Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Karakterképek
2017.07.05. 06:46:36

Kedves Játékos!

Itt találod lenyitható listába rendezve a már játékban levő karakterek által használt képalanyok listáját. Mielőtt képet választasz karakterednek, érdemes először itt körbenézned, melyek foglaltak már, elvégre nincs két teljesen egyforma ember a földön (kivétel az ikertestvérek esetében) és nyilvánvalóan senki sem szeretné, ha másik három karakter mászkálna ugyan azzal a képpel, amit ő használ.
Ha szeretnéd, hogy a te karaktered képe is felkerüljön az listára, nem kell mást tenned, mint jelezni itt egy hozzászólásban
„képen szereplő személy neve – karakter neve”
(pl: John Doe – Erős Pista)
formában!

FONTOS!
- A listára csak azok kerülnek fel, akiknél a karakterhez tartozó kép kint is van a karakterlapon. (A karakterlap nem egyezik meg a 100x100-as képpel!)
- Lehetőség szerint egy karakterhez egy (legfeljebb kettő) személy képeit 'foglaljátok' le!

Osztott karakterkép?
A karakterkép foglaló végén találhatsz egy másik listát „Osztott karakterképek” fül alatt. Ezek azok a képalanyok, akik ugyan már használatban vannak, ám userük szívesen osztozik rajta, ha te is alkotnál vele karaktert.
Amennyiben innét választanál karakteralanyt, kérjük, mindenképpen vedd fel a kapcsolatot az eredeti tulajdonossal és beszéljetek az osztozásról!

A – B – C
D – E – F
G – H – I
J – K – L
M – N – O
P – R – S
T – U – V
X – Y – Z
DeviantART

[ Osztott karakterképek ]

Aktuális - A lista 2015 augusztus végén frissítésre került!
Amely képalanyokra nem kaptunk visszajelzést, automatikusan kikerültek a listából. Természetesen utólag is lefoglalhatja őket a gazdájuk újra, itt a hírnél, ám amennyiben ez idő alatt más hozna vele karaktert, úgy ketten osztoznak onnantól rajta.
Köszönjük a megértéseteket!

Bármilyen kérdés, óhaj-sóhaj, panasz, segítségkérés esetén keress bátran
belső üzenetben (Tallenberg Endrének küldve) vagy a kaproncai@alomvilag.hu e-mailcímen!

Lexi


Megosztás a Facebook-on
Hozzászólások
Perszephoné, felnott | 2017.11.05. 22:05:36
Cserére adnám fejem.
Lily Cole - Perszephoné
HELYETT

Madelaine Petsch - Perszephoné (foglalt)
Köszönet!
Válasz erre
Branković Lenka, felnott | 2017.11.02. 15:22:30
Dua Lipa - Branković Lenka (foglalt)

Köszöntem!
Válasz erre
Szalay Elizabet, felnott | 2017.11.01. 14:55:14
Halika!

Képhiány miatt a deviantartos Perfectly--Imperfect mellé felvennék egy újat

Brittany Snow - Szalay Elizabet (foglalt)
Válasz erre
Perényi Kamilla, felnott | 2017.10.18. 21:43:57
Üdvözlét!
Mérsékelt szomorúsággal megválok régen használt pb-mtől, és cserélnék.
Crystal Reed - Perényi Kamilla
helyett

Samantha Barks - Perényi Kamilla (foglalt)

Ezer hála és köszönet! :)
Válasz erre
Séll János Albert, felnott | 2017.10.09. 15:56:28
Kyle MacLachlan - Séll János Albert (foglalt)

Köszönöm szépen!
Válasz erre
Tomasics Dávid, karpena | 2017.10.07. 13:31:18
Hahó!

Kérnék egy PB váltást:
Lennart Richter - Tomasics Dávid

helyett

Froy Gutierrez - Tomasics Dávid

Köszönöm! :D
Válasz erre
Thész Dénes, felnott | 2017.10.05. 20:09:28
Hello!:)
Ivan Vuckovic - Thész Dénes
Köszönöm szépen!
Válasz erre
Kanalas Lora, karpena | 2017.09.28. 20:25:53
Hellóka!
Hannah Simone - Kanalas Lora
Köszönöm! :)
Válasz erre
Fodor Johanna, felnott | 2017.09.24. 13:21:18
Haligali :D
Maiara Walsh - Fodor Johanna (foglalt)
Thanks for all the fish! :D
Válasz erre
Ivan Szergejevics Jevgeniev, felnott | 2017.09.19. 22:27:22
Helló!
Csabi volt olyan kedves, és megosztotta velem ezt a féricsodát, szóval:

Aidan Turner - Ivan Szergejevics Jevgeniev

Köszönöm a beírást! :)
Válasz erre
Lesták Annaliza, felnott | 2017.09.12. 23:19:45
Jelzem, hogy tényleg így van, nem, nem fenyegetett meg semmivel, áh, dehogy! *-* XD
Válasz erre
Nadia Ivanovna Jevgenyevna, felnott | 2017.09.12. 23:15:44
Helló!
Egy kis módosítás:
Timi nekem adta Lesták Annaliza másodlagos képét, tehát ezentúl:
Ella Marija Lani Yelich-O'Connor (Lorde) - Nadia Ivanovna Jevgenyevna

Köszönöm szépen ^^
Válasz erre
Csernók Xavér, neredin | 2017.09.05. 02:59:01
Tyler Joseph - Csernók Xavér (foglalt)

Köszönöm!
Válasz erre
Mariya Jevgenya Konstantinova Jevgenyevna, felnott | 2017.09.05. 00:06:46
Marcia Cross - Mariya Jevgenya Konstantinova Jevgenyevna (foglalt)

Köszönöm^^
Válasz erre
Szentferenczy Nóra, felnott | 2017.09.03. 22:07:29
Gabriella Wilde - Szentferenczy Nóra
Válasz erre
Sirák Hanna, felnott | 2017.09.02. 00:51:24
Krysten Ritter - Sirák Hanna /foglalt/

Köszipuszi
Válasz erre
Quentin Jacquard, felnott | 2017.08.26. 21:35:55
Mark Strong - Quentin Jacquard (foglalt)

köszönöm! :)
Válasz erre
Cormack Walsh, felnott | 2017.08.21. 17:33:48
Ed Sheeran - Cormack Walsh - foglalt

Thanks! :)
Válasz erre
Zsilinszki Danilo, felnott | 2017.08.18. 23:41:16
Nicholas Hoult - Zsilinszki Danilo

Hálás köszönet!
Válasz erre
Magyar Ajtony, felnott | 2017.07.20. 13:42:19
Zac Efron- Magyar Ajtony

Köszönöm
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2017.07.05. 06:46:53
--------------- Beírva.
Válasz erre
Gál Aranka, felnott | 2017.07.02. 18:05:27
Catherine Tate - Gál Aranka
Válasz erre
Milvicz Máté, karpena | 2017.06.14. 21:44:25
K J Apa - Milvicz Máté
Hálás köszi, csókpuszipá!
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2017.05.28. 20:18:48
UPDATED!
Válasz erre
Szentágothai Mátyás Fülöp, karpena | 2017.05.08. 11:58:56
Szentágothai Mátyás Fülöp - Nariman Malanov

Köszönöm!
Válasz erre
Polczer Levente, felnott | 2017.04.25. 20:40:34
Sziasztok! Mivel látom, hogy még nincs foglalva, akkor én megtenném:

Mario Casas - Polczer Levente-t cserélném:

Matt Damon - Polczer Levente-re :)

Köszipuszi :)
Válasz erre
Messner Roxána Toefila, felnott | 2017.04.21. 23:36:56
Thylane Blondeau-Messner Roxána Teofila

köszöntem :)
Válasz erre
Steigerwald Anna, felnott | 2017.04.14. 00:05:50
Sziasztok!
Másodiknak szeretném beirattatni

Cristina Scabbia - Steigerwald Anna - természetesen szívesen osztozom rajta :)
Válasz erre
Cinti, felnott | 2017.04.13. 20:11:08
Sziasztok! Szeretném felszabadítani:

Michael Grant Terry-t Horváth Botondtól és
Panno Agata-t Temesváry Lili-től.

Már mindkettőhöz csak egy-egy arcot használok, vihesse más :)

Köszönöm!

Válasz erre
Tsicsói Zete, felnott | 2017.03.16. 11:24:10
Rami Malek - Tsicsói Zete

Köszöntem! :3
Válasz erre
Tsicsói Kardos, felnott | 2017.03.16. 01:49:40
Andrew Garfield - Tsicsói Kardos (foglalt)
(a színész, nem a narancssárga macska xD)
Köszipuszi
Válasz erre
Dr. Tsicsói Zágon, felnott | 2017.03.16. 01:46:38
Jake Gyllenhaal - Dr. Tsicsói Zágon

Köszönöm! :)
Válasz erre
Szőke Bernadett, ferfex | 2017.03.02. 17:29:03
Szeretném módosítani Francesca Eastwood - Szőke Bernadett karakterképét a következőre:

Danielle Mansutti - Szőke Bernadett - foglalt!

Köszönöm!
Válasz erre
Scheibelhoffer Kira, felnott | 2017.02.19. 21:27:45
Szeretném lefoglalni az alábbi karakterképet:

Dasha Milko (Daria Milky) - Scheibelhoffer Kira

Köszönöm!
Válasz erre
Lendvai-Incze Anna, ferfex | 2017.02.19. 19:02:40
Diana Pentovich - Lendvai-Incze Anna | foglalt
Köszöntem! :)
Válasz erre
Mátyás Roland, felnott | 2017.02.14. 12:57:17
Zach McGowan - Mátyás Roland
Köszöntem. :)
Válasz erre
Neumann Áron, felnott | 2017.01.29. 11:40:23
Ahh, sry, valamit elbarmoltam korábban. Azt hittem kiraktam karilapra is...
Most vettem csak észre, hogy van megjegyzés is. :D Bocsi, javítottam. ^^
Előzmény: Tallenberg Endre, 2016.12.22. 17:33:57
Válasz erre
Magasztossy Remény Emese, ferfex | 2017.01.26. 18:17:30
Úgy érzem, megérett az idő az avatar-cserére.
Olivia Steele-Falconer-t szeretném lecserélni, így a foglalásom így nézne ki:

Zachár Panni - Magasztossy Remény Emese - foglalt.

Köszönöm szépen!

Válasz erre
Erdőhegyi Krisztián, ferfex | 2017.01.19. 18:44:00
Manu Rios - Erdőhegyi Krisztián

Köszönöm! :)
Válasz erre
Uzoni Noel, ferfex | 2017.01.18. 20:00:13
Colin Ford - Uzoni Noel (foglalt)

Köszke!
Válasz erre
Tomasics Dávid, karpena | 2017.01.16. 21:43:44
Lennart Richter - Tomasics Dávid

Köszönöm :D
Válasz erre
Konsztantyin Grigorovics, karpena | 2017.01.11. 13:06:27
Mély tisztelettel:
Matthew Clavane - Konsztantyin Grigorovics.
Köszönöm :)
Válasz erre
Kálovics Dalma, felnott | 2017.01.09. 22:06:20
Sofia Black-D'elia - Kálovics Dalma

Köszönöm! :)
Válasz erre
Utschek Szabolcs, karpena | 2017.01.07. 22:54:57
Shawn Mendes - Utschek Szabolcs
Kösssssz
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2016.12.22. 17:33:57
--------- FRISSÍTVE -------

Mirci: kérlek a karakterlapon is legyen kint a kép, a 100x100-as kiskép nem egyenlő ezzel!

Cili: akiket elküldtél anno, mind benne voltak a listában, de frissítettem a mostani lista alapján őket. :)


Válasz erre
Szekeres Dóra, felnott | 2016.12.13. 21:19:38
Na még egyszer... mivel az előző, amit lefoglaltam volna, már foglalt.

Maia Mitchell - Szekeres Dóra - Foglalt

Köszönöm!^^"
Válasz erre
Erdősi Júlia, felnott | 2016.12.12. 19:03:30
*kiegészítés
Vagy csak atom béna vagyok és nem emlékszem már, hogy valaha ezt már egyszer megírtam. ^^'
Válasz erre
Konihi Mendel, felnott | 2016.12.12. 18:38:41
Jemaine Clement - Konihi Mendel - FOGLALT
Válasz erre
Erdősi Júlia, felnott | 2016.12.12. 18:29:17
Sziasztok!

Szerintem lemaradtam a frissítős dolgokról, úgyhogy, most bepótolnám.

Emmy Rossum - Arany Manna
Freya Mavor - Aranyoss Laura
Martina Dimitrova - Chernák Sarolt
Gray Damon - Demeter Sebestyén
Emily Ratajkowski - Eördögh Boróka
Jennifer Lawrence - Erdősi Júlia
Chrissy Costanza - Esterházy Zora
Ben Haggerty - Farkas Olivér
Daria Sidorchuk - Fekete Marjam
Cher Lloyd - Fenyővári Johanna
Richard Madden - Karsay Lóránt
Michael Kotowski - Kolozsvári Örs
Mila Kunis - Lavelle Janka
Alexander Skarsgard - Lévay Anton
Nico Tortorella - Lőrinczi-Nagy Gellért
Abigail Halliday - Mátéffy Kata
Robin Thicke - Morvai Kászon
James Franco - Nagy Péter
Jonathan Groff - Orosz Gergely
Claire Holt - Pados Hajnalka
Natalia Vodianova - Piros Kármen
Bae Su Ji - Qui Anna-Mai
Chester See - Raffai-Fodor Teodor
Blake Lively - Rhédey Mara
Shiloh Fernandez - Sághy B. Antal
Diana Agron - Simon Cecília
Alain Skones - Szigeti Konrád
Francesca Eastwood - Szőke Bernadett
Lina Tesch -Volynskii Katya
Natalia Kills - Zenthe Rózsa

Köszi szépen! :) - és mindenkim foglalt. :)

Válasz erre
Arlutz Marcell, felnott | 2016.12.12. 17:49:53
Alban Blondiaux - Arlutz Marcell
Válasz erre
Neumann Áron, felnott | 2016.12.12. 17:47:50
Andy Biersack - Neumann Áron

(Nem tudom kell-e még itt jelezni, de váltottam egy deviantartos képről, és úgy látom még nem foglalt... Most már az! :D)
Válasz erre
Sztrohár Hajnalka, felnott | 2016.11.06. 00:14:58
Bingbing Fan - Sztrohár Hajnalka

Köszönöm :D
Válasz erre
Szentferenczy Klaudia, felnott | 2016.11.04. 15:19:16
Sarah Hyland - Szentferenczy Klaudia (foglalt)
Hálás köszi, ezer csók és minden más :D
XOXO
Válasz erre
Szekeres Dóra, felnott | 2016.10.29. 02:22:05
Cserélni szeretnék! Amanda Gallo helyett:

Sofia Black-D'Elia - Szekeres Dóra (foglalt)

Köszönöm!^^
Válasz erre
Lesták Annaliza, felnott | 2016.10.06. 20:28:23
Hozzá csapnék még egy képet karakteremhez:

Ella Marija Lani Yelich-O'Connor (Lorde) - Lesták Annaliza

Köszönöm :)
Válasz erre
Wolf Stettner, felnott | 2016.09.22. 21:11:20
Köszönöm a módosításokat! :)
Szeretném osztott képnek betenni
Josh Brodis - Wolf Stettner
karakteremnek.
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2016.09.19. 22:09:33
MÓDOSÍTVA
Válasz erre
Maxwell Price, felnott | 2016.09.16. 23:36:41
Tom Hollander - Maxwell Price (foglalt). Thank'ya much.
Válasz erre
Lipták Alexandra, neredin | 2016.09.10. 22:16:15
Madison Davenport - Lipták Alexandra

Köszönöm :)
Válasz erre
Fegyvári Endre, felnott | 2016.09.10. 21:52:28
Szeretném kiegészíteni a devartos képemet egy új arccal:
Luke Newberry - Fegyvári Endre
Válasz erre
Matusek Kevin, neredin | 2016.08.24. 20:12:34
Cody Christian - Matusek Kevin
Válasz erre
Oszvaldfi Auróra, felnott | 2016.08.19. 23:16:57
Szeretnék kiegészítést kérni :3
Leelee Sobieski - Oszvaldfi Auróra
Neki elsősorban a lovagos képeit szeretném használni, ezért mehet az osztottba.

Köszönöm!
Válasz erre
Karadin Zita, felnott | 2016.08.17. 13:03:39
Caitlin Stasey - Karadin Zita
Foglalt és köszönet! :)
Válasz erre
Matusek Lara, felnott | 2016.08.15. 23:42:54
Maddie Ziegler - Matusek Lara
Foglalt
Köszikösziköszii :333
Válasz erre
Duschák Rea, felnott | 2016.08.14. 22:11:10
Chloë Sevigny - Duschák Rea

Köszi :)
Válasz erre
Vass Roland, felnott | 2016.07.05. 16:28:47
Hopp, ez elfelejtődött:

Odeya Rush - Farkas Lilla - Foglalt

Köszönöm :)
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2016.07.01. 14:36:46
MÓDOSÍTVA!
Válasz erre
Havasi Lenke, neredin | 2016.06.25. 20:21:39
Caitlin Wallace - Havasi Lenke - foglalt!
köszönöm!
Válasz erre
Honfi Lukács , felnott | 2016.06.24. 12:37:14
Craig Parker - Dr. Honfi Lukács - Foglalt
Hálás köszönet!
Válasz erre
Matusek Rudolf, felnott | 2016.06.22. 23:21:38
Paul Rudd - Matusek Rudolf - Foglalt!

/köszi
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2016.06.20. 21:45:26
Radneczky Liliána és Machek Dominika: Kérlek titeket a karakterlapotokra is kerüljön ki a kép, akkor tudom a foglalóba beírni a mindent nektek! (Ha segítség kell, pm-ben megtaláltok!)

------------- BEÍRVA ---------------

Válasz erre
Lewis H. Smith, felnott | 2016.06.04. 23:31:07
Louis C.K. - Lewis H. Smith - FOGLALT

Örök hálám
Válasz erre
Grace Smith, karpena | 2016.06.04. 23:29:03
Sarah Steele - Grace Smith. Foglalt. Köszke. :D
Válasz erre
Balla Emma Anita, felnott | 2016.06.03. 21:43:31
Jemima Kirke - Balla Emma Anita

Köszönöm.
Válasz erre
Parti Bianka, neredin | 2016.05.27. 10:30:46
Olivia Cooke - Parti Bianka - foglalt
Köszönöm szépen! :)
Válasz erre
Galló Lotti, karpena | 2016.05.23. 22:09:11
Alessia Cara - Galló Lotti (foglalt)

Köhi :)
Válasz erre
Honfi Konor, karpena | 2016.05.20. 21:51:58
Dominic Sherwood - Honfi Konor (foglalt)

Köcce
Válasz erre
Machek Dominika, karpena | 2016.05.14. 22:31:05
Kristina Pimenova - Machek Dominika

Köszönöm! :)
Válasz erre
Csóti Olivér Jesse, felnott | 2016.05.12. 09:25:45
No akkor szeretném is lefoglalni az arcomat.

Tom Odell - Csóti Olivér Jesse

Köszönöm :)
Válasz erre
Radeczky Liliána, karpena | 2016.04.12. 18:20:03
Danielle Parker - Radeczky Liliána

Köszönöm!
Válasz erre
Rácz Ráhel, felnott | 2016.03.27. 11:04:29
Ashley Rickards - Rácz Ráhel

Köszönöm szépen, és boldog Húsvéti ünnepeket! :D
Válasz erre
Jamieson Brodie, felnott | 2016.03.26. 22:08:43
Osztozkodáson kapom magam :) Adával a dolog lebeszélve :)

Caleb Landry Jones - Jamieson Brodie
Válasz erre
Vári Milán, felnott | 2016.03.24. 23:38:24
(Ja, és foglalt, bár nem hiszem, hogy nagyon tolonganának érte. :D)
Válasz erre
Vári Milán, felnott | 2016.03.24. 22:26:48
ellenoir (a boy like him) deviantart helyett:

Kenneth Bek - Vári Milán

Szívesen!
Válasz erre
Szentágothai Nemere, felnott | 2016.03.15. 19:24:51
Egy kettes számú pb lefoglalásának igényével jelentkezek.
Jordan Kale Barrett/Joshua Dagnall - Szentágothai Nemere (foglalt)
Joshua Dagnall/Jordan Kale Barrett - Szentágothai Nemere

Thx
Válasz erre
Temesváry Levente, felnott | 2016.02.28. 23:50:41
Halihó! :)
Szeretnék kérni Joshua Brand mellett egy második kariképet is Levinek:

Mikhail Varshavski/Joshua Anthony Brand - Temesváry Levente (foglalt)
Joshua Anthony Brand/Mikhail Varshavski - Temesváry Levente (foglalt)

Köszöntem!
Válasz erre
Berényi Bianka, karpena | 2016.02.25. 00:41:28
Sasha Pieterse és Brighton Sharbino helyett szeretném:

Natalie Alyn Lind - Berényi Bianka (foglalt)
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2016.02.09. 21:45:30
~~~~~ BEÍRVA ~~~~~
Válasz erre
Ciaran O'Neill, felnott | 2016.02.07. 20:50:11
foglalt:
Scot Williams - Ciaran O'Neill
Gina Carano - Grassalkovics Gréta Otília
Köszönöm szépen!
Válasz erre
Lőrinczi-Nagy Gellért, felnott | 2016.01.31. 11:03:21
Nico Tortorella - Lőrinczi-Nagy Gellért - foglalt

Köszi! :)
Válasz erre
Zegredo Kiara, felnott | 2016.01.30. 20:10:57
Mégis csak visszacserélném az alanyom ^^' Luanna Perez-t Johannára.

Johanna Herrstedt - Zegredo Kiara

Köszöntem :)


Válasz erre
Nagy Péter, felnott | 2016.01.27. 12:08:33
Nos, az előbb valamiért sikerült nagyondurván benéznem, hogy szabad a karakterkép, akit cserélni akartam, de rájöttem, hogy ja. Most tüzetesebben felülvizsgáltam a dolgot (nem csak ctrl+f kereséssel, ami nem eredményezte előzőleg a találatot).

Daniel Gillis helyett szeretném kérni Nagy Péterhez James Franco-t.

James Franco - Nagy Péter - foglalt.

Remélem most nem néztem el... köszi! :)
Válasz erre
Zsobri Daniella, felnott | 2016.01.24. 21:14:20
Valery Dolgova - Zsobri Daniella

Köszi! :)
Válasz erre
Matthew Barnes, felnott | 2016.01.07. 15:56:40
Beau Mirchoff - Matthew Barnes
Thanks :D
Válasz erre
Ádász Kristóf, felnott | 2015.12.21. 16:19:20
Francisco Lachowski - Ádász Kristóf

Köszönöm. :)
Válasz erre
Raban Morgan, felnott | 2015.11.17. 20:31:38
Ezek elvesztek:

Aoi Miyazaki - Sato Narami - foglalt
és egy csere:
Rupert Everett - Raban Morgan helyett:
Peter Stebbings - Raban Morgan - foglalt

<3
Köszönöm!
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2015.11.07. 11:52:51
BEÍRVA ---------------------------------------
Válasz erre
Candice Marlowe, felnott | 2015.11.06. 01:15:14
Lauren Conrad - Candice Marlowe

Köszönöm! :)
Válasz erre
Shiba Amaya, felnott | 2015.11.05. 19:23:31
Kou Shibasaki - Shiba Amaya
Foglalt

Köszönöm szépen!
Válasz erre
Veress-Trakál Ádám, felnott | 2015.10.16. 00:15:00
Gaspard Ulliel - Veress-Trakál Ádám

Köszönöm
Válasz erre
Anthony C. Kinley, felnott | 2015.10.15. 19:59:33
Köszönöm ^^ Ez lemaradt :D
Válasz erre
Anthony C. Kinley, felnott | 2015.10.15. 19:59:07
Hunter Parrish - Viczián Jácint
Válasz erre
Lukász Hajnalka, lorton | 2015.10.14. 13:45:33
Raffey Cassidy - Lukász Hajnalka - foglalt

Köszönöm szépen! :)
Válasz erre
Kolozsvári Szabolcs, felnott | 2015.10.08. 14:48:22
Ronen Rubinstein - Kolozsvári Szabolcs

Köszönöm :)
Válasz erre
Névery Aurél, felnott | 2015.10.07. 00:42:23
Vadim Shatilov - Anthony C. Kinley - foglalt

Köszönöm szépen^^
Válasz erre
Zenthe Rózsa, felnott | 2015.10.06. 18:31:59
Natalia Kills -Zenthe Rózsa - foglalt.

Nem tudom, hogy kell-e még a felvett neve meg a régi eredeti neve, mert ő most 3 néven is fut. :D De szerintem ennyi is elég. :3 Köszönöm szépen!
Válasz erre
Zombori Szilárd, felnott | 2015.10.05. 22:32:28
Kellemesen hűvös szép estét kívánok!
Ryan Gosling - Zombori Szilárd foglalt

Köszönet és hála a kedves kollégának ;)
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2015.10.02. 21:22:37
B.E.Í.R.V.A.
Válasz erre
Sárközy Csongor, felnott | 2015.10.02. 17:32:38
Szeretnék képet cserélni. Vagyishát odaígértem valakinek a kariképet és nekem úgyis van rá másik alanyom.

Johnny Whitworth - Sárközy Csongor - foglalt

(Hamarosan megejtem a szükséges változtatásokat karilapon is)
Válasz erre
Jean-Baptiste de Lavallade, felnott | 2015.09.27. 20:53:10
Stromae / Paul Van Haver - Jean-Baptiste de Lavallade - foglalt
Paul Van Haver / Stromae - Jean-Baptiste de Lavallade - foglalt

Merci
Válasz erre
Alisa Rowle-Coxton, felnott | 2015.09.27. 14:39:41
Emily Deschanel - Alisa Rowle-Coxton
Köszi!
Válasz erre
Szentferenczy Zoltán, felnott | 2015.09.26. 14:01:02
Brian J. Smith - Szentferenczy Zoltán - foglalt

Köszönöm!
Válasz erre
Lauri Vasara, felnott | 2015.09.26. 00:08:37
Josh Hartnett - Lauri Vasara

Köszönöm
Válasz erre
Rádonyi Georgina, felnott | 2015.09.23. 20:29:48
Szeretnék egy képet foglalni, mert megtaláltattam :3

Kathryn Prescott - Rádonyi Georgina - foglalt
(Illetőleg ha Eszterhaazy Olívia A. megkeres, mert a kép az övé volt, de nem lett újrafoglalva, akkor vele szívesen osztozom, ha bevadászik :3)
Válasz erre
Galgóci Márk, felnott | 2015.09.20. 23:43:50
Markiplier / Mark Edward Fischbach - Galgóci Márk - foglalt
Mark Edward Fischbach / Markiplier - Galgóci Márk - FOG_LALT

:333333333333333333
Válasz erre
Esterházy Zora, lorton | 2015.09.19. 15:33:37
Chrissy Costanza - Esterházy Zora - foglalt.

Köszi! :)
Válasz erre
Szikszay Jerne, felnott | 2015.09.19. 02:27:42
Muh, módosítanék még egy kicsit:
Ebba Zingmark / Katherine McNamara - Szikszay Jerne
Katherine McNamara / Ebba Zingmark - Szikszay Jerne

Köszönöm *-*
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2015.09.18. 16:49:03
-------------- BEÍRVA / MÓDOSÍTVA ------------------
Válasz erre
Szentágothai Kara, felnott | 2015.09.17. 20:47:48
Helló:D Szeretnék egy foglalást módosítani!

Emil Andersson/David Westergren - Szentágothai Kara
David Westergren/Emil Andersson- Szentágothai Kara

Köszönöm! :D
Válasz erre
Borondza Lőrinc, felnott | 2015.09.17. 16:53:16
Kérnék egy kis módosítást:

Erik Andersson/Dylan Fosket - Borondza Lőrinc
Dylan Fosket/Erik Andersson - Borondza Lőrinc

Köszönöm :)
Válasz erre
Lengyel-Aoki Dénes, lorton | 2015.09.14. 22:06:12
Cody Carson - Lengyel-Aoki Dénes - foglalt
Köszönöm.
Válasz erre
Lehotczki Natasa, felnott | 2015.09.14. 20:05:55
Helló helló helló, akkor hát
Ksenia Solo - Lehotczki Natasa
Hatalmas méretű hálám már üldözőbe is vett, és meg sem áll az örök vadászmezőkig!
Válasz erre
Molnár Gellért, felnott | 2015.09.14. 19:24:39
Üdv!
Alexander Nifong - Molnár Gellért - foglalt

Köszönöm :)
Válasz erre
Gardó Dávid, felnott | 2015.09.14. 07:35:30
Feltétlenül foglalni szeretném az alábbi karaktereimhez tartozó képeket:
Gardó Dávid - Ian Somerhalder
Piros Katalin - Rachel McAdams
Lentner Aurélia - Lindsay Lohan
Segítségetekért hála és köszönet!
Válasz erre
Polczer Levente, felnott | 2015.09.10. 20:44:54
Én annyit szeretnék, hogy
Mario Casas - Polczer Levente - osztott-at szeretném áttenni foglaltba :) Meggondoltam magam :) Köszönöm :)
Válasz erre
Morgenstein Amanda, felnott | 2015.09.09. 21:02:03
Én is egy cserét szeretnék bejelenteni:

Adelaide Kane / Yael Grobglas - Morgenstein Amanda
Yael Grobglas/ Adelaide Kane - Morgenstein Amanda

helyett:

Adelaide Kane / Elena Satine - Morgenstein Amanda - foglalt
Elena Satina/ Adelaide Kane - Morgenstein Amanda - foglalt

Köszönöm szépen^^

Válasz erre
Lakatos Szonja, felnott | 2015.09.09. 20:33:47
Szeretném lecserélni az egyik képem:

Natalie Cox - Lakatos Szonja
helyett
Erin Richards - Lakatos Szonja - f
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2015.09.09. 09:31:07
Bent vala. :3
Válasz erre
Tajler Flóra, felnott | 2015.09.08. 16:41:42
Emily Kinney - Tajler Flóra - foglalt

Köszönet! :)
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2015.09.07. 11:26:56
Beírva! -----------------------------------------
Válasz erre
Szentirmay Bihar, felnott | 2015.09.06. 01:03:40
Rafe Spall - Szentirmay Bihar - foglalt
és mielőtt lemaradna:
Ben Schwartz - Hatvany-Deutsch Sámuel - foglalt

köszi :)
Válasz erre
Kolozsvári Délceg Bulcsú, felnott | 2015.09.03. 21:18:36
Niclas Gillis - Kolozsvári Délceg Bulcsú - foglalt
Köszönöm. :)
Válasz erre
Rosenfeld Kíra Nadin, felnott | 2015.08.29. 20:22:10
Masha Sedgwick - Rosenfeld Kíra Nadin - osztott
Hála és köszönet :)
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2015.08.29. 18:18:36
------------------ FRISSÍTETT LISTA ------------------
Válasz erre
Weiszmüller Saul, felnott | 2015.08.25. 17:48:18
Andreas "Dre" Eriksen - Weiszmüller Saul - foglalt
Danke.
Válasz erre
Fóris Artemon, felnott | 2015.08.25. 09:48:55
Így van, megbeszéltük, mivel én lassan de biztosan szeretnék cserélni :)

David Mazouz - Fóris Artemon
Válasz erre
Domján Levente, ferfex | 2015.08.24. 23:49:14
Frank Dillane - Domján Levente

Fóris Artemonnal osztva, más típusúakat kértem a fotókból. Köszönöm!
Válasz erre
Kolozsvári Örs, felnott | 2015.08.24. 13:36:16
Michael Kotowski - Kolozsvári Örs - foglalt.

Köszönöm, és izé, írok majd egy másik emailt, mert hát mégis lettek változások... :D
Válasz erre
Kolozsvári Ádám, felnott | 2015.08.20. 20:11:18
Adam Brody - Kolozsvári Ádám - foglalt

Köszönöm! És most már e-mailezek is majd:)
Válasz erre
Ashworth C. Jayden, felnott | 2015.08.19. 13:02:14
Szép napot!
Szeretném lefoglalni az alábbi fiatalembert:
Illan Rivière - Ashworth C. Jayden

Köszönet ^ ^
Válasz erre
Névery Aurél, felnott | 2015.08.18. 14:22:52
Patrick Dempsey - Névery Aurél - foglalt
Köszönöm :D és megy egy mail is erről.
Válasz erre
Seidler Lőrinc, felnott | 2015.08.18. 12:16:33
Megy is róla mindjárt az e-mail, de akkor ide is: ő is menne a képfoglaláshoz.

Harry Treadaway/Luke Treadaway - Seidler Lőrinc
Luke Treadaway/Harry Treadaway - Seidler Lőrinc

Köszönöm! :)
Válasz erre
Jonathan R. Coxton, felnott | 2015.08.17. 01:43:56
Majd e-mail is megy a többi foglalással együtt, de egyelőre legyen itt ez is:
Stephen Amell/Chris O'Donnell - Jonathan R. Coxton
Chris O'Donnell/Stephen Amell - Jonathan R. Coxton
Köszönet!
Válasz erre
Lexi, felnott | 2015.08.15. 14:30:30
A listátokban légyszi már így küldjétek el! Köszi. :)
Válasz erre
Halász Emma, felnott | 2015.08.15. 13:25:44
Majd megy az e-mail innen is, de addig szintén egy csere:
Régi: sliwka – Halász Emma
Új: Dakota Johnson - Halász Emma
Válasz erre
Papp Mátyás, felnott | 2015.08.14. 16:28:43
Tudom hogy rendszerátalakítás van, de azért ez álljon itt szem előtt, mert cseréltem:

Greg Proops / Stephen Colebert - Greg Hartman
Ryan Gosling - Papp Mátyás
helyett
Jim Carrey - Greg Hartman - foglalt
Ricky Wilson - Papp Mátyás - foglalt
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2015.08.14. 14:10:31
Kedves játékosok!

Az inaktívak kiszűrésére és a megváltozott igényekre való tekintettel egy újfajta karakterkép-foglalót szeretnénk kialakítani.
Terveink szerint ez két részből áll majd, „foglalt” és „osztozom!” kategóriákból. Az első értelemszerűen a teljes mértékig foglalt, míg a második a szabadon rabolható karakterképeket jelenti. (Egy alanyon két usernél több nem fog így sem osztozni, akkor átkerülnek ők is a foglalt kategóriába.)

Kérjük, jelezzétek nekünk egy felsorolásban, továbbra is igényt tartotok-e karaktereitek képére! (Illetve, hogy osztoztok-e rajta vagy sem.)
Ezt megtehetitek augusztus 28-ig (péntek) a kaproncai@alomvilag.hu e-mailcímen.

Egyéb: Amely képalanyokra nem kapunk visszajelzést, automatikusan kikerülnek a listából. Természetesen utólag is lefoglalhatja őket a gazdájuk újra, ám amennyiben ez idő alatt más hozna vele karaktert, úgy ketten osztoznak onnantól rajta.

Kellemes nyár végét mindenkinek!
Wia és Lexi
Válasz erre
Dr. Pásztó Filip, felnott | 2015.08.09. 21:01:43
Jonah Hill - Dr. Pásztó Filip

örök hálám
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2015.08.04. 17:45:17
************************************
Válasz erre
Aufberger Mária, felnott | 2015.08.03. 02:00:16
Kylie Jenner - Aufberger Mária

danke
Válasz erre
Győri Kornélia, lorton | 2015.08.01. 23:53:04
Madison Beer - Győri Kornélia

Hálám és köszönetem:)
Válasz erre
Vizkeleti Ambrus, felnott | 2015.07.31. 03:35:09
Miles McMillan - Vizkeleti Ambrus
Válasz erre
2in1, felnott | 2015.07.29. 20:53:07
Oscar Isaacs - Jesus Madrigal
Scott Grimes - Kováts Gábor

gracias.
Válasz erre
Aufberger Mózes, felnott | 2015.07.29. 20:50:49
Dan Smith - Aufberger Mózes

Kösssssssz! :3
Válasz erre
Aufberger Ráhel, felnott | 2015.07.29. 19:17:38
Rachel Skarsten - Aufberger Ráhel
Hálás köszönetem üldözni fog a síron túl is :3
Válasz erre
Kósa Dioméd, karpena | 2015.07.28. 16:15:17
Peyton Clark - Kósa Dioméd
Köszöntem :)
Válasz erre
Aufberger Ezékiel, felnott | 2015.07.27. 11:26:18
Tuppence Middleton - Aufberger Ezékiel
Köszke. ^^
Válasz erre
Illés Erik, felnott | 2015.07.26. 22:13:08
Alfonso Herrera - Illés Erik
Janet Montgomery - Sziklás K. Alexandra
Válasz erre
Szentferenczy Zalán, felnott | 2015.07.26. 21:45:24
Daniel Brühl - Szentferenczy Zalán

Köszönöm.
Válasz erre
Temesváry András, karpena | 2015.07.16. 21:42:46
Dylan Sprayberry - Temesváry András
Tenk jú veri a macskát!
Válasz erre
Pércsy Liza Dorina, karpena | 2015.07.16. 10:08:18
Camren Bicondova-Pércsy Liza Dorina
Köszönöm szépen! :)
Válasz erre
Diana, felnott | 2015.07.16. 09:31:59
Hali, szeretnék kérni egy kiegészítést (a képek közül csak keveset fogok használni, ezért ha valaki más is kiszemelte őt karakteralanynak, nyugodtan írjon rám, megbeszéljük :)
Britt Robertson - Diana
Válasz erre
Vöröslő Elizabeth, felnott | 2015.06.30. 12:40:01
Most már meg vagyok elégedve. Magyarul cserélnék Dallos Bogiról.
Bridgit Mendler - Vöröslő Elizabeth
Hatalmas köszönet ^^
Válasz erre
Huszár Domonkos, felnott | 2015.06.29. 00:00:16
Kris Holden-Ried - Huszár Domonkos

Köszi
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2015.06.27. 17:34:56
no... BEÍRVA mindenki --------------------
Válasz erre
Vittorio Fabro, felnott | 2015.06.17. 11:43:51
Orlando Bloom - Vittorio Fabro
Grazia mille!
Válasz erre
Dr. Dányi Ádám, felnott | 2015.06.06. 21:16:08
és akkor Matthew Goode - Mikhail Gavrilov :)
Válasz erre
Mikhail Gavrilov, felnott | 2015.06.06. 20:39:06
Mivel ez azért történt, mert visszaeső "nem karakterképfoglaló" vagyok, ezért gyorsban összeszedtem az eddigi (tetemes mennyiségű elmaradásomat), hogy ez ne fordulhasson elő többet. Bocsi, Lexi. XD

Mark Sheppard – Déri Konrád
Brian Molko – Gilbert Heine
Ulrik Munther – Cégány Attila
Nick Frost – Galgóci Áron
Mitch Hewer – Kurucz Ákos
Kate Mara – Sulyok Vivien
Filippa Smeds – Révész Hanna
Robbie Kay – Szereda Péter
Sebastian Stan – Séll Gábor Armand
Hugo Becker – Herceg Dorián
Michiel Huisman – Karadin Z. Balázs
Nadia Esra – Sanne Thiesen


(Amúgy Matthew Goode, nem Goodie. :) )
Válasz erre
Szász Barabás, felnott | 2015.06.06. 19:49:49
Mielőtt még velem is kiszúr valaki:

Tessa Violet - Ábrahám Zsuzsanna

Köszke!
Válasz erre
Wia, felnott | 2015.06.06. 19:48:20
Sajnos az én hibám, hogy nem foglaltam le, szóval nincs mit tenni.
Válasz erre
Lau, felnott | 2015.06.06. 19:38:08
Több, mint egy éves karakter.
Válasz erre
Mátrai Lizandra, felnott | 2015.06.06. 19:38:08
Már bocsánat, Matthew Goode Mikhail Gavrilov arca már több mint fél éve, és sokunkhoz kötődik az a karakter.
Válasz erre
Dr. Dányi Ádám, felnott | 2015.06.06. 19:30:43
Matthew Goodie - Dr. Dányi Ádám
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2015.06.02. 16:11:15
----- BEÍRVA -----
Válasz erre
Orlovits Dániel, felnott | 2015.05.30. 02:35:02
Daniel Illescas - Orlovits Dániel

ezt cserélném erre:

Matthew Daddario - Orlovits Dániel

Köszönöm :)
Válasz erre
Kolozsvári Villő, ferfex | 2015.05.29. 17:34:19
Scarlett Rose Leithold - Kolozsvári Villő
Hála és köszönet. ^^
Válasz erre
Vince Róbert, felnott | 2015.05.28. 19:16:56
Szeretnék egy cserét kérni:
Bill Pullman - Vince Róbert helyett:
Toby Leonard Moore - Vince Róbert
Válasz erre
Kővári Barbara, felnott | 2015.05.27. 23:30:28
Caitlyn Paterson - Kővári Barbara

Köszönöm:)
Válasz erre
Madocsai Hajnalka, lorton | 2015.05.21. 08:26:35
Hadise Açıkgöz - Madocsai Hajnalka
Válasz erre
Őri Ramóna, lorton | 2015.05.20. 21:58:43
Marina Nery - Őri Ramóna

Hálás köszönetem, alás szolgája :3
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2015.05.16. 09:24:04
BEÍRVA
Válasz erre
Fortmayer Adrián, felnott | 2015.05.14. 14:02:34
Hahóóó!

Christian Cooke - Fortmayer Adrián

ezt leváltanám erre:

Florian Neuville - Fortmayer Adrián

Köszönöm :)
Válasz erre
Bogdányi Ella, felnott | 2015.05.08. 19:02:34
Rinko Kikuchi - Bogdányi Ella

Köszönöm szépen!
Válasz erre
Karadin Regina, neredin | 2015.05.06. 16:26:25
Luca Hollestelle - Karadin Regina

Hálás köszi!
Válasz erre
Pandúr István, felnott | 2015.04.30. 00:48:35
Joshua Jackson - Pandúr István

Köszi! :3
Válasz erre
Fenyvessy Alexander, felnott | 2015.04.27. 21:28:24
Lucky Blue Smith-Fenyvessy Alexander

Danke.:)
Válasz erre
Fenyvessy Amélia, felnott | 2015.04.27. 11:58:40
Pyper America Smith - Fenyvessy Amélia

Köszönöm. :)
Válasz erre
Bearnard MacLaine, felnott | 2015.04.20. 11:38:42
Bearnard MacLaine - Graham McTavish

Köszönöm!
Válasz erre
Neuschloss Frigyes, felnott | 2015.04.15. 20:35:36
Cserét szeretnék kérni:
Vincent Spano - Neuschloss Frigyes
helyett
Alexis Denisof - Neuschloss Frigyes

Köszönöm :)
Válasz erre
Edward Smee, felnott | 2015.04.14. 20:10:51
Gordon Matthew Sumner (Sting) - Edward Smee

Köszönöm szépen! :)
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2015.04.14. 14:21:07
BEÍRVA.
Válasz erre
Deák Krisztián, karpena | 2015.04.12. 21:48:25
Christopher Mintz-Plasse - Deák Krisztián

Danke.
Válasz erre
Édes A. Barbara, karpena | 2015.04.12. 19:44:50
Bailey De Young - Édes A. Barbara
Nagyon köszönöm ;)
Válasz erre
Szigeti Zalán, karpena | 2015.04.11. 11:26:05
Richard Harmon - Szigeti Zalán
Köszöntem!
Válasz erre
Apponyi N. Soma, felnott | 2015.04.09. 21:05:25
Jegyzet magamnak: Joe Brooks mellé Alfie Deyes a Somábbik Apponyinak.
Válasz erre
Kanizsay D. Lelle, felnott | 2015.04.07. 00:33:55
Charlize Theron - Kanizsay D. Lelle

A karakterkép ügy kapcsán egyeztetve Domaniczky Rékával, aki rábólintott, tud a képosztozkodásról.

Köszi ^^
Válasz erre
Sonia Fabro, felnott | 2015.04.06. 17:08:30
Lindsey Morgan - Sonia Fabro

Kössz.
Válasz erre
Ewan MacLaine, felnott | 2015.04.04. 20:20:27
Seth Green - Ewan MacLaine
Mélységes tisztelettel köszönöm szakértői segítséged :D
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2015.04.04. 10:42:59
BEÍRVA.
Válasz erre
Áts Rita, felnott | 2015.04.03. 09:55:13
Jessica Origliasso/ Lisa Origliasso - Áts Rita
Lisa Origliasso/ Jessica Origliasso - Áts Rita

Köszönöm szépenˆˆ
Válasz erre
Tatay Noémi, felnott | 2015.03.27. 19:17:17
Melissa Ponzio - Tatay Noémi

Köszönöm szépen! :3
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2015.03.26. 17:43:12
BEÍRVA.
Válasz erre
Dicső Remény, felnott | 2015.03.25. 03:25:16
Bryce Gilbertson - Dicső Remény

Hálás köszönet!
Válasz erre
Louis Grassi, felnott | 2015.03.23. 20:17:00
Giovanni Ribisi - Louis Grassi

Köszi
Válasz erre
Elise Breitenbach, felnott | 2015.03.19. 18:39:12
Talulah Riley - Elise Breitenbach
Kate Upton - Feltsch Kitti
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2015.03.15. 15:56:53
BEÍRVA.
Válasz erre
Kőszegi Demetria, felnott | 2015.03.14. 20:47:21
Anna Silk - Kőszegi Demetria
Válasz erre
Silvester Waldorf, felnott | 2015.03.05. 19:42:10
Toby Regbo - Silvester Waldorf

Köszönöm szépen^^
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2015.03.03. 09:38:36
Koszora Kázméron kívül mindenki beírva/cserélve.
Válasz erre
Tatay Marcell, felnott | 2015.03.02. 19:47:38
Dylan O'Brien - Tatay Marcell

Eredeti ownerrel lezsírozva.
Köszke-szöszke :3
Válasz erre
Zegredo Kiara, felnott | 2015.03.01. 18:33:33
Ismételten egy cserét kérnék. Johanna Herrstedt helyett Luanna Perez képeit szeretném Kiának.
Hála és köszönet! ^^
Válasz erre
Borsodi Borka, felnott | 2015.03.01. 15:24:02
Halihó!

Olivia Culpo - Borsodi Borka

Köszönöm. :)
Válasz erre
Svart Edmund Tétény, felnott | 2015.02.28. 23:15:39
Üdvözletem!
Karakterképet váltanék. Nico Tortorella helyett Wilson Bethel -t szeretném.
Hála és köszönet érte!
Válasz erre
Angus Kinley, felnott | 2015.02.26. 20:54:52
Bartek Borowiec - Angus Kinley
Hálásan köszönöm.
Válasz erre
Vöröslő Elizabeth, felnott | 2015.02.26. 10:01:56
Egy cserét kérnék.
Émeraude Dallaire helyett Dallos Bogit szeretném Lizzynek.
Köszönöm :)
Válasz erre
Farkas Zoé, felnott | 2015.02.26. 09:09:34
Halihó!
Alycia Debnam Carey - Farkas Zoé

Köszönöm ^^
Válasz erre
Őri János, felnott | 2015.02.26. 00:20:44
Cameron Monaghan - Őri János

Köszi...
Válasz erre
Miklósi Tivadar, felnott | 2015.02.25. 22:05:17
Noel Fisher - Miklósi Tivadar

Thx!
Válasz erre
Orsay Trisztán, felnott | 2015.02.23. 21:40:46
Cassian Tulleken/Drew Van Acker - Orsay Trisztán
Drew Van Acker/Cassian Tulleken - Orsay Trisztán

Köszönet.
Válasz erre
Danila Knezević, felnott | 2015.02.23. 17:03:18
Daria Werbowy - Danila Knezević

Köszönöm szépen ^^
Válasz erre
Szikszay Tamás, felnott | 2015.02.22. 15:21:21
Cameron Monaghan - Szikszay Tamás

Köszönöm
Válasz erre
Tsicsói Tatros, ferfex | 2015.02.17. 20:04:43
Nicole Gale Anderson - Tsicsói Tatros

Köszönöm^^
Válasz erre
Friedrich Möller, felnott | 2015.02.17. 11:42:50
James Callis - Friedrich Möller
Válasz erre
Péterfy C. Soma, felnott | 2015.02.14. 22:10:59
Tom Sturridge - Péterfy C. Soma

Köszönet.
Válasz erre
Müller Kamilla, felnott | 2015.02.13. 18:37:52
Koszora Kázmér - Patrick Adams
Kösziköszi Lexi :3
Válasz erre
Simfel Renáta, neredin | 2015.02.13. 16:16:20
Emma Fuhrmann - Simfel Renáta
Köszi! ^^
Válasz erre
Lexi, felnott | 2015.02.12. 19:33:10
Szia Reni!

Ha gondolod, vegyél fel skype (viennemoore - csak légyszi jelezd, hogy te vagy az) vagy írj belső üzenetet Tallenberg Endrének, milyen alanyban gondolkozol. Szívesen segítek! :)
Válasz erre
Simfel Renáta, neredin | 2015.02.10. 21:27:42
Sziasztok! A szerepjáték nem, viszont az oldal NAGYON új. o.o Elsősorban még nem használt avialany keresésében tud nekem valaki segíteni? (bocsi, hogy ide írok :$)
Válasz erre
Jenny Miles, felnott | 2015.02.08. 19:46:59
Carrie Underwood/Sienna Miller - Jenny Miles
Sienna Miller/Carrie Underwood - Jenny Miles

Köszönöm szépen. :)
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2015.02.08. 19:26:31
------------------------------ beírva ---------------
Válasz erre
Dr. Karadin Ágoston, felnott | 2015.02.06. 00:14:41
David Oakes - Dr. Karadin Ágoston

Köszönöm szépen ^^
Válasz erre
Asha Sylla, felnott | 2015.02.05. 22:40:02
Annalynne Mccord - Asha Sylla
:3 Köszi <3
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2015.02.03. 12:15:09
-- BEÍRVA MINDENKI --
Válasz erre
Filippo Andolini, felnott | 2015.02.01. 20:20:17
Hupsz, elmaradás. Szóóval.^^

Zane Holtz - Elijah Annenberg
Jackson Rathbone - Filippo Andolini (Bár lefoglalva konkrétan nem volt, egyeztettem Mozaikkal. :3)
Válasz erre
Luna Llorca Mendez, felnott | 2015.02.01. 00:32:25
Shay Mitchell - Luna Llorca Mendez
Válasz erre
Jesse Price, felnott | 2015.02.01. 00:04:46
Tom Felton - Jesse Price
Köszönöm :)
Válasz erre
Szőke Szilárd, karpena | 2015.01.31. 23:31:45
Lett egy második kariképem is Kenton mellé.

Kenton Duty/Edgar Vanuska - Szőke Szilárd
Edgar Vanuska/Kenton Duty - Szőke Szilárd

Köszönöm!
Válasz erre
Michelle Rogers, felnott | 2015.01.30. 17:17:24
Chaley Rose - Michelle Rogers

Thx! :)
Válasz erre
Orosz Liza, ferfex | 2015.01.29. 23:45:56
(Deviantart) LadyxZero - Orosz Liza

Dankee~
Válasz erre
Serafino Andolini, felnott | 2015.01.27. 22:43:49
Matthew Mcconaughey - Serafino Andolini

Hálás köszönetem! ;)
Válasz erre
Kepner Szilveszter, felnott | 2015.01.24. 19:43:52
Öh, névcserét kérnék, mivel rájöttem, hogy ennek az embernek, akinek a képét használom, más a neve. X'D

Xavier Samuel - Kepner Szilveszter

Köszönöm. ^^"
Válasz erre
Jeszenszky Péter, felnott | 2015.01.17. 16:28:10
Nick Jonas - Jeszenszky Péter

Köszönet.
Válasz erre
Somoskeöy Gertrúd, felnott | 2015.01.17. 15:45:07
Képcserét szeretnék kérni.
Eddig volt: Louise Blachere
Mostantól lenne: Lena Dunham - Somoskeöy Gertrúd
Köszi.
Válasz erre
Szekeres Gerda , felnott | 2015.01.17. 15:36:20
Liane Forestieri - Szekeres Gerda

(de jó hogy pont magamat felejtem el beírni. XDD)
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2015.01.16. 20:13:54
BEÍRVA!

Feichtinger Krisztián: a listára csak akkor kerültök fel, ha a karakterhez tartozó kép kinn is van a karakterlapon! (Nem egyezik meg a 100x100-as képpel.)
Válasz erre
Kanizsay Linda, felnott | 2015.01.14. 21:34:34
Chloe Bridges - Kanizsay Linda

Köszönöm!
Válasz erre
, felnott | 2015.01.12. 23:39:11
Jimmy Fallon - Reginald C. Barnby

Thanks :)
Válasz erre
Feichtinger Krisztián, lorton | 2015.01.12. 21:08:17
Benjamin Lasnier-Feichtinger Krisztián
Válasz erre
Bodnár Norina, felnott | 2015.01.12. 01:43:15
Liana Liberato - Bodnár Norina

Köszike! :D
Válasz erre
Morgenstein Amanda, felnott | 2015.01.11. 23:26:31
Adelaide Kane/Yael Grobglas - Morgenstein Amanda
Yael Grobglas/Adelaide Kane - Morgenstein Amanda

Köszönöm szépen ^^
Válasz erre
Bagossy Bercel, felnott | 2015.01.11. 18:45:15
Dimitri Leonidas - Bagossy Bercel

Köszönöm! ^^
Válasz erre
Jancsó Bernadett, felnott | 2015.01.05. 22:58:02
Marie Avgeropoulos - Jancsó Bernadett

Kösszentyű! :3
Válasz erre
Hajtó Kornél, felnott | 2015.01.05. 22:29:14
Taylor Lautner - Hajtó Kornél Alpaka
Köszi :D:D:D
Válasz erre
Jancsó Róbert, felnott | 2015.01.05. 20:39:11
Bob Morley - Jancsó Róbert

Thx :)
Válasz erre
Raban Morgan, felnott | 2015.01.04. 21:32:00
Minnyá abbahagyom:
Végső válaszottam (remélem):
Rupert Everett - Raban Morgan
Az előzőek (José Fidalgo és Johnathon Schaech) storno :)

Köszönöm, és elnézést :)
Válasz erre
Veres Zita, felnott | 2015.01.04. 16:08:16
Lynn Collins - Veres Zita
Köszönöm :)
Válasz erre
Müller Kamilla, felnott | 2015.01.03. 20:40:42
Rona Keller - Müller Kamilla
Biztos ami biztos, bár nem hiszem, hogy más ráakadt volna. :3
Válasz erre
, felnott | 2015.01.03. 01:29:26
Will Arnett - Dr. Domaniczky Dominik

Köszöntem szépen!
Válasz erre
Vass Roland, felnott | 2015.01.03. 01:15:00
Charlie Hunnam - Vass Roland

Köszönöm :)
Válasz erre
Rhédey Konrád, felnott | 2015.01.02. 15:28:30
No és akkor tőlem az utolsó mára:
Alberto-Antonio Seresoan - Rhédey Konrád

Köszi! :D
Válasz erre
Németh L. Roland, felnott | 2015.01.02. 13:50:43
Johannes Huebl - Németh L. Roland

Nagyon belejöttem. XD
(Orion)
Válasz erre
Renmaru S. Orion, felnott | 2015.01.02. 13:30:43
No meg akkor lenne még egy olyan, hogy Filiz Ahmet - Kanizsay Apollónia

Köszönöm! ^^
Válasz erre
Renmaru S. Orion, felnott | 2015.01.01. 21:09:21
Meryem Uzerli - Rózsavölgyi Angéla
Válasz erre
Zágon Dávid, felnott | 2014.12.27. 18:49:57
Hahó! Kellemes ünnepeket :D
Mat Gordon - Zágon Dávid

Nagyon szépen köszönöm! :D
Válasz erre
Domaniczky Rozmarin, karpena | 2014.12.27. 01:53:25
Felvennék ehhez a karakteremhez még egy PB-t, tehát:

Elle Fanning/Virginia Gardner - Domaniczky Rozmarin

Virginia Gardner/Elle Fanning - Domaniczky Rozmarin

Előre is köszönöm! :D
Válasz erre
Benegeszery Nádor, felnott | 2014.12.26. 15:39:30
Cserét szeretnék kérni :)

José Fidalgo - Raban Morgan helyett
Johnathon Schaech - Raban Morgan

Nagyon köszönöm :)
Válasz erre
Bernek Mariann, felnott | 2014.12.24. 16:57:18
Rachel-Marie Iwanyszyn - Bernek Mariann

És egy névcsere:
Merle Bergers - Benegeszery Kora
helyett
Merle Bergers - Sóskúthy Kora

Köszönöm :)
Válasz erre
Vörös Heléna, felnott | 2014.12.23. 20:54:56
Alexandra Daddario - Vörös Heléna és Vörös Diána
(Mivel egypetéjű ikrek :D)
Köszönjük!
Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2014.12.21. 10:47:47
Nekem egy hatalmas adag tartozásom van, amit igyekszem törleszteni:

Bill Pullman - Vince Róbert
DJ Qualls - Cickány Levente
Ilya Kokorev - Oszvaldfi Auróra
Jemima West - Szentferenczy Edina
Jennette McCurdy - Schwarz Gabriella
John Simm - Goldgruber Axel
Jon Favreau - Dolmány Gáspár
Moises Arias - Kolompár József
Naomie Harris - Madame Roublard
Parker Croft - Wolf Stettner
Sarah Shahi - Lana Radovna
Scarlett Pomers - Kis Virág


Molly C. Quinn - Sóskúthy Anasztázia nevet váltott:
Molly C. Quinn - Szentágothai Anasztázia

Köszönöm szépen előre is a beírásokat! :)
Válasz erre
Szentágothai Kara, felnott | 2014.12.17. 18:45:03
Sam Heughan - Venczel András

Köszönöm szépen ^^
Válasz erre
Zellinger Domonkos, felnott | 2014.12.17. 18:03:14
Landon Liboiron - Zellinger Domonkos
Válasz erre
Zágon András, felnott | 2014.12.16. 21:45:33
Josh Beech - Zágon András

Köszönöm :)
Válasz erre
Ryuuko S. Orion, felnott | 2014.12.14. 19:53:49
Victoria van Violence - Ryuuko S. Orion =w=
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2014.12.14. 12:23:32
--------------- B.E.Í.R.V.A. ---------------
Válasz erre
Niko, tanar | 2014.12.08. 19:47:32
*megerősíti* xD
Előzmény: Káliz Natasa, 2014.12.08. 19:34:17
Válasz erre
Káliz Natasa, felnott | 2014.12.08. 19:34:17
Leighton Meester - Káliz Natasa
(Nikoval egyeztettem a karakterkép ügyében, és megengedte, hogy használjam, ezt majd még azért ő is megerősíti <3 ^^ )

Köszönöm szépen! :D
Válasz erre
Stelczer Domonkos, felnott | 2014.12.06. 15:44:03
Tim Borrmann - Stelczer Domonkos

Köszönöm :)
Válasz erre
Dobos Alexandra, felnott | 2014.12.05. 11:52:22
Serinda Swan - Dobos Alexandra

Thx :3
Válasz erre
Pertich Ábrahám, felnott | 2014.12.02. 00:06:17
Matthew Lewis - Pertich Ábrahám

Köszi ;)
Válasz erre
Kepner Szilveszter, felnott | 2014.11.30. 19:37:05
Bryce Xavier - Kepner Szilveszter :)
Válasz erre
Ónodi-Szűcs Barna, felnott | 2014.11.25. 21:35:29
Leonardo DiCaprio - Ónodi-Szűcs Barna
Válasz erre
Dr. Gróf Beneditta, felnott | 2014.11.24. 21:31:31
Hahó :) Egy pici módosítást szeretnék kérni:) Felvettem egy második karakterképet Benedittához, tehát:

Eva Green/Olivia Wilde - Dr. Gróf Beneditta
Olivia Wilde/Eva Green - Dr. Gróf Beneditta

Nagyon szépen köszönöm! :D
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2014.11.24. 10:26:57
BEÍRVA!

Rozvita, a karakterlapon nincs kint a képed, így nem került beírásra a foglalásod. Kérlek, jelezd újra, ha kikerült a kép, ha segítség kell ezzel kapcsolatban, akkor pedig keress bátran belső üzenetben! :)
Válasz erre
Clemens von Schwanstein, felnott | 2014.11.17. 23:24:32
Duco Ferwerda - Clemens von Schwanstein

Köszönöm szépen^^
Válasz erre
Borondza Lőrinc, felnott | 2014.11.17. 20:04:03
Dylan Fosket - Borondza Lőrinc

Köszönöm :)
Válasz erre
Szentpéteri Andrea, felnott | 2014.11.16. 23:18:09
Amy Acker - Szentpéteri Andrea

Köszönöm :)
Válasz erre
Técsi Angelika, felnott | 2014.11.16. 21:24:53
Rashida Jones - Técsi Angelika
tenkjú!
Válasz erre
Szentirmay Boldizsár, felnott | 2014.11.06. 01:38:23
Thomas Brodie Sangster - Szentirmay Boldizsár

Köszike :3
Válasz erre
Ziegelhoffer Rozvita, lorton | 2014.10.29. 22:54:32
Rosie Huntington-Whiteley -Ziegelhoffer Rozvita
Válasz erre
Lazar Volkov, felnott | 2014.10.28. 17:12:33
Dave Annable - Lazar Volkov

Hálás köszi :3
Válasz erre
Isaak Volkov, felnott | 2014.10.24. 12:03:15
Jack Falahee - Isaak Volkov

Köszöntem!^^
Válasz erre
Benegeszery Leon, felnott | 2014.10.23. 00:52:30
Christisan Brylle - Theobald Ilián Lőrinc

Köszönöm ^^
Válasz erre
Popper Áron, tanar | 2014.10.21. 17:52:39
Alex Kingston - Murphy Quinn
Válasz erre
Cseke Norbert, karpena | 2014.10.21. 17:09:04
Seth Robert Dusky - Cseke Norbert
Köszönöm szépeségesen! :)
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2014.10.18. 08:15:19
Megkésve bár, de BEÍRVA mindenki!
Válasz erre
Maddox Quinn, felnott | 2014.10.14. 20:59:49
David Thewlis - Maddox Quinn

Köszönöm!
Válasz erre
Moldován Zsolt, felnott | 2014.10.11. 22:41:35
Gethin Anthony - Moldován Zsolt

Köszi!
Válasz erre
Moldován Zselyke, felnott | 2014.10.07. 13:07:17
Jaimie Alexander - Moldován Zselyke

Köszönöm szépen :3
Válasz erre
Láng Emma, felnott | 2014.10.02. 22:04:25
Debby Ryan - Láng Emma
Egyeztettem Rácz Anitával, nekem az idősebb szőke verziós képei vannak :)
Köszi!
Válasz erre
Jeszenszky Lénárd, felnott | 2014.09.30. 18:12:23
Eoin Macken - Jeszenszky Lénárd

Köszönöm szépen :3
Válasz erre
Orlovits Dániel, felnott | 2014.09.28. 15:46:04
Daniel Illescas - Orlovits Dániel

Köszönöm :)
Válasz erre
Kuncz Róbert, felnott | 2014.09.24. 22:15:59
Michael Emerson - Chimits Miksa

Köszönöm :)
Válasz erre
Szentirmay Vajk, felnott | 2014.09.19. 22:35:21
Tanner Zagarino - Szentirmay Vajk

Köszönöm! (:
Válasz erre
Karadin Damján, felnott | 2014.09.19. 16:28:50
Peter Dinklage - Karadin Damján
Köszii ^^
Válasz erre
Dr. Karadin Dorottya, felnott | 2014.09.17. 22:12:26
Lena Headley - Dr. Karadin Dorottya
Válasz erre
Markusovszky Dániel, felnott | 2014.09.16. 14:30:10
Charlie Day - Markusovszky Dániel (a duplikáció nem véletlen)
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2014.09.10. 19:47:50
BEÍRVA!

Juhász Noel Alex, Horvát Blanka - a tiéteket nem írtam fel, mivel a karakterlap és a 100x100-as kép nem ugyan az.
Kérlek titeket, ha került ki kép a karakterlapra, jelezzétek PÜ-ben! Köszi.

Válasz erre
Lexi, lorton | 2014.09.08. 07:55:53
(A napokban igyekszem frissíteni a listát, köszönöm a türelmet és a megértést!)
Válasz erre
Evgeny Azarov, felnott | 2014.09.07. 21:02:47
Stas Svetlichnyy - Evgeny Azarov

Köszönöm
Válasz erre
Szász Donát, felnott | 2014.08.27. 20:54:45
Rupert Grint - Szász Donát

Köszmösz :D
Válasz erre
Vass Napsugár, felnott | 2014.08.24. 13:11:15
Rita Volk - Vass Napsugár

Köszöntem!
Válasz erre
Szamos Bence, felnott | 2014.08.21. 20:08:07
Aaron Ashmore - Szamos Bence

Köszönöm :)
Válasz erre
Balázs Zóra, felnott | 2014.08.20. 22:45:40
Tatiana Maslany - Balázs Zóra
Hálás köszi ;)
Válasz erre
Horvát Blanka, lorton | 2014.08.17. 21:51:25
Cleo Massey - Horvát Blanka

thx... :P

Válasz erre
Incze Tódor, felnott | 2014.08.17. 17:41:39
Aarón Díaz Spencer - Incze Tódor

Köszönet! :)
Válasz erre
Szatmári Nedda, felnott | 2014.08.15. 22:16:26
Birdy (Jasmine Van den Bogaerde) - Szatmári Nedda
Köszönöm :)
Válasz erre
Dionüszosz, felnott | 2014.08.14. 17:08:15
Pedro Pascal - Dionüszosz

Köszönöm :)
Válasz erre
Gwendolin Maultash, felnott | 2014.08.13. 20:07:04
Gwendoline Christie - Gwendolin Maultash.
Köszke.
Válasz erre
Stelczer Elvira, karpena | 2014.08.13. 20:05:48
Acacia Brinley Clark - Stelczer Elvira

Köszöntem (:
Válasz erre
Juhász Noel Alex, felnott | 2014.08.12. 18:30:52
Mimer Ahlström - Juhász Noel Alex

Köszönöm szépen!
Válasz erre
Markusovszky Péter, felnott | 2014.08.11. 17:57:45
Charlie Day - Markusovszky Péter
Hálás köszönetem :)
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2014.08.10. 11:03:02
BEÍRVA!

Morion maradt, ha jelzi, hogy vegyem le, akkor majd kikerül.

Norinák!
A karakterlap nem a 100x100-as képet jelenti, hanem ahova az előtörténetet, jellemet, ilyesmiket írjátok! Ha segítség kell, keressetek bátran belső üzenetben. :)
Válasz erre
Kiss Médea, felnott | 2014.08.05. 23:55:27
Cserélni szeretnék, méghozzá:

DeviantArt - nelleke
helyett
Imogen Poots - Kiss Médea

Köszönöm. :)
Válasz erre
Abai Norina, felnott | 2014.07.31. 18:05:37
Irene Montalà - Abai Norina

Köszi:)
Válasz erre
Kálnoki Norina, neredin | 2014.07.27. 17:42:33
Katherina Graham - Kálnoki Norina
Válasz erre
Gellért Erik, felnott | 2014.07.26. 20:57:00
David Gandy - Gellért Erik

Köszönöm ;)
Válasz erre
Vida Viktória, felnott | 2014.07.25. 05:47:30
Szeretném felvenni második képnek Vanessa Hudgenst mert Naya szétplasztikáztatta magát. Szóval:

Naya Rivera / Vanessa Hudgens - Vida Viktóra
Vanessa Hudgens / Naya Rivera - Vida Viktóra

Köszike! :D
Válasz erre
Szentirmay Adrián, karpena | 2014.07.21. 11:37:10
Jake T. Austin - Szentirmay Adrián

Köszönöm szépen :)
Válasz erre
. Apollón, felnott | 2014.07.20. 22:38:28
Jason Schwartzman - Apollón

Köszönöm szépen :)
Válasz erre
Erőss Gyula, felnott | 2014.07.20. 14:54:10
Joe Manganiello - Erőss Gyula

Köszöntem. :)
Válasz erre
Perszephoné, felnott | 2014.07.18. 14:14:36
Lily Cole - Perszephoné
Köszike :3
Válasz erre
Bódi Alexandra, neredin | 2014.07.17. 23:14:18
Genevieve Hannelius - Bódi Alexandra

Köszönöm :)
Válasz erre
Vass Zsanett, ferfex | 2014.07.16. 21:07:46
Jana Wind - Vass Zsanett

Köszöntem! ^^
Válasz erre
Kertész Marcell, felnott | 2014.07.14. 23:09:11
Cserét szeretnék, megválnék Andy Whitfieldtől.
Jim Caviezel - Kertész Marcell

Köszönöm!

Válasz erre
Alpár Vince, felnott | 2014.07.11. 15:37:55
Bradley James - Alpár Vince

Vörölső Morion userével egyeztetve! (Azt nem tudom, hogy őt le kell-e venni, mert ezt nem mondta, de engem az sem zavar, ha marad :) )
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2014.07.08. 16:33:25
BEÍRVA.
Válasz erre
Ryuu Okami, felnott | 2014.07.07. 15:32:52
Hiro Mizushima - Ryuu Okami
Hálám négy lábon üldöz!
Válasz erre
Karadin Zoárd, felnott | 2014.07.03. 16:00:05
Charles Dance - Karadin Zoárd
Hálás köszönetem.
Válasz erre
Hermész ., felnott | 2014.06.30. 03:30:33
Jaco van den Hoven - Hermész
(Eredetileg Rhédey Konrádé volt, de Orionnal megbeszéltük, hogy átvehetem. :) )
Válasz erre
Wolf Stettner, felnott | 2014.06.26. 14:10:32
Parker Croft - Wolf Stettner
Köszönöm
Válasz erre
Alex Donoghue, felnott | 2014.06.25. 21:26:42
Dylan Bruce - Alex Donoghue
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2014.06.23. 07:48:09
B.E.Í.R.V.A. (illetve módosítva)
Válasz erre
Nyerges Zente, felnott | 2014.06.20. 21:18:28
Jason Momoa - Nyerges Zente

köszöntem ^^
Válasz erre
Váradi Barbara, felnott | 2014.06.19. 21:49:41
Sara Sampaio - Váradi Barbi (módosítanék Jessica Albáról)
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2014.06.14. 09:40:21
BEÍRVA, MÓDOSÍTVA.
Válasz erre
Dr. Ábrahám Patrik, felnott | 2014.06.11. 16:35:53
Raphaël Personnaz - Dr. Ábrahám Patrik
Hálás köszönet ;)
Válasz erre
Erdey Tünde, neredin | 2014.06.10. 15:36:16
Köszönöm szépen, élni fogok a lehetőséggel. :)
Válasz erre
Bella, felnott | 2014.06.09. 21:39:33
Nincs semmi gond, Tünde. Néha figyelmetlenségből mind követünk el hibákat, nem azért írtam, hogy rosszul érezd magad. Csak fel szerettem volna hívni a figyelmed, hogy így nem lehet lefoglalni a karakterképet, így más még lecsaphat rá, amíg te abban a tudatban vagy, hogy már a "tiéd". :) Ha kérdésed van, írj nyugodtan e-mailt, szívesen segítek. Tegnap megadtam a címem. ;)
Előzmény: Erdey Tünde, 2014.06.09. 20:28:19
Válasz erre
Erdey Tünde, neredin | 2014.06.09. 20:28:19
Ne haragudjatok, bizonyára félreolvastam. Többször nem fordul elő.
Válasz erre
Nágel Izabella, ferfex | 2014.06.08. 13:50:00
Tünde, kérlek olvasd el figyelmesebben a hírt: "Ha szeretnéd, hogy a te karaktered képe is felkerüljön az listára, nem kell mást tenned, mint jelezni itt egy hozzászólásban „képen szereplő személy neve – karakter neve” formában!"
Továbbá:"(...) a listára csak akkor kerültök fel, ha a karakterhez tartozó kép kinn is van a karakterlapon! (Nem egyezik meg a 100x100-as képpel.) Addig nem."
Válasz erre
Erdey Tünde, neredin | 2014.06.08. 13:26:13
1Shada - Soul1
Köszönöm.
Válasz erre
Soltész Koppány, karpena | 2014.06.08. 13:12:35
Jannik Schümann - Soltész Koppány

Kösz.
Válasz erre
Goldgruber Axel, felnott | 2014.06.07. 00:35:43
John Simm - Goldgruber Axel

Köszönöm :)
Válasz erre
Hanzinger Axel Sándor, ferfex | 2014.06.04. 21:34:32
Calum Worthy - Hanzinger Axel Sándor

Köszönöm.
Válasz erre
Dr. Éger-Nagy Tamás, felnott | 2014.06.03. 21:52:43
Greg Nawrat - Dr. Éger-Nagy Tamás

Köszönöm (:
Válasz erre
Klugwasser Éva, karpena | 2014.06.03. 13:25:49
Hoooosszas egyezkedés után úgy döntöttem iszonyú jó fej leszek és lemondok Éva egyik karakterképéről valaki más javára. Így tehát mától mindörökké:

Skyler Samuels - Klugwasser Éva
Hayden Panettiere - Orsay Szidónia

Köszönöm szépen, hogy szeszélyes mivoltomat kezelitek ^^
Válasz erre
Orsay Szidónia, felnott | 2014.06.03. 13:23:05
Hayden Panettiere - Orsay Szidónia

Leboltolva Klugwasser Évával (Onnan elméletileg kikerül)

Kösziköszi!
Válasz erre
Ralowszky Lukács, felnott | 2014.06.02. 11:34:59
Chris Martin - Ralowszky Lukács
Válasz erre
Shanti Rajawat, felnott | 2014.05.27. 19:59:02
Majdnem elfelejtettem magam o.o

Mindy Kaling - Shanti Rajawat
Válasz erre
Garai Lázár, felnott | 2014.05.27. 00:03:59
Matt Trethe - Garai Lázár

Köszönöm szépen :3
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2014.05.26. 15:11:37
BEÍRVA
Válasz erre
Vass Dominik, felnott | 2014.05.25. 21:33:45
Dominic Cooper - Vass Dominik

Hálás köszönet, kézcsók ;)
Válasz erre
Zieliwski Andor, felnott | 2014.05.22. 05:24:10
Cserénék.

Daron Malakian - Zieliwski Andor
helyett
Adam Goldberg - Zieliwski Andor

köszönöm.
Válasz erre
Argyelán Attila, felnott | 2014.05.21. 06:55:09
Matt Ryan - Argyelán Attila
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2014.05.19. 14:51:43
BEÍRVA!


Válasz erre
Gellér Emese, felnott | 2014.05.18. 23:54:48
Melanie Laurent - Gellér Emese
Válasz erre
Scarlett Christmas, neredin | 2014.05.18. 17:59:04
Én szeretnék egy második lánykát is lefoglalni a mostani karikép mellé, ő pedig nem más, mint Olivia Holt, tehát:

Olivia Holt - Scarlett Christmas

Köszöntem! :)
Válasz erre
Herceg Zara, felnott | 2014.05.18. 17:27:42
Sophie Turner - Herceg Zara

Köszönöm szépen :D
Válasz erre
Szentágothai Aurélia, felnott | 2014.05.17. 01:14:27
Madonna (Louise Ciccone) - Szentágothai Aurélia

Köszönöm!
Válasz erre
Aradi Péter, felnott | 2014.05.15. 23:11:35
Nikolaj Koppel - Aradi Péter

Köszönöm :)
Válasz erre
Kapuváry Tétény, felnott | 2014.05.15. 23:06:03
Mark Ruffalo - Kapuváry Tétény

Köszönöm :)
Válasz erre
Klugwasser Éva, karpena | 2014.05.15. 01:52:50
Egy pici módosítást eszközölnék, pontosabban Klugwasser Éva eddigi Skyler Samuels mellé szeretném berakni karakterképnek Hayden Panettiere-t is!

Tehát:
Hayden Panettiere/Skyler Samuels - Klugwasser Éva
Skyler Samuels/Hayden Panettiere - Klugwasser Éva

Nagyon szépen köszönöm! :D
Válasz erre
Darics Rafael, neredin | 2014.05.14. 12:26:12
Ekler Balázs - Darics Rafael
előre Köszi :)
Válasz erre
Darics Rafael, neredin | 2014.05.14. 12:25:56
Ekler Balázs - Darics Rafael
előre Köszi :)
Válasz erre
Zsiray Annabel, felnott | 2014.05.13. 18:04:48
Analeigh Tipton - Zsiray Annabel

Kössz.
Válasz erre
Bolyk Lizander, felnott | 2014.05.10. 22:29:39
Akkor most:
Bill (Istvan Günther) Skarsgård - Bolyk Lizander
Válasz erre
Száfely Magor, felnott | 2014.05.10. 12:27:12
Dane DeHaan - Száfely Magor
Ezer hála és köszönet!
Válasz erre
Weisenstein Zoé, neredin | 2014.05.09. 19:24:00
Oksi, értettem, és köszönöm! :D
Válasz erre
Válicz Soma, karpena | 2014.05.09. 19:22:10
Éééés az lemaradt, hogy köszönöm ^^
Válasz erre
Válicz Soma, karpena | 2014.05.09. 19:17:51
Eugene Simon - Válicz Soma
Válasz erre
Lexi, tanar | 2014.05.09. 10:32:30
-------- BEÍRVA! --------


Emlékeztetőül:
1. Ahogy Viki is írta, előzetes foglalás nincs. Ha nagyon kelendőnek ítéled meg a karaktered képét, akkor körbe lehet nyugodtan érdeklődni, hogy tervez-e vele más is karaktert vagy sem és meg lehet egymás között beszélni a dolgot szerintem. :)

2. A kis kép (100x100as) nem egyenlő a karakterlapon kint levő képekkel. Csak ha ez utóbbin is megjelenik a karakter képileg, akkor kerülhetsz fel a listára!

3. A listába való beírás során a beíró munkáját könnyíted meg, ha az alábbi sorrendben írod be a foglalást: SZÍNÉSZ NEVE - KARAKTER NEVE

Köszi! :)
Válasz erre
Árnyékosi Kilián , felnott | 2014.05.09. 01:02:04
Árnyékosi Kilián - Tyler Ward
Köszi
Válasz erre
Dr. Válicz Levente, felnott | 2014.05.08. 12:39:34
Jonathan Jackson - Dr. Válicz Levente
Köszönöm szépen!:-)
Válasz erre
Csillag Viktória, ferfex | 2014.05.08. 10:36:14
Zoé, nem szoktunk előre kariképet foglalni, mert szimplán nem fair. Ha megkapod a karit és kint van a kép a karilapon, akkor írjuk ide be. :)
Válasz erre
Fehérvári Kíra, felnott | 2014.05.07. 23:40:39
Lindsey Stirling - Fehérvári Kíra

thx :3
Válasz erre
Ferenczi Bianka, felnott | 2014.05.01. 20:52:54
Ellen Page - Ferenczi Bianka párosítás mellé szeretném betenni Zoey Deutch-ot. Azaz
Ellen Page, Zoey Deutch - Ferenczi Bianka
Köszönöm szépen :3 :*
Válasz erre
Weisenstein Zoé, neredin | 2014.04.30. 18:47:27
Userke szeretne foglalni, egy majdani karakternek pofikát - amennyiben lehetséges!

Bill (Istvan Günther) Skarsgård - Bolyk Lizander - lenne majd :$
Danke
Válasz erre
Kuncz Róbert, felnott | 2014.04.29. 21:39:29
Justin Chatwin - Kuncz Róbert

Köszönöm :)
Válasz erre
Ira Vasilya, felnott | 2014.04.29. 21:36:59
Nell Rebowe - Ira Vasilya

Köszönet!
Válasz erre
Rókay Krisztián, felnott | 2014.04.28. 03:09:21
Dylan Monroe - Rókay Krisztián

Köszönöm ^^
Válasz erre
Fortmayer Adrián, felnott | 2014.04.27. 21:56:46
Fortmayer Adrián - Christian Cooke

Köszönöm
Válasz erre
Milvicz Martina, neredin | 2014.04.27. 19:26:30
Dove Cameron - Milvicz Martina

Köszönöm :)
Válasz erre
Markovics Béla, felnott | 2014.04.23. 20:38:41
Avi Kaplan - Markovics Béla

Danke :)
Válasz erre
Kei, felnott | 2014.04.22. 18:11:42
Tomoya Nagase - Kei

Tanksén.
Válasz erre
Natalya Aleksandrova Kaminski, felnott | 2014.04.22. 00:26:06
Amy Adams - Natalya Aleksandrova Kaminski

Köszönöööm :D
Válasz erre
Szentágothai Kornélia, neredin | 2014.04.22. 00:10:16
Mackenzie Foy - Szentágothai Kornélia

Köszönöm szépen :3
Válasz erre
Csabai Anna, felnott | 2014.04.21. 12:16:05
Sky Tonia Ferreira, mint Almersdorfer Lívia.

Danke Schön!
Válasz erre
Klugwasser Benedikt, felnott | 2014.04.19. 12:54:33
Jamie Bamber - Klugwasser Benedikt

Kimaradt eddig :) Köszönöm
Válasz erre
Weiß Ádám, felnott | 2014.04.15. 21:17:10
Hopp, ez kimaradt! Szóval...

David Anders - Weiß Ádám

Danke!^^
Válasz erre
Temesváry Levente, felnott | 2014.04.15. 18:43:04
Joshua Anthony Brand - Temesváry Levente
Köszi! :)
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2014.04.15. 18:09:10
B E Í R V A !
Válasz erre
Kahr Hunor, felnott | 2014.04.15. 14:16:02
Colton Haynes - Kahr Hunor

Köszönöm :)
Válasz erre
Avdotya Romanov, felnott | 2014.04.13. 21:56:12
Nastya Zhidkova - Avdotya Romanov
köszönöm :)
Válasz erre
Krizsók Irén, felnott | 2014.04.13. 20:30:43
Megan Hilty - Krizsók Irén

Köszönöm. ^^
Válasz erre
Klugwasser Éva, karpena | 2014.04.09. 14:21:11
Skyler Samuels - Klugwasser Éva
Válasz erre
Szentferenczy Farkas, felnott | 2014.04.07. 18:49:52
Hayden Christensen - Szentferenczy Farkas
Válasz erre
Chernák Sarolt, felnott | 2014.04.02. 22:12:32
Martina Dimitrova - Chernák Sarolt
Köszi! :)
Válasz erre
Sóskúthy Aníziusz, felnott | 2014.04.02. 02:14:29
Daniel Landroche - Sóskúthy Aníziusz
Válasz erre
Varga Kim, felnott | 2014.03.31. 17:10:32
Levy Tran - Varga Kim
Válasz erre
Csillag Viktória, ferfex | 2014.03.31. 16:11:19
Ashley Greene - Csillag Viktória
Válasz erre
Rohányi 'Requiem' Mihály, felnott | 2014.03.28. 18:08:40
Chris John Millington - Rohányi 'Requiem' Mihály
Válasz erre
Csillag Gábriel, felnott | 2014.03.28. 00:21:23
Gary Sinise - Csillag Gábriel
thx
Válasz erre
Földesi Prométea, felnott | 2014.03.27. 20:55:53
Katharine Mcphee - Földesi Prométea
Válasz erre
Robert Fray, felnott | 2014.03.25. 06:47:30
Aidan Gillen - Robert Fray
Válasz erre
Netter Zorán, felnott | 2014.03.24. 22:35:38
Jared Leto - Netter Zorán

Köszönöööm :D
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2014.03.24. 14:06:50
B.E.Í.R.V.A.
Válasz erre
Klaus Zimmer, felnott | 2014.03.24. 10:24:50
Colin Morgan - Klaus Zimmer

Ezer hála
Válasz erre
Red Sanders, felnott | 2014.03.23. 21:19:59
Ron Perlman - Red Sanders
Válasz erre
Jackie Miller, felnott | 2014.03.22. 00:23:38
Eliza Cummings - Jackie Miller
Válasz erre
Csibi Valentina, lorton | 2014.03.18. 22:37:16
Ariana Grande - Csibi Valentina

Köszönöm <3
Válasz erre
Caleb Dyamond, felnott | 2014.03.18. 14:40:30
Shemar Moore - Caleb Dyamond
Köszönet.
Válasz erre
Mordai Vilmos, felnott | 2014.03.17. 00:29:40
Tijn Elbers - Mordai Lajos és Mordai Vilmos

Köszke :3
Válasz erre
Baits Mihaéla, felnott | 2014.03.16. 19:18:53
Jennifer Aniston - Baits Mihaéla

Köszönöm :)
Válasz erre
Berényi Bianka, felnott | 2014.03.15. 01:51:48
Szeretnék felvetetni még egy képet a meglévő mellé.^^ Szóval:

Sasha Pieterse / Brighton Sharbino - Berényi Bianka
Brighton Sharbino / Sasha Pieterse - Berényi Bianka

Köszike!^^
Válasz erre
Benegeszery Kora, felnott | 2014.03.14. 13:08:33
Merle Bergers - Benegeszery Kora

köszi ^^
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2014.03.10. 08:30:35
BEÍRVA MINDENKI.
Válasz erre
Benegeszery Zoé, karpena | 2014.03.09. 23:52:43
Zoe Aggeliki/Mantzakanis - Benegeszery Zoé

Nagyon köszönöm :3
Válasz erre
Sóskúthy Anasztázia, felnott | 2014.03.09. 20:43:07
Molly C. Quinn - Sóskúthy Anasztázia
Válasz erre
Benegeszery Leon, felnott | 2014.03.08. 13:04:20
Jackson Rado - Benegeszery Leon
Köszönöm ^^
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2014.03.04. 23:19:29
BEÍRVA!

Sába, Harim: "a listára csak akkor kerültök fel, ha a karakterhez tartozó kép kinn is van a karakterlapon! (Nem egyezik meg a 100x100-as képpel.)" - Ha segítség kell e téren, belső üzenetben keressetek nyugodtan! :)
Válasz erre
Hansel Harim, neredin | 2014.03.04. 01:42:39
Jason Mraz - Hansel Harim

:)
Válasz erre
Netter Belián, felnott | 2014.03.03. 00:08:53
Robert Sheehan - Netter Belián

Köszönöm szépen ;)
Válasz erre
Theobald Liliána, karpena | 2014.03.02. 13:57:24
Lucy Fry - Theobald Liliána

Köszönöm :)
Válasz erre
Dr. Domaniczky Flávia, felnott | 2014.02.28. 02:28:34
Katie Findlay - Dr. Domaniczky Flávia

Köszönöm ^^
Válasz erre
Lin Tain, felnott | 2014.02.27. 23:19:10
Chiaki Kuriyama - Lin Tain
Válasz erre
Dallos Benjámin, karpena | 2014.02.26. 21:01:00
Lenne majd egy

Riker Lynch - Dallos Benjinek. ;)

Kösszentyű
Válasz erre
Eszterházy Sába, lorton | 2014.02.25. 20:02:09
Miley Cyrus - Eszterházy Sába
Válasz erre
Lexi, tanar | 2014.02.25. 17:59:48
------------ BEÍRVA! ------------
Válasz erre
Szentágothai Kornél, felnott | 2014.02.25. 11:29:04
Jay Baruchel - Szentágothai Kornél
Köszönöm
Válasz erre
Szálay Kamilla, felnott | 2014.02.22. 21:25:45
Szálay Kamilla - Tricia Helfer
Válasz erre
Szentágothai Nemere, felnott | 2014.02.22. 19:06:30
Joshua Dagnall - Szentágothai Nemere

Meghódítjuk az egész világot
Thx
Válasz erre
Szentágothai Adorján, felnott | 2014.02.22. 18:58:43
Szabó Kimmel Tamás - Szentágothai Adorján

Ez a dolgod, hülye leszek megköszönni.
Válasz erre
Hayden P. Everill, felnott | 2014.02.21. 02:14:43
Pedro Bertolini - Hayden P. Everill

Thx.
Válasz erre
Szentirmay Berény, felnott | 2014.02.20. 20:13:53
Pentele userrel egyeztetve történt egy kis változás a képek terén. Pentelénél marad csak Josh, Alex pedig átvándorol hozzám, tehát:

Alex O’Loughlin - Szentirmay Berény
Josh Holloway - Orsay Pentele

Köszönjük. :)
Válasz erre
Séll Ferenc Gábriel, felnott | 2014.02.19. 00:29:59
Az utolsó kettőm lemaradt ^^'

Ricky Gervais - Dr. Hankovszky Richárd
Alan Cumming - Séll Ferenc Gábriel

Köszönöm :)
Válasz erre
Jaquelin Leclere, felnott | 2014.02.18. 23:34:29
Adriana Lima - Jaqueline Leclere
Válasz erre
Raffai-Fodor Henrietta, felnott | 2014.02.17. 23:34:56
Emily Blunt - Raffai-Fodor Henrietta

Köszi :)
Válasz erre
Varga Bence, karpena | 2014.02.17. 17:27:48
Michael Fjordbak - Varga Bence

Köszönöm! :)
Válasz erre
Nicodemo Alinari, felnott | 2014.02.15. 20:18:31
Mariano di Vaio - Nicodemo Alinari

Köszönöm! :)
Válasz erre
Ilse Dorner, felnott | 2014.02.14. 00:25:16
Clémence Poésy - Ilse Dorner

Köszönöm! (:
Válasz erre
Szentferenczy Csenge, felnott | 2014.02.13. 22:12:17
Elizabeth Olsen - Szentferenczy Csenge

Köszönöm :)
Válasz erre
Szentágothai Kara, felnott | 2014.02.11. 12:31:46
David Westergren - Szentágothai Kara
Válasz erre
Bartos György, felnott | 2014.02.09. 12:49:16
Colin Firth - Bartos György
Válasz erre
Bonnie Anderson, felnott | 2014.02.08. 00:47:54
Siri Tollerod - Bonnie Anderson

Köszike ;)
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2014.02.07. 10:44:40
------------------- BEÍRVA! ------------------
Válasz erre
Cickány János, felnott | 2014.02.04. 13:30:21
Fenyő Iván - Cickány János
Köszönöm, naccsám.
Válasz erre
Maroda László, felnott | 2014.02.03. 12:43:40
Dylan McDermott - Maroda László

Köszönöm. (:
Válasz erre
Lévai Adél, neredin | 2014.02.02. 15:59:57
Peyton Roi List - Lévai Adél

Nagyon szépen köszönöm :D
Válasz erre
Tóth Csenge, felnott | 2014.02.02. 12:43:12
Taryn Southern - Tóth Csenge

Köszönöm :)
Válasz erre
Kállai Teodor, felnott | 2014.02.02. 03:24:52
Hugh Jackman - Kállai Teodor

Köszi. :)
Válasz erre
Ugaros Károly, felnott | 2014.02.01. 19:49:35
(Nehogy sokáig gazdátlanul maradjon... xD)

Milo Ventimiglia - Ugaros Károly

Köszönöm!^^
Válasz erre
Dr. Tulassay Xavér, felnott | 2014.01.31. 18:33:22
Caleb Landry Jones - Dr. Tulassay Xavér
Válasz erre
Karsa Hektor, felnott | 2014.01.31. 02:12:47
Per Fredrik 'Pellek' Asly - Karsa Hektor

Köszönöm! :)
Válasz erre
Raffai-Fodor Konstantin, felnott | 2014.01.30. 21:54:25
Peter Capaldi - Raffai-Fodor Konstantin

Köszönöm.
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2014.01.30. 17:45:26
--- BEÍRVA! ---
Válasz erre
Havas Jázmin, felnott | 2014.01.30. 01:38:41
Majdnem elfelejtettem foglalni! o.o

Jena Malone - Havas Jázmin
Thx. :3
Válasz erre
Kertész Marcell, felnott | 2014.01.28. 23:28:36
Cserét szeretnék.
Milo Ventimiglia-ról
Andy Whitfield - Kertész Marcell
Köszönöm.
Válasz erre
Radnóti Neszrin, felnott | 2014.01.28. 16:42:24
Elly Jackson - Radnóti Neszrin
Válasz erre
Gróf Lukács, felnott | 2014.01.24. 13:12:15
Xavier Dolan - Gróf Lukács
Válasz erre
Dr. Tulassay Maximilián, felnott | 2014.01.23. 21:45:10
Mads Mikkelson - Dr. Tulassay Maximilián
Köszönöm szépen!
Válasz erre
Dankó Rita, felnott | 2014.01.23. 13:59:37
Lauren Socha - Dankó Rita

Köszi!
Válasz erre
Nárai Edina, felnott | 2014.01.21. 20:16:03
Lily Donaldson - Nárai Edina

Köszönöm! (:
Válasz erre
Oichi Yoshiko, felnott | 2014.01.21. 16:51:50
Arden Cho - Oichi Yoshiko

Köszönöm! ^-^
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2014.01.19. 16:41:47
-------------- BEÍRVA! ---------------
Válasz erre
Moira LeFevre, felnott | 2014.01.17. 03:22:17
Dakota Fanning - Moira LeFevre

Igen, használja már valaki, emailben meg is beszéltem az illetővel, hogy osztozzunk a képen.
Válasz erre
Nárai Viktor, felnott | 2014.01.16. 20:41:09
Alex Pettyfer - Nárai Viktor
Ezer hála :D
Válasz erre
Bíró Nia, felnott | 2014.01.11. 21:28:00
Grace Phipps - Bíró Nia
John Krasinski - Szebellédi Gábor

Köszönöm szépen!! :D
Válasz erre
Wolstein Ludmilla, felnott | 2014.01.11. 16:53:06
Alina Kovalenko - Wolstein Ludmilla

Köszi.
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2014.01.10. 10:21:54
---------- BEÍRVA ----------------------
Válasz erre
Márkus Lénárt, felnott | 2014.01.10. 01:52:51
Tulajdonképpen nem is csere, mert nem szerepelt eddig a karakterképek között, de ezennel szeretném beíratni:

Timothy Olyphant - Márkus Lénárt
Köszi. :)
Válasz erre
Raffai-Fodor Teodor, felnott | 2014.01.08. 20:15:01
Szeretnék kérni egy cserét. :)
Raffai-Fodor Teodornál cserélném le James Patric Amedori-t Sam Claflin-re!

Sam Claflin - Raffai-Forod Teodor
Köszönöm!
Válasz erre
Karl Lange, felnott | 2014.01.07. 21:51:35
Cilian Murhpy - Karl Lange
(Garai Fricit levenni kéremszépen.)
Köszönöm!
Válasz erre
Gróf Konstantin, felnott | 2014.01.07. 21:07:56
Devin Paisley - Gróf Konstantin és Gróf Ágoston
Nagyon köszi! :)
Válasz erre
Szebellédi Gábor, felnott | 2014.01.05. 17:39:35
John Krasinski - Szebellédi Gábor
Köszönöm :D
Válasz erre
Kanizsay Ede, felnott | 2014.01.04. 16:12:55
Eddie Marsan - Kanizsay Ede

Előre is köszönöm!
Válasz erre
Deák Anita, felnott | 2014.01.02. 17:51:02
Megtaláltam a karakterem igazi arcát, úgyhogy a devartosból szeretném kivetetni magam, és íme:
Ferenczik Anita - Deák Anita

Köszönöm, wruff.
Válasz erre
Vitay Nátor, felnott | 2013.12.31. 18:59:02
Angel Thanatos - Vitay Nátor
Hálás köszönet!
Válasz erre
Hefner Károly, felnott | 2013.12.29. 22:06:38
Finn Jones - Hefner Károly

Köszöntem :)
Válasz erre
Fekete Marjam, felnott | 2013.12.28. 15:55:53
Daria Sidorchuk - Fekete Marjam
Köszönöm. :3
Válasz erre
Mordai Anasztáz, felnott | 2013.12.28. 15:03:46
Michelle Pfeiffer - Alice Zuckerman
Köszönöm :3
Válasz erre
Raffai-Fodor Magda, felnott | 2013.12.27. 03:34:58
Leváltanám Magda avatarképét, az új arca:

Freya Tingley - Raffai-Fodor Magda

Köszi. :)
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2013.12.27. 00:30:20
BEÍRVA!
Válasz erre
Vitay Cecilián, felnott | 2013.12.26. 23:34:45
Jose Wickert - Vitay Cecilián
Köszönöm szépen :D
Válasz erre
Hefner Viola, felnott | 2013.12.25. 02:36:36
Mackenzie Aladjem - Hefner Viola
Válasz erre
Karsa Zádor, felnott | 2013.12.24. 17:43:25
Ville Valo - Karsa Zádor 'Faust'
Előre is köszi. :)
Válasz erre
Mátrai Lizandra, felnott | 2013.12.24. 16:53:04
Daveigh Chase - Mátrai Lizandra
Köszönöm! :D
Válasz erre
Kruppa Erzsébet, felnott | 2013.12.23. 23:04:58
Szeretnék fájó szívvel megválni a hosszú idő óta használt devartos (tomprudil) képtől, és váltani.

Elisabeth Moss - Kruppa Erzsébet
Válasz erre
Scarlett Christmas, neredin | 2013.12.23. 12:34:51
Indiana Evans - Scarlett Christmas
Nemsokára kikerül karilapra is a kép. :) És köszi szépen.^^
Válasz erre
Breitenbach Dorián, felnott | 2013.12.21. 22:32:56
Jeremy Dufour - Breitenbach Dorián
Válasz erre
Adlerstein Fruzsina, felnott | 2013.12.18. 21:51:51
Sophia Bush - Adlerstein Fruzsina

Köszönöm szépen :D
Válasz erre
Lexi, tanar | 2013.12.18. 08:54:45
Beírva vala.
Válasz erre
Hefner Zsolt, felnott | 2013.12.17. 20:50:57
Éééés Bård Ylvisåker - Hefner Zsolt. Köszönöm :)
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2013.12.15. 10:12:20
Beírva!

Daniella, Jäger - titeket is felírlak, amint kint lesz a kép a karakterlapotokon! :)
Válasz erre
Jäger , felnott | 2013.12.13. 19:34:35
Sharlto Copley - Jäger
Válasz erre
Tislerics Réka, felnott | 2013.12.13. 01:01:51
Emma Watson - Tislerics Réka

Köszöntem
Válasz erre
Fazekas Dorián, felnott | 2013.12.12. 08:53:48
Freddie Highmore - Fazekas Dorián
Danke schön. ^^
Válasz erre
Hefner Zsombor, felnott | 2013.12.12. 08:07:33
Bård Ylvisåker - Hefner Zsombor
Válasz erre
Kabai Daniella, neredin | 2013.12.08. 19:02:07
Ariana Grande-Kabai Daniella
Válasz erre
Lexi, tanar | 2013.12.03. 22:29:16
Beírva. ----------------------------------
Válasz erre
Kanizsay Trisztán, felnott | 2013.12.03. 01:07:06
Ezra Miller - Kanizsay Trisztán
Válasz erre
Enfant Knightly, felnott | 2013.12.02. 00:49:48
Robert Carlyle - Enfant Knightly

Köszönöm :)
Válasz erre
Pécsi Eszter, felnott | 2013.11.30. 07:38:50
Anna Kendrick - Pécsi Eszter

Kössz!
Válasz erre
Zsitvai Örs, felnott | 2013.11.28. 20:08:39
Wes Bentley - Zsitvai Örs

Köszönöm szépen.
Válasz erre
Baranyai Eszter, felnott | 2013.11.28. 15:49:43
hahó :)
Katharine McPhee- t váltanám le:

Nanda Schwarz - Baranyai Eszter

köszi <3
Válasz erre
Sarnyai Csaba, felnott | 2013.11.28. 02:18:37
----------- BENNMARADT A MACSKA BEÍRVA -----------

Válasz erre
Zsitvai Vajk, felnott | 2013.11.27. 19:53:30
Colin O'Donoghue - Zsitvai Vajk

Köszönöm :)
Válasz erre
Sághy B. Antal, felnott | 2013.11.23. 13:53:31
Shiloh Fernandez - Sághy B. Antal
Válasz erre
Szász Barabás, felnott | 2013.11.20. 14:49:40
Chris Wood - Szász Barabás

Köszönöm! :)
Válasz erre
Kepes Györgyi, felnott | 2013.11.19. 00:25:49
Ali Larter - Kepes Györgyi

Köszönöm. :)
Válasz erre
Garai Eugén, felnott | 2013.11.18. 15:25:47
Szeretném kérvényezni
Ryan Guzman - Garai Eugén

Köszöntem.
Válasz erre
Sarnyai Csaba, felnott | 2013.11.18. 14:19:39
Kutyafüle, macskafarka, a lényeg, hogy:
----------- BEÍRVA -----------

Válasz erre
Király Simon, felnott | 2013.11.18. 14:00:23
Tim Roth - Király Simon

Köszönöm szépen
Válasz erre
Morvai Márk, felnott | 2013.11.18. 11:40:18
deviantartról: hakueizm / ::misery - Morvai Márk
Válasz erre
Nagy Péter, felnott | 2013.11.13. 19:10:06
Így van. :)
Én pedig szeretném kérni akkor már. ^^
Daniel Gillis - Nagy Péter
Köszönöm! :)
Válasz erre
Bakos Gábor, felnott | 2013.11.13. 19:06:20
Sziasztok!

Szeretném lecserélni Bakos Gábor karakterképét. Daniel Gillisről váltanék:
Ian Bohen - Bakos Gábor

Jah és ne lepődjetek meg hogy utánam írnak majd Danielért :D Letárgyaltuk a cserét ^^ Köszi :D
Válasz erre
Szalai Dominik, felnott | 2013.11.12. 16:39:12
Elnézést a figyelmetlenségért! Javítottam.

Brendon Urie - Szalai Dominik (hogy ne kelljen visszakeresni. :'D)
Válasz erre
Sokoray Matilda, felnott | 2013.11.11. 00:17:47
Lecserélném a korábbi devartos (Solucha - Mordai Matilda) képét:
Abigail Breslin - Sokoray Matilda
Válasz erre
Weisz Lívia, felnott | 2013.11.10. 20:33:16
Örömömre szolgál beíratni... :D

Cecile Sinclair - Weisz Lívia
Válasz erre
Tallenberg Endre, tanar | 2013.11.09. 22:40:23
Dominik, a választott képnek kint kell lennie a karakterlapodon, addig nem kerül fel a listára (mint az kéken kiemelve olvasható). Ha segítség kell ez ügyben, keress bátran belső üzenetben!

Léna, téged beírtalak! :)
Válasz erre
Kanizsay Léna, felnott | 2013.11.08. 11:28:21
Lucy De Boer - Kanizsay Léna

Köszönöm.
Válasz erre
Szalai Dominik, felnott | 2013.11.04. 19:51:22
Brendon Urie - Szalai Dominik
Válasz erre
Sarnyai Csaba, felnott | 2013.11.04. 11:28:53
----------- BEÍRVA -----------

Válasz erre
Luppán Létó, karpena | 2013.11.03. 22:38:15
Erika Linder - Luppán Létó
Válasz erre
Révész László, felnott | 2013.11.03. 20:16:56
Robert De Niro - Révész László

Köszönöm!
Válasz erre
Demeter Sebestyén, felnott | 2013.11.03. 19:48:41
Grey Damon - Demeter Sebestyén.
Köszönöm!
Válasz erre
Fenyővári Dávid, felnott | 2013.11.02. 19:54:41
Ryan Lewis - Fenyővári Dávid
Köszöntem. :)
Válasz erre
Orsós Gergely, felnott | 2013.11.02. 19:46:00
Santiago Cabrera - Orsós Gergely

köszöntem :)
Válasz erre
Szőnyi Vanda Adél, felnott | 2013.11.02. 19:06:28
cserebere történik!
Victoria Justice - Szőnyi Vanda Adél
DE! Ne tessék ellopni Sofiát, merthogy:
Sofia Black-D'Elia - Kálovics Dalma

köszönjük:)
Válasz erre
Diszraély Rajmund, lorton | 2013.11.01. 14:20:38
Jimmy Bennett - Diszraély Rajmund

Válasz erre
Domaniczky Réka, felnott | 2013.10.27. 23:48:47
Charlize Theron nevét kérlek tegyétek be Domaniczky Rékához, akinél eddig csak Reese Witherspoon volt :)
Köszönöm!
Válasz erre
Klettner Pál, felnott | 2013.10.27. 21:20:10
Stephen Merchant - Klettner Pál

Köszi!
Válasz erre
Grieger Adrienn, felnott | 2013.10.27. 19:34:28
Alexia Fast - Grieger Adrienn
Válasz erre
Szász Lili, felnott | 2013.10.27. 19:09:08
Amy Poehler - Szász Lili. Merci beaucoup.
Válasz erre
Szőke Szilárd, karpena | 2013.10.27. 11:36:31
Kenton Duty - Szőke Szilárd
Köszöntem.
Válasz erre
Kovács Ferdinánd, felnott | 2013.10.27. 09:17:50
Megjöttem.
Edgar Wright - Kovács Ferdinánd

Köszönöm :)
Válasz erre
Hédervári Hedvig, felnott | 2013.10.26. 22:41:24
Szeretnék feliratni Hedvighez még egy nevet. Szóval:
Allison Iraheta + Demi Lovato - Hédervári Hedvig

Köszi! :3
Válasz erre
Fenyővári Johanna, karpena | 2013.10.25. 12:07:33
Szeretnék kérni én is egy cserét. :)
(Anna Kendrick volt korábban.)

Cher Lloyd - Fenyővári Johanna
Köszönöm! :)
Válasz erre
Sarnyai Csaba, felnott | 2013.10.25. 12:01:06
(Remélem senki, szemkímélő megoldás *trollollo*)
Válasz erre
Mátéffy Kata, ferfex | 2013.10.25. 09:45:57
OMG! O_o
Vajon ki fog lecsapni rá? :DD Ki lesz az első és leggyorsabb? *hmhm*
Válasz erre
Cinc, felnott | 2013.10.24. 10:11:03
:O
Válasz erre
Vadalma Csaba, felnott | 2013.10.24. 00:09:30
Történelmi pillanat, 6 évig bitoroltam Alex Pettyfer képét, de megcsapott a változás szele. Szeretnék cserélni.

Peter Hollens - Vadalma Csaba
Válasz erre
Révész Marianna, felnott | 2013.10.23. 18:27:43
Lily Rabe - Révész Marianna
Válasz erre
Szőke Bernadett, ferfex | 2013.10.23. 14:35:24
Szeretnék kérni egy cserét Szőke Bernadettnél. :)
Avery Phillips helyett szeretném Francesca Eastwood-ot. Köszönöm! :)

Válasz erre
Dr. Ónody Liliána, felnott | 2013.10.23. 14:25:51
Jenna-Louise Coleman - Dr. Ónody Liliána

Köszönöm! :)
Válasz erre
Majoros Zelda, felnott | 2013.10.23. 04:43:18
Aubrey Plaza - Majoros Zelda

fílendánk
Válasz erre
Dobai Torda, felnott | 2013.10.17. 14:29:54
Tyler Hoechlin - Dobai Torda

köszönöm :)
Válasz erre
Garai Rúben, felnott | 2013.10.12. 23:05:06
Ben Hill - Garai Rúben
Köszönöm :)
Válasz erre
Rai Tain, felnott | 2013.10.09. 18:37:40
Godfrey Gao - Rai Tain

Köszönöm
Válasz erre
Orsós Beatrix, felnott | 2013.10.08. 09:44:50
Blanca Suárez - Orsós Beatrix

Köszöntem. :)
Válasz erre
Tequihua, felnott | 2013.10.07. 22:51:24
Kalani Queypo - Tequihua
Köszönöm :)
Válasz erre
Straub Botond, karpena | 2013.10.06. 21:26:26
Austin Butler - Straub Botond

Köszönöm.
Válasz erre
Óvári Zsanett, felnott | 2013.10.05. 22:34:17
Chloe Nørgaard - Óvári Zsanett

Köszcsi.
Válasz erre
Rhédey Dorottya, felnott | 2013.10.05. 14:55:05
Famke Janssen - Rhédey Dorottya

Köszöntem :)
Válasz erre
Harday Tamás, felnott | 2013.10.02. 20:17:20
Robert Picardo - Harday Tamás
Válasz erre
Fóris Artemon, karpena | 2013.10.01. 21:33:45
Sajnos kinőttem a jelenlegi képemet, ezért váltani kényszerülök.
Frank Dillane - Fóris Artemon
Egyelőre a devartos képek is maradnak, de hamarosan kikopnak.
Válasz erre
Harday Katalin, tanar | 2013.10.01. 21:13:34
Végre magamra találtam.
Juliette Binoche - Harday Katalin
Válasz erre
Adler Frida, felnott | 2013.09.30. 22:18:46
Adler Frida - Avril Lavigne
Válasz erre
H.K.Sz., tanar | 2013.09.30. 14:01:25
BEÍRVA

Dália, a karakterlapodon a kép linkje hibás valamiért. :/
Válasz erre
Szedenik Dália, karpena | 2013.09.29. 14:36:55
Isabelle Fuhrman - Szedenik Dália
Válasz erre
Dögei Jósua, felnott | 2013.09.29. 11:43:40
Jack Huston - Dögei Jósua. Köszi.
Válasz erre
Roth Gábor, felnott | 2013.09.28. 19:37:56
Arcváltás történt, a plasztikai sebész jóvoltából :)

Diego Boneta - Roth Gábor
Válasz erre
Bagi Elizabeth, felnott | 2013.09.27. 21:53:12
Bagi Elizabeth --> Jane Levy
Válasz erre
Ugrinovich Dorka, ferfex | 2013.09.24. 21:37:17
Aksinya Yurkova - Ugrinovich Dorka

köszi ^^
Válasz erre
Demeter Orsolya, felnott | 2013.09.21. 23:43:51
Szeretném lefoglalni Lilly Collins mellé Kendall Jennert is.
Kendall Jenner/Lily Collins - Demeter Orsolya
Köszönöm előre is :)
Válasz erre
Magasztossy Remény Emese, ferfex | 2013.09.20. 23:33:00
Olivia Steele-Falconer - Magasztossy Remény Emese

Köszi.^^
Válasz erre
Dr. Rhédey István, felnott | 2013.09.19. 21:24:35
James Nesbitt - Dr. Rhédey István

Köszönöm.
Válasz erre
Jalsovszky Álmos, felnott | 2013.09.15. 08:47:41
Adam Levine - Jalsovszky Álmos

előre is köszönöm. :)
Válasz erre
Suhajda Mihály, felnott | 2013.09.12. 21:01:30
Mike Vogel - Suhajda Mihály
köszönöm szépen :)
Válasz erre
Orsay Pentele, felnott | 2013.09.12. 00:15:14
Orsay Pentele - Alex O’Loughlin

Szeretném ezt a színészt is befoglalni későbbi felhasználás érdekében. Köszi.
Válasz erre
Barkóczy-Scheibelhoffer Cinke, neredin | 2013.09.11. 23:56:49
Ellery Sprayberry - Barkóczy-Scheibelhoffer Cinke

Köszönöm. :)
Válasz erre
Sarnyai Csaba, felnott | 2013.09.10. 16:32:09
------- Beírva, gyümölcsbogyóim -------

Válasz erre
Szalay Kund, karpena | 2013.09.10. 15:25:40
Az előző hozzászólásomat picit módosítanám. Baltazárnak maradjon Jogia, Kundhoz szeretném Thomast.

Thomas McDonell - Szalay Kund

Köszi, és bocsi a bonyodalmakért.^^
Válasz erre
Bálint C. Baltazár, felnott | 2013.09.09. 13:53:08
Avan Jogia mellé szeretném lefoglalni második képnek Thomas McDonell-t is.
Thomas McDonell - Bálint C. Baltazár

Köszi!
Válasz erre
Kisgrévy Richárd, ferfex | 2013.09.07. 20:37:15
Szeretnék képet cserélni Max Records-ról Jared Gilman-ra. :) Előre is köszönöm.
Válasz erre
Esterházy Lea, karpena | 2013.09.05. 22:07:25
Jessica Stam - Esterházy Lea

Köszönöm! ;)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2013.09.05. 00:51:50
--------------------- BEÍRVA ----------------------
Válasz erre
Griza Rebeka, felnott | 2013.09.05. 00:23:13
Amber Heard - Griza Rebeka

Köszike *-*
Válasz erre
Bella, ferfex | 2013.09.04. 19:59:07
Sharon Kavjian - Nádor Elvira
Kelly Eden - Tsicsói Hargita
Kristen Leanne - Tsicsói Hargita

Köszi szépen! *.*
Válasz erre
Orsayné Dr. Rhédey Aurélia, felnott | 2013.09.04. 19:56:33
Jennifer Morrison - Orsayné Dr. Rhédey Aurélia
Köszönöm :)
Válasz erre
Almássy Konstantin, lorton | 2013.09.03. 23:22:31
Kodi Smit-McPhee - Almássy Konstantin
Válasz erre
Tallenberg Endre, felnott | 2013.09.03. 19:57:33
Stephen Dorff - Tallenberg Endre
Válasz erre
Erdődi Marcell, felnott | 2013.09.02. 13:04:36
Harry Styles - Erdődi Marcell szerepében :D
Válasz erre
Szűcs Leona, felnott | 2013.09.01. 21:21:03
Kérem szépen levenni tőlem Christina Ricci-t, a kép felszabadult. :)
Válasz erre
Levi Renáta, felnott | 2013.09.01. 17:32:38
Winona Ryder - Levi Renáta
tenkjú májdír =)
Válasz erre
Perényi Kamilla, neredin | 2013.08.30. 18:00:36
Crystal Reed - Perényi Kamilla

Köszönöm :D <3
Válasz erre
Kun Borbás, felnott | 2013.08.27. 21:35:03
Patrick T. Monahan - Kun Borbás
Válasz erre
Tiago, felnott | 2013.08.27. 21:27:01
Liev Schreiber - Tiago
Válasz erre
Mihay Ingrid, felnott | 2013.08.26. 19:20:59
Allison Williams - Mihay Ingrid
Válasz erre
Polyák Dániel, felnott | 2013.08.24. 22:17:29
Ash Stymest - Polyák Dániel

Köszcsi!
Válasz erre
Csillag Tomaj, felnott | 2013.08.24. 21:25:21
Sylvester Stallone - Csillag Tomaj
Válasz erre
Aranyoss Nimród, felnott | 2013.08.24. 20:15:23
Matt Barr - Aranyoss Nimród
Köszönöm!
Válasz erre
Berényi Boróka, felnott | 2013.08.23. 11:11:22
Bailee Madison - Berényi Boróka

Hála és köszönet. :)
Válasz erre
Kaltapozs Csaba, felnott | 2013.08.23. 09:23:50
Jon Lajoie - Kaltapozs Csaba
Válasz erre
Novák Zoé, felnott | 2013.08.22. 19:48:45
Ellie Goulding - Novák Zoé
Válasz erre
Mordai Iván, felnott | 2013.08.21. 03:32:10
Eric Dane - Mordai Iván
Válasz erre
Jász Iringó Evetke, neredin | 2013.08.20. 19:04:00
Maisie Williams - Jász Iringó Evetke
Válasz erre
Adler Máté, felnott | 2013.08.20. 12:48:22
Paul Wesley, ala Adler Máté.

Köszöntem:)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2013.08.20. 11:35:10
BEÍRVA!



Válasz erre
Óvári Zalán, felnott | 2013.08.18. 18:57:59
Szeretném berakni Bruce Machado mellé Hubert Rapisardit is. Köszönöm. :)
Válasz erre
Orsay Gemma, ferfex | 2013.08.17. 20:03:05
Az én két foglalásom:

Lindsay Ellingson - Orsay Gemma
Rydel Lynch - Orsay Gemma

Nagyon szépen köszönöm!
Válasz erre
Tibay Veronika, felnott | 2013.08.16. 18:46:29
Uma Thurman - Tibay Veronika

Köszönöm
Válasz erre
Reichenbach Boglárka, felnott | 2013.08.15. 22:53:29
Björk - Reichenbach Boglárka
Köszönöm =)
Válasz erre
Nagy Laura, felnott | 2013.08.15. 11:19:11
Maria Gregersen - Nagy Laura , ésköszöntem szépen! :D
Válasz erre
Sebestyén Dorottya, tanar | 2013.08.14. 16:10:58
Sarah Polley - Sebestyén Dorottya
Köszi!
Válasz erre
Erdei Beatrix, felnott | 2013.08.12. 20:42:24
Noomi Rapace - Erdei Beatrix
Válasz erre
Eördögh Boróka, felnott | 2013.08.12. 16:50:01
Emily Ratajkowski - Eördögh Boróka

Köszönöm szépen. :]
Válasz erre
Jáger Merse Csongor, felnott | 2013.08.12. 14:16:57
Luke Evans - Jáger Merse Csongor
Válasz erre
Nagyidai Sára, felnott | 2013.08.10. 15:47:32
Nastassia Lindes - Nagyidai Sára
Válasz erre
Szőnyi Vanda Adél, felnott | 2013.08.09. 16:49:35
Sofia Black-D'Elia - Szőnyi Vanda Adél

köszönööm:)
Válasz erre
Saidi Cume, felnott | 2013.08.08. 16:26:52
Charles Michael Davis - Saidi Cume

Thx.^^
Válasz erre
Bethlen Gyula, lorton | 2013.08.06. 20:24:20
George Watsky - Bethlen Gyula
Válasz erre
Gyufássy Szavéta , felnott | 2013.08.05. 23:57:33
Soma (Mamagésa) - Gyufássy Szavéta
Válasz erre
Dézi, felnott | 2013.08.05. 22:24:29
Sophie McShera - Dézi
Válasz erre
Istvánfy Gergely, lorton | 2013.08.05. 21:10:36
Sterling Knight - Istvánfy Gergely

Köszönöm :)
Válasz erre
Galaczi Alma, felnott | 2013.08.05. 01:21:33
Anahí Giovanna Puente Portillo - Galaczi Alma
Válasz erre
Gombos Debóra, felnott | 2013.08.04. 21:12:09
Rebel Wilson - Gombos Debóra
Válasz erre
Wollák Sándor, felnott | 2013.08.03. 15:10:46
Quentin Tarantino - Wollák Sándor
Válasz erre
Raffai-Fodor Miklós, felnott | 2013.08.03. 13:57:38
Jeremy Irons - Raffai-Fodor Miklós

Köszönöm szépen :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2013.08.03. 00:32:18
beírva mindenki!
Válasz erre
Aranyoss Benjámin, felnott | 2013.08.02. 16:08:56
Jake Abel - Aranyoss Benjámin
:) Köszi!!!
Válasz erre
Klugwasser Felícia, felnott | 2013.07.31. 18:22:26
Krystle/Tiffany Mataras - Klugwasser Felícia és Klugwasser Beáta
(sajnos nem tudjuk, hogy melyik-melyik ^^)
Válasz erre
Dallos Bence, ferfex | 2013.07.30. 01:12:25
Köszi. :)
Előzmény: Mesélő, 2013.07.29. 18:22:26
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2013.07.29. 18:22:26
A kép amit belinkeltél hibás, nem létezik. Máshova töltsd fel szerintem.
Előzmény: Dallos Bence, 2013.07.29. 17:51:39
Válasz erre
Morus-Péterfi Artemis, felnott | 2013.07.29. 17:54:21
Amanda Seyfried, Kristina Bazan - Morus-Péterfy Artemis.
Köszönöm :3
Válasz erre
Dallos Bence, ferfex | 2013.07.29. 17:51:39
Ross Lynch - Dallos Bence
Fogalmam sincs, miért nem mutatja a képet, vagy a hátteret. Illetve, a hátteret már töröltem. O_o
Válasz erre
Laukó Dorina, felnott | 2013.07.29. 12:16:25
Heather Marks - Laukó Dorina
Válasz erre
Hanga, ferfex | 2013.07.28. 20:13:01
Aimee Teegarden - Ágassy-Pygar Hanga
Válasz erre
Makovecz Klára, felnott | 2013.07.28. 09:34:47
Vanessa Marano - Makovecz Klára
Válasz erre
Meinhardt Dominik, felnott | 2013.07.28. 02:46:42
Christopher Rayner - Meinhardt Dominik
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2013.07.28. 00:00:02
Lenkém, köszi! És BEÍRVA az eddigiek.
Válasz erre
Fehér Zsanna, felnott | 2013.07.25. 20:45:53
Freja Beha Ericsen - Fehér Zsanna

Köszönöm! :>
Válasz erre
Lukács Dávid, felnott | 2013.07.24. 20:10:57
Michael C. Hall - Lukács Dávid

Köszönöm! :)
Válasz erre
Eszterhaazy Olívia A., karpena | 2013.07.24. 13:23:13
Sierra McCormick - Ördögh Asztrid

Nagyon szépen köszönöm! :D
Válasz erre
Istvánfy Erika, felnott | 2013.07.24. 12:37:29
Joana Gröblinghoff - Istvánfy Erika

Köszi! ^^
Válasz erre
Orsay Pentele, felnott | 2013.07.24. 12:01:25
Josh Holloway - Orsay Pentele
Válasz erre
Mordai - Gráf Noémi, felnott | 2013.07.24. 11:04:01
Jennie Garth - Mordai-Gráf Noémi
Köszönöm!
Válasz erre
Agátsy Hanna Júlia, felnott | 2013.07.22. 18:09:21
Gemma Arterton - Agátsy Hanna Júlia

Köszönöm! :)
Válasz erre
Gedeon Lenke, tanar | 2013.07.19. 20:55:38
indokolatlanul ráértem úgyhogy BEÍRVA MINDENKI! :)
Válasz erre
Paris Richardson, felnott | 2013.07.18. 23:17:10
Conor McLain - Paris Richardson

Tenkjú.
Válasz erre
Egri Leander, felnott | 2013.07.18. 00:10:08
Lakatos Márk - Egri Lenader
Jacob Artist - Berényi Botond
Válasz erre
Niko, tanar | 2013.07.18. 00:06:30
clickypenpixieXstock deviantartos verziót cserélnék

Marina Diamandis - Rácz Anett
Válasz erre
Krauzer Mór, felnott | 2013.07.17. 23:24:57
Stanley Tuccituccituccitucciiiiii
Stanley Tucci - Krauzer Mór
Válasz erre
Andrásfalvy András, felnott | 2013.07.14. 21:36:42
Cserélnék csókolom, hátha végre megtalálom magam :D

Adam Levine helyett pedig:
Mika (Penniman) - Andrásfalvy András
Válasz erre
Segesdi Nelli, felnott | 2013.07.14. 19:32:36
Helena Bonham Carter - Segesdi Nelli
Köhi :)
Válasz erre
Ethan Moreau, felnott | 2013.07.11. 19:27:25
Hugh Laurie - Ethan Moreau
Válasz erre
Adlerstein Jonatán , felnott | 2013.07.11. 03:00:55
Tim Meiresone - Adlerstein Jonatán

Köszönöm.
Válasz erre
Kanizsay Odett, felnott | 2013.07.11. 00:05:29
Bonnie Wright - Kanizsay Odett
Válasz erre
Németh Richárd, felnott | 2013.07.10. 01:06:22
Bár most Declan Galbraith nem szerepel a karakterlapon, mégis szeretném megtartani, viszont mellé lefoglalnék mást is. Szóval:

Tyler Posey/Declan Galbraith - Németh Richárd
Válasz erre
Temesváry Gergő, felnott | 2013.07.10. 00:31:45
Iwan Rheon - Temesváry Gergő
Válasz erre
Gaál Szilveszter, felnott | 2013.07.09. 18:07:46
Taylor Fuchs - Gaál Szilveszter
Köszönöm :)
Válasz erre
Menyét Felícia, felnott | 2013.07.07. 23:59:48
Szeretnék kérni egy cserét. :)
Karine Vanasse helyett
Alexandra Breckenridge - Menyét Felícia.
(Lexivel egyeztettem előtte.)
Köszönöm előre is! :)
Válasz erre
Láng Andrásné, felnott | 2013.07.06. 23:18:28
Lisa Kudrow - Láng Andrásné
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2013.07.06. 20:17:07
Beírva!
Válasz erre
Varga Zselyke, felnott | 2013.07.06. 14:48:06
Esther Boller - Varga Zselyke

danke schön :3
Válasz erre
Gaál Fruzsina, felnott | 2013.07.06. 00:58:16
MURURU!
Remélem mostmár tényleg meglelem majd magam o.o kicsit még változtatnék:

Ellen Muth helyett:
Frances Bean Cobain - Gaál Fruzsina

Köhi *.*
Válasz erre
Láng András, felnott | 2013.07.05. 22:03:20
Matthew Perry - Láng András
Válasz erre
Csáky Ferenc, karpena | 2013.07.05. 06:32:17
Macaulay Culkin - Csáky Ferenc

Köszönöm szépen :)
Válasz erre
Verespáli Gábor, felnott | 2013.07.05. 00:54:13
Sam Worthington - Verespáli Gábor
Válasz erre
Fritz Kayser, felnott | 2013.07.04. 00:13:53
Christian Slater - Fritz Kayser
és
Diane Kruger - Weiszmüller Stella

A kisasszony nevében is köszönöm.
Válasz erre
Dr. Sinkó Renáta, felnott | 2013.07.03. 19:28:26
Kirsten Dunst - Sinkó Renáta
Válasz erre
Karabecz Krisztián, felnott | 2013.07.02. 23:55:18
Kevin Zegers - Karabecz Krisztián

Köszönöm.
Válasz erre
Garai Andor, felnott | 2013.07.02. 12:49:53
Armie Hammer - Garai Andor

Köszönöm! (:
Válasz erre
Takács Rókus, felnott | 2013.06.30. 22:43:37
Mr. Weasley Mark Williams - Takács Rókus

Köszöntem :)
Válasz erre
Fülöp Edit, felnott | 2013.06.30. 14:06:15
Egy csere lenne:
Régi: XochipilliPhotos/kellll – Fülöp Edit
Új: Melanie Lynskey - Fülöp Edit

Köszike. ^^
Válasz erre
Sára, felnott | 2013.06.29. 00:47:51
Hana Mae Lee - Sára

Köszi :)
Válasz erre
Demeter Orsolya, felnott | 2013.06.28. 19:28:01
Lily Collins-Demeter Orsolya

Köszönöööm :)
Válasz erre
Bethlen Ágnes, felnott | 2013.06.28. 15:24:51
Jegyzet magamnak: Maura Tierney-t cserélem Tina Fey-re.
Válasz erre
Dr. Hankovszky Rebeka, felnott | 2013.06.26. 23:13:01
Shelley Hennig - Dr. Hankovszky Rebeka

Köszönöm!
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2013.06.25. 18:48:56
Na pattanjanak fel, hölgyek... *beírva.*
Válasz erre
Árvai Melitta, lorton | 2013.06.25. 10:31:59
Detto... xD

Melissa Benoist - Árvai Melitta
Válasz erre
Izményi Kitti, lorton | 2013.06.25. 09:45:01
Áhh, pont lecsúsztam a beírásról! O.O Na majd a legközelebbinél. :)

Becca Tobin - Izményi Kitti
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2013.06.25. 06:47:30
--- Beírva ---
Válasz erre
Dr. Hankovszky Kristóf, felnott | 2013.06.25. 02:10:58
Noah Mills - Dr. Hankovszky Kristóf
Köszönöm szépen :)
Válasz erre
Pintér Marcell, felnott | 2013.06.24. 22:11:54
Dylan O'Brien – Pintér Marcell (köszi :D)
Válasz erre
Naményi Vince, felnott | 2013.06.23. 23:33:17
Rupert Friend - Naményi Vince
Válasz erre
Wéber András, felnott | 2013.06.23. 20:28:43
Marian Szczesniak - Wéber András

Danke sün.
Válasz erre
Eszterhaazy Olívia A., karpena | 2013.06.18. 13:49:53
Kathryn Prescott - Eszterhaazy Olívia A.

Köszönöm szépen!!! :)
Válasz erre
Nádor Elián, felnott | 2013.06.16. 18:48:51
Marcel Castenmiller - Nádor Elián

Köszönöm (:
Válasz erre
Egri Réka, felnott | 2013.06.16. 16:06:55
Ha már így felszabadult, gyorsan lecsapnék.^^

Nina Dobrev - Egri Réka

Köszönöm szépen!^^
Válasz erre
Vértesi Pálma, felnott | 2013.06.16. 10:10:33
Gage Golightly - Vértesi Pálma

Thx :)
Válasz erre
Lukács Petra, felnott | 2013.06.15. 18:38:02
Alice Eve - Lukács Petra

Nyuszis köszönet <3 ^^
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2013.06.15. 14:04:13
huhh... mindenki beírva! :)

/ Aki képet cserél, máskor írja oda, ki volt az eredeti. Kata téged meg figyelni foglak, meddig bírod variálás nélkül. :P :DD /
Válasz erre
Polczer Levente, felnott | 2013.06.14. 14:41:01
Mario Casas - Polczer Levente

köszönöm :)
Válasz erre
Crin Drăgonescu, felnott | 2013.06.12. 22:42:25
Jay Ryan - Crin Drăgonescu
Köszöntem!
Válasz erre
Mátéffy Kata, ferfex | 2013.06.10. 22:46:58
Na jó, igazából rá kellett jönni mindenre. :D
Most már tényleg nem fogok többet szenvelegni majd, megígérem. ^^"
Szóval, szeretném kérni, hogy Mátéffy Katánál vegyük le Nina Dobrev-et. Szóval a régi neveket tenném vissza, mert tényleg értelmetlen lépés volt, amit akkor megléptem. :D

Freya Mavor / Abigail Halliday - Mátéffy Kata

Köszönöm még egyszer és nem kavarászom tovább.
Válasz erre
Cirill, felnott | 2013.06.10. 16:35:37
Á, akkor leszedhetem a pofátlan képfoglalót. Milyen jó, hogy benéztem ide. XD
Válasz erre
Lévai Valentin, felnott | 2013.06.10. 12:49:53
Cirillel megbeszéltem, leváltotta Jurai Cirill képét, így neki lett Robert Pattinson,

Lévai Valentin pedig Andrej Pejic.

Köszönöm!
Válasz erre
Száznagy Hunor, felnott | 2013.06.09. 21:00:14
Alan Rickman - Száznagy Hunor
Válasz erre
Abai Cecil, felnott | 2013.06.08. 19:42:29
Daniel Sharman - Abai Cecil

ksznm...
Válasz erre
Árvai Norbert, felnott | 2013.06.08. 10:28:46
John Stamos - Árvai Norbert

Előre is köszönöm :)
Válasz erre
Vöröslő Elizabeth, lorton | 2013.06.07. 16:47:39
Halihó! Cserélnék Christa Theretről. :)

Émeraude Dallaire - Vöröslő Elizabeth

Előre is köszönöm ^^
Válasz erre
Laskovits Karin, felnott | 2013.06.07. 13:48:27
Sziasztok!

Julia Coldfront - Laskovits Karin

Köszönöm :)
Válasz erre
Pivonka Dániel, karpena | 2013.06.07. 12:09:17
Atte Kilpinen - Pivonka Dániel

És köszönöööm. (:
Válasz erre
Szántó Marcell, felnott | 2013.06.02. 23:26:01
Szántó Marcell - Alden (Nem találtam vezetéknevet, szánom - bánom, bocsánat.)
Válasz erre
Sarnyai Csaba, felnott | 2013.06.02. 21:39:20
Simon Pegg - Sarnyai Csaba

Kézcsókom!
Válasz erre
Weisenstein Zoé, neredin | 2013.06.02. 18:06:34
Taylor Momsen - Weisenstein Zoé

Köszönöm szépen! :$
Válasz erre
Lesták Annaliza, karpena | 2013.06.02. 01:08:43
És avatarképet váltanék:

Ariadna Majewska - Lesták Annaliza

Köszönöm!
Válasz erre
Adele Hopkins, felnott | 2013.06.02. 00:32:31
Natalie Portman - Adele Hopkins

Köszönöm előre is :)
Válasz erre
Torsa Benjamin, felnott | 2013.06.01. 21:28:03
Oliver Scott Sykes - Torsa Benjamin
Köszönöm szépen! (:
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2013.06.01. 15:54:20
--- frissítve ---
Válasz erre
Sághi Lilla, felnott | 2013.05.29. 19:13:53
Taylor Alison Swift - Sághi Lilla
Válasz erre
Cifra Nimród, felnott | 2013.05.28. 20:01:36
Chord Overstreet - Cifra Nimród
Köszi (:
Válasz erre
Berényi Bianka, felnott | 2013.05.28. 16:34:10
Váltanék. Alexa Gerasimovich helyett:

Sasha Pieterse - Berényi Bianka
Válasz erre
Fenyővári Johanna, karpena | 2013.05.27. 15:22:20
Anna Kendrick - Fenyővári Johanna
köszönöm. :)
Válasz erre
Piros Károly, felnott | 2013.05.27. 00:01:41
Hugh Dancy - Piros Károly
Köszönöm :3
Válasz erre
Fábián Donát, neredin | 2013.05.26. 14:34:02
Logan Lerman - Fábián Donát

Danke schön.
Válasz erre
Nágel Izabella, ferfex | 2013.05.26. 01:29:50
Szeretném Erika Henell-t lecserélni két másikra:

Holland Roden - Nágel Izabella
Kimberly Whalen - Nágel Izabella

Előre is köszönöm! :)
Válasz erre
Veszeli Bonifác, felnott | 2013.05.22. 22:15:58
a köszönöm lemaradt, előre is :)
Válasz erre
Veszeli Bonifác, felnott | 2013.05.22. 22:15:46
Kevin Baird - Veszeli Bonifác
Válasz erre
Berend Magda, felnott | 2013.05.21. 21:16:59
Adele - Berend Magda
Előre is köszönöm. :)
Válasz erre
Bárkay-Szabó Aurél, felnott | 2013.05.21. 01:17:11
Gerhard Freidl - Bárkay-Szabó Aurél
Válasz erre
Szilvai Rudolf, felnott | 2013.05.20. 23:22:12
Johannes Niermann - Szilvai Rudolf
Válasz erre
Hausleitner Szabolcs, felnott | 2013.05.20. 23:12:48
Pál Dénes - Hausleitner Szabolcs

köszönöm :)
Válasz erre
Nozdroviczky Alex, felnott | 2013.05.20. 22:38:35
Jascha Rust - Nozdroviczky Alex
Válasz erre
Farkas Lotti, lorton | 2013.05.10. 20:59:25
Anna Edwin-Farkas Lotti

Előre is köszönöm :)
Válasz erre
Póra Aporka Berta, lorton | 2013.05.10. 18:06:04
Danielle Campbell - Póra Aporka Berta
Válasz erre
Árvai Enikő, felnott | 2013.05.10. 15:35:14
Nellie Veitenheimer - Árvai Enikő

Ez tegnap lemaradt, előre is köszi. :)
Válasz erre
Segesváry Anna Marion, neredin | 2013.05.07. 18:20:02
Sammi Hanratty - Segesváry Anna Marion

Köszike! ^^
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2013.05.06. 22:48:03
beírva, átírva!
Válasz erre
Lavotta Laura, felnott | 2013.05.05. 14:45:29
Nicki Minaj - Lavotta Laura. Előre is köszi. :)
Válasz erre
Domaniczky Réka, felnott | 2013.05.02. 23:19:23
Reese Witherspoon - Domaniczky Réka

Userrel lebeszélve. :)
Válasz erre
Tamássy Hanga, felnott | 2013.04.30. 21:20:26
Cserét szeretnék kérni :)

Brit Morgan helyett:
Katheryn Winnick - Tamássy Hanga
Válasz erre
Gedeon Lenke, tanar | 2013.04.30. 16:55:19
------------------- Mindenki beírva! -------------------

Válasz erre
Arlutz Marcell, felnott | 2013.04.26. 18:46:45
Uhm. Kétszer szerepelek a listában. A deviantartos bejegyzés törölhető. Köszönöm! :)
Válasz erre
Neumann Áron, felnott | 2013.04.25. 22:22:19
Deviantartról:
~MadClocker / Neumann Áron

Köszi ^^
Válasz erre
Wang Léna, felnott | 2013.04.23. 10:25:51
Lucy Liu - Wang Léna
köszönöm előre :)
Válasz erre
Berényi Balázs, felnott | 2013.04.20. 18:32:23
Ashton Kutcher / Blake Jenner - Berényi Balázs
Blake Jenner / Ashton Kutcher - Berényi Balázs

Köszi!^^
Válasz erre
Kenderesi Anna, felnott | 2013.04.20. 12:53:42
Hanna Wahmer - Kenderesi Anna
Válasz erre
Jemen Levente, felnott | 2013.04.17. 23:57:45
Robbie Wadge - Jemen Levente

Előre is köszi érte :)


Válasz erre
Domaniczky Rozmarin, karpena | 2013.04.15. 00:28:38
Elle Fanning - Domaniczky Rozmarin

Másik userrel le lett beszélve a dolog, előre is köszönöm! (:
Válasz erre
Radványi Ákos, felnott | 2013.04.12. 23:25:16
Jamie Campbell Bower - Radványi Ákos

Köszönöm!
Válasz erre
Halász Imre, felnott | 2013.04.08. 23:46:43
Már megint megelőztél.
Válasz erre
Halász Lajos, felnott | 2013.04.08. 23:45:16
Dean O'Gorman - Halász Lajos
Dean O'Gorman - Halász Imre

Nem mind a kettő az én karim, de egyszerűbb egy füst alatt. :) Köszönöm.
Válasz erre
Grimm Emese, tanar | 2013.04.08. 21:46:22
--------------------------------- Beírva mindenki! :) ---------------------------------
Válasz erre
Temesváry Zolta, felnott | 2013.04.08. 20:51:13
Dean Geyer - Temesváry Zolta
Brant Daugherty - Temesváry Zolta
Válasz erre
Ihász Angéla, felnott | 2013.04.07. 18:54:27
Kate Hudson - Ihász Angéla
Válasz erre
Horváth Botond, karpena | 2013.04.05. 01:25:36
Sziasztok!

Légyszi Horváth Botondhoz Michael Grant Terry mellé írjátok még be Danny Schäfer-t is.

Köszönöm :)
Válasz erre
Rasovszky Márk, felnott | 2013.04.05. 00:57:12
Bradley Cooper - Rasovszky Márk
Válasz erre
Soleczky Niké, felnott | 2013.04.04. 20:31:15
Soleczky Niké - Lady Gaga
Válasz erre
Tajler Zoltán, felnott | 2013.04.04. 20:19:24
Tyler Labine - Tajler Zoltán (És kérem a Hurley nevű tengerimalac nyilvántartását is a G-Forceból. Ragaszkodom hozzá! //Azért ne vegyetek teljesen komolyan. XD//)
Válasz erre
Piros Kármen, ferfex | 2013.03.31. 20:31:26
Natalia Vodianova - Piros Kármen
Köszönöm szépen! :)
Válasz erre
Ada, felnott | 2013.03.27. 10:42:48
Azért.. ő is.. *sigh*
Válasz erre
Lányi Jeremiás, felnott | 2013.03.27. 03:26:32
Tudom mennyire szeretve van, ha cserélgetés áll fenn. Most mégis összetöröm a női szíveket.
Tom Lenk helyett:
Colin Hoult - Lányi Jeremiás
Válasz erre
Temesváry Lili, ferfex | 2013.03.22. 21:50:33
Halihó!

Temesváry Lilihez légyszi írjátok be Panno Agata mellé még Emily Rudd-ot is :) De Emily lesz a "főbb" kép.

Köszönöm ^^
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2013.03.21. 20:58:44
--------- beírva mindenki! :) ------------
Válasz erre
Laufer Kinga, felnott | 2013.03.20. 23:13:34
deviantart-os mimolek-et szeretném lecserélni.

Marion Cotillard - Laufer Kinga

Köszönöm. :)
Válasz erre
Balogh Bence, felnott | 2013.03.18. 13:31:11
Max Irons - Balogh Bence (gh-val)
Válasz erre
Sokoray Nátán, felnott | 2013.03.17. 18:55:14
Tait Hughes Geijer-t cserélném:

Erik Sage - Sokoray Nátán
Válasz erre
Loridon Árész, felnott | 2013.03.16. 21:25:49
Andrew Cooper - Loridon Árész
Köszi! :D
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2013.03.12. 08:14:16
Beírva!
Válasz erre
Jáger Alexandra, felnott | 2013.03.10. 20:42:47
Kat Dennings - Jáger Alexandra

Köszi
Válasz erre
Szeleczky Barbara, felnott | 2013.03.10. 20:42:09
Beth Behrs - Szeleczky Barbara
köszönöm szépen :)
Válasz erre
Kerekes Laura, neredin | 2013.03.09. 21:53:48
Alexis Bledel / Liv Tyler - Kerekes Laura
Skandar Keynes - Csonka Teodor
Köszönöm :)
Válasz erre
Hankovszky Ádám, felnott | 2013.03.09. 21:45:32
Hankovszky Ádám-Matt Czuchry
Köszönöm :)
Válasz erre
Zsigmond Diána, felnott | 2013.03.08. 17:34:08
Cara Delevingne - Zsigmond Diána - köszönöm!
Válasz erre
Kassie, meselo | 2013.03.08. 15:06:29
Még mindig függő:
Mackenzie Foy - Hold Angyalka
wingedgenesis5-d4jvewn - Drach Darrell

A többiek beírva

Válasz erre
Farkas Olivér, felnott | 2013.03.08. 11:02:02
Nos, úgy alakult, hogy másé lesz Matt Czuchry... Szóval szeretném kérné, hogy Farkas Olivérnél cseréljük ki Matt Czuchry-t Ben Haggerty-re.
Nagyon szépen köszönöm! :)
Válasz erre
Végh Tibor, felnott | 2013.03.08. 00:19:58
Edward Norton - Végh Tibor
Válasz erre
Dr. Vereshalmi Kornélia, felnott | 2013.03.05. 17:44:03
Kate Beckinsale - Dr. Vereshalmi Kornélia
Válasz erre
Györkis Arnold, karpena | 2013.03.05. 17:06:14
Douglas Booth-Györkis Arnold

Előre köszönöm :))
Válasz erre
Hudák Máté, felnott | 2013.03.05. 14:53:11
River Viiperi - Hudák Máté
Válasz erre
Dr. Fazekas Előd, felnott | 2013.03.04. 11:31:03
Heath Ledger - Dr. Fazekas Előd
Válasz erre
Raffai-Fodor Magda, felnott | 2013.03.04. 01:48:22
India Joy Eisley - Raffai-Fodor Magda
Válasz erre
Melcher Zétény, karpena | 2013.03.04. 01:47:08
Mathias Lauridsen - Melcher Zétény
Válasz erre
Mackenzie Willson, felnott | 2013.03.04. 00:00:22
Karen Gillan - Mackenzie Willson

//Felkerültek a kért képek a karakterlapra.//
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2013.03.03. 17:18:57
Mackenzie Foy - Hold Angyalka
wingedgenesis5-d4jvewn - Drach Darrell
Karen Gillan - Mackenzie Willson

"a listára csak akkor kerültök fel, ha a karakterhez tartozó kép kinn is van a karakterlapon." - A karakterlap nem egyezik meg a 100x100 pixeles kis képpel, kérlek a karakterlapotokra is tegyetek ki képet és akkor beírlak titeket! :)

többiek beírva!
Válasz erre
Mátéffy Kata, ferfex | 2013.03.03. 15:38:29
Hmm, sikerült kialakítani a dolgokat végre. :D
Szóval szeretném kérni, hogy Freya Mavor kerüljön le katától, mert Abigail Halliday lenne már csak a fő karakterkép, ééés... ^^" Szeretném kérni Nina Dobrev-et, mint kis másodikat, mert párat belőle ollóztam össze. Hm... mostantól már nem fogok semmi ilyet irkálni, hogy mit hogyan. *-*
De köszönöm-köszönöm előre is!
Válasz erre
Mackenzie Willson, felnott | 2013.03.03. 15:25:52
Karen Gillan - Mackenzie Willson
Válasz erre
Smaragd Veronika, felnott | 2013.03.03. 15:18:24
Amy Leet szeretném Roninak kérni, de az eredeti deviantartos képéből egyet szeretnék megtartani ha lehet. Köszönöm! :)
Válasz erre
Rádai Zsolt, felnott | 2013.03.03. 14:58:32
Nathaniel Buzolic - Rádai Zsolt

Köszi! ^^
Válasz erre
Hajtó Karolina, felnott | 2013.03.03. 14:52:26
Candice Accola - Hajtó Karolina

Ezer köszi!^^
Válasz erre
Kalmár-Erdődy Írisz, felnott | 2013.03.02. 10:44:38
Minka Kelly - Kalmár-Erdődy Írisz

Köszönööööm ^^
Válasz erre
Morus-Péterfi Artemis, felnott | 2013.03.01. 16:18:26
Amanda Seyfried és Elle Fanning - Morus-Péterfi Artemis.
(Userrel lebeszélve Amanda :))
Válasz erre
Bogdányi Fruzsina, karpena | 2013.03.01. 01:52:17
Csókolom!

Gosselin Mady - Bogdányi Fruzsina
Válasz erre
Morgasi Zénó Felícián, felnott | 2013.02.28. 21:01:01
Robbie Williams - Morgasi Zénó Felícián

Köszönöm!
Válasz erre
Farkas Olivér, felnott | 2013.02.27. 15:01:14
Matt Czuchry - Farkas Olivér

Köszönöm szépen! :)
Válasz erre
Drach Darrell, neredin | 2013.02.27. 03:06:02
wingedgenesis5-d4jvewn - Drach Darrell
Válasz erre
Esterházy Blanka, neredin | 2013.02.25. 16:12:26
Lou Lesage - Esterházy Blanka
Válasz erre
Kalmár Tibor, felnott | 2013.02.25. 15:32:50
Gaarrett Hedlund - Kalmár Tibor
Válasz erre
Modrits A. Zsombor, felnott | 2013.02.24. 19:19:52
Emilie Nereng - Erdélyi Diána
Freddie Stroma - Modrits A. Zsombor

köszönöm :)
Válasz erre
Hold Angyalka, neredin | 2013.02.24. 17:47:41
oké köszi.
Előzmény: Lexi, 2013.02.19. 19:49:48
Válasz erre
Gary Stew Ashton, felnott | 2013.02.24. 01:51:27
Nicolas Bemberg - Gary Stew Ashton

Köszönöm!
Válasz erre
Daniel Constantine, felnott | 2013.02.23. 19:09:23
Jonathan Rhys-Meyers - Daniel Constantine Jordana Spiro - Panka Sára

Ide kérhetnék egy sortörést a listában? :)
Válasz erre
Kahr Honoráta, felnott | 2013.02.22. 17:51:22
Kristen Bell - Kahr Honoráta
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2013.02.21. 19:19:39
(Többiek beírva!)
Válasz erre
Lexi, felnott | 2013.02.19. 19:49:48
Angyalka!

"a listára csak akkor kerültök fel, ha a karakterhez tartozó kép kinn is van a karakterlapon." - A karakterlap nem egyezik meg a 100x100 pixeles kis képpel, kérlek a karakterlapodra is tegyél ki képet Mackenzie-ről és akkor beírlak! :)
Válasz erre
Hold Angyalka, neredin | 2013.02.19. 19:45:28
Mackenzie Foy - Hold Angyalka
Válasz erre
Dmitrij Gurevich, felnott | 2013.02.19. 12:35:52
Hrachya Avanesyan - Dmitrij Gurevich

Köszönöm.
Válasz erre
Szőke Bernadett, ferfex | 2013.02.18. 11:43:09
Avery Phillips - Szőke Bernadett :)
Válasz erre
Karsay Sámuel, ferfex | 2013.02.17. 22:29:41
Charlie Carver/Max Carver - Karsay Simi

Köszke!
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2013.02.15. 21:39:34
BEÍRVA!
Válasz erre
Dallos Babett, neredin | 2013.02.14. 13:30:14
Amara Miller - Dalos Babett
Köszönöm^^
Válasz erre
Szekeres Dóra, felnott | 2013.02.13. 00:03:54
Én is szeretnék lefoglalni mégegyet Gubás Gabi mellé. Méghozzá:

Amanda Gallo - Szekeres Dóra

Köszönöm! :)
Válasz erre
Mátéffy Kata, ferfex | 2013.02.12. 17:00:22
Halihó. :)
Szeretném kérni, második karképként kiegészítésnek Freya Mavor mellé (Mátéffy Katának) Abigail Halliday-t, mert a felnövődés következtében ő lenne majd az új karkép.

Köszönöm szépen. :)
Válasz erre
Oravecz Konor , neredin | 2013.02.12. 16:01:16
Conor Maynard - Oravecz Konor
Előre köszönöm :)
Válasz erre
Daniel Constantine, felnott | 2013.02.11. 16:16:02
Daniel Constantine - Jonathan - Rhys Meyers
Válasz erre
Bóna A. Emília, ferfex | 2013.02.11. 13:32:03
Amber Mccrackin -- Bóna A. Emília

Köszöntem
Válasz erre
Képíró Ferenc, felnott | 2013.02.10. 20:53:55
Eric Rohmer - Képíró Ferenc
Köszönöm, kedveském :)
Válasz erre
Karsay Csongor Dominik, felnott | 2013.02.07. 10:27:21
Kit Harington - Karsay Csongor Dominik

Köszönöm szépen :)
Válasz erre
Pados Hajnalka, felnott | 2013.02.07. 07:02:50
Claire Holt - Pados Hajnalka

Köszöntem szépen. (n_n)
Válasz erre
Szikszay Dáriusz, felnott | 2013.02.06. 14:57:00
Hello!

Jake Gyllenhaal - Szikszay Dáriusz

Köszönöm a foglalást :)
Válasz erre
Fekete Bulcsú, felnott | 2013.02.05. 22:30:51
Damien Molony - Fekete Bulcsú
Válasz erre
Eőry Olívia, felnott | 2013.02.05. 17:46:01
Dita Von Teese - Eőry Olívia
Válasz erre
Karsay Barnabás, felnott | 2013.02.05. 15:13:38
hahó :)

Stefano Masciolini - Karsay Barnabás

köszöntem ^^
Válasz erre
Ferenczy Zita, felnott | 2013.02.03. 20:35:48
Cate Blanchett - Ferenczy Zita
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2013.02.03. 19:27:33
------------ Beírva mindenki. ------------
Válasz erre
Fazekas Judit, lorton | 2013.02.02. 15:35:35
Juno Temple - Fazekas Judit

Köszke!^^
Válasz erre
Fischer Gréta, felnott | 2013.01.31. 02:04:33
loveisaplasticshield - Fischer Gréta (DeviantArt)
Válasz erre
Karsay Sára, ferfex | 2013.01.30. 19:01:32
Rose Leslie - Karsay Sára
Köszönöm!^^
Válasz erre
Závody Herold, felnott | 2013.01.29. 22:08:52
Gary Oldman - Závody Herold
Válasz erre
Qui Anna Mai, felnott | 2013.01.29. 18:36:10
Bae Su Ji - Qui Anna Mai

Köszönöm szépségesen. :)
Válasz erre
Sipos Mihály, felnott | 2013.01.28. 23:48:33
Misha Collins - Sipos Mihály

Köszöntem. :)
Válasz erre
Sokoray Réva, felnott | 2013.01.24. 23:09:03
Nos, akkor kérném szépen:

Paul Boche - Sokoray Réva

Köszönöm!
Válasz erre
Nágel Izabella, ferfex | 2013.01.23. 23:50:46
Baltihoz és Bellához ma töltöttem fel, Bélához is majd felfogom :) Köszi, hogy beírtad! :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2013.01.23. 18:05:09
Beírva mindenki!

Iza kérlek a karakterlapjaidra tölts fel a foglalt avatarokról képet!

Sejla, lentebb linkelték, hogy lehet betenni. Ha nagyon nem boldogulsz, küldj üzenetet és igyekszem segíteni.
Válasz erre
Gedeon Lenke, tanar | 2013.01.23. 15:36:36
összeszedtem kik nincsenek nekem beírva:

Channing Tatum - Csalogány Dezső
Rob Reiner - Kosáry Balambér
Meghan Ory - Mihay L. Titanilla
Chris Evans - Pados Gergely
Keegan Allen - Török Vazul

bocsi hogy így egyben és előre is köszönöm :)
Válasz erre
Nágel Izabella, ferfex | 2013.01.23. 01:45:56
Kaptam egy másik képet, úgyhogy ez marad a végleges:
Erika Henell - Nágel Izabella
Köszönöm! :)
Válasz erre
Nágel Izabella, ferfex | 2013.01.22. 22:15:30
Nem is gond ha már foglalt, úgyis csak másodlagos kép lett volna. :)
Akkor ezt a deviantArtos képet szeretném Nágel Izabellának:
http://niema85.deviantart.com/art/Rad-hair-woman-349967220
Válasz erre
Lexi, felnott | 2013.01.22. 21:54:33
Susan Coffey már foglalt. A többit beírom, amint megfelelő karakterben leszek. :)
Válasz erre
Bálint C. Baltazár, ferfex | 2013.01.22. 21:32:16
Én szeretnék képet foglalni a karaktereimnek. :)

Avan Jogia - Bálint C. Baltazár
Susan Coffey - Nágel Izabella
Michael Caine - Fekete Béla Benjamin

Előre is köszönöm! :)
Válasz erre
Adi Sejla, karpena | 2013.01.21. 22:31:04
Én sehogyan sem tudom ezt feltölteni.:( Nagyon szépen megköszönném ha valamely gazda lélek feltöltené a karakterem lapjára ezt a képet.

http://blogs.dallasobserver.com/unfairpark/Demi%20Lovato.jpg
Válasz erre
Tamássy Máté, felnott | 2013.01.20. 18:52:21
Liam Hemsworth - Tamássy Máté

Köszönöm! :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2013.01.18. 11:34:45
megkésve bár, te törve nem... mindenki beírva! :)
Válasz erre
Körmendi Zita Anna, lorton | 2013.01.17. 18:28:24
AnnaSophia Robb - Körmendi Zita Anna

Köszke. :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2013.01.17. 14:23:22
Szia Sejla!

Kisképet a bal oldali sáv "Adatmódosítás" menü megfelelő részében tudsz feltölteni, a karakterlapra pedig ugyan itt a lentebb már Manassé által leírt linkben meghatározott módon. :)
Válasz erre
Adi Sejla, karpena | 2013.01.16. 23:10:08
*Megszeppenve ugyan nincs és nem is ácsorog sehol, de teljesen analfabétának érzi magát.*
Biztosan benéztem, hogy hogyan kell ezt a karikép izét kérni/feltölteni, de kérhetnék segítséget, h én is színes, mosolygós legyek? Vagyis h legyen "képem" mindehhez, ami itt van? :)
Válasz erre
Bodnár Norman, felnott | 2013.01.12. 17:05:58
Matthew Davis - Bodnár Norman

*Biccent*
Válasz erre
Zsolnay Emese, felnott | 2013.01.11. 21:08:48
Keanu Reeves - Szentpáli Roland
Köszönöm! :)
Válasz erre
Dr. Hatvany-Deutsch Flóra, felnott | 2013.01.10. 23:40:31
Lana Del Rey - Dr. Hatvany-Deutsch Flóra
Válasz erre
Marcus Diamant, felnott | 2013.01.09. 22:23:59
David Bowie - Marcus Diamant

Merci
Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2013.01.05. 23:03:32
A karakterlap szereksztésére html és css kódokkal van lehetőség. Részletek:
http://martion.alomvilag.hu/fooldal.php?link=szsz/mfooldal#htmlcode
Válasz erre
Sári Máté, lorton | 2013.01.04. 19:39:40
Jean-Baptiste Maunier - Sári Máté
Viszont még nem tudtam rájönni, hogy kerül ki a kép a karakterlapra. linket kell beilleszteni, vagy..? fogalmam sincs. ha esetleg kaphatnék egy kis segítséget ezügyben, annak nagyon örülnék :) Előre is köszönöm!
Válasz erre
Orosz Gergely, karpena | 2013.01.04. 16:20:53
Szeretném kérni, hogy:
Jeremy Kapone helyett Jonathan Groff legyen Geri karképe. :) Köszönöm szépen!
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2013.01.04. 09:24:23
beírva mindenki.
Válasz erre
Karsay Lóránt, felnott | 2013.01.03. 15:04:42
Richard Madden - Karsay Lóránt
Válasz erre
Rónai Ferenc, felnott | 2013.01.01. 17:30:56
Sean O'Pry - Rónai Ferenc
Válasz erre
Fellegvári Abigél, felnott | 2012.12.31. 21:18:17
Evanna Lynch - Fellegvári Abigél

Köszönöm :)
Válasz erre
Rhédey Mara, felnott | 2012.12.24. 13:11:37
Blake Lively - Rhédey Mara

Köszöntem szépségesen. :]
Válasz erre
Sokoray Nátán, felnott | 2012.12.24. 12:02:27
Tait Hughes Geijer - Sokoray Nátán

Kösz, nyuszi.
Válasz erre
Sokoray Etele, felnott | 2012.12.24. 11:44:41
Danila Kovalev - Sokoray Etele
Válasz erre
Martin Donoghue, felnott | 2012.12.24. 10:22:06
Richard Armitage - Martin Donoghue

Köszönöm :)
Válasz erre
Sziklás R. Johanna, felnott | 2012.12.24. 00:05:38
Michelle Dockery - Sziklás R. Johanna

Tisztelettel köszönöm.
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.12.22. 02:49:18
beírva.

Válasz erre
Stärtz Effi, felnott | 2012.12.20. 15:06:58
Stärtz Effi - Jennifer Love Hewitt
Válasz erre
Tornay Attila, felnott | 2012.12.20. 14:06:55
André Hamann - Tornay Attila

köszöntem ^^
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.12.18. 01:06:14
Unokaöcsistől beírva, kivéve Karla.

A karakterlapon is kell képnek lenni a színésznőről, nem elég a 100x100as kiskép. Köszi! :)
Válasz erre
Bárkay Sebestyén, karpena | 2012.12.17. 22:21:17
És akkor most kettőt is foglalnék:

Ebba Zingmark - Szikszay Jerne
Carlos Peters - Bárkay Sebestyén

Köszönöm. (:
Válasz erre
Tóth Csilla, felnott | 2012.12.16. 15:52:07
Bár nem az enyém, de
Joseph Gordon-Levitt - Kanizsay Sebestyén -t nem látom a listában o.o
Válasz erre
Kenderesi Lilla, felnott | 2012.12.12. 19:31:01
Romee Strijd - Kenderesi Lilla

Köszönöm :)
Válasz erre
Dögei P. Renáta, felnott | 2012.12.12. 00:51:03
Scarlett Johansson - Dögei P. Renáta

Thx :)
Válasz erre
Albertfi Karla, karpena | 2012.12.10. 21:27:51
Ashlee Greene-Albertfi Karla
Válasz erre
Szentferenczy Tamás, felnott | 2012.12.10. 21:07:00
Az lemaradt, hogy köszönöm :)
Válasz erre
Szentferenczy Tamás, felnott | 2012.12.10. 20:51:23
Ben Whishaw- Szentferenczy Tamás :)
Válasz erre
Dögei Alfréd, felnott | 2012.12.09. 23:17:52
Jeremy Renner - Dögei Alfréd

Köszönöm! :)
Válasz erre
Lersch Dália, felnott | 2012.12.09. 20:48:24
Lucy Griffiths - Lersch Dália
Előre is köszöntem. ^^
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.12.08. 11:49:57
beírva
Válasz erre
Madarász Dániel, felnott | 2012.12.07. 23:32:51
Colin Farrell - Madarász Dániel

Köszönöm előre is :)
Válasz erre
Zsille Bogárka, felnott | 2012.12.07. 19:46:29
Leigh Lezark - Zsille Bogárka

Köszöntem.
Válasz erre
Cséplő Cintia, felnott | 2012.12.07. 12:35:57
Akkor írjátok :D köszi :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.12.07. 00:02:50
Ha szeretnéd, beírjuk. Potyára nem gondolunk mi semmit. :DDD
Válasz erre
Cséplő Cintia, felnott | 2012.12.06. 22:53:24
hja meg míg el nem felejtem xD van hivatalos kiskori karakterkép... ha gondoljátok, be lehet őt is írni:

Thylane Blondeau - Cséplő Cintia

Köszipuszi ^^
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.12.06. 22:48:04
Elvileg mindenki beírva, átírva.
Válasz erre
Steigerwald Farkas, felnott | 2012.12.06. 18:29:47
Anfred Molina - Steigerwald Farkas
Válasz erre
Bakos Gábor, felnott | 2012.12.06. 18:27:24
Hello!

Daniel Gillis - Bakos Gábor
;) köszönöm az együttműködést :D
Válasz erre
Baranyai Eszter, felnott | 2012.12.06. 16:55:57
Halihó :)
Esztimnél Michaela Conlin-t csernélném. Új:

Katharine McPhee - Baranyai Eszter

Köszönöm. A karilap pedig nemsokára készül :)
Válasz erre
Kreszcencia Tilla, lorton | 2012.12.05. 18:38:11
Cserét szeretnék kérni:

DeviantArt - Sonic-Orgasm helyett
Willa Holland - Kreszcencia Tilla

Köszi. :)
Válasz erre
Darius Hampson, felnott | 2012.12.05. 17:12:31
Jónapotkívánok. Kérem szépen felvezetni engem is. A polgári név csak azért zárójeles, mert nem azon ismeri a nagyvilág :D Csóközön. ^^

will.i.am (William James Adams)- Darius Hampson
Válasz erre
Fekete Eperke, ferfex | 2012.12.04. 19:08:25

Válasz erre
Lesták Annaliza, karpena | 2012.12.04. 17:17:57
Kasia Gorol - Lesták Annalita

Köszönöööm! (:

(Orrba nyomás helyett orrba nyalást olvastam. Már kezdtem elég furán nézni...)
Válasz erre
Mordai Líviusz, felnott | 2012.12.04. 17:11:33
Nyaljál sót, Raffai.
Válasz erre
Raffai-Fodor Ervin, felnott | 2012.12.04. 01:06:09
Tom Hiddleston - Raffai-Fodor Ervin

(Hé, Líviusz, a képed Carlisle Cullen a Twilightból! :D)
Válasz erre
Pados Szabolcs, felnott | 2012.12.03. 23:45:42
Joseph Morgan - Pados Szabolcs.

Thx. :)
Válasz erre
Mordai Líviusz, felnott | 2012.12.03. 20:38:18
Peter Facinelli - Mordai Líviusz

Ha valaki meg meri jegyezni, hogy ő Carlisle Cullen a Twilight-ból, orrba nyomom. Nem nézem/ olvasom azt a... történetet. (?)
Válasz erre
Raffai-Fodor Teodor, neredin | 2012.12.03. 20:00:34
John Patrick Amedori - Raffai-Fodor Teodor

Köszönöm szépen. :)))
Válasz erre
Szegfűszegi Szeréna, ferfex | 2012.11.27. 20:12:38
Elizabeth Gillies - Szegfűszegi Szeréna

Nagyon szépen köszönöm! (:
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.11.27. 16:13:11
UPDATE
- akinek két név is van foglalva, ők kétszer szerepelnek a listában, hogy biztos ne kerülje el egyik foglalás sem senki figyelmét. :)
(Így: X / Y - Jóskapista és Y / X - Jóskapista)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.11.25. 18:48:05
Köszi Karát! Ki is tettem, ahogy a többieket is.

Sejla még mindig várólistás! :)
Válasz erre
Pados Ivett, felnott | 2012.11.25. 17:18:58
Yvonne Strahovski - Pados Ivett

Köszönöm! :)
Válasz erre
Renée Delacroix, felnott | 2012.11.23. 23:19:00
Charlotte Gainsbourg - Renée Delacroix

Merci beaucoup.
Válasz erre
Domaniczky Vince, felnott | 2012.11.23. 00:05:38
És akkor szeretném kérni, hogy Luke Grimest, mint Vince uraság képe... vagyis hogy:
Luke Grimes - Domaniczky Vince

Köszönöm! ^^
Válasz erre
Karát Benedek, felnott | 2012.11.21. 21:42:29
Bár még mindig munkahelyen, de kitettem egy képet a karakterlapra is.
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.11.21. 21:37:59
Másnál se fogadtunk el csupán kisképet. :)
Így:
Peter Cushing - Karát Benedek
Mackenzie Foy-Vladulovics Sejla

amint lesz kép karakterlapotokon, be lesztek írva. :)
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2012.11.21. 19:55:44
Kiraktam a kisképekhez, mert munkaidőben csak arra volt kapacitás.
Válasz erre
Grimm Fanni, tanar | 2012.11.21. 19:21:16
De ilyenkor ki is kell ám rakni karakterlapra a képet, ugye tudod? :)
Válasz erre
Karát Benedek, felnott | 2012.11.21. 18:05:03
Elnézést kérek, de átgondoltam ezt a karakterkép dolgot és végül egy másik színészre esett a választásom.

Peter Cushing - Karát Benedek
Válasz erre
Csonka Márta, felnott | 2012.11.20. 18:27:02
Upsz, és tényleg. Valamiért teljesen bennem volt az a plusz n betű. De kösziköszi. :D
Válasz erre
Csonka Dalma, felnott | 2012.11.20. 17:26:44
Már a karakterlapon is figyeltem, reméltem, hogy csak ott írtad el véletlenül, de szegénykének Moennig a neve. :)
Válasz erre
Csonka Márta, felnott | 2012.11.20. 16:57:12
Katherine Moenning - Csonka Márta
Válasz erre
Csonka Dalma, felnott | 2012.11.20. 12:00:22
Oona Chaplin - Csonka Dalma

Hála és köszönet. :)
Válasz erre
Vladulovics Sejla, karpena | 2012.11.20. 07:10:13
Mackenzie Foy-Vladulovics Sejla

köszönöm:)
Válasz erre
Kőrösi-Fekete Flóra, felnott | 2012.11.19. 20:07:06
Alana Ruas - Kőrösi-Fekete Flóra
Válasz erre
Végh Auróra, felnott | 2012.11.18. 18:51:12
Madeline Rae Mason - Végh Auróra
Samuel Larsen - Vizkeleti Ambrus
Gale Harold - Zihari Olivér

Hát na, pótlunk, pótlunk.. :D
Válasz erre
Schwarz Frigyes, felnott | 2012.11.18. 12:58:11
Jack Davenport - Schwarz Frigyes

Köszönöm :)
Válasz erre
Temesváry Lili, ferfex | 2012.11.13. 21:16:26
most meg Lili miatt zakladnám a népet :D Douney (HotDog) helyett légyszives írjátok be:

Panno Agata - Temesváry Lili

Köszönöm :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.11.13. 18:08:25
Arra gondoltam. És juhú, nyertem!Tapasztalatot. :3
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2012.11.13. 17:54:24
Lexi, az első leveled óta nem kaptam másikat. :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.11.13. 17:43:57
Beírva mindenki!

Karát kedves, magának meg küldtem mailt. :)
Válasz erre
Karát Benedek, felnott | 2012.11.13. 17:40:22
Az előző hirdetés nem aktuális, ugyanis Lexi segített és ezennel befoglalnám Jeremy Irons-t. :)
Válasz erre
Karát Benedek, felnott | 2012.11.13. 12:29:07
Ajánlást keresek karakterképhez!

Ehhez a karakterhez (Karát Benedek) még nincsen karakterképem és egy megfelelő modell-alanyt keresek.
Hatvan éves vagy idősebb vékony férfi, lehetőleg több olyan képpel ahol az arca sima, sem szakáll, sem bajusz. Haj/szem barna/barna, de ha szürkeárnyalatos képeket használok ez nem lesz gond.
Elsősorban tradícionális brit színészekben gondolkozom, csak én nem ismerek ilyeneket, csak a stílust tudom, de bármilyen javaslatot szívesen veszek.

A karakterleírás egyébként a fentieknek megfelelő és némi további támpontot adhat.

Ha valakinek van javaslata, ötlete, akkor a mcload@alomvilag.hu címre írjon vagy GTalk/MSN.
Előre is köszönöm!
Válasz erre
Breitenbach Gergely Tivadar, felnott | 2012.11.13. 00:31:40
Dan Stevens - Breitenbach Gergely Tivadar

Előre is köszönöm :)
Válasz erre
Gaál Fruzsina, felnott | 2012.11.09. 18:52:48
Remélem megleltem magam, ugyanis cserélnék ^^
Ellen Muth - Gaál Fruzsi
Válasz erre
Sunshine, felnott | 2012.11.08. 20:27:09
Randy Harrison - Sunshine

Köszcsipuszcsilávcsiszercsi! 
Válasz erre
Horváth Botond, karpena | 2012.11.08. 10:52:49
Baricz Gergő helyett légyszi írjátok be Michael Grant Terry -t Horváth Botondhoz. Köszönöm ^^
Válasz erre
Óvári Zalán, felnott | 2012.11.08. 00:12:39
Barte Borowiecet cserélném Óvári Zalánnál Bruce Machadora. Köszöntem.
Válasz erre
Rhédey Konrád, felnott | 2012.11.05. 14:56:00
Jaco Van Den Hoven - Rhédey Konrád
Válasz erre
Ryuuko S. Orion, felnott | 2012.11.05. 00:27:04
A Halloweeni mesélésre készített karakterem (Kepner Szilveszter) még éppen beregelés allatt áll, de baromira nehéz dolgom volt neki képet találni, úgyhogy nagyon szépen szeretném kérni, hogy addig Xavier Samuelt ne foglalja le senki.
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.10.31. 17:50:50
megvan.
Válasz erre
Lauren Black, felnott | 2012.10.31. 04:09:00
Elérkezett az idő... Diszkréten megkönnyezve mondok búcsút Evának. *.*

Eva Longoria helyett Melanie Iglesias - Lauren Black

Köszi! o.o
Válasz erre
Grimm Fanni, tanar | 2012.10.30. 14:14:41
Aki már nem is annyira Puding. O.O
Előzmény: Haisz K. Szilvia, 2012.10.30. 13:30:23
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.10.30. 13:30:23
Kétlem, hogy az esete lennék Szili. :DDD De beírva mindenki. (És Pudingfiúúú! *-* )
Válasz erre
Németh Richárd, felnott | 2012.10.30. 00:12:36
Declan Galbraith - Németh Richárd

Köszi :)
Válasz erre
Szilvai Szilárd, felnott | 2012.10.30. 00:11:16
Fülike, ne itt csajozz. :D
Válasz erre
Rónai Fülöp, felnott | 2012.10.29. 23:02:06
Nicola Wincenc - Rónai Fülöp

Előre is imádat, és csóközön.
Válasz erre
Lavelle Janka, felnott | 2012.10.29. 21:24:21
Mila Kunis - Lavelle Janka

Köszönöm. :}
Válasz erre
Sütő Brigitta, felnott | 2012.10.28. 20:22:40
Emma Stone - Sütő Brigitta

Danke :)
Válasz erre
Radványi Borbála, karpena | 2012.10.28. 16:27:50
Shailene Woodley - Radványi Borbála
Válasz erre
Plávics Enikő, felnott | 2012.10.23. 22:54:36
Billie Piper - Plávics Enikő
Válasz erre
Juhász Péter Ákos, felnott | 2012.10.23. 22:53:37
Scott Cohen - Juhász Péter Ákos

Előre is köszi :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.10.22. 16:21:58
beírvala. :D

Válasz erre
Mészáros Luca, felnott | 2012.10.20. 14:54:53
Jaime Ray Newman - Mészáros Luca
Válasz erre
A Professzor, felnott | 2012.10.19. 22:38:37
Matt Smith - A Professzor
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.10.17. 23:16:17
beírva mindenki.
Válasz erre
Budai Ármin, felnott | 2012.10.17. 21:18:55
David Giuntoli - Budai Ármin

Köszi. :)
Válasz erre
Görgey Manfréd, felnott | 2012.10.17. 21:14:07
Silas Weir Mitchell - Görgey Manfréd

Köszi.^^
Válasz erre
Raban Morgan, felnott | 2012.10.14. 20:36:20
José Fidalgo - Raban Morgan

Köszönöm!
Válasz erre
Faragó Vince, felnott | 2012.10.11. 23:04:11
Andrew Gower - Faragó Vince
Válasz erre
Gorondi - Novák Márton, felnott | 2012.10.10. 19:47:42
Cserélném Bradley Coopert Gorondi - Novák Mártonnál Henry Cavill-re.

Köszönöm!
Válasz erre
Dr. Panka Sára , felnott | 2012.10.02. 15:53:43
Jordana Spiro - Panka Sára
Válasz erre
Mocskai Zsanna, felnott | 2012.10.01. 15:27:19
Jessie Mann -Mocskai Zsanna
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.10.01. 14:02:39
beírva/átírva mindenki! :)
Válasz erre
Bojzi Ervin, felnott | 2012.09.30. 20:06:16
Callum Blue - Bojzi Ervin

Köszönöm :)
Válasz erre
Raffai-Fodor Ádám, felnott | 2012.09.30. 19:51:30
Harry Lloyd - Raffai-Fodor Ádám

Köszöntem.
Válasz erre
Balog Korina, karpena | 2012.09.29. 17:44:02
Sziasztok!
Alison Mosshart helyett szeretném ha Masha Sedgwick lenne a képem :)
Előre is köszi a cserét!
Válasz erre
Balla Viola, felnott | 2012.09.28. 13:36:30
Amy Manson - Balla Viola
Danke:)
Válasz erre
Kőhalmi József, felnott | 2012.09.27. 23:55:18
Josh Hutcherson - Kőhalmi József

Köszönöm. :)
Válasz erre
Péterfy Dániel, lorton | 2012.09.26. 21:30:45
Aram Gevorgyan - Péterfy Dániel
Köszönet. :)
Válasz erre
Rhédey Levente, felnott | 2012.09.25. 14:05:52
Matthew Gray Gubler - Rhédey Levente
köszöntem
Válasz erre
Vida Viktória, felnott | 2012.09.25. 14:04:44
Naya Rivera - Vida Viktóra
Köszi.^^
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.09.23. 18:09:50
Köszönöm! :) Beírva.
Válasz erre
Garai Virág, felnott | 2012.09.23. 15:02:52
Bocs, megtörtént.
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.09.22. 20:46:08
"a listára csak akkor kerültök fel, ha a karakterhez tartozó kép kinn is van a karakterlapon." - A karakterlap nem egyezik meg a 100x100 pixeles kis képpel! :)
Válasz erre
Garai Virág, felnott | 2012.09.22. 12:48:24
Julie McNiven - Garai Virág
Köszönöm!
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.09.21. 23:03:40
mindenki beírva.
Válasz erre
Besztercy Annaróza, felnott | 2012.09.21. 22:18:17
Egy cserét kérnék:

Hayley Williams - Besztercy Annaróza

Kösönöm sépen :3
Válasz erre
Bene Boglárka, neredin | 2012.09.21. 19:36:05
Szeretném lecserélni a karakterem képét ha lehetséges:
Lara Jade volt, most pedig
Miranda Kerr – Bene Boglárka”

Előre is köszönöm! :)
Válasz erre
Kelemen Bulcsú, felnott | 2012.09.20. 16:07:40
Josh Hartnett - Kelemen Bulcsú

Köszi!
Válasz erre
Auer Adél, felnott | 2012.09.19. 17:29:07
Emilia Clarke - Auer Adél

Köszöntem.
Válasz erre
Mordai Anasztáz, felnott | 2012.09.16. 19:58:01
EvilxElf (deviantart) - Mordai Anasztáz

Tiszteletem.
Válasz erre
Pivonka Diána, felnott | 2012.09.16. 01:51:45
Kerti Pahk - Pivonka Diána
Előre is köszönöm! (:
Válasz erre
Dr. Duschák Roland, felnott | 2012.09.12. 15:54:43
Arthur Darvill - Dr. Duschák Roland

Csatlakozva, szintén köszi :)
Válasz erre
Dr. Duschák Miklós, felnott | 2012.09.10. 21:19:40
Vincent Cassel - Dr. Duschák Miklós

Köszi :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.09.10. 18:35:10
beírva. :)
Válasz erre
Erdősi Júlia, felnott | 2012.09.10. 06:54:39
Jennifer Lawrence - Erdősi Júlia

Köszönöm szépen.^^
Válasz erre
Mérai Kirké , felnott | 2012.09.09. 16:59:01
Florence Welch - Mérai Kirké

előre is köszönöm :)
Válasz erre
Beszterczy Annaróza, felnott | 2012.09.08. 21:01:26
Péter Szabó Szilvia - Beszterczy Annaróza

Dánke sün. =)
Válasz erre
Szilvai Szilárd, felnott | 2012.09.08. 00:05:18
Anton Yelchin - Szilvai Szilárd
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.09.07. 19:59:40
Hölgyek beírva. :)
Válasz erre
Zsolnay Emese, felnott | 2012.09.07. 14:33:15
Nikita Anand - Zsolnay Emese

Köszönöm ^^
Válasz erre
Bíró Mariann, felnott | 2012.09.07. 02:04:02
Jessica Parker Kennedy - Bíró Mariann

Köszi! :)
Válasz erre
Krichenbaum Izabella Noémi, neredin | 2012.09.04. 23:38:44
Módosítást szeretnék kérni Christina Grimmie helyett Molly Sandét kérném Krichenbaum Izabella Noémihez. Előre is köszönöm!
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.09.04. 11:33:50
Hölgyeim, beírva.
Válasz erre
Szentgellérti Annamária, felnott | 2012.09.01. 11:25:55
Lauren Ambrose - Szentgellérti Annamária
Válasz erre
Mendler Amanda, felnott | 2012.08.29. 21:49:45
Emily VanCamp - Mendler Amanda

Előre is köszi. :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.08.28. 20:04:27
Beírva, akik be kellett.

Kornél!
Ahogy a hírnél is írva van, keresd fel és beszéljétek meg a dolgot, aztán jelezd nekem, mi lett a dologgal. :)
Válasz erre
Horányi-Szabó Sándor, felnott | 2012.08.26. 23:49:13
Spencer Horsman - Horányi-Szabó Sándor
köhi
Válasz erre
Krosetz Tíria, karpena | 2012.08.26. 17:57:08
voivodess/Robekka Hritchie - Krosetz Tíria. Előre is köszi. :)
Válasz erre
Pálffy Kornél, lorton | 2012.08.26. 16:50:14
Nekem ez a Fehér Kristóf is ugyanolyan fejű.
Válasz erre
Hajdú Réka, felnott | 2012.08.25. 18:54:53
Katie Holmes - Hajdú Réka
Válasz erre
Grimm Fanni, tanar | 2012.08.23. 14:26:01
A kort automatikusan állítja be a rendszer, mivel rengetegszer előfordult, hogy a frissen regisztrált elsős karakterhez idősebb kort állítottak be a userek. :/
A karakterlap módosításánál figyelj oda, mert két mentés gomb van. Egy, ami a karaktered adatait menti, és egy másik, ami a megjelenési sablont (css kódokat, hozzászólás színeket, etc) menti.
Képarchívum nincs, általában színészek, énekesek, szóval hírességek képeit használja a többség, érdemes körbenézni ezen a palettán. Ebben a hírben csak az van jegyezve, aki már lefoglalt valakit.
Válasz erre
Matajsz Norina, ferfex | 2012.08.23. 14:04:34
Sziasztok!
elvileg képet töltöttem fel, ám én nem látom, játékos lapjátis töltöttem, azt se látom:) születési dátum amit mutat nem valós:) nem én gépeltem be:(
Így még mindig nem haladok ezzel:( nincs valami kép archivumotok? amit netán ide be lehet tölteni? szerintem nagy segítség lenne, pl számomra, de olvasom, más is lehet így van vele??!
Előre is köszönöm a választ!
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.08.21. 17:16:29
Gorondi beírva.

Johanna, neked azt tudom írni, ami a hírben is benne áll: "a listára csak akkor kerültök fel, ha a karakterhez tartozó kép kinn is van a karakterlapon." - A karakterlap nem egyezik meg a 100x100 pixeles kis képpel! :)
Válasz erre
Gorondi - Novák Márton, felnott | 2012.08.19. 22:50:46
Bradley Cooper - Gorondi - Novák Márton
Válasz erre
Hanel Johanna, ferfex | 2012.08.19. 20:28:17
Szeretnék foglalni:
Vanya Tímea-Hanel Johanna
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.08.19. 17:30:33
Jajj de kis helyesnek tetszik lenni tanár úr... :P Be vagytok írva mindketten. :D
Válasz erre
Lólé Fatima, felnott | 2012.08.18. 00:32:14
Phoebe Tonkin - Lólé Fatima

Köszi.^^
Válasz erre
Tamássy Márk, felnott | 2012.08.16. 22:43:56
Módosítást szeretnék kérni, Jason Lewis helyett Chris Hemsworth - Tamássy Márk.
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.08.16. 18:26:29
Beírva!

(Ez úton is kérek mindenkit, hogy a megadott módon tessék beírni a kéréseket, ezzel az én dolgomat megkönnyítve. Köszi! :) )
Válasz erre
Robinsohn Gábriel, ferfex | 2012.08.16. 10:30:46
Jonathan Brandis - Robinsohn Gábriel
Köszi :)
Válasz erre
Bogdanovics Dorisz, ferfex | 2012.08.15. 18:27:16
Én is szeretnék foglalni.
Bogdanovics Dorisz - Saoirse Ronan
Előre is köszönöm! :)
Válasz erre
Smaragd Veronika, felnott | 2012.08.12. 23:11:55
Véletlenül sikerült megtalálnom újra Ronim képét a DeviantArton, a tulajdonosa xChristinex89x. Köszönöm :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.08.12. 16:14:07
Be valának írva ezek is. ^^
Válasz erre
Harmathy Ada, felnott | 2012.08.12. 01:15:38
Jaj, bocsánat: a régi kép Kristen Stewart, elnézést ^^'
Válasz erre
Harmathy Ada, felnott | 2012.08.12. 01:14:50
Cserélnék:

Darla Baker - Harmathy Ada

Köszönöm:)
Válasz erre
Óvári Zalán, felnott | 2012.08.11. 19:48:05
Bartek Borowiec - Óvári Zalán
Válasz erre
Mészáros Bendegúz, felnott | 2012.08.11. 12:17:54
Domhnall Gleeson - Mészáros Bendegúz
köszi :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.08.10. 11:31:44
Uraim, beírva!
Kornél cserélve! Jópofa kép ez a mostani, ami kinn van a karilapon. :D
Válasz erre
Csatári Szabó Kornél, felnott | 2012.08.09. 11:03:07
Taylor Gannon - Csatári Szabó Kornél
kérném cserélni erre:
Petey Wright - Csatári Szabó Kornél
köszönöm.
Válasz erre
Orosz Jázmin, felnott | 2012.08.07. 22:38:27
köszönöm :)
Válasz erre
Berkovics Szilveszter, felnott | 2012.08.07. 17:45:38
Nikolaj Coster-Waldau - Berkovics Szilveszter
Válasz erre
Kőváry Hunor, felnott | 2012.08.07. 12:45:50
Matthew James Willis - Kőváry Hunor
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.08.05. 15:05:13
Jázmin és Nemesék is beírva. Egészségetekre! ^.^
Válasz erre
Nemes Káin, felnott | 2012.08.05. 00:26:12
Sean Patrick Flanery - Nemes Káin

És én is köszi előre is. :)
Válasz erre
Nemes Ábel, felnott | 2012.08.05. 00:08:22
Norman Reedus - Nemes Ábel

Előre is köszi. :)
Válasz erre
Lévay Anton, felnott | 2012.08.03. 20:42:20
Köszönöm én is! :)
Válasz erre
Orosz Jázmin, felnott | 2012.08.02. 20:59:13
Jasmine Sanders - Orosz Jázmin
Válasz erre
Lóczi Katalin, lorton | 2012.08.02. 12:26:38
Köszönöm szépen! :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.08.02. 10:42:00
Beírva mindketten.
Válasz erre
Lóczi Katalin, lorton | 2012.08.02. 09:07:39
Kint vannak a képek :) Akkor tehát; Ebony Graham - Lóczi Katalin
Válasz erre
Lévay Anton, felnott | 2012.08.01. 18:17:11
Alexander Skarsgard - Lévay Anton :)
Válasz erre
Lóczi Katalin, lorton | 2012.07.31. 18:47:27
Köszönöm szépen! :)
Válasz erre
Kanizsay Hella, felnott | 2012.07.31. 16:17:22
Legegyszerűbben a < img src = "kép linkje" > kóddal (szóközöket vedd majd ki, csak azért tettem bele, hogy megjelenítse itt neked :) )
Bővebben "A szerepjátékról" menü megfelelő rovatában olvashatsz erről.
Válasz erre
Lóczi Katalin, lorton | 2012.07.30. 22:01:36
Ja bocs, látom. Hogy tudom kirakni a karakterlapra?
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.07.30. 16:05:07
Zsolti bácsi is beírva.
És igazán nincs mit! =^.^=
Válasz erre
Nigrényi Koletta Polett, ferfex | 2012.07.30. 15:31:32
Köszönöm szépen! :)))
Előzmény: Haisz K. Szilvia, 2012.07.30. 12:20:25
Válasz erre
Majoros Zsolt, felnott | 2012.07.30. 15:23:33
Jason Segel - Majoros Zsolt

Köszi :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.07.30. 12:20:25
Polett, beírtalak!

Kata, neked azt tudom írni, ami a hírben is benne áll: "a listára csak akkor kerültök fel, ha a karakterhez tartozó kép kinn is van a karakterlapon." - A karakterlap nem egyezik meg a 100x100 pixeles kis képpel! :)

Válasz erre
Lóczi Katalin, lorton | 2012.07.29. 14:20:01
Ebony Graham - Lóczi Katalin

Köszönöm :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.07.26. 21:15:46
Barbi, Dalma titeket beírtalak. :) Polett, neked ment egy belső üzi.
Válasz erre
Nigrényi Koletta Polett, ferfex | 2012.07.24. 18:22:20
Dakota Blue Richards - Nigrényi Koletta Polett
Köszönöm! :P
Válasz erre
Váradi Barbara, karpena | 2012.07.24. 02:26:05
Váradi Barbi - Jessica Alba. És ígérem nem változtatom már. :))) Ez most végleges.
Válasz erre
Andrássy Dalma, ferfex | 2012.07.22. 20:38:29
Mary-Kate Olsen - Andrássy Dalma :)
Válasz erre
Grimm Emese, tanar | 2012.07.19. 20:06:54
Váltottam nálatok. :)
Válasz erre
Csonka Géza, felnott | 2012.07.19. 19:25:01
Képet cseréltem. Peter Krause kérném kiszedni. Az új alany pedig:
Justin Theroux - Csonka Géza
Köszönöm :)
Válasz erre
Pálvölgyi Mirabella, felnott | 2012.07.18. 23:00:08
nekem lenne végre egy karakterkép váltás. Julia Johansen helyett Coco Rocha.
köszöntem. :)
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2012.07.15. 16:27:31
Beírva
Válasz erre
Drasek Viktor, felnott | 2012.07.11. 15:12:47
Rainn Wilson - Drasek Viktor
Válasz erre
Varga Lőrinc, felnott | 2012.07.11. 15:11:34
Aaron Johnson - Varga Lőrinc

Örök hálám :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.07.09. 00:40:18
Beírva ti is. :)
Válasz erre
Arlutz Marcell, felnott | 2012.07.08. 18:40:29
Cserélni szeretnék. ^^ Alban Blondiaux - Arlutz Marcel
Köszi. ^^
Válasz erre
Lentner Aurélia, neredin | 2012.07.08. 15:36:19
Lindsay Lohan - Lentner Aurélia
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2012.07.08. 14:43:17
Beírva
Válasz erre
Kepes Illés, felnott | 2012.07.08. 12:59:12
Aidan Turner - Kepes Illés
Válasz erre
Harmathy Ada, felnott | 2012.07.06. 14:21:40
Akkor Kristen Stewart, a képet módosítani fogom. :) Úy látom, Ő még nem foglalt.
Válasz erre
Harmathy Ada, felnott | 2012.07.06. 14:14:01
Hoppá, mégsem. Most látom, hogy foglalt.
Válasz erre
Harmathy Ada, felnott | 2012.07.06. 14:12:15
Christina Ricci - Harmathy Ada
Válasz erre
Eördögh Bence Kleon, karpena | 2012.07.05. 18:39:31
Vini Uehara - Eördögh Bence Kleon
Köszöntem :D
Válasz erre
Kálovics Dalma, lorton | 2012.07.05. 17:05:29
Victoria Justice - Kálovics Dalma :)

Válasz erre
Kisgrévy Richárd, ferfex | 2012.07.02. 11:00:32
Max Records - Kisgrévy Richárd
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.06.13. 11:27:07
Beírva! :)
Válasz erre
Lovász Ramón, felnott | 2012.06.12. 19:14:23
Johnny Depp - Lovász Ramón
Válasz erre
Jánosi Achilles, felnott | 2012.05.21. 23:49:24
Köszönjük. :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.05.21. 08:28:48
Beírva.
Válasz erre
Jánosi Achilles, felnott | 2012.05.19. 19:44:00
Ewan McGregor - Kovács Miháel
Robert Downey Jr - Jánosi Achilles

Köszönjük. :)
Válasz erre
Mordai Matilda, felnott | 2012.05.13. 23:45:29
Deviantart: solucha - Mordai Matilda
Válasz erre
Gedney Dante, felnott | 2012.05.11. 15:16:37
Köszönömalássan.
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.05.11. 06:43:26
És a sok David közé bekerült Gedney úr arca is. :DD
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.05.11. 06:42:25
Aktuálist nem szívesen fogadok el, remélem megérted. :) Egyébként pedig már be is írtalak! :D
Válasz erre
Mátyás Emese, karpena | 2012.05.11. 00:59:52
Az aktuálisban már benn van, de akkor most kiteszek egyet. :) (vagy kettőt:D)
Válasz erre
Soós László, ferfex | 2012.05.10. 22:48:29
Köszönöm szépen!
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.05.10. 22:46:14
Soós úrfi beírva.

Tamás, rád is az vonatkozik, ami Mesire: amint fent lesz kép a karakterlapon, beírlak titeket! :)
Válasz erre
Gedney Dante, felnott | 2012.05.10. 22:40:52
David Tennant - Gedney Dante
Válasz erre
Mátyás Emese, karpena | 2012.05.10. 16:12:05
Tegnap belinkelték, hogy tessék itt van Mesi. És akkor így ledöbbentem, mert nem kevés hasonlóság van!
Válasz erre
Kinizsi Etel, karpena | 2012.05.10. 14:36:17
//Aaaaa, ezt a csajt már én is nézegettem, a távoli jövőre gondolva, de sebaj, van ez így. XD//
Előzmény: Mátyás Emese, 2012.05.10. 14:33:34
Válasz erre
Mátyás Emese, karpena | 2012.05.10. 14:33:34
Egyelőre nincsenek fenn az új képek a karakterlapon (egy van az aktuálisban), de biztosan frissíteni fogom a karakterlapot:
Chloë Grace Moretz - Mátyás Emese
Válasz erre
Mészáros Tamás, lorton | 2012.05.10. 12:42:36
Michael Grant --> Mészáros Tamás
Válasz erre
Soós László, ferfex | 2012.05.08. 21:54:26
Jim Morrison-Soós László
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.05.07. 11:02:10
Be van írva az úrfi is :)
Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2012.05.07. 10:27:09
Tom Hiddleston - Daróczy Rúfusz
- Ami azt illeti csak pár képet használnék fel tőle, főleg egy bizonyos öltözködés, hajviselet miatt. Szóval ha valaki más is szeretné őt, meg tudjuk beszélni :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.05.06. 18:40:31
Megvagytok mindketten. :)
Válasz erre
Pintér Vivien, felnott | 2012.05.05. 23:51:29
Lauren Cohan - Pintér Vivien

Köszöntem előre is.
Válasz erre
Rébék - Nagy Zsaklin, felnott | 2012.05.05. 23:40:49
Köszi. :)
Előzmény: Haisz K. Szilvia, 2012.05.05. 20:02:06
Válasz erre
Toró Anna Róza, felnott | 2012.05.05. 23:29:11
Taissa Farmiga - Toró Anna Róza
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.05.05. 20:02:06
Beírtalak
Válasz erre
Rébék - Nagy Zsaklin, felnott | 2012.05.05. 13:57:07
Sigourney Weaver - Rébék-Nagy Zsaklin
Válasz erre
Morus-Péterfi Artemis, ferfex | 2012.04.29. 23:35:17
Köszi :)
Előzmény: Haisz K. Szilvia, 2012.04.29. 22:09:41
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.04.29. 22:09:41
Beírva és módosítva! :)
Válasz erre
Morus-Péterfi Artemis, ferfex | 2012.04.29. 19:47:00
Egy kis módosítást szeretnék kérvényezni. :)
Elle Fanning és Dakota Rose - Morus-Péterfi Artemis
Válasz erre
Királyházi Dominik, neredin | 2012.04.26. 19:15:52
Chris Brochu - Királyházi Dominik
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.04.26. 14:49:44
Be vagytok írva! :)

OFF: A Hellám köszöni, jól van. :P Majd elcsípem Willmant egy játékra.
Válasz erre
Atler Karola, felnott | 2012.04.24. 21:20:14
Christina Aguilera - Atler Karola
Válasz erre
Mandula Aliz, neredin | 2012.04.22. 12:04:38
Imogen Morris Clarke - Mandula Aliz
Válasz erre
Wellman Ignác, felnott | 2012.04.21. 16:51:47
Ejnye, kapcsold le a Hellád. :P
Előzmény: Haisz K. Szilvia, 2012.04.21. 16:07:47
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.04.21. 16:07:47
Az hagyján, de én kapásból Wellman-t olvastam... :$

Egyébként be vagytok írva Főgelei úrral egyetemben. :)
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2012.04.21. 13:05:23
David Walliams - Willman Dávid (Kreatív névalkotás, jeeeeej XD)
Válasz erre
Főgelei Károly, felnott | 2012.04.18. 22:28:08
Tim Tebow - Főgelei Károly
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.04.18. 20:58:30
Be vagytok írva. :)
Válasz erre
Darvasi Miriam Vilja, felnott | 2012.04.17. 22:37:59
Deviantartról: ~daniaah/Dominique - Darvasi Miriam
:) Kösz. ^^
Válasz erre
Csáti Harim, felnott | 2012.04.16. 23:21:24
Kevin McKidd - Louis Trinobie
Köszönöm :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.04.16. 12:52:51
beírva. :)
Válasz erre
Menyét Felícia, felnott | 2012.04.16. 00:40:07
Karine Vanasse - Menyét Felícia
köszi :)
Válasz erre
Gedeon Lenke, tanar | 2012.04.15. 16:33:46
Mindhármótokat beírtam! :)
Válasz erre
Panka Bence, felnott | 2012.04.15. 16:29:53
Ioan Gruffudd helyett Julian Morrist szeretném karakterképnek! (bocsi, csak rájöttem, hogy előbbi túl öreg)
Válasz erre
Gardó Dávid, ferfex | 2012.04.12. 10:52:56
Gardó Dávid - Ian Somerhalder
Válasz erre
Fóris Artemon, karpena | 2012.04.12. 00:56:42
Akkor itt van még egy ^^
Deviantart: Lysander McLawls - Fóris Artemon
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.04.11. 19:30:58
Mindenkit beírtam. :)
Válasz erre
Morus-Péterfi Artemis, ferfex | 2012.04.11. 16:00:28
Elle Fanning és Dakota Fanning - Morus-Péterfi Artemis
Ellen Page - Ferenczi Bianka
Válasz erre
Szentesi Döniz, felnott | 2012.04.11. 00:49:17
Szeretnék egy átírást:
Candice Accola helyett Heather Morris - Szentesi Döniz

Köszönöm. :)
Válasz erre
Baranyai Eszter, lorton | 2012.04.10. 22:28:18
Michaela Conlin - Baranyai Eszter

köszi ^^
Válasz erre
Németh Tamás, felnott | 2012.04.10. 00:21:18
Én is kérnék:
Joe Jonas - Németh Tamás

köszi! :)
Válasz erre
Niko, tanar | 2012.04.07. 11:36:54
Leonárddal megelőztek, de Nórit beírtam. :)
Válasz erre
Kajtár Eleonóra, felnott | 2012.04.06. 23:43:25
Én is akkor jönnék a harmadikkal :)
Amanda Righetti - Kajtár Eleonóra
Válasz erre
Tarnay Leonárd, lorton | 2012.04.05. 10:21:43
Akkor én szeretnék kérni egy:
Drew Fuller - Tarnay Leonárd

köszönöm! :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.04.03. 19:01:14
Kata is beírva. :)
Válasz erre
Cséplő Cintia, ferfex | 2012.04.03. 15:41:30
Hehe azért emeltem ki, hogy el ne felejtsétek levenni onnan xD
Válasz erre
Piros Katalin, felnott | 2012.04.02. 08:33:22
Rachel McAdams - Piros Katalin
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.04.01. 18:54:54
Ment neked egy üzenet.
Válasz erre
Győrög Bence, lorton | 2012.04.01. 16:09:47
Cillian Murphy megfelel.
Válasz erre
Váradi Balázs, neredin | 2012.03.31. 21:17:41
Király az új Lizzy! Támogatom az egyszerű csajokat! :DD
Válasz erre
Lexi, tanar | 2012.03.31. 21:04:07
Nem láttam benne az oltást, szimplán nem értem, mit problémázol egy kérdésen. Érdekelt, mert kiemelted, hogy DevArtos volt eddig. Shannyn meg cépke. Pont. :D
Válasz erre
Cséplő Cintia, ferfex | 2012.03.31. 20:21:05
Nem Lexi nem téged oltottalak most, nehogy félreértsd :)
Válasz erre
Lexi, neredin | 2012.03.31. 13:42:36
Nekem ugyan nem baj, egyszerűen csak érdeklődtem. De bocsánat, legközelebb nem fordul elő. ^^"
Válasz erre
Cséplő Cintia, ferfex | 2012.03.30. 22:01:30
még a Gyöngyvéres képhez: egyszerűen már nem tetszett. ekkora nagy baj a váltás? vagy ez nem épp saját döntés? vagy mi??
Válasz erre
Orosz Gergely, karpena | 2012.03.27. 21:30:45
Igenigenigen. Sokkal jobb az új Lizzy. *-*
Válasz erre
Vöröslő Morion, ferfex | 2012.03.27. 18:19:45
Bocsi, hogy belekötök, de nem Christina, hanem Christa. '^^
Köszönöm még egyszer, és szerintem is :D
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.03.27. 18:06:31
Sokkal édesebb ez a csaj Liza. O.O In my oppinion. Beírtalak. :)
Válasz erre
Vöröslő Elizabeth, lorton | 2012.03.27. 16:08:51
Én is váltanék. :)
Willa Holland helyett Christa Theret lenne Elizabeth kariképe.
Köszönöm ^^
Válasz erre
Babiloni Szemirámisz, felnott | 2012.03.26. 00:45:20
És két kép nem elég? xD
Válasz erre
Cséplő Cintia, ferfex | 2012.03.26. 00:34:03
2 nyomorult kép volt a lányról :) váltani kellett :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.03.25. 23:56:29
És a devartossal mi a baj? :) Amugy beírtalak.
Válasz erre
Cséplő Cintia, ferfex | 2012.03.25. 19:24:54
csak mert eddig deviantART-os kép volt :)
Válasz erre
Cséplő Cintia, ferfex | 2012.03.25. 16:53:19
váltanék :):

Shannyn Sossamon- Sértő Gyöngyvér

Köszi ^^
Válasz erre
Lexi, tanar | 2012.03.24. 22:05:39
Nekem meg mindegy, csak írja be máskor, legyen kedves. :D,
Válasz erre
Grimm Emese, tanar | 2012.03.24. 21:23:31
Én is tudom! xD
Válasz erre
Niko, felnott | 2012.03.24. 21:14:39
Én tudom ki volt! :P *de nem árulja el*
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.03.24. 18:55:06
Valaki már megoldotta, csak nem írta ide (ejnyebejnye xD), de át vagy írva. :)
Válasz erre
Arany Manna, neredin | 2012.03.24. 16:22:24
Szeretném Kimberley J. Sinclair helyett Emmy Rossum-ot átírni, mint Arany Manna kariképét. :) Köszönöm!
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.03.21. 21:28:54
Így legyen. Beírtalak.
Válasz erre
Simon Cecília, karpena | 2012.03.21. 18:59:13
Szeretnék változtatni. Végleges lenne, többé nem kell cserélgetni majd. ^^ Köszönöm. (:
Kerti Pahk helyett Diana Agron - Simon Cecília
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.03.20. 20:52:07
Be vala írva. :)
Válasz erre
Popovics Ferenc, felnott | 2012.03.20. 20:45:30
Joseph Fiennes - Popovics Ferenc
Válasz erre
Kassie, meselo | 2012.03.20. 17:42:27
Irina Shayk - Váradi Barbara
John Malkovich - Clermont Trisztán
Elliot Cowan - Szeráf Aurél

Bemódosítva/beírva :)
Válasz erre
Bogdányi Sarolta, karpena | 2012.03.18. 10:47:18
Elliot Cowan - Szeráf Aurél
Válasz erre
Clermont Trisztán, felnott | 2012.03.18. 03:05:53
Akkor idejárulok én is :)
(az örökifjú) John Malkovich - Clermont Trisztán
Válasz erre
Váradi Barbara, karpena | 2012.03.18. 00:55:45
xDDD képváltás. köszi. és még késői órára sem hivatkozhatok :DD
Válasz erre
Grimm Fanni, tanar | 2012.03.17. 21:46:46
Biztos, hogy névváltás történt, és nem képváltás? xDD
Válasz erre
Váradi Barbara, karpena | 2012.03.17. 14:22:28
Barbinak karakter névváltás történt! Irina Shayk-re váltottam. A cserét köszönöm a szerkesztőnek!
Válasz erre
Selmáczi Adrián, lorton | 2012.03.16. 01:29:56
éééés ezt komolyan Édriennel posztoltam?? :DDD kiru...
Válasz erre
Selmáczi Adrián, lorton | 2012.03.16. 01:29:32
Anyám ennek a Zoellának a smink blogja enyhe rúzs és körömlakkorgia... :D nyami.
Válasz erre
Pécsvárady Éva Lilla, ferfex | 2012.03.15. 17:48:19
Hopp, köszi, hogy szóltál.
Válasz erre
Grimm Fanni, tanar | 2012.03.14. 14:53:16
Ezügyben keresd fel Fekete Fédra userét, mert bár még nem jelezte a hírben, egy ideje már használja a leányzó képeit a karakterlapján. :)
Előzmény: Pécsvárady Éva Lilla, 2012.03.14. 14:02:28
Válasz erre
Pécsvárady Éva Lilla, ferfex | 2012.03.14. 14:02:28
Pécsvárady Éva Lilla - Anabella Thorne
http://www.totalhair.net/hair-styles/Celebrity-Hairstyles-Women/Bella-Thorne/Bella-Thorne-118456.jpg
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.03.14. 12:10:00
Írj neki, hogy árulja el. :'D Egyébként beírtalak. :))
Válasz erre
Tóth Csilla, felnott | 2012.03.13. 16:49:04
A személyem titkolja a valódi nevét ^^', szóval csak így tudom megjeleníteni:
Zoella (http://schoee.blogspot.com/) - Tóth Csilla
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.03.10. 18:35:19
Mindkét úriember beírva. :)
Válasz erre
Makovecz Viktor, felnott | 2012.03.10. 14:44:52
Eric Banadinovich (Bana) - Makovecz Viktor
Válasz erre
Zsoldos Iván, felnott | 2012.03.10. 14:34:48
Voldemort
Ralph Fiennes - Zsoldos Iván
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.03.07. 20:07:59
Timi betéve, Bence téged valaki már beírt.
Válasz erre
Panka Bence, felnott | 2012.03.06. 22:32:57
Ioan Gruffudd - Panka Bence
Válasz erre
Dernovics Tímea, felnott | 2012.03.06. 22:20:55
Reese Witherspoon - Dernovics Tímea :)

Válasz erre
Horváth Botond, karpena | 2012.03.04. 18:54:55
köszönöm ;)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.03.04. 18:32:15
Oké be is írlak, és köszönöm a korrekt intézését a dolognak. :)
Válasz erre
Horváth Botond, karpena | 2012.03.04. 13:26:57
Halihó. Lexi, kariképet megbeszéltem a Lizi userrel, így én váltok, mégpedig:

Baricz Gergő - Horváth Botond :)

Köszönöm :)
Válasz erre
Horváth Botond, karpena | 2012.03.03. 11:55:30
Francisco Lachowski - Horváth Botond
Válasz erre
Csatári Szabó Kornél, felnott | 2012.03.03. 11:38:25
Taylor Gannon - Csatári Szabó Kornél
Válasz erre
Szentferenczy Alexander, felnott | 2012.03.02. 18:33:46
Chace Crawford - Szentferenczy Alexander
Válasz erre
Váradi Barbara, karpena | 2012.03.01. 19:01:23
köszi :)
Válasz erre
Németh Rita, felnott | 2012.03.01. 00:29:44
Tóth Fruzsina - Németh Rita

Köszönöm :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.02.29. 20:02:17
Hjó... =^.^=

(Barbi téged is betettelek.)
Válasz erre
Haisz Teofil, felnott | 2012.02.29. 17:51:36
Szeretnék cserélni képet. Vagyis cseréltem, csak ezt vezessük is fel. :D

Jon Hamm - Haisz Teofil
Válasz erre
Váradi Barbara, karpena | 2012.02.29. 06:45:30
Anna Christine Speckhart - Váradi Barbara
Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2012.02.27. 22:30:32
Georgia Moffet - Iglic Eleonóra
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.02.27. 15:33:15
Beírtalak titeket. :)
Válasz erre
Hagonyi Kartal, felnott | 2012.02.27. 12:21:51
Jesse Spencer - Hagonyi Kartal
Válasz erre
Balog Korina, karpena | 2012.02.27. 07:53:14
Alison Mosshart - Balog Korina
Válasz erre
Wulfgar Henrik, felnott | 2012.02.26. 21:57:09
Rutger Hauer-Wulfgar Henrik
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.02.26. 18:36:30
Domikaaa *-*
Beírtalak titeket egyébként. ^^
Válasz erre
Tomolya Dominik, neredin | 2012.02.26. 18:10:42
Dudu Surita
Válasz erre
Kassai Maximilián, felnott | 2012.02.26. 18:04:39
Mitch Hewer
Válasz erre
Tomolya Dominik, neredin | 2012.02.26. 18:03:58
Dudu Surita
Válasz erre
Grimm Emese, tanar | 2012.02.23. 20:01:33
Zooey Deschanel - Grimm Emese :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.02.19. 21:12:32
Gábor is beírva. (Mondtam már, hogy imádlak? :P :D )
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.02.19. 19:09:39
Felhívnám mindenkinek a figyelmét, hogy az a kis 100x100-as kép a karakterlistában megjelenő ikon. Nem egyezik meg a karakterlappal!

Wellman Móni, Arlutz Marcell, Farkas Boldi, Poczoki Dániel ennek értelmében beírva. :)

Gábor és Iza, amint lesz kint nálatok is, jelezzétek és ti is kikerültök. ^^
Válasz erre
Wellman Mónika, felnott | 2012.02.19. 09:26:43
Tania Raymonde - Wellman Mónika
Válasz erre
Arlutz Marcell, felnott | 2012.02.18. 19:57:11
Shutterbug8288n deviantart / punk kölök - Arlutz Marcell
Válasz erre
Hansel Gábor, felnott | 2012.02.18. 19:44:37
Ilkka Villi - Hansel Gábor
Válasz erre
Angyal Izabella, karpena | 2012.02.18. 18:33:56
váltanék Emma Watsonra - Angyal Izabella
Válasz erre
Angyal Izabella, karpena | 2012.02.18. 18:16:57
Nina Dobrev- Angyal Izabella
Válasz erre
Farkas Boldizsár, neredin | 2012.02.18. 16:54:20
Tuomas Holopainen - Farkas Boldizsár

kösz.
Válasz erre
Poczoki Dániel, ferfex | 2012.02.18. 13:31:11
Ashton J. Page = ~PhoenixFire787 deviantartról - Poczoki Dániel
Válasz erre
Mátéffy Kata, ferfex | 2012.02.18. 10:31:24
Köszönöm-köszönöm. ^^
Válasz erre
Bihari Noémi, felnott | 2012.02.18. 10:16:36
Kata, átírtalak. :)
Emese, felírtalak. :)
Válasz erre
Hársvölgyi Emese, neredin | 2012.02.18. 09:43:57
Audrey Tautou - Hársvölgyi Emese
Válasz erre
Mátéffy Kata, ferfex | 2012.02.18. 03:39:33
Halihó! (:
Történt egy kis változás.
Mivel Villőnek és nekem ugyan az volt a leányzónk (csak nálam névvel, nála meg dA-s linkkel) így arra jutottam, hogy én Katának másikat keresek. Szóval szeretnék javítást kérni, hogy:

Amanda C. Johansen helyett Freya Mavor lesz Katus karakterképe.

Köszönöm! (:
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.02.16. 17:35:25
Angi küldtem neked belső üzenetet! :)
Válasz erre
Waali Angela, neredin | 2012.02.16. 14:02:43
Avril Lavigne - Waali Angela
Válasz erre
Kassie, meselo | 2012.02.15. 19:37:03
-------------------------------------

Beírva:
James Maslow - Sztefánovits Zaránd
Emilie de Ravin - Andrásfalvy Andrea
Elsa Sylvan - Sziklás M. Rebeka
Cillian Murphy - Garai Frigyes
Válasz erre
Garai Frigyes, tanar | 2012.02.14. 01:14:59
Cillian Murphy - Garai Frigyes
Válasz erre
Sziklás M. Rebeka, karpena | 2012.02.12. 09:24:02
Elsa Sylvan - Sziklás M. Rebeka
Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2012.02.09. 16:28:04
Emilie de Ravin - Andrásfalvy Andrea (és akkor megyek is megcsinálni a karakterlapot)
Válasz erre
Sztefánovits Zaránd, karpena | 2012.02.09. 15:13:19
James Maslow - Sztefánovits Zaránd

köszi :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.02.09. 12:17:39
Beírva mindketten ^^
Válasz erre
Jónási Írisz, karpena | 2012.02.09. 00:10:55
Vanessa Morgan - Jónási Írisz
Válasz erre
Kajtár Olivér, felnott | 2012.02.08. 17:23:36
Eddie Redmayne - Kajtár Olivér :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.02.06. 14:42:05
Beírva nektek!

Chloé, neked pedig küldtem belső üzenetet! :)
Válasz erre
Kovács J. Krisztián, ferfex | 2012.02.06. 12:50:50
Louis Tomlinson - Kovács J. Krisztián

Köszi! :D
Válasz erre
Krichenbaum Izabella Noémi, neredin | 2012.02.05. 07:50:28
Christina Grimmie - Krichenbaum Izabella Noémi

Köszi:)
Válasz erre
Svart Edmund Tétény, felnott | 2012.02.03. 16:53:57
Nico Tortorella - Svart Edmund Tétény

Előre is köszi. :)
Válasz erre
Bogdányi Sarolta, karpena | 2012.02.03. 12:53:39
Szia! Ez egy hír a karakterképekről, de ha a játéktérre kattintasz, és fent a játékostárs-keresőre kattintasz, oda be tudod magad írni játszani.
Ha ismerkedni szeretnél, arra meg ott az ÁlomVilág Fórum beszélgető témái :)
Érezd magad jól!
Válasz erre
Badár Katalin, karpena | 2012.02.03. 12:22:15
helló
Válasz erre
Szatmári Chloé Brigitta, karpena | 2012.02.03. 11:02:53
Mackenzie Foy - Szatmári Chloé Brigitta
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.02.02. 15:35:10
Beírva.
Válasz erre
Hans Werther, felnott | 2012.02.02. 14:36:03
Marti Pellow - Hans Werther

Köszönöm :)
Válasz erre
Kiss Melissza, neredin | 2012.02.02. 13:45:04
Lebeszélés után:
Amanda Seyfried - Kiss Melissza

Köszi :)

Válasz erre
Kőszáli Dorottya Réta, ferfex | 2012.02.02. 13:36:32
Emma Roberts-Kőszáli Dorottya Réta
Köszönöm! :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.02.02. 11:08:50
Átírva. :)
Válasz erre
Váradi Balázs, neredin | 2012.02.01. 23:32:27
Én majd kérnék szépen Lázár Nolámnak egy javítás eszközölését - Teresa Palmerre, mert amber olyan egy tizenhat éves lánykának mintha má a nagynénje lenne xDDD Előre is kösziii
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.02.01. 21:26:58
Ezek is be valának írva. :)
Válasz erre
Balázs Krisztián, ferfex | 2012.02.01. 20:47:44
Egyelőre csak egy foglalt kép van részemről:
Jeremy Stumpter - Fehér Kristóf
Válasz erre
Roth Gábor, felnott | 2012.02.01. 20:33:03
Velem nem lesz sok meló:
Dave Mustaine - Hédery Dávid

Előre is köszönöm
Válasz erre
Cséplő Cintia, ferfex | 2012.02.01. 20:29:17
hja bocsánat :D csak nem vettem észre hogy van külön DeviantARTos rész is XD
Válasz erre
Niko, felnott | 2012.02.01. 20:23:41
Javítottam, de egyéb dolgokba nem merek belenyúlni Lexi engedélye nélkül, a végén még lecsap. :D
Válasz erre
Niko, felnott | 2012.02.01. 20:22:08
Szerintem viszont ott van, nézd meg jobban a listát. Bár ott van egy sortörés elmaradás. :)
Válasz erre
Cséplő Cintia, ferfex | 2012.02.01. 20:18:04
Gyöngyvérem kimaradt :)
Válasz erre
Carrie, meselo | 2012.02.01. 20:17:04
Rachel Hurd-Wood - Fehér Karina
Rory Jobling - Benegeszery Nádor
Kenichi Matsuyama - Riusz László
ARTnoob - Sarnyai Zakariás
Louise Bourgoin - Núber Cecília
Tommy Devers - Csáti Harim
Drew Barrymore - Herczeg Tünde
JMJJenci - Deák Anita
just_a_rose - Scheibelhoffer Kende
Benedict Cumberbatch - Németh Nimród
Miguel Muñiz Pezzotti (mmpezotti) - Ragtime Drake
Sam Rockwell - Horváth Balázs
Nikki Yanofsky - Vadász Kriszta
Arthur Sales - Steigerwald Éneás
Meagan Marie (VirtualGirl6654) - Andrásfalvy Rebeka
Milo Ventimiglia - Kertész Marcell
Richard Burton - Heigel Benjámin
HarlequinFever - Mordai B. Tünde

Köszönöm :)
Válasz erre
Bene Boglárka, neredin | 2012.02.01. 20:06:49
Lara Jade – Bene Boglárka
Hanna Beth - Szabó Niké
Asher Book - Menyhárt Leonidasz
Nicholas Hoult - Bene Csongor
Charlie Himmelstein - Lakatos Rajmond
Válasz erre
Mayer András, tanar | 2012.02.01. 20:06:39
David Krumholtz - Mayer András
Georgie Henley - Várhegyi Amélia Petra

Köszi. :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.02.01. 19:19:40
Beírva mindenki! :)
Válasz erre
Cséplő Cintia, ferfex | 2012.02.01. 18:40:35
hopp még elfelejtettem:
Douney (HotDog)- Temesváry Lili
Unparadized (Eva emo girl) from DevArt- Sértő Gyöngyvér
Válasz erre
Cséplő Cintia, ferfex | 2012.02.01. 18:36:07
Palvin Barbara- Cséplő Cintia
Ben Barnes- Magasztossy D. Előd
Válasz erre
Cséplő Koppány, ferfex | 2012.02.01. 18:13:06
Hunter Parrish - Cséplő Koppány
Jared Padalecki - Sóstói Félix
Jensen Ackles - Hollósy Dávid
Steve R. McQueen Csonka Tamás
Jake Cherry - Kelemen András
Válasz erre
Besztercy Aurél, felnott | 2012.02.01. 18:10:06
Lee Pace - Besztercy Aurél
Válasz erre
Orosz Gergely, karpena | 2012.02.01. 18:04:48
Jeremy Kapone - Orosz Gergely (:
Válasz erre
Simon Cecília, karpena | 2012.02.01. 18:01:54
Amanda C. Johansen - Mátéffy Kata
Alain Skones - Szigeti Konrád
Lina Tesch - Volynskii Katya
Kerti Pahk - Simon Cecília
Kimberley J. Sinclair - Arany Manna

nincsenek többen. ^^
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.02.01. 17:55:58
Őt szerencsére ismerem. :D De LoL.

És beírva mindenki. ^^
Válasz erre
Váradi Balázs, neredin | 2012.02.01. 17:43:23
Szántó Bor A! XDDD
Válasz erre
Botan, felnott | 2012.02.01. 17:41:58
Kaya Scodelario - Szántó Bor
Amber Tamblyn - Kenessey Orsolya

Köszi




Válasz erre
Mayer Maya, felnott | 2012.02.01. 17:28:17
Megan Fox- Mayer Maya
Válasz erre
Andrássy Anna, felnott | 2012.02.01. 17:27:27
Oh akkor én is foglalok

Lucy Hale- Andrássy Anna
Zomory Martin - Jesse McCartney és Chad Michael Murray, talán pofátlanság de lőném mindkettőt.
Válasz erre
Gedeon Lenke, tanar | 2012.02.01. 17:20:33
Lily Tomlin - Gedeon Lenke
Little Boots - Reitner Mása
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.02.01. 17:01:54
No, eddig mindenki beírva, aki jelezte. ^^
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.02.01. 16:56:29
Balukám, életem... (XDD) Mire megfordítottam meg betettem, addigra te is. xD Azért köszi, de már betettelek. :D

Kiara, téged is mindjárt.
Válasz erre
Berényi Balázs, felnott | 2012.02.01. 16:55:22
Bocccccccccccccs. Nem olvastam végig. :D

Eva Longoria - Lauren Black
ellenoir (a boy like him) deviantart - Vári Milán
Melissa Joan Hart - Szemere Szabrina
Ashton Kutcher - Berényi Balázs
Tóth Vera - Véghed Vanda
Katy Perry - Gyöngy Kata
Gubás Gabi - Szekeres Dóra
Perfectly--Imperfect deviantart - Szalay Elizabet
april182 deviantart - Cserfes Csenge
Alexa Gerasimovich - Berényi Bianka
Cameron Mitchell - Sághy Sándor Mátyás
Válasz erre
Zegredo Kiara, karpena | 2012.02.01. 16:54:26
Úúú, ez tényleg nagyon jó ötlet. :D

Johanna Herrstedt - Zegredo Kiara
Willa Holland - Vöröslő Elizabeth
Bradley James - Vöröslő Morion

Előre is köszönöm! ^.^
Válasz erre
Kreszcencia Tilla, lorton | 2012.02.01. 16:45:40
Lexi idegzetének épségben való megőrzése érdekében megkérek mindenkit, hogy a hírben leírt sorrendben adja meg a két nevet. Köszi. ^^
Válasz erre
Lauren Black, felnott | 2012.02.01. 16:42:42
És kész is vagyok, yaay! :D

Lauren Black - Eva Longoria
Vári Milán - ellenoir (a boy like him) deviantart
Szemere Szabrina - Melissa Joan Hart
Berényi Balázs - Ashton Kutcher
Véghed Vanda - Tóth Vera
Gyöngy Kata - Katy Perry
Szekeres Dóra - Gubás Gabi
Szalay Elizabet - Perfectly--Imperfect deviantart
Cserfes Csenge - april182 deviantart
Berényi Bianka - Alexa Gerasimovich
Sághy Sándor Mátyás - Cameron Mitchell
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2012.02.01. 16:27:41
Megfelelő fórumon jeleztem, remélem nem hagytam ki semmit.
Előzmény: Haisz K. Szilvia, 2012.02.01. 16:24:32
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.02.01. 16:24:32
Mc: Lexi megtenné és ha van további, akkor azt is jelezzétek a megfelelő fórumon nyugodtan nekem. :)

Lau: Iiigen cica, hajrá! :DDD
Válasz erre
Lauren Black, felnott | 2012.02.01. 16:23:02
Úristen, ezt most össze kell szednem??? xDDD Najó, nekiállok. :D
Válasz erre
Váradi Balázs, neredin | 2012.02.01. 16:15:07
nagyon szépen köszöntem :)
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2012.02.01. 16:13:11
Lexi, megtennéd akkor, hogy udvariasan belefoglalod ezt a szabályt a hírbe?
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.02.01. 16:11:09
Miráé megvan, és mindjárt Manasséé is. :)
Amit pedig írsz, az teljesen jogos.
Válasz erre
Váradi Balázs, neredin | 2012.02.01. 16:08:16
Na, ez egy hiperszónik ötlet. :DDD Támogatom.

Luke Pasqualino - Váradi Balázs
Julia Johansen - Pálvölgyi Mirabella
Francois Arnaud - Boldog Kornél
Amber Heard - Lázár Nola

thx!
Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2012.02.01. 16:08:07
Nekem egy annyi hozzátennivalóm lenne, hogy ha már van ilyenünk, akár azt is jó lenne mondani, hogy emberek, ne használjatok 3-4-11-20 különböző képet a karakterlapotokon :)
Ellenben mindjárt bemásolom, hogy kijeim vannak, és megköszönöm, ha nem nekem kell betenni, miután tegnap éjjel mindenkimhez kiírtam :D

Amanda Seyfried - Andrásfalvy Andrea
Reinaldo Berthoti - Manassé Messalin
Dombóvári Dorottya - Bátfay R. Kamilla
Rockangel57 (deviantart) - Bogdányi Sarolta
Rebekah Wade - Dr. Draginiv Zoé
Tom Cruise - Dr. Maundrel László
Dargeg (deviantart) - Daróczy Rúfusz
Dark-umbreon (deviantart) - Fegyvári Endre
Fairystories (deviantart) - Kaolia Villő
Ewiku (deviantart) - Léon
Dean Cain - Maier Krisztián
Norah Jones - Ozora G. Odil
Cameron Boyce - Ozora Noel
Stephen Rea - Pesti K. Borisz
Andreas von Estorff - Radnóty Eugén
Samuel Vieira - Sánta Konrád
Sarah Silverman - Sarnyai Kitti
Juchise (deviantart) - Somogyi Luca
Válasz erre
Kassie, meselo | 2012.02.01. 15:55:14
Hátna...
A Franciskáé, és a saját termelésem fent vannak, jelentem.
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2012.02.01. 15:51:14
Na kérem, ezt abba lehet hagyni, mert moderálok. :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.02.01. 15:49:39
Jajj Niko, olyan gonosz vagy. Lehet, hogy... lehet, hogy Mc így udvarol. :'D xD
Válasz erre
Bihari Noémi, felnott | 2012.02.01. 15:43:49
De jogos, lássuk be. :P
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2012.02.01. 15:43:08
LOL, szépen le lettem oltva. :)
Jóóó vagy, Kassie. :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.02.01. 15:41:33
Kassie, nem vagy szemét egyáltalán. :P :D
Válasz erre
Délczeg Franciska, karpena | 2012.02.01. 15:40:04
Dakota Fanning - Miskolczi Amira
Fekete Fédra - Bella Thorne
Barna Zsombor - Andrew Garfield
Köszi^^


Válasz erre
Kassie, meselo | 2012.02.01. 15:38:27
Én vagyok olyan szemét, hogy beírom helyetted a sajátjaimat, ha nem gond ^^
Válasz erre
Délczeg Franciska, karpena | 2012.02.01. 15:37:44
Huhh, ez egy nagyon jó ötlet volt :) Kösziii! :)
Válasz erre
Haisz K. Szilvia, tanar | 2012.02.01. 15:36:55
Beírva. =^.^=
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2012.02.01. 14:52:08
Egyelőre:
Damien Sargue - Felföldi W. Dániel
Michelle Trachtenberg - Andrássy Veronika

Köszi!
Válasz erre
 

Friss hírek (összes)
Utolsó órák
  • Jelenleg nincs olyan friss óra a saját évfolyamodon, aminek még nem oldottad meg a házi feladatát.