A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.

Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Kormányhírek
2013.04.10. 16:18:08

Az eddigi történések (2012 szeptember - )

A nyári eseményeket követően az új kormányzás csak lassan talált magára, a folyamatos, már-már szűnni nem akaró belső konfliktusok és széthúzások azonban kifele egyáltalán nem zavartak sok vizet. Az új év azonban változást hozott, a korábbi, főleg az előző kormány alatt posztot kapott vezetőket lemondatták, néhány kirobbantatatlannak tűnő személyt is leváltottak.

// A kormányzati struktúra megtekinthető a súgóban, azokra a pozíciókra, ami még nincs betöltve, jelentkezni is lehet.
A belinkelt karakterek játékos karakterek, akik pedig nem, azokra a pozíciókra lehet jelentkezni. Erre háromféle út lehetséges:
- vagy úgy, hogy a már meglévő játékos karakter karakteresen tesz valamit a bekerülésért,
- vagy úgy, ha jelzi, hogy szeretné a pozíciót, és az eddigi karakteres tevékenysége alapján a mesélők úgy döntenek, hogy a karaktert fel is kérhetik a pozícióra,
- vagy teljesen új karaktert hoz az általa kinézett pozícióra, (ebben az esetben a nevet megtarthatja, ha tetszik neki)

Amennyiben az NJK, akinek a helyére szeretnétek hozni egy másikat már valakinek a birtokában van (csak nincs beregisztrálva), úgy mindenképpen kommunikáljatok velünk, és az illetővel, akié az NJK.//



Ahogy az a VarázsVilágban már olvasható, megalakult az új mágikus kormány, az MMNP-SZMP nagykoalíciójaként, a miniszterelnököt (ismét egy hölgy személyében: Szuhai Zsuzsanna) az SZMP, a kormány és így a miniszterek többségét az MMNP adja.
A hosszas tárgyalások és hírzárlat sem volt elegendő azonban egy végleges kormányprogram kialakítására, így arra csak a kormány megalakulása után fog sor kerülni.

A választások lezárultak, az eredmények elérhetőek.

Az Egyenlő Magyarországért Párt - 11.46% (2 képviselő)
Centrista Párt - 10.83% (2 képviselő)
Demokrata Varázsló Párt - 12.10% (3 képviselő)
Magyar Mágikus Néppárt - 33.12% (7 képviselő)
Szabad Mágia Párt - 32.48% (6 képviselő)


Az átmeneti kormány 2012. augusztus 17-én kiírta az új választásokat. A késlekedés oka nem volt más, mint egy új párt regisztrációja. A szavazás pár nappal való elhalasztásával így az Egyenlő Magyarországért Pártnak is lehetősége lett az indulásra. Az újjáalakult Centrista Párt is jelölteti magát. A Demokrata Varázsló Párt, a Magyar Mágikus Néppárt és a Szabad Mágia Párt pedig már az áprilisi választásokon is indultak.

A pártok programja elolvasható a Mágikus politika linken.


Megosztás a Facebook-on

Hozzászólások
Mesélő, meselo | 2012.08.27. 21:11:17
157 szavazat
Válasz erre
Hédervári Hedvig, felnott | 2012.08.27. 18:32:30
Végül hány szavazattal zártunk? ^^
Válasz erre
Surányi Arnold, felnott | 2012.08.26. 19:52:44
nem belekötni szeretnék, de nem kéne frissíteni a hírt?
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2012.08.25. 01:45:59
57 szavazat ma, nem semmi. :)
Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2012.08.24. 17:36:34
100 :D
Viszont cserébe az 5 és a 100 százalék között csak 0,0000000000000000000000000000000000000000000000000000001 mp a különbség ^^
Válasz erre
Harmathy Ada, felnott | 2012.08.24. 13:17:46
Az eredmény hány százalékos feldolgozottság után lesz publikus? :)
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2012.08.17. 13:59:10
Akkor gyorsítótár törlése, felülírtuk a régit az újjal.
Válasz erre
Bereghy Brúnó, felnott | 2012.08.17. 13:57:19
És merre található? Mert én még csak a régit látom mind a két helyen.
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2012.08.17. 13:46:30
Manassé jóvoltából elkészült az új pártokat is tartalmazó politikai térkép. :)
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2012.08.17. 13:28:18
Ez valóban hiba volt, javítottuk.
Válasz erre
Kőváry Hunor, felnott | 2012.08.17. 10:15:44
//Nem tudom mennyire releváns, az én karaktereim is szavaztak, viszont ha újra megnézem a választások fület, akkor a Te szavazatod: felirat után még az előző választásnál leadott voks látszik, itt Hunornár meg semmi, mivel ugye akkor ez a karakter még meg se volt akkor.//
Válasz erre
Csabi, felnott | 2012.08.17. 08:01:46
Túl vagyok rajta és máris hogy megugrott a szavazati arány XD Lehet, hogy sok a karakterem... :P
Válasz erre
Lauren Black, felnott | 2012.08.17. 00:39:50
A "sok helyen hibádzik"-ba belevettem a vámpírokat is és a külföldi állampolgárokat is. Bár gondolom cselekvőképtelen JK-nk nincsen, de van még pár kivétel, ha hivatalosak akarunk lenni.^^
Válasz erre
Mesélő, meselo | 2012.08.17. 00:34:23
Valójában a vámpírok sem szavazhatnak és ez kimaradt a fentiekből. A büntetésüket töltők a közügyektől való eltiltást nem kaptak mellékbüntetésként, így igen, szavazhatnak.
Válasz erre
Kaszás Adrienn, felnott | 2012.08.17. 00:29:03
Nem értem a problémádat kedves Elizabet, hiszen ez azt jelenti hogy nekünk is biztosítanak egy eldugott sarkot, hogy leadjuk a voksunk! xD
Válasz erre
Harmathy Ada, felnott | 2012.08.17. 00:27:08
A Választás menüpontból informálódva:

Érvényes: 2012.08.24.-ig
Válasz erre
Szalay Elizabet, felnott | 2012.08.17. 00:25:13
"Szavazni a nyitólapon az erre adott linken lehet minden karakterrel, mely már elmúlt 18 éves."
Igazából ez a mondat olyan sok helyen hibádzik, hogy meg sem próbálok ennél jobban belekötni. :D

A másik pedig: Meddig tart?
Válasz erre
Harmathy Ada, felnott | 2012.08.16. 23:55:21
És minden szavazó hozzon magával még egy embert.
Válasz erre
 

Friss hírek (új, összes, archívum)
Utolsó órák
  • Jelenleg nincs olyan friss óra a saját évfolyamodon, aminek még nem oldottad meg a házi feladatát.