martion Mágustanoda köteles minden évközben érkező tanköteles mágust fogadni, és oktatni. (az érkezés oka lényegtelen)
- hatosztályos képzést biztosít, mely érettségivel zárul. Délelőtti talan, délutáni mágus oktatással, illetve specializálódási lehetőségekkel ötödévtől.
- a gyermekek értelmi, testi, lelki, szellemi erkölcsi fejlődéséhez megfelelő környezetet biztosít.

Más iskolák
Mivel a Martion méreteiből, befogadó képességéből adódóan minden felmerülő igényt kielégít, így nincs más állami, középoktatási intézmény az országban.
Magánintézmények azonban léteznek, ahol tanulhatnak a gyermekek. Ezeknek jellemzői:
- Magánkézen vannak, vagyis az oktatás nem ingyenes, tandíjjal jár
- Kislétszámú csoportok jellemzőek rájuk, amiknek előfordulhat, hogy van specialitásuk
- Ezeknek felkeresése a befogadás miatt a szülő felelőssége (talanok esetén ezért is macerásabb itt kezdeni, amennyiben nincs kapcsolatuk a mágusvilággal, vagy nincs anyagi hátterük)
Magyarországon a legismertebb közép és felsőfokú oktatást nyújtó, tandíjas intézmény a Kormon Lehel Tehetséggondozó Mágusképző Intézet.

Magántanulóság
A magántanulói jogviszony abban az esetben valósulhat meg, ha a gyermeket már beíratták egy bizonyos intézménybe. Ezek után van lehetőség magántanulói státusz kérvényezni az intézmény igazgatójától. Ehhez a folyamathoz szükség van indoklásra, illetve pedagógiai, pszichológiai, gyermekvédelmi véleményre. Ezután lehet csak a gyermek magántanuló. Beiratkozva abban az iskolában marad, természetesen, de nem kell bejárnia a nappali képzésre. Vizsgáznia kell csupán negyedévente, és ha akar, élhet a konzultációs lehetőségekkel, amit az iskola kell, hogy biztosítson.
(Sok tisztaszármazású család így valósítja meg az otthon taníttatást: Beiskolázva a gyermek a Martionban van, de otthon készül, a szülő, vagy külön, fizetős magántanár segítségével.)

Az oktatás visszautasítása
[1.] Amennyiben a talan, avagy mágus szülők a képviselő személyes felkeresésével nem hajlandók elfogadni, tudomásul venni, hogy a gyermeküknek speciális oktatásban kell részesülnie, úgy különböző szankciók léphetnek érvénybe. Ez egy többszereplős rendszer, melynek fokai a következők: alapellátásban gondozás, védelembe vétel, majd ha eredmény nem mutatkozik, a gyermek állami nevelésbe vétele – vagyis elveszik a gyermeket a szülőtől. (Ha valakit ez részleteiben érdekel, a gyermekvédelmi törvényben megtalálhatja a kellő információkat.)
[2.]Ugyanez a helyzet, ha a szülő eleinte készségesnek mutatkozik, de utána nem látják el az ebből fakadó kötelezettségeit teljesíteni (beiratkoztatás, a gyermek iskolába járásának biztosítása).
[3.]Az oktatás visszautasításának, és a gyermek veszélyeztetésének minősül az is, ha a gyermek nem jár be az órákra, és ezzel igazolatlan hiányzásokat szerez. 10 igazolatlan óra után jelzés megy a szülőnek, a jegyzőnek, és a körzeti gyermekvédelmi szolgáltatónak.
Ha az igazolatlan hiányzások száma eléri az 50 órát, további szankciók lépnek érvénybe - természetesen a szülő számára (családi pótlék megvonás, bírság, stb) - mivel a szülő nem biztosítja a gyermek megfelelő taníttatását. Ha a szülők továbbra is elmulasztják a kötelezettségeiket, a gyerek védelembe, majd később átmeneti, vagy állami nevelésbe kerülhet - vagyis a szülő felügyeli joga szünetel, vagy megszűnik.
(Ráadásul a gyerek még osztályozó vizsgát is tehet adott tárgyakból, ha annyira rapszódikus a jelenléte )

Elbocsátás tanköteles korúaknál
Magánintézményekből eltanácsolni:
- Lehet
- Fegyelmi vétség
- Tandíj nemfizetés miatt
Ilyenkor persze más intézményt kell keresni a gyermek számára, vagy a Martion is fogadhatja őt.
A Martionból eltanácsolni:
- Nem lehet
- Amennyiben a diák magaviselete nem teszi lehetővé az érdemi oktatást, esetleg társait is gátolja ebben, úgy magántanulói státuszba kerül.
(Megjegyzés: a Martionban számos szankciói vannak a fegyelmi vétségeknek. A problémák megoldása pedagógiai eszközökkel és mentori támogatással történik. A magántanulóvá minősítés a végső megoldás. Ez esetben csúnyán mondva az intézmény "lemond" a gyermek neveléséről, de a kötelező oktatás miatt vizsga, és konzultációs lehetőséget biztosít.)

Ha a tanuló nem tanköteles korú, el lehet bocsátani.


(1) Vadmágia: önkéntelenül létrehozott varázslat, általában szélsőséges érzelmi állapotban nyilvánul meg.
(2) Születettmágus
(3) Kiskorú: 14. életévét még nem betöltött
(4) Fiatalkorú: 14. életévét betöltött, de még nem 18 éves
(5) Titoktartási törvény: (martionizmus eszméje) Kimondja, hogy a mágusoknak szükségképpen meg kell védeniük a talanokat maguktól, különben a világ öldöklő mágus-talan és mágus-mágus háborúkba süllyedne. Az eszme kimondja azt is szükségképpen, hogy a mágusoknak el kell rejteniük a talanok elől a színesebb, mágikus világot - és tulajdon létezésüket is.
(6) Nagykorú: 18 év fölött
(7) Mágus anyakönyveztetés: Ha máguskórházban/területi mágusellátóban születik a gyermek, vagy bejelentik a szülők.
(8)Állami gondozott: 1- Ha megárvul (mindkét szülő elhalálozik, és nincs aki magához vegye). 2- ha a szülők felügyeleti joga ilyen-olyan okokból kifolyólag megszűnik (gyámhatósági eljárás alapján). A gyermek ilyenkor élhet: gyermekotthonban („árvaház”, mint ilyen, ma már nem létezik), lakásotthonban, nevelőszülőnél.

_____________________________________________________


Ha van van kérdésetek, amikre a választ nem találjátok meg ezekben a dokumentumokban:
- Világleírás - iskoláztatás
- Közoktatási törvény
- Gyermekvédelmi törvény
- Szociális törvény
Úgy tegyétek fel itt, a hír alatt.


Mesélő #3 - Kis Eszter, Kassie
(végzős szociálpedagógus hallgató :P)



Megosztás a Facebook-on
Hozzászólások
Felföldi W. Dániel, tanar | 2011.11.09. 20:08:20
Örülök, hogy ilyen tartalmas hozzászólások születtek és sikerült egyetértésre jutni. Ez tök jó, elismerés mindenkinek, és Kassienak még egyszer külön. :)
Válasz erre
Sonkoly Márton, tanar | 2011.11.09. 10:36:25
Kass: perfetto - és értem a kamaszodást, hiszena serdülőkot kihozza a vadmágiát, csak a konkrét 11 év sánított nekem, így tökéletes, köszönöm :)
Válasz erre
Fegyvári Endre, felnott | 2011.11.08. 22:05:48
Szerintem sem probléma +- 1 év. A sima gimikben is van szakosodási év, gyakran nyelvből.. itt miért ne lehetne bármi másból a hivatalos plusz? :)
Válasz erre
Kassie, meselo | 2011.11.08. 20:58:31
11-13 intervallum van megadva. Ekkor jelentkeznek általában a vadmágiák, mert ekkor érnek a kiskamaszok. Ez nem hps maradvány, ez biosz ^^
(és pont emiatt írtam bele, hogy hatévfolyamos a Martion, mert ez félreérthetetlen viszont. Ha a korai vadmágia miatt fel kell zárkózni, akkor fel kell zárküzni itt egy tanévet szerintem.)
Válasz erre
Sonkoly Márton, tanar | 2011.11.08. 20:23:17
Nagyon jó, és a Mirarxról amit akartam mondani, az már átbeszélődött és változódott :)

ami viszont szemet szúrt, és sztem HP-s maradvány:
11 éves korról beszélünk, miközben a Martion útközben átavanzsált 6 éves gimnáziummá, így 12 éves kor körül jönnek a gyerekek (igen, tudom, hogy vannak kivételek, de általában)
Válasz erre
Cserfes Csenge, lorton | 2011.11.04. 16:08:31
Én is úgy gondoltam természetesen, hogy a Mirarxban már elkezdeni szoktatni őket a talanokhoz. Ott mégiscsak képzett emberek vannak, a szülőkre még véletlenül sem bíznék ilyet. (Tisztelet a kivételnek természetesen, de... hát na. :D)
Válasz erre
Egerváry Enikő, lorton | 2011.11.04. 15:30:28
Nem azt mondtam, hogy most perpill kevés meló, hanem azt, hogy általában. Mert ha valaki ezt leírja, akkor nem tarthat sokáig beépíteni az oldalba.

A Mesélő kérdezés meg problémás lehet, amikor nem Veletek, hanem a rendszert olyan mélyen még nem ismerőkkel szeretnék játszani, és az ő mesélőjükként én nem tudnék erre a kérdésre korrekt választ adni úgy, hogy ha esetleg fórumon is játszana az illető, valid legyen a karakter.
Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2011.11.04. 15:20:10
Ami azt illeti, szerintem ez perpill nagyobb meló, mint megkérdezgetni egyesével, de ez nagyon jó ötlet, mindenképpen sor fog rá kerülni.
Válasz erre
Egerváry Enikő, lorton | 2011.11.04. 15:03:23
félreértés elkerülése végett:
nem a tp mennyisége a kérdés, hanem az, hogy egyáltalán milyen szakok vannak az egyes intézményekben. Például ha tudom, hogy mivel akar foglalkozni a karakter, akkor viszonylag egyszerű, mert megkérdezem, hogy erre melyik szak alkalmas (Lásd Bencém), de ha lövésem nincs, hogy mit akarok belőle kihozni, nem tudom, mik a lehetőségeim. És őszintén szólva nem szeretnék minden alkalommal Mesélőt zaklatni ilyenekkel. Aztán amikor már megvan a szak, akkor az, hogy milyen területeket arányosan mennyire tanul az adott szakon, már végképp sehonnan nem tudom. Teszem azt, a bájitalos diplomával nem tudom, mekkora tudást szerez arányosan bájital, komponensismeret, biológia, botanika egyéb területeken. Példának erre a "talan" oktatást tudnám hozni. Amikor jelentkeztem ELTE-re infora, lövésem nem volt róla, hogy ilyen szinten fogok matekot tanulni. Ugyan ez igaz arra, hogy mágikus szakokon esetleg tanul kötelezően olyat a karakter, amire nem gondolnék, hogy szüksége lesz hozzá a tanulmányaihoz.

Ez tökéletesen elég úgy, ahogy Mc leírta. Mert azzal véleményem szerint nincs túl sok munka.

Bájital-mester BSC:
Kötelező: Komponens ismeret, Bájital, Botanika, Méregellenállás
Választható: MLI, Élettan,
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2011.11.04. 14:44:18
Igen, az ovódához én is ezt gondolom: nem kötelező, csak bizonyos esetekben (erős, többször vadmágia pl.).
Felsőoktatás: egy szak és képzettség párosítást lehetne csinálni.
kb. így: Ezeket és ezeket a képzettségeket kell/lehet tanulni egy-egy szakon.
Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2011.11.04. 14:00:51
Egyébként pont a kettősség miatt mondom én is, hogy inkább nyitottnak kell lennie a Mirarxnak, és a szülőnek kell meghoznia azt a döntést, hogy a vadmágiák előtt hol tanuljon a gyerek - ez értelemszerűen viszont csak a kevert és mágusszármazékokra vonatkozik, talanéknál csak nagyon kis százalékban.

A kicsik titoktartási tanulmányait iskolaszinten lehet szerintem csinálni, múzeumlátogatások, stb - egyszóval folyamatos szoktatások kapcsán.

Százalékban, ha azt mondjuk, kb 2000-2500 11-18 éves van, akkor 2-11 éves kevesebb, 750-1000, ebből kevert/mágusszármazék pedig 500-750, ebből aki idejáratja, az meg max 300-600. Ami realíve sok, de inkább a kevesebb fele hajlok, ráadásul ha 10 csoport van, akkor kezelhető mennyiségű gyereket kapunk.

A felsőoktatás szerintem elég jól kidolgozott, tp-osztásért ajánlom a TP táblázatot, ennél jobban nem érdemes szétszedni, mert túl jól lehet diploma előtt specializálódni, szóval végül is arra oszthatsz, amit szeretnél karaktereidnek :)
Viszont tény és való, hogy múltkor, mikor TP-t számoltunk Kopinak, akkor kértem tőle képzettségeket, hogy miket kell mindenképpen felvennie ahhoz ,hogy azt tudja, amit csinál. (Ez viszont már nagyon messze van az általános világleírástól, ez szabályrendszer.)
Válasz erre
Egerváry Enikő, lorton | 2011.11.04. 13:47:58
Nekem egy kérdésem lenne még az oktatáshoz úgy általában.

A felsőoktatás kidolgozása mennyire van napirenden? Értem ez alatt azt, hogy melyik intézményekben milyen konkrét szakok vannak, ezeken milyen órák. Vagy legalábbis milyen témakörök azok, amiket milyen szinten lehet elsajátítani. Ez részben Tp osztás miatt részben pedig azért érdekel, hogy mint user tudjam, hogy mihez ért a karakterem, aki például diplomás bájitalos vagy éppen mágusbotanikát tanul.
Válasz erre
Kassie, meselo | 2011.11.04. 03:08:24
Alapesetben valóban ez a helyzet, de hmmhmm, itt most szegregáció-integráció kérdéséről van szó, ami nemhogy a való életben megoldatlan, de nálunk határozottan fokozott kérdés.
És mivel miért ne lefekvés után foglalkoztasson a kérdés, csak visszatértem, és pont a téma kétpólusa miatt hajlok mindkét megoldásra. Hiszen mindkettőnek megvannak a kézzelfogható előnyei és hátrányai.

Eszerint viszont a többség döntése éljen szerintem, vagyis a mai okfejtésem úgy van, ahogy nem van:P, de valamennyire az elvekbe majd próbálom belevinni azt, hogy tényleg legyen mindenki minimálisan legalább a talanokhoz szocializálva már ebben a korban.
Meg is lesz fogalmazva hamarosan akkor a "régi" szerint egy külön, Mirarxos cikkely.

Ezzel kapcsolatban viszont kérem a segítségeteket annyiban, hogy
1, Az én meglátásom, amit most egy bekezdéssel feljebb kiemeltem, miként jelenhet meg?
2, gondoljuk át eszerint a Mirarx méreteit: A kismágusok hány százaléka/hány fő lehet az, aki 11 éves kora előtt produkál bármilyen vadmágiát? Aki ebben a korosztályban likantróp pozitív? Aki ugyanígy született mágus? Mennyi a vadmágia nélküli, mágus gyermekek száma?

És akkor a mirarx lényegében azok a talan származásúak nem járnak, akik 11 éves koruk után produkálnak vadmágiát.
Előzmény: Sághy Sándor Mátyás, 2011.11.03. 22:59:08
Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2011.11.03. 23:15:19
A magam részéről teljesen megértem, hogy a gyereket már kiskorában szocializálni kell a talanokhoz, de az meg a későbbi tanuláshoz fontosabb, hogy a mágus mágusokkal legyen (hogy amikor megy a bentlakásos Maritonba, ne hagyjon maga mögött MINDENt).

Másrészről viszont mágusok vagyunk, szóval a szeparálás a legkisebb probléma :)
Válasz erre
Sághy Sándor Mátyás, lorton | 2011.11.03. 22:59:08
De ha az igazán problémás gyerekek más csoportokban vannak, akkor nem gáz, hogy rájuk jobban figyelnek. De amúgy bármelyik talan óvodában/iskolában is megvan az, hogy a feltűnőbb (deviánsabb) gyerekekre több figyelmet kell fordítaniuk az óvónéniknek/tanítónéniknek. Kiküszöbölhetetlen. Az pedig, hogy olyan gyerekekkel van körülvéve, akik hasonló környezetből jönnek, mint ő, az kifejezetten jót tesz a szocializációjának. (És ezt a pedagógiai énem mondatja velem. :D)
Válasz erre
Kassie, meselo | 2011.11.03. 22:36:19
Manassé: Ok, nekem ott van a véleményem alább, de nem vagyok semmi jónak az elrontója, a pedagógiai énem mondatja ezt velem.
(annyi csak hogy a vadmágia ha bekövetkezik, akkor már egyértelmű h átkerül a mirarxba a gyerek, ez a része világos.
Illetve az én ovimban rendszeresen összeszűrtük a levet a csoportokkal. egy épület, egy folyosó, egy étkező, egy udvar.)

Talján Eszti:
A magam részéről nem akartam átmásolni az egész gyv és a fél oktatási törvényt, hanem közérthetően megmagyarázni amit lényegben tudni kell az usernek. Úgy gondolom, ha a második részhez van kérdés, azt megválaszolom, és ha olyan, ami indokolja, azt beillesszük.
_Konkrétan_ mondjuk te mire gondoltál, ez sem derült ki a hozzászólásodból?
Válasz erre
Talján Eszter, neredin | 2011.11.03. 22:02:21
Én is elolvastam (bocs, ezzel a karival játszom most).
Nagyon jó lett, amiket javasolnék, azok a következők:
- a Martionra vonatkozó résznél a képes mellé beletenném, hogy köteles.
"A Martion Mágustanoda Magyarországon az első és egyetlen olyan középszintű oktatási intézmény, ami több ezer tanulót képes befogadni, és a képzésükről anyagi ellenszolgáltatás nélkül gondoskodni. Ez törvényi kötelezettsége is"

Nem tudom, hogy csak én érzem így, vagy az első rész egy picit tényleg részletesebb és szakszerűbb - nagyon jók a lábjegyzetek - de talán a hír második felét is tovább lehetne még finomítani, jegyzetekkel, pontos szabályokkal és kifejezésekkel ellátni. Ha rosszul érzem, akkor elnézést.
Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2011.11.03. 18:36:55
Én is jelezném a problémámat a Mirarx-szal kapcsolatban:
Az a gyerek, aki teljesen mágusközegben él, szerintem nem kellene talanok közé keverni. Mert hiába van rá külön csoport, a három-hat éves gyerek (aki mellé már nincs GYES, hogy anyuka mellette maradjon otthon) össze meg vissza fog beszélni az otthoniakról, akármi van. Teljesen rendben, hogy tanítják őket beilleszkedni, meg viszik talan környezetben is, de nem hinném, hogy napi 15 órát egy mágusszármazású gyereknek együtt kéne töltenie olyanokkal, akik nem hisznek neki, és olyanokkal, akik potenciális áldozatok az ő későbbi vadmágiájának/titoktartási tilalmának.

Szóval csak annyi, hogy nagyjából külön csoportokra vannak szedve vadmágia szerint a gyerekek, de ez nem a születettekre vonatkozik, és attól, hogy valaki A csoportba jár, nem biztos, hogy rengeteg időt tölt B csoportbélivel. (SŐT. Ahová én jártam oviba, nem is találkoztunk nagyon a két szomszédos csoporton kívül, akiktől sövény választott el minket.)
Válasz erre
Bihari Noémi, felnott | 2011.11.03. 18:14:21
Ezzel csak az a baj, hogy tényleg soha még csak említve sem hallottam a dologról. Mármint, hogy egyszerű mágus gyermek nem a Mirarxba jár, hanem egyszerű óvodába. Bármikor, amikor Ancsa munkásságát is szóba hoztam, soha senki nem szólt, hogy a "normális" gyerekeknek nincs is ott semmi nyomuk, pedig egyértelműen jeleztem, hogy a születetteknek és likantróp gyerekeknek külön csoportja van. Ami persze így is igaz, mert durva dolgokat művelnének közösen, csak... na, hát én ezt tényleg nem láttam/hallottam/olvastam/wátevör sehol. :/
Válasz erre
Sebes Anna, tanar | 2011.11.03. 17:46:40
Köszi :D (A többi njk-kat meg nem szeressük, ők talan suliba jártak és 11 évesen vadmágiáztak hahhaaaa XD)
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2011.11.03. 17:38:33
Egyszerű tanács: Produkáljanak az érintettek hamarabb vadmágiát, és maradhat minden egyéb a régiben:P
Válasz erre
Sebes Anna, tanar | 2011.11.03. 17:15:48
Jah, igen, és nekem is van egy-két sima mágus karim, akik a karilapjuk alapján Mirarx-osok voltak, akkor azt majd folyamatosan javítom. :)
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2011.11.03. 17:14:49
Nem tudom olvastam-e a karit. Nem hárítok, csak közlöm. És mivel ez most született, most tárgyaljuk, biztos lesz még ilyen. Nekem is érinti sok ilyen dolog a karijaimat ^^
Utólag is bocsánat, de a megértést azt nagyon köszönöm.
Válasz erre
Sebes Anna, tanar | 2011.11.03. 17:13:56
Jaj, ez ari, elképzeltem az öníró zsírkrétával a gyereket talan oviban XD

Viccet félretéve rendben, nekem így okés :D legalább a titoktartásiaknak is van feladatuk. :) Köszönöm.
Válasz erre
Verselő Alexis, neredin | 2011.11.03. 17:13:17
Szerintem reális, amit írsz, csak pl nemrég lett elfogadva a manalátós dologgal is karim, hogy Mirarxba járt, kifejezetten az miatt.
Nem probléma, átírom, csak erre máskor figyeljetek oda az elfogadásnál pls, mert utólag elég kellemetlen. O.O
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2011.11.03. 17:10:54
A talan közegnek épp az a lényege, hogy a gyerek is megtanulja a titoktartást... különben a mi mágusaink is olyanok lennének, mint Arthur Weasley, aki hülyeségeket beszél az utcán mindenki előtt.

A kis balesetekre pedig vannak megoldások, a gyerek fejlődését ne helyezzük az ilyen bakik fölé, hogy az öníró zsírkréta elmegy vele az oviba. erre való a kormányban egy külön rész, hogy ezeket elsimítsa, amíg a gyerek meg nem tanulja és a szülők meg nem tanítják.
Előzmény: Sebes Anna, 2011.11.03. 17:07:35
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2011.11.03. 17:07:43
Igazából hivatalosan a mirarxnak a mágiát produkáló gyereket kellene ellátnia. Az tök mindegy, hogy a gyerek született, vagy csak vegyesen vadmágiázik. Illetve az olyan specialitásokat, mint a likantróp.
Erre kellenek külön csoportok. És ezek ingyenesek szerintem.

Aztán: az aura manalátó szerintem nem ez a kategória, hiszen azt talan is láthatja, nem kell mágusnak lennie hozzá. (az ilyen talanoknak pszichológus segítsége kell, a mágusoknak meg úgyse lesz ezzel bajuk)

Harmadjára pedig: Vannak sima óvodák, bölcsik amik arra valók, hogy levegyék a szülőről a terhet. Ha _nem_ produkál mágiát a gyerek, oda kellene normál esetben járnia.

Persze külön csoport indíható lehetne, ami csak mágus szülők de még nem mágusnak regisztrált gyerekeivel foglalkozik... szerintem mondjuk ez pedagógiai szemponból kifejezetten rossz, ha belegondoltok, és veszélyes is- Gondoljatok bele: a talannak számító gyerek összerakva több vadmágiázó/ született/ likantróp kisördöggel. Az életveszélyen túl ne is beszéljünk a kisebbségi érzésekről,egyép ped. problémáról - miért jár Pistikének nagyobb figyelem, mint neki?
Ha nagyon akarjátok, egy ilyen elit csoportot fizetősen tudok elképzelni sznob tisztaszármazásúaknak, akik nem akarják talan közeggel összeszűrni a levet, és talan intézménybe járatni a gereket.
Mint mondottam ezt szocializáció szempontjából is elvetendő szerintem. Ha annyira sznob, taníttassa otthon:P.
Válasz erre
Sebes Anna, tanar | 2011.11.03. 17:07:35
Közben nekem is születtek érveim, miszerint lehet igény a Mirarx-ban sima csoportra. Csak kicsit rágódtam a dolgon. :D
Szóval, ha a mágusok gyerekének hét évesen talan sulit kell kezdenie, akkor fennállhatnak titoktartási problémák, nem? Nem is arra gondolok, hogy a gyerek kikotyog dolgokat, élénk a fantáziája, kész. (Mondjuk akkor meg pszichológushoz is lehet küldeni egy idő után, ami meg nem feltétlenül tesz jót egy átlagos gyereknek... gondolom. Ezt nem mondom így biztosra azért.) Viszont egy mágusgyereknek akár lehet moholya (molyha?) is, vagy kis mágikus játékai, vackai, amiket ha a szülők tudta nélkül fog és bevisz suliba, akkor azért szerintem a talan tanárnéni is nagyokat pisloghat. Mert mégiscsak 7-8-9 éves gyerekről van szó.
De ha erre van megoldott dolog, akkor az azért érdekelne. :) (Ha meg én értelmeztem félre valamit, ami akár elő is fordulhat, akkor ezer bocsánat.)
Válasz erre
Verselő Alexis, neredin | 2011.11.03. 16:50:32
Igen, igen, köszi a hírt. :)

Ellenben szerintem a "sima" varázslógyereknél is fennállhat a dolog, hogy a Mirarxba járjon, ha szüksége van rá, nem? Pl aura, vagy manalátó, esetleg a szülő olyan munkát végez, hogy nem megoldott a gyerek otthonmaradása (óvoda-funkció). Mert ennek a funkciónak a betöltésére nincs más intézmény, ha jól tudom.
De lehet, én gondolom rosszul.
Válasz erre
Sebes Anna, tanar | 2011.11.03. 16:37:33
Először is köszönjük a hírt Kassie, állati jól összeszedted a dolgokat. :)

A Mirarx-on viszont meglepődtem. Én ugyanis abban a hitben éltem eddig, hogy oda sima (nem született, nem likantróp) gyerekek is járhatnak. Számomra ez volt a legnagyobb tévhit, de mondjuk ez se kérdés, mert akkor most elfogadom és így játszok a későbbiekben. :) Szóval... nincs kérdésem, köszi. :)
Válasz erre
 

Friss hírek (új, összes, archívum)
Utolsó órák
  • Jelenleg nincs olyan friss óra a saját évfolyamodon, aminek még nem oldottad meg a házi feladatát.