A teljes leírás a címekre kattintva válik olvashatóvá
A talan és a mágikus világ közti alapvető különbségek
A mágiamentes világ pontosan megegyezik az általunk, felhasználók által megismert világgal. Nemrég hagytuk el az ezredfordulót, a világ folyamatosan tágul, az életünket megkönnyítő találmányok sorra követik egymást, ahogy a hatalmas felfedezések is, csakhogy felgyorsult életünkben ezt nem nagyon vesszük észre.
Emellett a szörnyű valóság mellett, ezzel párhuzamosan létezik egy másik világ, melyet mágusok és egyéb mondabéli lények laknak. A mágusok ugyanúgy születnek, élnek és halnak, mint az általuk talannak nevezett, a varázsvilágot nem ismerő emberek, és pontosan úgy, ahogy a suttának hívottak, akik ugyan tisztában vannak a mágia létezésével, azonban alkalmazni nem képesek azt. Saját magukat sokféleképpen nevezik (például mágusok, boszorkányok, varázslók), hiszen életüket teljesen különböző módokon élik. Vannak, akik elvegyülnek a talanok közt, és vannak, akik teljesen zárt világukba burkolóznak.
Saját törvényeik tiltják, illetve korlátozzák a talanok beavatását a létezésük ismeretébe, legfőképp azért, mert képtelenség lenne fenntartani a békét, ha mindenki tudna erről a hihetetlen világról. Ez a gondolat a Martion. Vagyis a martionizmus egy eszme, mely azt mondja ki, hogy a mágusoknak szükségképpen meg kell védeniük a talanokat maguktól, különben a világ pusztító mágus-talan és mágus-mágus háborúkba süllyedne. A hosszú üldöztetések és viszályok után végül az 1289-es Fehér Mágia napján győzedelmeskedett végképp ez a nézet, és így fejlődhetett tovább a világ ebbe az irányba.
Az eszme szükségképpen azt is kimondja, hogy a mágusoknak el kell rejteniük a talanok elől a színesebb, mágikus világot - és tulajdon létezésüket is, s pontosan emiatt a földi ésszel fel nem fogható tulajdonsággal megáldott lényeket és helyeket is elzárva, eltitkolva tartják előlük.
A Föld lakosságának mindössze fél százalékát teszik ki a varázshasználók, és még egy felet a varázslatot ismerők, így Magyarországon nagyjából 50.000 varázshasználó és 50.000 sutta él.
Akárki, aki tartósan kapcsolatba kerül a mágia világával - lett légyen talan vagy mágus, belekerül egy hivatalos adatbázisba, és a személyije helyett úgynevezett Mágikus Azonosító Kártyát (MÁK-ot) köteles kiváltani és magával hordani. (Érdekesség, hogy a MÁK talanok számára közönséges személyinek tűnik, míg a sutták, ha náluk van e varázstárgy, képesek érzékelni a csak mágusoknak látható dolgokat, helyeket.)
2016 augusztus elseje óta a tükrök párhuzamos világokba vezető kapukként szolgálnak, melyeket bár a talanoknál automatikusan levédett a mágikus hatóság, a varázslóknál nem áll fent ez a korlátozás. A közelmúlt eseményei itt találhatóak meg.
Nem kevés olyan hely létezik, amelyet a talanok elől rejteni kell annak speciális tulajdonsága miatt. Ezeket többnyire csak azok láthatják, akikben elég erős a mágikus affinitás, ám mivel néhány hely a sutták számára is nagy jelentőséggel bír, ezek a MÁK birtoklásával is felfedezhetőek.
A Martion Mágustanoda és környéke is rejtve van az illetéktelenek szeme elől. Az erre tévedő varázstalanok csupán egy tágas réttel találják magukat szemben. A védelemhez hozzátartozik az ijesztő asztrális ráhatás, mely gyors távozásra bírja a túrázókat. Arra az esetre, ha beavatatlan ismerősnek, barátnak kéne mesélni az iskoláról, az intézmény talan névvel is rendelkezik: Martion Magángimnázium.
Több, kisebb mágusiskola is található Magyarországon, s bár módszereik, tanaik talán különböznek, abban mind megegyezik, hogy a cél olyan mágusok képzése, akik képesek tovább őrizni a talanok előtt a Titkot.
Marót különleges pozícióval bír, hisz Magyarország legnagyobb, kizárólagosan máguslakta települése, valamint a világörökség része is.
Mivel a Martion Mágustanoda közvetlen közelében van, a két közösség kölcsönös együttműködésben létezik. Nagyjából ötszáz varázsló és boszorkány él a településen, és itt megtalálható minden, amire egy diáknak szüksége lehet. Van itt pálcakészítő, üstfoltozó, szabászat, könyvesbolt és antikvárium, állatkereskedés, fogadók, kocsmák, cukrászdák - felsorolni is nehéz lenne mind. (A Játéktér Marót témakörében mindezeknek magad is utánajárhatsz.)
A talanok természetesen nem látják, a mágusok pedig ritkán beszélnek róla, de az építmény, amely fekete kőkockaként lebeg a Balaton felett, nem más, mint a magyarországi varázsbűnözők börtöne. Az Áristom a legkomolyabban védett építmény az országban. Odabent alig-alig működnek a varázslatok, térmágiákkal legfeljebb bejutni lehet, kijutni csak a kiválasztott keveseknek, amiről egy speciális auraérzékelő varázslat gondoskodik. Fizikai módszerekkel is bajos lenne kitörni, a tömör gránitfal ugyanis elég hatékonyan tartja bent az elítélteket már századok óta. Mindamellett, bár látni nem látni őket, azért akadnak olyanok, akik szemmel tartják a börtönt, és ha netalán mégis probléma adódna, ők megoldják a gondot. Azt mondják, hogy aki egyszer bekerül a falak közé, valószínűleg nem kerül elő többé.
Budapest egyik mágusok által közkedvelt sétálóutcája a Hegyalja út, hisz itt rengeteg a bolt és üzlet, mely csakis a mágusokat rendeltetett kiszolgálni. Furcsa lehet, de a varázslóközösség kis létszáma miatt egyetlen út képes kiszolgálni minden igényt. Igaz, ez az út történetesen elég hosszú ahhoz, hogy elférjen rajta vagy száz üzlet is, és egy nap alatt ne lehessen mindet bejárni.
A Hegyalja út forgalmas részét a talanok is ismerik, ám kevesen tudják, hogy az út a domboldalban folytatódik felfelé, szűk utcácskává vékonyodva. Az egyik kanyarban álló épület azonban csak a talanok számára ház, valójában csak illúzió, melyen a mágusok bátran keresztülhaladhatnak: itt találják az út folytatását. A területre csak így, vagy térmágiával lehet bejutni. Az egyébként nyugodt környéket a műholdak tágas kerteknek mutatják, és ugyanezt látni repülővel is.
A szintén Budapesten található Főnix Könnye Ispotály nem az egyetlen orvosi intézmény az országban, de kétségkívül a legnagyobb, a legjobban felszerelt, és a legjobb gyógyítók is itt dolgoznak. Találhatsz másutt is kuruzslókat, javasasszonyokat, ahogy képzett orvosokat is, de ha nagy a baj, akkor célszerű ide jönni. Az intézmény nem szűkölködik ellenmérgekben, gyógyító- és fájdalomcsillapító bájitalokban és készítményekben, ám ha mégis kifogyott volna valami, a képzett szerpentáriusok hamar elkészítik a csodaszereket.
A 2016. július végi dimenzió összecsúszások miatt kihirdetett elsőfokú szükségállapotra való tekintettel a Máguskormány létrehozott egy központot a régi Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (Lipótmezei szanatórium) épületében. Az épület a talanok számára továbbra is az elhagyatott OPNI-nak tűnik, míg a mágusok számára egészen új funkcióval és mágiával helyrehozott küllemmel látszik.
A központ egy elkülönült létesítmény ami a Magyar Gemmáriusi Hivatal és a Főnix Könnye Ispotály vezetésével jött létre azzal a céllal, hogy funkciójában el tudják különíteni az evilági problémákat a más dimenziókból érkező betegektől, regisztrálandó személyektől. Innen indítanak expedíciókat más dimenziókba, valamint itt vizsgálják a különböző máshonnan érkezett nyavalyákat, varázstárgyakat, mágiaformákat és lényeket. A központ másik célja, hogy önkéntes civileket is foglalkoztasson.
2016.08.05. óta minden Magyarország területére érkező interdimenzionális utas ide érkezik meg.
A varázslók ahányan vannak, annyifélék, elvégre ők is emberek. Egy dologban azonban mind hasonlítanak: Képesek tudatukkal (és bizonyos segédeszközökkel) irányítani a mágiát, pontosabban a mindent átszövő, és mindenhol megtalálható manát. Ennek ellenére nem ritka a születés alapján történő megkülönböztetés, így a talan-, kevert- és mágusszármazású mágusokról lehet beszélni. Ennek azonban csak a tisztavérűek egy maréknyi (természetesen magukat elitnek tartó) csoportjában van hatalmas divatja. Mágia szempontjából nincs különösebb jelentősége, ki született varázslócsaládba. Pontosabban csak egyetlen szempontból lehet fontos: csupán varázslók gyermeke lehet született mágus, vagyis olyan személy, aki bizonyos mágiákat könnyebben hoz létre (miközben az ellentettjére érzékeny). Ezek közé az elemisták, vagyis a pyro- (tűz), hydro- (víz), terro- (föld) és aeromágusok (levegő) tartoznak, illetve az élet- és halálmágusok (vitaemágus és nekromágus [gyakoribb elnevezése: nekromanta]). Értelemszerűen a saját elemüket sokkal könnyebben, más varázslatokkal ellentétben komponensek (fókuszeszköz és ige) nélkül képesek létrehozni, azonban az ellentétest sokkalta nehezebben alkalmazzák, mi több, tartanak is tőle. Ráadásul különcnek lenni a legtöbb esetben sokkal több hátránnyal jár mint előnnyel. Még a mágia világában is.
Hátterek és genetika
Aszerint különböztetünk meg háromféle hátteret, hogy a karakter vélt vagy valós szülei mágusok voltak-e. Ez tehát azt jelöli, hogy milyen szülőkkel rendelkezik valaki, ám néha előfordul, hogy nem a származásának megfelelő körülmények között nő fel a karakter. Ez alapján tehát a karakter lehet:
Talan-, Kevert- vagy Mágusszármazású
A mágusgenetika is a felmenők mágiájára épül. Minden varázsló rendelkezik ugyanis két genotípussal, melyek az alábbiak lehetnek:
Tűz, Víz, Föld, Levegő, Élet, Halál, Asztrál, Mentál, Semleges.
A mágusgyermek mindkét szülőjétől egy-egy genotípust örököl, ezért a talanszármazású karakter esetén ebből az egyiknek kötelezően semlegesnek kell lennie, kevert származás esetén a kettőnek különböznie kell. Ez a két genotípus határozza meg a karakter vadmágiáit, vagyis ösztönös, mágikus kitöréseit.
(Egy asztrál-víz és egy élet-halál genotípusú párnak a gyermeke asztrál-élet, asztrál-halál, víz-élet vagy víz-halál típusú lehet. Egy mentál-tűz és egy semleges-tűz genotípusúnak a gyermeke azonban a következők egyike lesz: mentál-semleges, mentál-tűz, tűz-semleges, tűz-tűz. A tűz-tűz típus pdig született mágust eredményez.)
A társadalom további tagjai
Az emberek között élnek továbbá vámpírok, szerviensek és vérfarkasok is, akiket közös nevükön éjlényeknek neveznek. Ők különleges tulajdonságokkal rendelkeznek, ám ez nincs mindig előnyükre, ráadásul sokak kifejezetten nem szívelik őket, és lépten-nyomon megjelenő diszkriminációba ütköznek. Róluk és saját társadalmukról az éjszaka lényei címszó alatt lehet olvasni.
Több mágikus lény is van, melynek intelligenciája utoléri, esetleg meghaladja az emberét, azonban ők nem részesei társadalomnak, ilyen formán nem játszható karakterek.
Speciális háttérrel rendelkezők megkülönböztetése
A született mágusok és az éjlények MÁKján (Mágikus Azonosító Kártyájában) is szerepel hátterük. Amennyiben egy esetleges ellenőrzéskor más szerepel a kártyán, mint az aurán, a gemmáriusok előzetes letartóztatásba helyezhetik az illetőt, míg az ügyét kivizsgálják.
A közhiedelemmel ellentétben a mágusoknak sincs gyakrabban hatodik ujja vagy bibircsókja, mint a többi földi halandónak. Mind testfelépítésükben, mind fizikai megjelenésükben ugyanolyan változatosak lehetnek, mint a varázstalanok, csak igen ritka esetben lehet valakiről már első ránézésre is megállapítani, ha valaki rendelkezik mágiával.
Bár a középkor előtt a varázshasználók kifejezetten kitűntek az átlagos emberek közül, a martionizmus eszméjével (melynek célja, hogy leplezve maradjon a talanok előtt a mágia létezése,) nem fér össze, hogy öltözködésükben és viselkedésükben nagyon eltérjenek a talanoktól. Még egymás között sem igen hordanak mást, mint amit a talanok között viselnének.
Az azonban tény, hogy a mágusok általában sokkal tovább élnek, mint a varázstalanok, és a suttáknak is hosszabb élet jut, ahogy azoknak is, akik hosszan és rendszeresen tartózkodnak mágikus helyek közelében.
Természetesen, hogy miért, arra a kutatók máig nem találtak választ, annyi azonban bizonyos, hogy emiatt a mágusok eleve kicsit lassabban fejlődnek húsz éves koruk után. Az alábbi táblázat azt határozza meg, hány évesen mennyi talan évnek feleltethető meg nagyjából a mágus (sutta) kora.
Talan | Sutta | Mágus |
20 | 20 | 20 |
30 | 32 | 40 |
40 | 44 | 55 |
50 | 56 | 70 |
60 | 68 | 85 |
70 | 80 | 100 |
80 | 92 | 120 |
... valójában nem sokban különbözik egy talantól. Elvégre ugyanúgy élnek, dolgoznak, szórakoznak és pihennek ők is. Eszközeik azonban mások. A varázslók számára a mágia annyira megszokott, hogy mindennapjaikba is beitta magát, ezért aztán a mágusok legjava kényelmi szempontokból használ varázslatokat: hogy a vacsorát ízletesebbé tegye, hamarabb elvégezhesse a házimunkát, netán kiűzze a lakásból a kellemetlen élősködőket. A legtöbb varázslócsaládban az elektronikát varázslat helyettesíti, így tévé és számítógép helyett megbájolt füzeteket, könyveket lapozgatnak, vagy éppen a kristálygömbön át figyelik szomszédaik ügyes-bajos dolgait. Jó néhány varázstárgy rendeltetett szórakoztatni az unatkozó varázslót, a legtöbb pedig képes ráhangolódni a talanok kedvelt hullámaira is (például tévé- és rádióadást megjeleníteni).
A mágusok életét olyan sok más apró varázslat és varázstárgy segíti, hogy ezeket felsorolni szinte lehetetlen lenne.
A mágusházaspár gyermeke születése előtt épp úgy készül az eseményre, akár a talanok, csak éppenséggel máshogy végzik el a rutinvizsgálatokat - amelyek között rengeteg másféle is van, például, hogy örökli-e szülei képességét a legújabb családtag, vagy netalán született mágus is lesz-e.
(Suttának születni annyit tesz, hiába voltak a gyermek szülei mágusok, ő maga nem vagy csak mérsékelten képes a manát irányítani. Nagy csapás egy családnak, ha a gyermekük nem képes mágiákra, s ironikus, hogy ez a balszerencse leggyakrabban az ősi, magukat tisztavérűnek nevező hatalmas családokkal fordul elő.)
Természetesen a boszorkány, fiatal édesanyák is megannyi segítséget és kedvezményt kapnak, hogy több időt tölthessenek az újszülöttel.
A régimódi máguscsaládokban általában az édesanya nem dolgozik - erre többnyire nincs szükség.
Maga a Családfa egy rendkívül szerteágazó ám folyton magába forduló géntérkép, melyen számos híres név megtalálható. Fő ága nincs, csak rengeteg oldalága. Híres nevek: Benegeszery, Blaskovits, Hatvany, Kaolia, Scheibelhoffer. Amennyiben valaki nem két varázsló gyermeke, csak beházasodás útján kerülhet a zárt rendszerbe, ha pedig kifejezetten talanszármazású, szinte biztos, hogy a Család hátat fordít az ifjú párnak.
Havonta több Családos esemény kerül megrendezésre. Ezek a tagok otthonaiban, villáiban adott "party"-k, ahol egymás közt tárgyalhatják meg az elmúlt hetek, hónapok eseményeit, intrikálhatnak és politizálhatnak. A fiatalok itt ismerkedhetnek meg egymással, hisz valószínűleg innen kell majd párt választaniuk.
(A családfa itt tekinthető meg, és amennyiben valaki ilyen karaktert kíván regisztrálni, lehetőleg innen válasszon magának nevet, illetve ajánlatos konzultálnia a Család többi karakterének usereivel. Ha már megvan a leendő Családtag helye a családfán, egy e-mailt kell küldeni a Mesélők részére, hogy ellenőrizhessék, és betehessék az új tagot.)
A varázslók épp ugyanúgy igénylik a kikapcsolódást, mint a talanok. Erre hihetetlenül sok lehetőségük van, hiszen a talan módszerek mellett a mágia is rendelkezésükre áll. A számos szórakozóhely főleg Budapesten várja vendégeit, ahol igen széles kínálatból lehet válogatni. Természetesen vidéken is akadnak különböző lehetőségek, de azok többnyire kimerülnek a vendéglátás terén.
Schmidt Gábor, az ország első számottevő mágustelevíziós társaságának alapítója és szellemi atyja csak az elmúlt három évben vetette meg lábát Magyarországon, az MSTV kiépülése azonban gyorsan és feltűnésmentesen zajlott. Hamar felvásárlásra kerültek a Kálvin téri Erste Banknak is helyet adó épület felsőbb emeletei: ugyanitt több beltéri stúdiót alakítottak ki az előkészületek során. Az MSTV külső forgatási területekkel is rendelkezik Budapest környékén és vidéken egyaránt.
A csatorna hivatalos indulása 2013. január 1. MSTV, azaz ManascopeTV néven fut, hivatalos besorolása kereskedelmi csatorna. Márciustól kezdve igény mutatkozott egy testvéradó indítására (M+), amely áprilisban kezdte sugározni műsorait. A fő csatorna 0-24 órában szolgálja ki a nézői igényeket, áprilisban indult "testvére" reggel 6:00-tól éjjel 2:00-ig ad műsorokat. Mivel mindkettő kereskedelmi csatorna, működése független a Kormánytól, a fennálló médiára vonatkozó jogszabályokat azonban kötelesek betartani.
Az MSTV néhány kivételtől (melyek többnyire egyestés filmek) eltekintve főleg mágikus médiaanyagokra, filmművészeti alkotásokra, témákra szorítkozik, mágusoktól - mágusoknak. A televíziós adás a mágikus helyekhez hasonlóan, védettséget élvez. Mivel a varázstalanok számára a csatorna fogható, csak nincs rajta adás, a sutták számára az MSTV székhelyén a megfelelő űrlapok kitöltésével igényelhetnek a megtekintéséhez szükséges varázstárgyat.
Dickens - ahogyan a közvélemény Schmidt Gábort ismer - egyik fő elvének tartja, hogy a napjainkban burjánzó ’trashreality-t’ távol tartsa az MSTV-től, így a csatorna indulása óta nem tűztek műsorra ilyen típusú programot. A paletta azonban így is széles, nem véletlenül volt szükség egy testvéradóra: a filmek, sorozatok, hírek, vetélkedők mellett a néző találhat riportműsorokat, elmerülhet a divatban, gasztronómiában; ismeretterjesztő filmek által művelődhet.
Természetesen a mágusok vágynak olykor testmozgásra vagy csak hogy lássanak másokat mozogni.
Magyarország legnépszerűbb és leglátványosabb mágikus sportja a léglabda. Ez egy sárkányháton játszott labdajáték, mely szinte az összes mágust lázba hozza.
A sárkányokkal űzött mágikus sportok eredete hosszú évszázadokra nyúlik vissza, és ezek általában véres hagyományok, míg az 1990-es években a Sasváry házaspár által elindított léglabda egy néző-, játékos- és sárkánybarát sport.
Két, egyenként nyolcfős csapat játssza, sárkányháton lovagolva, általában téglalap alakú pályán, melynek hosszanti végein egy-egy üvegszerű anyagból lévő kapu, az úgynevezett tükörkapu lebeg a levegőben. A csapatok négyféle játékosból épülnek fel: támadó, hárító, kalandor, irányító. Minden posztnak fontos szerepe van a meccsen, de a csapatot irányító menedzser minden félidő előtt eldöntheti, hogy csapata milyen posztonkénti megoszlásban lépjen pályára; egyetlen megkötés van: nem lehet nyolc egyforma poszton játszó játékost pályára küldeni.
A mérkőzés két félidőből áll, és ahogy nevében is szerepel, labdajáték. A játékosok két különböző labdát üldöznek, és próbálják őket az ellenfél tükörkapujába juttatni. A két labda a zengő és a villanó. A piros színű zengőt a kapuk vonzzák, ezért viszonylag könnyű vele gólt szerezni. Elnevezése abból ered, hogy a tükörkapuba nagy hang kíséretében csapódik, bármilyen kis erővel küldik is be a játékosok. A labda a gól után visszateleportál a pálya közepére. A villanó, melyet a tükörkapuk taszítanak, gólszerzéskor egy fényjelenség kíséretében kerül vissza a pálya közepére. A játék fontos tartozékai még a kabalák. Ezek a csapat szimbólumát jelképező apró tárgyak, melyeket a csapat tükörkapujánál, egyik sárkányánál és egyik játékosánál (de nem a kalandornál) helyeznek el a mérkőzés előtt. A kalandorok feladata, hogy ezeket megszerezzék az ellenféltől. A mérkőzés során a játékosok a többi játékos és sárkány (illetve a nézők) épségét nem veszélyeztető mágiákat használhatnak (a térmágiák alkalmazása korlátozott: helyet változtatni csak a sárkányokkal lehetséges). A mérkőzéseket pontra játsszák, a zengővel szerzett gól 10 pontot, a villanóval szerzett gól 30 pontot, egy kabala megszerzése 100 pontot ér.
A szezon legfontosabb megmérettetése természetesen a Magyar Léglabdabajnokság. Minden osztályában páros számú, hat csapatból álló csoport található, tehát az első osztály kettő, a másodosztály négy, a harmadosztály nyolc csoportból áll, és így tovább. A csoportmérkőzéseken minden csapat otthon és idegenben is játszik minden másik csapat ellen. A bajnoki csoportok győztesei egyenes kieséses osztálydöntőket játszanak, hogy kiderüljön, az adott szezonban ki az osztály és így a Magyar Léglabdabajnokság bajnoka.
A Kárpát-kupa egyenes kieséses rendszerben lebonyolított versenysorozat, melynek győztese a Kárpát-kupa vándorserlegét hódítja el. Az alacsonyabb osztályú csoportok nem bajnok csapatai selejtezőn vívhatják ki a szereplési lehetőséget a kupában. A párosítás minden fordulóban teljesen véletlenszerű, és egyetlen mérkőzés dönt a továbbjutásról, a döntőt pedig a Kupa kezdete előtt meghatározott pályán játsszák.
A Hajnal-kupa három egymást követő csoportkörből, majd egyenes kieséses szakaszból álló, az összes csapat részvételével zajló versenysorozat. A csapatokat az első körben hét csapatból álló csoportokba osztják, melyekből az első két csapat jut tovább. A csoportokban mindig egy mérkőzést rendeznek, a pályaválasztó pedig az alacsonyabb osztályú, vagy az alacsonyabban rangsorolt csapat. A második és a harmadik körben négycsapatos csoportokat alakítanak, végül pedig visszavágós döntőt rendeznek a szezon végén.
Csapatok
A bajnokság első kiírásában négy csapat vett részt a versengésben: a Budapesti Bűbájos Boszorkányok, a Budapesti Bús Bikák, a Fehérvári Fekete Fellegek és a Miskolci Mennydörgő Mágusok csapata. Az első osztály többi csapata jelenleg: Debreceni Dicső Darazsak, Nyíregyházi Nyerő Nyulak, Salgótarjáni Suhanó Sasok, Szegedi Szárnyas Szalamandrák, Kanizsai Király Kentaurok, Pécsi Pálinkás Pingvinek, Váci Vérszomjas Vadkanok, Zalaegerszegi Zajongó Zergék.
Néhány talanok által is olvasott újság és blog rendelkezik mágikus rovattal, de mivel a mágusok között nagy divatja van a nyomtatott sajtónak is, számos témájában és beállítottságában különböző folyóirat jelenik meg. Ezek legtöbbje a talanok számára hasonló beállítottságú újságnak mutatja magát. Legtöbbjükön a képek mozognak, a tartalom pedig képes lehet önmaga frissítésére is.
3T - TiniTrendTippek (havi tinilap)
Divat, zene, film, interjúk, életrajzok, kulisszatitkok, sztárpletyka, horoszkóp, kuponok, nyeremények, poszter - mindezt hatvan színes oldalon keresztül.
Bűvös ujjak (havi kreatív magazin)
Célközönsége eredetileg a mágiatudó háztartásbéliek voltak, azonban a talan technológia elterjedésével népszerű, akár varázslat nélkül is létrehozható tárgyak készítésére is elkezdett kitérni, így ma már sok, a sutták körében is népszerű ajándékötleteket tartalmaz. Számai drágák, ugyanakkor jó minőségű, nagyjából száz-százhúsz oldalasak, színesek, képekkel illusztráltak.
Chili (napilap)
Pletykák, érdekességek, titkok és nagy leleplezések a mágus világ sztárjairól. Paparazzi fotók, kínos pillanatok, nagy jelenetek... az újságírók figyelő tekintetét semmi sem kerülheti el. Gyakran az sem, ami ott sincs... Napilap, elmaradhatatlan horoszkóppal, napi idézettel.
Hiteles Hírforrás (napilap)
A magát a szintén naponta megjelenő VarázsVilág opponens lapjaként számon tartó újság valójában nehezen behatárolható. Az aktuális trendeknek engedve ingadozik a magazin- és bulvártémák felé is, annak ellenére, hogy komoly politikai és közéleti eseményekről is a maga szubjektivitásával nyilatkozik.
Klikk (havi magazin)
Kifejezetten talan, elektronikus technológiával foglalkozó szaklap, mágusokra szabva.
Mágusszabadság (napilap)
Pártfüggetlen, háromszínnyomással kiadott újság, elsősorban politikai témával töltve.
Mana+ (mágikus szaklap)
Félévente megjelenő, kifejezetten mágiaelméleti és mágikus újdonságokkal foglalkozó, színes folyóirat, megközelítően százötven oldallal, sokféle témával.
Martioni suliújság (havi iskolaújság)
Az iskola lakóinak életét összefoglaló, a diákok által szerkesztett, színes havilap.
MaxiMix (bulvár hetilap)
Főleg az idősebb korosztályt megcélzó, színes, vékony papírra nyomott újság, benne hazai hírességek aktuális tevékenységével.
Szárnyaló (heti sportújság)
A hét sporteseményeit összefoglaló színes lap, tippmix-szel és légmix-szel.
VarázsLes (bűnügyi hetilap)
Bűnügyi hetilap, ami vasárnaponként jelenik meg. Az aktuális kormánytól független, általában objektív szemszögből közelíti meg a témákat, és alaposan körüljárja őket. Egy-egy nagyobb bűncselekmény esetében különszám szokott megjelenni.
VarázsVilág (napilap)
Mindig az aktuális kormány napilapja, benne változatos, elsősorban hazai és tudományos jellegű tartalommal. Igen elterjedt, az egyik legnépszerűbb fekete-fehér napilap, nagyjából tíz-húsz oldalas. Van belőle heti és ünnepnapi kiadás is, ezek általában többszínnyomásúak.
A MÁK a mágusok és a sutták azonosítására készült (sutták esetében ezzel a tárggyal képesek észlelni a mágikus világot), azonban a talanok között is használható, mivel az ő szemükben az általuk használatos személyazonosító igazolványnak tűnik. Tartalmazza a mágiához kötődő állampolgárok besorolását (mágus, éjlény, sutta) és képességeit (pl. született, abeo).
Az abeomágusok által felöltött állati forma pontos fajmeghatározása és részletes leírása megtalálható a kormány birtokában.
Helyes kitöltés
Okmányazonosító: nemnek megfelelően 1 vagy 2 (férfi 1/nő 2) 5 számjegy MK
Családi és utónév: Vezetéknév, Keresztnév. Angolszász sorrendű név esetén vesszővel elválasztva
Születési hely / idő: Település, dátum. Külföldi helyszín esetén az ország magyar, egytagú nevét is fel kell tüntetni: Település (ORSZÁG), dátum
Lakóhely: irányítószám település, út házszám
Származás: Mágus/Kevert/Talan
Ismert specialitás: Nincs/Sutta/Hydro/Terro/Pyro/Aero/Vitae/Nekromanta
Abeomágusi alak: Nincs/Az állati alak közismert neve
L (Likantróp): -/+
V (Vámpír): -/+
A kép fekete-fehér legyen, egyszerű, semleges háttérrel, fedetlen fővel, lehetőleg szemből.
Az aláírás lehetőleg középen helyezkedjen el.
Születési név: a jelenlegi névvel való egyezés esetén is ki kell írni, lásd családi és utónév
Állampolgárság: egy szóban
Nem: férfi/nő
Anyja születési neve: lásd családi és utónév
Származási sík: a dimenziók megnyílása óta kötelező, a játékos világunk száma: 11.
Távoljárási engedély: Van/nincs
Társadalombiztosítási szám: 9 számjegy
Vonalkód és azonosító: lásd azonosító
Igény esetén a Mesélők is elkészíthetik a kártyát, ilyen esetben a fenti adatokkal + azzal a krakter aláírásának betűtípusával (vagy az aláírás áttetsző hátterű képével) csatolva kell küldeni egy e-mailt.
Példa
Született mágusok
Született mágusnak azt nevezzük, akinek egy ritka genetikai kombinációnak köszönhetően, két genotípusa megegyezik (a hat fizikai elem közül). Egy varázslatfajtát (nem típust) mindenféle komponens (pálca és ige) nélkül képes irányítani. Ezt a varázslatfajtát Tradíciónak nevezzük.
A született mágusok helyzete alapvető előnyük ellenére sokszor komplikáltabb, és nehezebb, mint hasonló korú "egyszerű" mágustársaiké. Az ő vadmágiájuk elemibb energiával és jóval kontrollálatlanabbul csapong - így természetesen ha egy született mágust nem foglalkoztatnak képességének megfelelően, a mágiájával fokozottan ön- és kifejezetten közveszélyes lehet. A legtöbb mágus-oktatási intézményben az ilyen diákokkal külön erre szakosodott fejlesztőpedagógus foglalkozik.
Az ő életükben egészen más fogalom a szabadidő (ebből ezen okokból kifolyólag nekik még kevesebb jut), és olykor komolyabb szerepet tölt be a pszichológus (hiszen a képességükhöz olykor megfelelő mánia vagy az ellentétes elem fóbiája társul). Felnőttkorban sem elhanyagolható a tanulás, hisz a született képességekkel bírók nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy a mágiájuk és akaratuk felett elveszítsék a hatalmat. Egész életüket áthatja a saját elemük, és az elempárral való állandó küszködés. Az aurájukban, sőt, a testükön is megtalálható valamilyen formában az úgynevezett Elemi Jel: egy, az elemre sajátosan jellemző minta, ami a speciális voltukra utal (ez lehet maga az elem jele vagy az elemhez kapcsolódó szimbólum, pl: nekromanta - koponya).
A kilenc elemből hatféle született típus lehetséges, ezek a következők:
Név | Elem | Ellenpár | Elemi jel |
Aero (Levegőmágus) |
Levegő | Föld | ![]() |
Hydro (Vízmágus) |
Víz | Tűz | ![]() |
Pyro (Tűzmágus) |
Tűz | Víz | ![]() |
Terro (Földmágus) |
Föld | Levegő | ![]() |
Nekromanta (Halálmágus) |
Halál | Élet | ![]() |
Vitae (Életmágus) |
Élet | Halál | ![]() |
Előnyök és hátrányok
Mindegyik született mágus úgynevezett előny-hátrány csomaggal indul. Ezek a következőek:
Előnyök
- Elemista: Ösztönösen jobban használja azokat a varázslatokat, melynek alapja a saját eleme. Ha Tradíció képzettségből hajtja végre az ilyen varázslatokat, számára egyszerűbbek. A Tradíció használatához nem szükségeltetik semmiféle komponens.
- Védettség az elemmel szemben: Mágikus védettséget élvez a saját eleméhez tartozó mágiákkal szemben, az ilyen varázslatok csupán fele akkora sebzést okoznak rajta.
Hátrányok:
- Vadmágia: Szélsőséges hangulatban (lehet az meglepettség, öröm, szomorúság) különböző, akaratlan mágiát produkál, jóval többet, mint nem-született társai.
- Elempár: Kevésbé bánik jól az ellentétes elemhez tartozó varázslatokkal. Akárhogy is próbálja elvégezni ezek, jóval fáradságosabbak számára.
- Védtelenség az elempárral szemben: Az ellentétes elemű varázsigék erősebb hatást érnek el vele szemben. Az ilyen varázslatok dupla akkora sebzést okoznak rajta.
Választható hátrány (egy kötelezően a kettő közül)
- Fóbia az elempártól: az ellentétes elemmel kapcsolatban irreális félelem fogja el. Ez bizonyos fokig leküzdhető, de mindenképpen hátráltatja. (Ki kell választani egy bizonyos típust.)
- Mániákus elemista: betegesen rajong a saját eleméért, szinte bármit elkövet, hogy az ilyen típusú varázslatokat alkalmazhassa, esetleg elemének közegében lehessen. (Ki kell választani egy bizonyos típust.)
Mániákus elemista
Daróczy Rúfusz nekromanta, édesanyja erre pedig már születése óta gyanakodott, hiszen a gyermeke köldöke körül a halál elemi jel spirálvonala látható, enyhe bőrelszíneződés formájában. Ahogy a fiú cseperedett, a jel egyre határozottabban rajzolódott ki, első vadmágiája során pedig elfonnyadtak körülötte a növények. Mindig is különös vonzalmat érzett a halottak, főként a halotti kultuszok iránt, ellentétes eleme azonban sosem keltett benne félelmet, noha olykor okosabban tenné, ha nem hívná ki maga ellen a sorsot, tekintve, hogy az élet alapú varázslatok kétszer annyit sebezhetnek rajta, mint másokon.
Fóbiás elemista
"Szörnyű tudni azt, hogy egy ilyen nagydarab, erős férfi, aki ha nevet, beleremegnek az ablaktáblák, aki ha leül a zongorához, elfeledtet minden gondot, egyszerűen összeomlik egyetlen égésnyomtól a bőrömön. Amikor észrevette, láttam, igyekszik nem tudomást venni róla, megszokott félmosolyát viseli, de tekintete minduntalan visszakúszott a vörös sérülésre. Megfogta a kezemet, éreztem, hogy vizesedik a tenyere, majd az ujjaiból kígyózó víz befonta a karomat és a sebesülést, mintha gyógyítást akarna hozni. Döbbenten állapítottam meg: ilyen egy hydro, amikor vadmágiázik. Amikor rákérdeztem, lazán annyit válaszolt csak: >>Álmomban láttam, ahogy elégsz<<, de hallottam a hangján a remegést."
Mágikus kellékek és a varázslás alapjai
Minden varázslatnak megvan a maga feltétele. Alapvetően megkülönböztetünk nyugati (zárt/hermetikus) és keleti (nyitott) mágiát. Előbbihez az esetek döntő többségében fókuszeszközre (pálcára) és igére (ez legtöbbször egy latin vagy latin eredetű szó) van szükség. Megesik azonban, hogy valaki annyira képzett egy adott varázslatjártasságban, hogy elhagyhatja egyik vagy másik, esetleg mindkét komponenst. A varázslat felépítését tekintve nagyjából úgy néz ki, hogy a fókuszálás hatására (ige, pálcamozdulat) pálcából kiindul egy manaszál, amely célba érkezve létrehozza hatását. A nyugati mágiához tartozó varázslatokat négy varázslatjártasságba és kilenc elemtípusba soroljuk. A négy varázslatjártasság: átkok (ártó hatásúak, és a célpontot követőek, hacsak nem lép be egy hasonló fajú lény a varázslat elé); igézések (egyszeri, azonnali hatású, célpontot nem követő, többnyire látványos, fizikai jelenségek); bűbájok (rögtön a célpont körül jön létre az esemény, mely változó ideig tart); és átváltoztatások (azonnali és legtöbbször visszafordíthatatlan hatásúak, valamiből valami mást hoznak létre). A kilenc elemtípus: tűz, víz, föld, levegő, élet, halál, asztrál, mentál, semleges. Minden hermetikus varázslatot besorolunk e csoportok alá, azonban említésükkor fel szokás tüntetni a nehézségüket, ami lehet: egyszerű, enyhe, közepes, normál, bonyolult, nehéz, komplikált, hősies, emberfeletti, elérhetetlen, lehetetlen. (Ez igaz azonban más jellegű feladatokra is.)
A keleti mágiák jóval bonyolultabbak a nyugatinál, mivel ahhoz, hogy valamit létrehozzon a mágiahasználó, nem csak egy képzettségre van általában szüksége. A távoljáráshoz (mágiával történő gyors utazás) muszáj ismerni a meglátogatni kívánt helyet, amíg a jóslásokat meg sem érdemes próbálni bizonyos kellékek nélkül - A bájitalok pedig értelemszerűen ugyanebbe a kategóriába tartoznak. Az abeomágiához (azaz a saját test állattá formáláshoz) precíz ismeretek kellenek az átváltoztatásokból. Az idézés a már felírt rúnákat tölti fel mágiával. Az asztrál- és a mentálmágia talán az egyedüli kivétel, ez alól, mivel alkalmazásukkor mindig egy másik emberre hatunk, akinek azonban van alapvető védelme. Ha még kezdők vagyunk, nem biztos, hogy minden sikerülni fog. Mitöbb, ez eléggé valószínű, hogy nem.
Fontos itt megjegyezni, hogy mágiával szinte semmi sem lehetetlen - csak megfelelő mennyiségű türelemre, komponensre (mágikus segédanyagra) van szükség.
Az aura és a név hatalma
Minden embernek, állatnak, de bizonyos mágikus tárgyaknak és növényeknek is van aurája. Ez az őket körülvevő egyedi energiamező, mely a lélek egyfajta kivetülése. Úgy képzelhetjük el legkönnyebben, mint egy ovális*, színekkel teli szappanbuborékot, melyben egész lényünk helyet kapott.
Az aurán nem csak a született és a szerzett hátterek látszanak, hanem a pillanatnyi érzelmek is. Gyakran megjelennek továbbá a testi, lelki betegségek, melyek fekete foltként, törésvonalakként vetülnek az aura felszínére. (Testi betegség esetén a megfelelő ponton lesz látható, lelki betegség vagy őrület, mánia, fóbia esetén is minél nagyobb a zavar, annál erőteljesebb az aura negatív színezete, törése a fej környékén.)
Az érzelmek többnyire az aura színeinek megváltozásában jelennek meg, míg az egyes mágusok varázsereje az aura szikrázásán, csillogásán is látszik. A likantrópok állati alakja az aurán belül, mint valami szellemlény jelenik meg, a vámpíroknak pedig "halottibb" (sápadtabb, szürkébb) az aurájuk. A szerviens lét is nyomot hagy az aurán: mintha csak megdermedt volna, statikusnak tűnik tőle. A születettek elemi jele, mint valamiféle szikrázó tetoválás, magán az aurán rajzolódik ki, közel a fizikai megfelelőjéhez.
A személyes aurán belüli dolgok, a ruházat, a kézben, zsebben, esetleg kisebb táskában tartott tárgyak mind részei az aurának. Ahhoz, hogy az aurában fellelhető tárgyakra lehessen varázsolni, először az aurához tartozó mágikus ellenállást kell megtörni.
Az aura felszínén lévő színekből lehet következtetni az érzelmekre, melyek természetesen többfélék, összemosódottak, kavargóak is lehetnek. A nyugodt, pihenő/meditáló embernek az érzelmei csak lassan változnak, a színek békésen úszkálnak, a zaklatott vagy lázasan gondolkodókén azonban dinamikusan és gyorsan mozognak az árnyalatok.
Érzelem | Szín | Érzelem | Szín | Érzelem | Szín | |||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
ábrándozó | halványlila | gyanakvás | narancssárga | magabiztosság | barna | |||||
aggodalom | világosszürke | gyász | sötétszürke | önfegyelem | cián | |||||
barátságos | élénk rózsaszín | gyávaság | piszkosfehér | öröm | halvány sárga | |||||
becsvágy | méregzöld | gyűlölet | szürke | pánik | rózsaszínes piros | |||||
békés | olíva | hálás | sötéttürkiz | remény | világoskék | |||||
bizalom | aranysárga | haldokló, beteg | fekete | stressz | sötétlila | |||||
büszke | lime | harag | vérvörös | szégyen | fehér | |||||
csalódottság | sötét bíbor | irigység | sárga | szerelem | bíbor | |||||
düh | piros | kimerült | tüdőszín | szerelmi vágy | pirosas narancs | |||||
érdeklődés | világoszöld | komolyság | kék | szeretet | babarózsaszín | |||||
fáradt | mályva | koncentráció | orgonalila | szomorúság | piszkos kék | |||||
feldúlt | khaki | lelkesedés | barackszín | undor | mocsárbarna | |||||
félelem | világosbarna | letargia | sötétkék | zavarban van | óceán zöld | |||||
féltékenység | zöld |
* Csupán egyetlen egy ma ismert élőlénynek van tökéletes gömb aurája. A moholynak.
A mágusok körében a másik, szinte az aurával egyenértékű jellegzetesség és meghatározó elem a név. Mindenkit neveznek valahogy és a személy arca és neve adja meg összességében kiről is van szó. A keresőmágiák névvel, arccal illetve e kettő ötvözésével működnek. A távoli üzenet varázslat (mely egy gondolati üzenetküldési forma a mágusok között) is e két tényező alapján tud ismeretleneket megtalálni. Ésszerű tehát, hogy a tapasztalt tradicionális máguscsaládok, főleg, ha van vesztenivalójuk, vagy kellő arroganciájuk, óvatosan bánnak a saját nevükkel: a név hatalom és definíció, könnyen vissza lehet vele élni. Emiatt megesik, hogy más keresztnevet választanak anyakönyvezett, a hétköznapok során használt nevüknek, mint amit az édesanyjuk adott nekik, hogy ezáltal védekezzenek bizonyos támadástípusok ellen. Ez persze nem jelenti azt, hogy a mentális üzenet vagy a "merre jársz?" nevű keresővarázslattal ne lehetne őket utolérni.
A már ismert történelem nem sokban tér el a Martion világában sem. Ennek az az oka, hogy bár a mágusok mindenhol jelen voltak, és mindenben részt vettek, kiírták magukat a talan történelemkönyvekből.
Ezt a martionizmus szellemében tették. Ez az eszme, mely már a korai középkorban is ismert volt, azonban csak a boszorkányüldözések alatt terjedt el, mikor a varázstalanok komoly fenyegetést jelentettek a mágusokra. Lényege, hogy a talanok elől rejtve maradjon a mágikus társadalom, ezzel óvva a varázslókat a még fel nem készült talan világtól.
Korábbi politika
Aktuális politika 2007 - 2012 április - július
Magyarország Mágikus Miniszterelnöke (Részletesebb kormánystruktúra)
Magyarország Hercege (Részletesebb hierarchia)
Budapesti Falkavezér
Nemzetközi mágusjogok
A Mágusok Nemzetközi Tanácsa hivatott megvitatni a világ mágusait érintő, nemzeteken átívelő problémákat. A testület csak külön összehívásra ülésezik, melyet a Mágusok Nemzetközi Bizottsága indítványoz, és a jegyző moderálja. A jegyző személyét a Bizottságtól függetlenül hagyják jóvá a Tanácsban részt vevő országok vezetői.
Képviselői az adott országok küldöttei, akik a Bizottság által felvázolt megoldási javaslatokat megvitatják, és döntést hoznak a felhozott tények és érvek alapján. A Tanács titkos szavazás alapján, 75%-os többséggel helyezhet hatályba új rendeleteket, amennyiben azonban a Bizottság és az MNT jegyzője is úgy látják, hogy egy ügy nem tűr halasztást, általános szavazást írhatnak ki a szavazásra jogosult mágusok és mágikus lények között. A Tanács csak ritkán ülésezik, mivel a lokális problémák még a Bizottság szintjén rendeződésre kerülnek.
2019 nyarán a Tanács megszavazta a Dimenzióközi unióba való belépést, azonban 2020-ban az Unió karanténba helyezte világunkat a pandémia miatt, ezzel elvágva a hivatalos átkeléseket a párhuzamos dimenziókba.
Mivel a Föld összes mágusa sem töltene meg egy közepes méretű országot, a pénznemük közös, megnevezése Nemzetközi Mágus Tallér (IMC) [köznyelven: (arany)tallér], váltói az (ezüst)dukát és a (réz)garas, a váltószám pedig tizenhárom és hét, vagyis hét garas ér egy dukátot, és tizenhárom dukát ér egy tallért. Egy tallér megközelítő ára kétezer-ötszáz forint. Hogy miért használnak a mágusok más pénzt, mint a talanok, hagyománybéli okai vannak - habár ma már a talan pénzeket sem olyan egyszerű varázslattal hamisítani, mint korábban.
A tallér hivatalos árfolyama mindig elérhető ezen a linken keresztül: Váltó
A mágusok ügyes-bajos dolgait a Máguskormány intézi, mely a mi világunk kormányzatával párhuzamosan, azzal együttműködve dolgozik (ezért is nevezik sokan árnyékkormányzásnak). Mivel elég sok hivatalnokra van szükség a precíz működéshez, a dolgozó mágusok közel fele a kormány alkalmazásában áll (ez megközelítőleg tizenhétezer embert jelent). Mivel lényegében mindenről a kormány gondoskodik, elég sokféle munkakörben lehet elhelyezkedni.
Formálisan parlamentáris köztársaság, azonban a végrehajtó hatalom kezében összpontosul a hatalom nagy része, gyengék az ellenőrző funkciók.
Az államfő a talanokkal közös, a talanoknak és a mágusoknak két külön parlamentjük van, külön kormánnyal és minisztériumokkal. Ezek egymástól 100%-ig függetlenek a törvény szerint, azonban a gyakorlatban szükséges együttműködés természetesen megvan.
A talan államszervezetben az egyetlen személy, aki mindent tud, az a köztársasági elnök.
Mágikus Parlament
A Parlamentben húsz, listás választáson választott képviselő és 1 kisebbségi (likantróp) képviselő van (akit a Falka tagjai választanak maguk között).
A vámpírok nem legitimek, ezért nem szavazhatnak és nem választhatóak.
Az erős kormánytöbbség biztosítása érdekében nemcsak a parlamenti képviselőknek, hanem a minisztereknek is van szavazati joguk a törvényhozáskor.
A jelenleg hatalmon levő párt 9-11 arányban birtokolja a képviselői helyeket, a likantrópok képviselője általában velük szavaz, így jelenleg 17-11 a kormányoldal-ellenzék aránya.
Mágikus Bíróság
A talan bíróság részeként működik, a mágikus ügyeket mágus-bírók tárgyalják. Legfőbb bírának ennélfogva csak olyan személy választható, aki legalább sutta (ezért a köztársasági elnök jelöli ki a legfőbb bírót).
Az alkotmány mágikus vonatkozásaira és a mágustörvények alkotmányosságára a három főből álló Mágikus Alkotmánytanács ügyel.
Aktuális Máguspolitika
2012-es választások
Aktuális politika 2012 augusztusától a 2019-es választásokig
2019-es választások
Mágikus miniszterelnök: Domonkos Péter Sámuel (2019 augusztusától)< br/> Magyarország vámpírhercege: Krausz László (2013 februárjától)< br/> Budapesti falkavezér (farkas): Majoros Zsolt (2003-tól)< br/> Budapesti falkavezér (macskafélék): Jakó Gyula (2005-től)
Mágikus minisztériumok
Az ismert kormányhoz hasonlóan, a párhuzamos kormány szerepe is a végrehajtás és a törvényesség betartása és betartatása, így a nemzetvédelem keretein belül megannyi gemmárius óvja a mágusokat, no meg a mit sem sejtő talanokat - általában mágusoktól, vagy mágikus lényektől és tárgyaktól. (Külön alosztályban dolgoznak itt a jóslatgyűjtők, még ha mindenki tudja is, hogy nem minden jövendölés pontos.)
Amíg tehát a nemzetvédelmi minisztériumban az elkövetett bűntetteket derítik fel, a szociális és mágiaügyi minisztériumban a mágusokat tartják szemmel, hogy a véletlen katasztrófák megelőzhetőek legyenek. A fiatal mágusok fellelése és oktatása is pontosan ezért tartozik ide - hiszen mi lehet veszélyesebb egy magán uralkodni képtelen, ám hatalmas erővel megáldott fiatalnál?
Ha mégis valamilyen sérülés történne, egyértelmű, hogy nem fordulhatnának a sebesültek a rendes kórházakhoz. Ilyen esetekben vagy a körzeti vajákoshoz, vagy sürgősséggel a Főnix könnye ispotályba szállítják őket, mely Budapesten található. Természetesen a mentés és a betegápolás biztosítása az egészségügyi minisztériumra hárul.
Azonban nemcsak az embereket kell félteni a mágikus lényektől: a talanok számára felfoghatatlan flórával és faunával a környezetvédelmi minisztérium foglalkozik. Az ottani alkalmazottak gondoskodnak a mágikus környezeti értékek elrejtéséről, valamint ápolásáról, védelméről is, illetve a begyűjthető komponensek arányengedélyét és ők adják ki.
Olykor szorosan együtt kell dolgozniuk a közlekedésügyisekkel - főleg, ha valaki illegálisan próbál meglovagolni egy griffet, neadjisten egy újszülött sárkányfiókát. Azonban itt elsősorban mégis a hagyományos utazási formák rejtéséről gondoskodnak, illetve a távoljárási tanfolyamok legjavát is itt szervezik. A mágikus utazások bizonyos irányokban korlátozottak - természetesen ezeket a folyosókat is itt határozzák meg, ahogy gyakorlatilag a forgalmat is innen tudják ellenőrizni.
A mágikus pénznem árfolyam-ingadozásainak mérsékléséért a gazdasági- és pénzügyi minisztérium alkalmazottai dolgoznak.
Az egyik, talán a legfontosabb feladat a mágusok és világuk létezésének elrejtése, ez pedig a hírközlési minisztérium hatásköre. Sok mágus dolgozik elvegyülve a talanok között e minisztérium utasítására, így ha bármi természetfeletti dolog történik, ők rögtön nekiállnak elkendőzni azt, ésszerű fedőtörténetet találjva ki.
Nem sikerülhet azonban mindenkit meggyőzni a tökéletes képtelenség képtelenségéről. Ők vagy megbékélnek ezzel a párhuzamos világgal (s ilyenformán suttákká válnak), vagy komoly mentálmódosításon mennek keresztül. (Súlyos esetekben a bűnüldözési rohamosztagosok egy speciális ügyosztályát hívják segítségül: a koponyatörőket.)
Mindegyik mágikus minisztériumnak felhatalmazása van rá, hogy bizonyos helyzetekben más országok megfelelő mágikus minisztériumaival egyeztessenek - megtakarítva ezzel rengeteg papírmunkát, időt, egyszóval felesleges bürokráciát.
A külügy legjelentősebb képviselője mégis minden esetben maga a párhuzamos miniszterelnök.
A máguskormány berendezkedése
A kormány hét minisztériumból épül fel, vezetője a mágikus miniszterelnök (Domonkos Péter Sámuel).
A minisztériumok élén minden esetben a mágikus miniszter áll, a miniszterek helyettese minden minisztériumban az államtitkár.
A külügyek a miniszterelnök saját hatáskörébe tartoznak.
A minisztériumok főosztályokból, a főosztályok osztályokból épülhetnek fel. A főosztályok állandósult neve egyes esetekben hivatal, bizonyos mágikus hivatalok minisztériumi főosztály szinten működnek. Az osztályokat gyakran ügyosztálynak is nevezik.
A minisztériumok listája a fontosabb főosztályok és osztályokkal együtt, strukturált rendben:
A gemmáriusok munkája (a kevés kifejezetten mágusokból álló osztagokat leszámítva) tökéletesen illeszkedik a talan rendfenntartás keretei közé, vagyis a legtöbb gemmárius talanok között teljesíti a szolgálatát, hogy mágikus bűnelkövetés esetén cselekedhessen vagy értesíthesse a speciális erőket. A
A leendő gemmáriusok vagy egy kétéves képzésen vesznek részt Adyligeten vagy a König Akadémia nemzetvédelmi szakán vesznek részt a tiszti képzésen.
Mágikus különítmények
A SzAP (Szellem A Palackban) a Nemzetvédelem Entitáskivizsgálási osztályának gúnyneve. Itt dolgozzák fel a démoni aktivitásokról beérkező panaszokat és kérelmeket: az itt dolgozók közel fele smaragd gemmárius, vagyis helyszínelő, ám akadnak itt rubinok és hivatalnokok is, akik főállásban keresik a démonok fajtáját és nevét.
A máguskormány Koponyatörő névvel jelöli a végrehajtók azon osztályát, akik kifejezetten a befolyásolómágiákban, azon belül is inkább mentálmágiában jártasak. A kormányon belül őket hívják segítségül kihallgatásokhoz, illetve legtöbb esetben az ítélethozatalban is részt vesznek.
Az elemi méretű természeti csapásokat, melyeket akár mágikus gondok vagy személyek okoztak, akár nehezen fékezhetőek meg talan módszerekkel, a Mágikus Katasztrófaelhárítási osztag tiszte megoldani. Az egyszerű világ tűzoltóihoz hasonlóan magasan képzett, vakmerő szakemberek az osztag tagjai, akik között nem kevés a született mágus sem.
GyROsz, azaz Gyors Reagálású Osztag. Tagjai túlnyomó részt rubin gemmáriusok, kiknek feladata a bármely osztályról érkező értesítést követően azonnal helyszínen teremni, és a megbízó utasítását gyorsan, pontosan teljesíteni.
Gyors Reagálású Osztag [GyROsz]
A gemmáriusi rendfokozatok
A magyar gemmáriusok mindenkori vezérezredese a mágikus nemzetvédelmi miniszter. A vezérőrnagy és altábornyagy pozíciókat egy-egy ember viseli, akik a vezérezredes mellett tesznek szolgálatot, tanácsaikkal segítik munkáját, míg a dandártábornoki cím birtokosa a mindenkori gemmáriusi hivatal vezetője. A főosztályok vezetői ezredesek, a hierarchiában következők azonban főosztályonként eltérő rendfokozati státusszal rendelkeznek.
A König akadémiát elvégzett hallgatók elhelyezkedésükkor őrmesteri pozícióba kerülnek,
Egy fiatal mágus élete nem fenékig tejfel. Ahhoz, hogy megfelelően kiaknázhassa képességeit vagy legalábbis ne vesszen el a mindennapok varázslatai között, ki kell tanulnia a mágusvilág csínját-bínját. A legtöbb fiatal varázsló a Mirarx budapesti máguselőképzőben kezdi tanulmányait, ahonnét aztán tizenegy-tizenkét évesen léphet tovább a Martion Mágustanodába vagy más középszintű mágusiskolába.
Ez a határ azért fontos, mert ilyen idős korra szinte kivétel nélkül minden leendő varázslónak volt már vadmágiája - vagyis önkéntelenül létrehozott varázslata, melyről a talanszármazású gyerekeket is fel lehet ismerni. Az ő bevonásukról részletesebben a Martion leírásában lehet olvasni.
A Martion diákjainak létszáma, beleértve a beíratott, de magántanuló státuszú diákokat, körülbelül kétezer fő, mellyel a legnagyobb magyar mágusképző posztot birtokolja. Ez azonban nem csoda, mivel a feljegyzések alapján ez a legrégebbi iskola, és az egyetlen az országban, mely a mágusoktatási törvény alapján minden diákot köteles fogadni. Minden mágikus képességekkel rendelkező diáknak mágikus oktatásban kell részesülnie, és ezt sem ő, sem a családja nem utasíthatja vissza.
Diákjainak főleg a méltán legelterjedtebb nyugati mágiákat tanítja, azonban a kelet és nyugat találkozásában a keleti mágiák is viszonylag kedveltek - butaság lenne hát, ha pont az maradna ki a tantervből. Délelőtt folyik a talanoknál is ismert tárgyakat oktatják, míg a délutáni és esti órákban mágikus ismereteket szerezhetnek a tanulók.
A középiskolai tanulmányok befejeztével, ahogy a talan világban is, a tanulóknak érettségi vizsgát tesznek. Amennyiben a talan felsőoktatásban kívánnak továbbtanulni, a három főtárgyból (matematika, történelem, magyar nyelv), egy idegen nyelvből és egy természettudományos tárgyból vizsgáznak; ha nem, elegendő a választható két közismereti, egy nyelvi és két mágikus tárgyból leérettségizni (értelemszerűen abból, amit a megjelölt felsőfokú intézmény elvár).
A felsőoktatás is elég sokrétű, ekkor már szakosodva tanul a növendék. A legnépszerűbb intézmények a következők: Oswald König Mágikus Államigazgatási és Nemzetvédelmi Akadémia, ahol gemmáriusokat és hivatalnokokat képeznek a máguskormány számára; Kormon Lehel Tehetséggondozó Mágusképző Intézet; Csontváry Kosztka Tivadar Képző - és Színművészeti Mágusakadémia; ELTE-EMK avagy Eötvös Lóránd Tudományegyetem Elméleti Mágia Kar.
Beiratkozás a mágusiskolákba
A mágusvilág iskolázási rendszere nem sokban tér el a varázstalanokétól, elvégre ugyanúgy van bölcsőde és óvoda, azonban az általános iskola szintjén többnyire csak elemi tudományokat sajátítanak el a kis varázslók, még mielőtt megkezdenék mágikus tanulmányaikat.
Ennek oka nem más, mint hogy a fiatal mágusok képessége átlagosan 10-13 éves kor között mutatkozik meg, vagyis a mágusiskoláknak elsősorban a felsős korú növendékekkel kell foglalkozniuk.
Mikor csemetéjük elég idős lesz vagy éppen megmutatkozott a varázsereje, a varázsvilág ismerői, egyszerűen beíratják őt egy mágusokat képző intézménybe. Azonban számos olyan család van, akiket be kell avatni varázsvilág létezésének titkába. A talan családok suttákká válnak, azaz olyanokká, akik bár ismerik a mágia világát, annak csodáit saját erejükből képtelenek használni. Gyermekük viszont varázslóvá cseperedik majd a tanulással töltött évek során (és talanszármazásúnak nevezik).
Habár a máguskormány százötven éve foglalkozik a talan családban nevelkedő máguscsemetékkel, továbbra sem sűrűn fedeznek fel ilyet, hisz a hivatal csak vadmágiákat létrehozó gyerekekre tud felfigyelni. (Ha azonban egy gyermekről már kiderült, hogy mágus, figyelni kezdik a testvéreit is.) Ennek egyik oka, hogy a vadmágiák több szempontból is veszélyesek: ezek az önkéntelen varázslatok nem csak súlyosan balesetveszélyesek, hanem akár az egész varázsvilág létezését is felfedhetik a nyilvánosság előtt. Éppen ezek elkerülése érdekében kellett törvénybe foglalni, hogy minden vadmágia előidézésére képes személy köteles mágikus tanulmányokat folytatni. Minél képzettebb valaki, annál kisebb az esélye, hogy véletlenül történik vele valami megmagyarázhatatlan.
A mágusok általában tizenegy-tizenkét évesen íratják be gyermeküket mágusképzésre, ám a talan családokat már akkor fel kell keresni, mikor gyermekük vadmágiát mutat, ezután a folyó év szeptemberében beiskolázzák a fiatal varázslót. Az ilyen látogatások alkalmával egy kormány- és egy martionküldött magyarázza el a családnak a helyzetet. A gyereknek mindenképpen tanulnia kell erről a világról, és szerencsére csak kevés olyan szülő van, aki ezt nem érti meg; Tőlük azonban el kell venni a leendő diákot, és állami gondozásba kell helyezni.
Mivel a Martion a legrégebbi fiatal mágusokat nevelő intézet, az állam támogatását központi iskolaként élvezi, vagyis mindenkit felvesznek, akibe egy csepp mágiai is szorult, diákjai ingyenesen tanulhatnak, emellett a rászoruló családok tankönyvet és pálcát is kapnak kölcsön - habár utóbbiból érdemes sajátot beszerezni, mivel a legtöbb pálca igen régi, és az iskola elvégzése után vissza kell szolgáltatni.
A Martion Mágustanoda
A Martion Mágustanoda egy Magyarországon működő, fiatal mágusokat oktató bentlakásos iskola, mely több mint nyolcszázötven éves múltra tekint vissza, így kétségkívül igen nagy presztízsű intézmény. Ez a központi iskola, azaz ide bárkit felvesznek, akibe egy csepp mágia is szorult. Nagyjából kétezer tanulójával ide járnak a legtöbben.
Az iskolának van a talanok számára is elárulható neve: Martion Magángimnázium. Az intézmény a közeli faluval egyetemben pilismaróti címet és irányítószámot (2028) visel a varázstalan nyilvántartásokban.
Megérkezés
Ha össze van pakolva a koffer, édesanya-édesapa kapott már búcsúcsókot, elérkezett az idő, hogy a leendő gólya a Martionba induljon. A máguscsaládok többnyire valamiféle térmágiával érkeznek, mivel igencsak eldugott helyen áll az iskola. A talan származású gyerekek azonban kénytelenek a Martion IC-t igénybe venni, mely a Nyugati pályaudvarról indul (annak is a talanok elől rejtett, tizennyolcadik vágányáról), s melynek végállomása Esztergom.
A vonat a normális IC-khez hasonlóan nem fékez minden bokornál, egyetlen megállója van: Marót-Martion.
A Martion Mágustanoda és környéke is rejtve van az illetéktelenek szeme elől. Az erre tévedő varázstalanok csupán egy tágas réttel találják magukat szemben. A védelemhez hozzátartozik az ijesztő asztrális ráhatás, mely gyors távozásra bírja a túrázókat.
A mágusok számára már jóval a megálló előtt kibontakoznak a hegyek árnyékból a kastély ódon tornyai, ám a peronra érve még nem kevés kutyagolás vár a látogatóra. A csomagokat le lehet tenni a felvételi épület várójában egy portálra, ami felviszi azokat a kastélyba. Felesleges azonban kényelmesebb utat keresni a kanyargós ösvény helyett, hisz a kofferek más módon jutnak el a célpontig, mint ami egy élő ember számára kellemes lenne.
A megálló egy alagútból vezet ki, s innét indul az út. Felfelé a kastély, a másik irányba Marót fekszik. A faluba vezető úton egy kis hidacska emelkedik, az út mellett pedig a helyi temető húzódik baljósan. Alatta a két utcácska tekereg, de mielőtt csavarogni indulna a kisdiák, először mindenképpen érdemes beköltöznie az iskolába. Még a legszorgosabban tanulóknak is jut elég idejük, hogy ha kedvük úgy tartja, s ha megvan a kijárási engedélyük, lesétáljanak a faluba, Marótra, mely a legnagyobb csakis mágusok lakta település az országban.
Ugyan nincs messze a martioni birtok bejárata, maga a kastély csak távolabb áll. A kapu kovácsoltvas, s noha elegendő az érkező diáknak betolni egyik méretes szárnyát, a címerállatok, a csodás egyszarvú és pegazus éberen figyel őrhelyéről.
Ha képes lenne itt akárki távoljárni (mivel akárki nem tud), akkor se lenne érdemes, hisz a kilátás egyszerűen csodás. Habár az alaposan kitaposott ösvény erdős részre kanyarog be, egy pillanatra sem lehet elveszíteni a kék eget szem elől.
A rövid hegymenet után lankásodik a táj, s a fák mögül végre kibukkan az iskola gránit fala. Egy balkanyar után az érkező máris szembetalálja magát a kastély frontjával. Az épület nem kifejezetten szimmetrikus, főleg, mivel a főbejárata baloldalt helyezkedik el, s szintén ezen az oldalon, talán a második emelet magasságában egy kis kiszögellésnél madarak, főleg postahollók, járnak ki és be. Elölről ugyan csak két torony látható, de ha az utazó figyelmes volt, összesen hatot számlálhatott meg belőlük.
De itt az ideje, hogy végre belépjen a gólya! Mint minden rendes iskolában, itt is van porta, habár hiányzik a telefonközpont, és nincsenek teremkulcsok sem. Csupán egy idősebb úr üldögél a kis, ablakokkal körülvett szobában. Mint azt névtáblája mutatja, ő Várkonyi Emil. Ha nem tudod merre tovább, érdemes őt kérdezni. Hangosan. Az újoncok többnyire egy kijelölt vonattal érkeznek, ám ha külön-külön szállingóznak, az sem jelent problémát. Ilyenkor a gondnok felkér egy arra csellengő idősebb diákot, hogy vezesse az újoncot trófeaterembe, míg ő értesíti a mentorokat.
A legtöbb idősebb diák szívesen vesz pártfogásába kisebbeket: legtöbbjükkel jót lehet beszélgetni, míg átvezeti az érkezőt pár folyosón és a Nagytermen, hogy aztán a Trófeaterem előtt megállítsa. Hamarosan megérkeznek a tanárok. Négyen biztos, hogy mindig jelen vannak: ők a különböző ösvények fejei. Hogy mik azok az ösvények? Nos, a terembe lépve az első, amit bárki megpillanthat, a hatalmas tükör, melynek üvege nem a látott valóságot mutatja.
Ha valaki közelebb lép hozzá, négy alakot pillanthat meg - azonban nem magát, és nem is a mögötte állókat, hanem két hölgyet és két urat, elegáns, középkori ruhákba bújtatva. Egyikük elő fog lépni, s a bepillantó vállát valamelyik tanár megérinti. Ő lesz a(z egyik) mentora a frissen beosztott diáknak. A többi tanár a dolgára tér, míg a mentor, gyakrabban egy diákmentor körbevezeti a fontosabb helyeken a diákot, s elbeszéli a kastély történetét és szokásait.
A Martion története, hagyományai, szabályai
Az iskola alapítását, annak felépítését számos legenda és monda övezi. A legfontosabb, s kétségkívül az egyik legismertebb maga az alapítás, mely az 1150-es évek környékére datálható. A négy alapító, Neredin Nóra, Lorton Lilla, Karpena Kristóf és Ferfex Farkas, kétségtelenül korának legjobb és legnyitottabb mágusa volt, hisz a középkori világban már valódi nyugati mágiát tanultak, s elhatározták, ők maguk is ezt kívánják továbbadni. Az iskola neve a martionizmus eszméjéből fakad, mely kimondja, hogy a mágusoknak szükségképpen meg kell védeniük a talanokat a mágiától, különben a világ gyötrelmes mágus-talan és mágus-mágus háborúkba süllyedne. Bár ez a gondolat végül csak az 1289-es Fehér Mágia napján győzedelmeskedett végképp, az iskola alapjait már a "sötét" középkorban is erre az óvó gondolatra építették.
Magyarországon tehát először ez a négy személy vágott bele az új tudományokat is egybefoglaló, központi oktatásba. Körbekalandozták az országot, hogy megleljék a megfelelő helyet, s végül a pilismaróti hegyekre esett a választásuk. Úgy döntöttek, itt állítják fel a kastélyukat, és míg tartottak a munkálatok, ők és a munkások a közeli völgyben húzták meg magukat, egy Marót nevű tanyán - mely csakhamar faluvá nőtte ki magát.
Bár a kastély csak lassan épült, az oktatás nagyon hamar kezdetét vette. Az épületen emiatt több kor stílusa is megtalálható, ráadásul az egyes időszakok mesterei is rajtahagyták a kézjegyüket. Ez legszembetűnőbben az egyes díszeken látható, hisz lovagi páncéltól kezdve a különleges falikárpitokon keresztül a változatos korú képekig sokféle tárgy található a folyosókon és a termekben.
Kezdetben nem volt gond a diákok elszállásolása, hisz nem voltak túl sokan, egy évtized leforgása alatt azonban a számuk megtízszereződött, s szükségessé vált, hogy nagyobb helyet biztosítsanak nekik. Hogy elosszák maguk közt a terhet, az alapítok egy-egy hálókörletet tűztek ki a kastély egy számukra kedves pontján, s azokat, akik a kezük alatt tanultak, ezeken a helyeken gyűjtötték össze. Ezek a csoportok, mivel az egyes alapítók által kijelölt ösvényen tanultak, jogosan vették fel nevét. A Martion azóta számos változáson ment keresztül, de egy mindig állandó volt: az egyes körletek nevei.
Minden ösvénynek, minden alapítónak megvan a saját története, a saját szabályai. Az ösvények és azok alapítói évszázados történeteket őriznek. A beosztást a Lelkek Tükre végzi, melyet Kristóf felesége, Éva ajándékozott a kastélynak. Ez nagyban megkönnyítette a korábban véletlenszerű választást, hisz így mindenki ott kezdheti meg tanulmányait, ahol a tükör szerint leginkább otthonra fog találni. Ha azonban úgy adódna, hogy valaki szívéhez más ösvény szellemisége áll közelebb, nem kell ijedezni: van mód a váltásra. Jól tudjuk, az ösvények keresztezik egymást, s hogy melyikre lépünk nem egy varázstárgyon múlik, hanem rajtunk.
Nem elég azonban a hagyományokra támaszkodni, az iskolában számtalan szabályt kell betartani. Ez persze közel sem akkora baj - a szabályok ugyanis elsősorban a diákokért vannak, nem ellenük.
Az évek során több baleset is történt a birtokon belül, főleg a kastélyt körülvevő erdőben, mely egyszerre védelem a külső támadásoktól, és veszély a botor kalandvágyók számára. A mélyebb részekre szigorúan tilos kimenni tehát, és a külső zónába is csak tanári vagy diákmentori felügyelet alatt lehet látogatást tenni.
A falakon belül a különleges termek látogathatósága szokta leginkább zavarni a diákok szabadságérzetét, illetve az esti kijárási tilalom is sokak számára felfoghatatlan súlyú tény - legalább annyira, mint az megszegéséért járó büntetés. Apropó, minden tanárnak és a diákelöljáróknak joga és kötelessége, hogy betartassa a rendet, ha kell, akár büntetéseket alkalmazva.
A szabályok egy része általánosan érvényes minden hálókörletre, de minden ösvényre lépőnek érdemes tájékozódnia arról, mi számít rendzavarásnak. Az állatok tartása például nem tiltott, de ajánlatos csak pár, lehetőleg ebnél kisebb kedvencet tartani (például hobbisárkányt). A birtokon van istálló, hogy bármely diák tanulhasson lovagolni - ha valaki nem bánja, hogy más is felnyergeli hátasát, úgy lovat is lehet itt tartani.
Mivel a Martion bentlakásos iskola, ezért a tanév elkezdése után csakis engedéllyel lehet elhagyni a területét. (Ha valaki engedély nélkül átlépi a birtokhatárt, a mágia jelez egy felelős tanároknak.) Engedélyt elsősorban az saját ösvény mentorától lehet igényelni.
A kiszabott órarend óráinak látogatása kötelező, amennyiben valaki nem jelenik meg rajta, igazolást vinnie távolléte okáról. Húsz igazolatlan tanóra után bárki pótvizsgára vagy évismétlésre kötelezhető.
Az iskolában
Már pont kezdene kényelmes lenni a martioni élet, mikor megkondulnak a tanórák kezdetét jelző harangok. Itt az idő, hogy mindenki felkeresse a tanórájának helyszínét. Sokat lehet a folyosókon tévelyegni, de érdemes inkább a nagyobbakat követni. Ők ismerik a biztos és a titkos utakat is. Többnyire.
A délelőtti órákban kötelező közismereti tárgyak szerepelnek az órarendben, így például magyar nyelv és irodalom, matematika, fizika, biológia, történelem, állampolgári és gazdasági ismeretek, ének, rajz, technika, illetve testnevelés. A későbbi évek során a kémia és az etika is bekerül az órarendbe, miként a talan iskolákban is.
Az első három évben (alsóbb évek) csak egy nyelvet kell tanulni, mely választás szerint lehet az angol vagy a német. A későbbi években (felsőbb évek) már fakultációként van lehetőség francia, latin, orosz és olasz nyelvek hallgatására (sőt, reméljük beszélésére) is.
Az esti tantárgyak már jelentősen mások, hisz ezeken kerülnek terítékre a mágikus témák. Bizony, sajnos egy mágustanoncnak sokkalta többet kell tanulnia, mint egy talan iskolásnak, ám a legtöbben úgy vélik: a mágia megéri.
A négy nagy mágiaágat a bűbájtan (BBT - bűbájok), az átváltoztatástan (ÁTV - átváltoztatások) és a defenzív és offenzív mágiatan (DOM - igézések, átkok) órákon lehet elsajátítani. További mágikus tantárgyak a bájitaltan (BIT), a jóslástan (JOS) illetve a rúna- és keletimágiatan (RKT), a drágakőmágia (DKM). A délelőtti órák mágikus vonatkozású kiegészítéseinek a csillagászat (CSI), komponenstan (KOM), mágustörténelem (történelem helyett - MGT ) és a mágikus lények és idomításuk (biológia mellett - MLI). Az aktuális tantárgyak a Tantárgylistában érhetőek el.
Akinek marad a fentiek mellett szabadideje, annak van más sportolási lehetősége is: ott vannak például a léglabda edzések. Aki még nem hallott a mágusok egyik legnépszerűbb játékáról, annak mindenképpen el kell látogatnia egy meccsre. Akinek megtetszik a sport, s nem teljesen antitalentum hozzá, még akár az iskolai válogatottba is bekerülhet.
Az iskola szervezeti felépítésében található egy bizonyos hierarchia. Az ide járó diák onnantól kezdve, hogy bekerül az iskolába, mindent sorra megtapasztal. A négy ösvénynek vannak "fejei". Ők az ösvény Mentorai. Mivel sok a diák, általában ketten is betölthetik ezt a posztot, és még egy segédjük is lehet. Az ösvény mentorai szaktanárok, ám fő céljuk az általuk terelt ösvény diákjainak az alapító szellemében való nevelése, segítése. Ők felelnek a hozzájuk tartozó nebulókért, hozzájuk lehet fordulni, ha baj van, és ők szervezik az ösvény életét is.
Segítségükre vannak ebben az ösvény Diákmentorai. A nevükből adódóan, a többi martionoshoz hasonlóan, ők is diákok, csupán szabadidejük nagy részét a mentor, és ezzel együtt a saját ösvényük segítésének szentelik. Egy ilyen pozíció nagy felelősséggel jár, hiszen nemcsak a fiatalok beilleszkedésének előmozdítása, hanem a rendbontók büntetése is a feladataik közé tartozik. A diákmentorokat nagy körültekintéssel választják ki, és ugyanekkora megbecsülésnek örvendenek.
Ugyanígy az egyszerű tanároknak is vannak segítői, akiket Tanársegédeknek hívunk. A feladataik "szakmai" jellegűek, míg a diákmentoroknak inkább közösségi erejük van. A Tanársegédeknek is van joguk intézkedni, ha kihágáson kapják a nebulókat.
Azt, hogy az iskolán belül mit szabad, és mit nem, azt a Martion Mágustanoda Házirendje szabályozza.
Sajnos minden iskolában elmaradhatatlan a tudásunkról való számadás. A Martion Mágustanodában a folyamatos számonkérés mellett a mágikus tantárgyakból a tanév végén vizsgázni is kell. Legalább az elméletet kötelező mindenkinek tudni ahhoz, hogy következő évfolyamba léphessen. Sokak számára azonban nyugtalanító az a tény is, hogy a délelőtti tantárgyakból is meg lehet bukni.
Szabadidő
Mivel az iskola bentlakásos, ezért a diákoknak értelemszerűen kimenőt kell kérniük a mentoraiktól, ha el kívánják hagyni a birtokot. Ez ugyanúgy igaz a szünetekre, mint a hétvégékre, de az esti kiruccanásokra is.
A diákok körében talán az egyik legnépszerűbb hely a hegy lábánál húzódó falu, Marót, ahol minden szükséges dolgot beszerezhetnek, ami épp eszükbe jut. Van itt vegyeskereskedés, írószerbolt, fodrász, de akad teaház, kávézó, pékség, cukrászda, borászat, vendéglő, fogadó, és természetesen játszótér, templom, no meg a Mesés Molyhok stadionja is, ahol nem ritka, hogy a tanári kar is kedvenceinek szurkol. Mindezt egy erdő veszi körül, ahol valódi tündérekkel találkozhat az arra járó.
Kedvelt kiruccanási cél még Budapest is, hiszen a fővárosban sokkal nagyobb az élet, bár ott már vigyáznia kell a tanulónak, hiszen már nem varázsolhat nyílt utcán.
Martion Rádió (MR - Tekerjetek MR-re!)
Viszonylag friss kezdeményezés, csupán 2013 márciusának közepén nyújtották rá be az igényt, az engedély pedig hamar megérkezett az igazgatóság részéről. Diákok egy csoportja alapította, bár az eredeti csapatból azóta néhányan elballagtak, a szekér azonban még mindig jól döcög. A frekvenciát fogja minden arra egyébként is alkalmas felrúnázott telefon, számítógép, iPhone, tablet, stb. Van egy "központi stúdió" az egyik alagsori üres teremben, ám csak a neve ennyire komoly, a felszereltsége annyira az, amennyit össze tudtak harácsolni, kéregetni diákok szülőktől, tanároktól, az iskolától. Az ajtón mágikus védelem van, mikor milyen - változó, nem mintha sok mindent kéne védeni, de sosem lehet tudni -, amely a tanárokat és a rádió munkájában érdekelt diákokat engedi be. A műsorrendben egyaránt vannak talan és mágus együttesek számai, valamint ha találnak elég érdekfeszítő témát vagy alanyt, rövidebb-hosszabb beszélgetések, interjúk is előfordulnak.
ManaPont hírportál
„A ManaPont néhány lelkes, vállalkozó szellemű és a média iránt érdeklődő diák közös vállalkozása volt három évvel ezelőtt. Akkor még csupán három, négy cikkel frissült havonta a honlap, ebben a mennyiségben pedig nem volt értelme rovatokra bontani. Azóta viszont nőttünk, gyarapodtunk, egyre több cikket, írást és képet küldötök be, állandó cikkíróink listája is folyamatosan bővül. Online portálunkon kedvedre válogathatsz a téged érdeklő témák közül: iskolai élet, rendezvények, pletykák, művészet, irodalom, tudományos és ismeretterjesztő munkák - nálunk mind megtalálod. Korábban írtál már cikket vagy bármiféle esszét, amiről úgy érzed, nem porosodhat tovább a fiókban? Küldd el nekünk, mi közzé tesszük!”
Részlet a www.manapont.hu bemutatkozójából
A Martion Mágustanoda Házirendje
A Martion Mágustanoda diákjaira az alábbiakon kívül vonatkozik minden, a Mágustársadalom és a Máguskormány által meghatározott jogi szabályozás, amit a jogállam területére kimondtak. Ez alól kivételt csupán a Mation Mágustanoda iskolaigazgatójának mentelmi jogosultsága és (a Birtok területére korlátozott) önálló rendelkezési joga jelenthet kivételt. Az igazgató helyszíni közleményben köteles megjeleníteni minden, az általános joggyakorlattól eltérő határozatát.
1. Egyenruha
Egyenruha nincs. Talár viselése az órákon és ünnepségeken kötelező, egyébként nem. A ruha színe nem kötött, de elvárt a tisztességes megjelenés (a ruházat ne legyen szakadt, tépett, koszos stb., és talárválasztáskor kerülendők a nagyon élénk színek, illetve komolytalan minták). Az ünnepségeken lehetőleg sötét árnyalatú, elegáns talárban kell megjelenni. A nyugalom megzavarására alkalmas vizuális hatást keltő talárszínek és -mintázatok esetén jogos a talár lecserélését szorgalmazó tanári figyelmeztetés.
2. Kijárási tilalom
Esténként legkésőbb 23:00-ig minden diáknak vissza kell térnie a társalgójába. A társalgót és a hozzá tartozó hálókörletet télen este tizenegy és reggel hat óra, nyáron este tizenegy és reggel öt óra között elhagyni szigorúan tilos. Kivételt képeznek a diákmnetorok, akik indokolt esetben elhagyhatják a társalgót a kijárási tilalom időtartama alatt is. Fekvőbetegeknek természetesen a Gyengélkedőn kell tölteniük az éjszakát.
3. Tiltott és korlátozottan használható termek és területek
Valamennyi helyiségre érvényes a 2-es pontban leírt kijárási tilalom.
A tanítási időn kívül a tantermekben engedély nélkül tartózkodni tilos, de a termek nincsenek zárva. Kivétel ez alól, ha valamelyik tanár másként rendelkezik.
Csak tanári kísérettel látogatható helyek: alagsori konyha, csillagvizsgáló, nyeregtetőtér, üvegházak.
Az uszoda nyitva tartása: 6:30-22:30; Szauna, pezsgőfürdő korlátozottabban: 10-12 és 16-18 között.
A gyengélkedő bármikor látogatható, általános betegségek az univerzális szekrényben található feliratozott gyógyfüvekkel és kencékkel, egyszerű útmutatás alapján, önellátóan kezelhetőek.
A zeneterem és a műterem kijárási tilalomig áll nyitva. Igénybe vételének egyetlen feltétele a kultúrált használat.
A Nagyterem mindig nyitva van, reggel héttől este tízig frissítőkkel és rágcsálnivalóval, étkezési időben főétkezéssel szolgál.
Reggeli: 07:00-09:00
Ebéd: 12:00-14:00
Vacsora: 18:00-20:00
Könyvtár nyitva tartása: 08:00-22:00. A Tiltott Terembe a külön engedéllyel rendelkezőkön kívül a nap 24 órájában tilos a belépés, és egy havasi troll is őrzi a bejáratot.
Az erdő tiltott a nap huszonnégy órájában.
A tóban úszni, búvárkodni, rajta vízen járni tilos, csónakázás diákmentori kísérettel, korcsolyázni kijelölt területen szabad. Egyéb részletekre vonatkozóan lásd az adott területeken kihelyezett leírást.
4. A birtok indokolt elhagyása
a) Külön engedély nélkül csak a tanítás nélküli napokon és a tanítási hét utolsó napjának végén szabad elhagyni az iskolát (így az őszi, téli, tavaszi szünetekben), illetve vizsgaidőszakban, a vizsgák letétele után. Ezen kívül a diákok egy tanévben további tíz napot (10 nap és 10 éjszaka) tölthetnek távol, a távozáshoz szülői kérvénnyel kell az igazgató vagy a mentor (vagy helyettesük) engedélyét kérni.
b) Marót látogatása
Az iskola területének elhagyását illetően csak Marót falu meglátogatása jelent kivételt. Tanítási időn kívül, mentori/tanári engedéllyel minden diák elmehet Marótra, de legalább kétfős csoportban, egyedül semmiképp. Az engedélyt lehet előre vagy közvetlenül indulás előtt, írásban vagy személyesen is kérni.
5. Háziállatok tartása a Martionban
Amennyiben a szobatársai beleegyeznek, minden diák tarthat a szobájában egy korlátozott mozgásterű (ketrecben, terráriumban, akváriumban lakó) és egy szabadon mozgó kistestű háziállatot, ezeken kívül egy madarat a hollóházban. A szobában tartott állatok nem lehetnek nagyobbak, mint ami befér az ágy alá. A fenti feltételek mellett kisméretű kutyák, macskák, rágcsálók, kézben elférő, nem veszélyes hüllők és kétéltűek, "ártalmatlan" besorolású varázslények külön engedély nélkül tarhatóak. Minden egyéb háziállat tartásához a mentor engedélyét kell kérni.
6. Büntetések károkozás, szabályszegés stb. esetén:
A Házirenddel mindenki tisztában van, hiszen az iskolában több központi helyen is ki van függesztve. (Tantermek, Nagyterem, Könyvtár, Uszoda, Társalgó, üzenőfalak)
A házirend áthágásáért tanári és diákmentori figyelmeztetés, valamint büntetőfeladat járhat. Sorozatos semmibevétele fegyelmi tárgyalást, végső esetben az intézményből való eltanácsolást vonhat maga után. A büntetés okai lehetnek:
- Kötelező talárviselet elhanyagolása ünnepek alkalmával
- Kijárási tilalom megszegése
- Tiltott helyek látogatása a kastélyon belül, a kastély birtokán (erdő); kastély birtokán kívül (engedély nélküli kilátogatás) Maróton. Budapesten és az ország egyéb területén (mentori engedély nélkül).
- Rongálás
- Dohányzáson, alkohol fogyasztáson rajtakapás
- A házirend bármely pontban való megsértése
- A diáktársak, tanárok egyéb iskolai dolgozók jogainak megsértése
A Diákmentorok maximum enyhe büntetést szabhatnak ki, a büntetés nem sértheti a diákok személyiségi jogait. Ha erősebb büntetést éreznek helyénvalónak a diák mentorával kell beszélni, és ugyanígy kell cselekedni ellenkezés, a feladat megtagadása esetén is.
A diákmentor más diákmentort nem szankcionálhat, de amennyiben kihágáson kap egyet, szólnia kell a mentorának erről, esetleg indítványozni a jelvényelkobzást.
A Tanársegédek órai kihágásért ugyanúgy büntethetnek, mint egy teljes értékű tanár, de ha egy személynél ez többször előfordul, értesítenie kell a diák mentorát. Tanársegédek is adhatnak ki büntetőmunkát (melyet ha nem végez el a diák, értesítenie kell erről mentorát).
Amennyiben valaki nem végzi el a büntetőmunkáját, úgy a tanára kötelezheti további büntetőfeladatok elvégzésére. Amennyiben ezt sorozatosan elmulasztja, úgy a diák ellen fegyelmi eljárás indulhat, a végső szankció pedig az iskolától való eltanácsolás is lehet.
Továbbtanulás és főiskolai szintű intézmények
Csontváry Kosztka Tivadar Mágikus Képző- és Színművészeti Főiskola
Az iskolát Csontváry unokái alapították 1914-ben, az első világháború előtt. Az öt unoka közül háromról is kiderült, hogy rendelkeznek mágikus képességekkel, így nagyapjuk tiszteletére hozták létre a felsőoktatási intézményt. Eredetileg egy feltérképezhetetlen birtokot kaptak volna Budapest közelében, ám hiba csúszott a számításukba, és csak Egerben kaptak megfelelő méretű földet. Az épület tervezője, Vasas Géza az egyszerűségre törekedett, így könnyedén, mégis stabilan fel tudták húzni a négy emeletes, monumentális építményt - viszonylag rövid idő alatt.
Maga a terület egy hatalmas zöldövezetben található, Eger városának szélén. Az illetéktelen szemek elől elzárva, az iskolát egy erdő veszi körbe.
Középen magasodik maga az épület, melynek négy szintjén folynak a tanórák. Vannak még benne különböző műtermek, zenetermek, varrószobák, színpad, és nem utolsó sorban a táncterem. Itt folyik a gyakorlati oktatás, emelt heti óraszámban. A kívülről ódonnak tűnő, mégis tekintélyt parancsoló falak hosszan elhúzódnak keleti irányban az erdő felé, a másik három oldal hatalmas térre néz. A nyugati szárnyban találhatók a bentlakók szobái. Ez a külön részleg csak azoké, akik a kollégiumi életet választották.
A bentlakás ingyenes, a napi háromszori étkezésért fizetni kell. A kollégiumi ellátásra mindenki jelentkezhet, ám előnyben részesülnek azok, akik lakhelye távol esik az intézménytől, és akik nem rendelkeznek biztos anyagi háttérrel. Németországban, Magde-burgban (Berlintől nem messze) található az intézmény testvériskolája, az Andreas Achenbach Képzőművészeti Mágusakadémia. A diákoknak utolsó évben lehetőségük nyílik itt befejezni tanulmányaikat, és így a diploma mellé kaphatnak egy közép- vagy felsőfokú nyelvvizsgát is.
Szakok
A Főiskolán az alapvető művészeti, túlnyomórészt talan képzésen kívül természetesen lehetőség van a szakosodásra a képző- és színművészet számtalan területén. Az alapozó kurzusok után a szakosodás keretein belül ismerkedhetnek meg a hallgatók a szakma és a szakterület mágikus vonulatával, technikáival, módszereivel, történetével, kultúrájával. Az ide jelentkező diák a következő szakok közül választhat:
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Elméleti Mágia Kar
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyarország legrégebbi folyamatosan működő, s egyben legnagyobb egyeteme. Az 1867-es kiegyezés után kezdődött az egyetem történetének legintenzívebben fejlődő szakasza, az Egyetem Magyarország legfontosabb tudományos központjává nőtte ki magát. Ekkor épült be a mágusoktatás is az egyetemre.
A kar Budapesten, a Múzeum körúton, a Bölcsésztudományi kar épületében helyezkedik el. Helyileg a harmadik emeletről induló, semmibe vezető lépcsősor végén kezdődnek az intézetek.
A mágikus intézetek többnyire átfedésben állnak a talan tudományok intézeteivel. A tantervben szereplő tárgyak többsége megtalálható a megfeleltethető talan szak (illetve elsősorban a bevezető és a törzsanyag) tárgyai között (pl.: kémia, római jog, bevezetés a pszichológiába, stb).
A mágusoktatás az 1867-et megelőző években a Scola Magica-ban zajlott, központosítva. Az oktatás itt szinte minden elméleti területet magában foglalt, míg a gemmáriusképzés, a szerpentárius-képzés mentori rendszerben került megszervezésre. A kiegyezést követően vette kezdetét a mágikus oktatás rendszerének reformja - így vált külön a kormányzati és nemzetvédelmi oktatás, a mesteremberek, a szerpentáriusok, illetve az elméleti mágusok képzése. Az ELTE-be beolvadó mágusoktatás ezek közül az elméleti mágiaágak oktatását, illetve az alacsonyabb szintű, de még a felsőoktatás kereteibe tartozó, kiegészítő képzéseket foglalja magába. Központosított, országos mágiatudományokkal foglalkozó intézmény.
Képzési területek
- természettudományok (pl.: mágiaelmélet, bájitalismeret, mágikus lények ismerete, mágikus növények és komponensek ismerete)
- jog- és társadalomtudományok (pl.: mágusjog, mágustörténelem)
- pedagógia és pszichológia (mágus módszertan/befolyásoló mágiák)
Gyakorlati képzési központ: Az egyetemi oktatás az elméleti tanulmányokra helyezi a hangsúlyt, ám több részterületen elengedhetetlen a gyakorlati képzés is. A pszichológusnak készülő hallgatók megismerkednek az asztrál/mentálmágia gyakorlati alkalmazásával is, így mentori felügyelet mellett vállalnak képzésük végén kezelteket.
Kiegészítő képzések: OKJ-s, felsőfokú és egyéb szakképzéseknek is teret ad az intézmény. Ide jöhetnek tanulni többek között például azok, akik talan tanulmányaikat kereskedőként végezték el, de mágikus vonatkozású termékeket árulnának. Az ELTE képzésein megkaphatják az ehhez kellő információkat, a termékismeretet, valamint megismerkedhetnek a cikkekkel való kereskedelem jogi vonatkozásaival.
Mráz Kálmán Nemzetközi Gazdaságtudományi Egyetem
A Mráz Kálmán Internátus a Soproni-hegységben, talanok számára nem látható, védett területen helyezkedik el.
Az Internátus egy nemzetközi üzleti és gazdaságtudományi egyetem, melynek fő profilja a kapcsolatépítésre és színvonalas oktatásra épül. Nyolcvan országból érkezett hallgatóiból közép és felsővezetőket képez, akik az itt eltöltött 3-5 év alatt a későbbiekben virágzó kapcsolatokat alakíthatnak ki szaktársaikkal és cserediák programjának köszönhetően más iskolák diákjaival, amiket későbbi pályafutásuk során kamatoztathatnak.
Az oktatás az intézet nemzetközi mivolta miatt angolul és németül folyik, ezért a felvételiző hallgatóknak legalább az egyik nyelv társalgási szintű ismerete elengedhetetlen. Ezt a jelentkezőknek nemzetközileg elismert nyelvvizsga bizonyítvánnyal tanúsítania kell. Az Internátusba való felvétel három módon történhet:
Az internátus alapvetően bentlakásos felsőoktatási intézmény, és mint ilyen, egyedülálló az országban. Ez azért kifejezetten fontos, mert így a hallgatók még szorosabb kapcsolatot tudnak kialakítani egymás között, amiket a későbbiek során kamatoztathatnak. Viszont a diákok különleges indokkal kérhetik a bentlakás alól a felmentésüket, valamint néhány szakon induló levelező tagozaton természetesen a kollégiumban való elhelyezés nem lehetséges. Az oktatás koedukált, az elszállásolás azonban általában külön férfi és női szobákban történik; ez alól kivételt képeznek a házas és jegyespárok, testvérek, közeli rokonok és speciális indokkal egyéni elbírálás szerint a kérvényezők.
2014-ben az iskola egy új vállalkozásba kezdett: eddig a tanulók nappali és levelező tagozaton végezhették tanulmányaikat, épp ezért számít újdonságnak az éjszakai osztály. Ez kifejezetten azok számára elérhető, akik munkájuk vagy más egyéb elfoglaltságuk miatt nem tudnának részt venni a napközben tartandó órákon. Egyelőre az internátus csak bizonyos szakokon (a keresletre való tekintettel) indítja el ezt a kezdeményezést - de a jelentkezőknek minden esetben részt kell venniük egy felvételi beszélgetésen, még akkor is, ha fizetős formában szeretnének jelentkezni.
Élet a Mrázban
Szállás
A diákok többnyire két ágyas hálószobákban vannak elszállásolva, mindhez tartozik egy kisebb fürdőszoba.
Sportolási lehetőségek Az iskola hatalmas birtokra épült, amely védelmi varázslatokkal van körülvéve, így teljes védelmet nyújt az ott tanulók számára, és biztosítja nekik a szabadban végzett sportolási lehetőségeket, többek közt uszodával, léglabda-, tenisz-, kosárlabda-, futball-, röplabda-, kézilabda- és fedett jégpályával segíti a hallgatók elméleti képzésén túl a fizikai erőnlétük fenntartását. Az épületben több torna- és konditerem is van, ami szintén ezt a célt szolgálja olyan esetekben, mikor a szabadtéri sportolás az időjárás miatt nem lehetséges.
Étkeztetés
A napi három főétkezés megadott idősávban, az ebédlőben svédasztalos választékkal oldották meg, ahol minőségi, friss és egészséges ételeket szolgálnak fel, amit a diákok saját igényeik szerint válogathatnak össze. A főétkezések közti időszakban a hallgatók bármikor lemehetnek az étkezőbe, ahol akkor a’la carte étlapról rendelhetnek maguknak kedvükre való étkeket. A tanárok és vendégelőadók kiváltsága, hogy akár a szobájukból is megrendelhetik ilyen módon az ételt, ami ha elkészül, azonnal feltűnik az asztalukon.
Ezen felül az iskolának jól felszerelt büféje van, amelyben a képzés árában nem finanszírozott termékeket lehet megvásárolni, ide tartoznak a rágcsálnivalók, csokoládék, energiaitalok, cukros üdítők, alkoholos és dohánytermékek, melyeknek fogyasztása az iskola területén belül csak mértékkel engedélyezett.
Szórakozás
Mivel a Mráz-módszer lényege, hogy a diákok minél kevesebbszer hagyják el az Internátus területét, ezért igyekeztek úgy kialakítani az iskolát, hogy minden igényt kielégítsen még, a gyakran a felső tízezerből érkezett hallgatók számára is. Az alagsorban fodrász, wellness központ, szabó üzemel, saját tánctermével pedig helyszínt biztosít rá, hogy a tanulók hétvégenként kieresszék a fáradt gőzt saját jövőbeli üzlettársaik társaságában.
Koncert és zenetermeiben lehetőség van bármilyen zenei tanulmány folytatására, valamint előadóestek szervezésére, könyvtára pedig az iskolaalapító Mráz Kálmán személyes könyvtárával egy nemzetközileg elismert szakmai könyvgyűjteménnyel rendelkezik, de emellett természetesen megtalálhatók a könnyű és szépirodalom darabjai is.
Elérhetőség
Bár az iskola mágikusan levédett helyen található, az internet és telefonkapcsolat nem korlátozott. Mágikus kiszállítással megrendelt ruhák, csomagok, ajándékok, esetleg étel házhozszállítás is lehetséges, bár csak az internátus főkapujáig tudják a csomagokat elhozni a futárok, ott vagy a kapuőr veszi át, vagy a csomag tulajdonosának kell lemennie érte.
Az internátus elhagyása
Hivatalosan a tanév kezdetén kiadott kari naptárban jelzett időpontokon kívül az iskola területének elhagyása nem megengedett. Ennek szigora az évek múlásával csökkent, de a hivatalos őszi, téli, tavaszi és nyári szüneteken kívül továbbra is egyeztetés és engedélyköteles. Mivel felnőtt hallgatókról van szó, megfelelő indokkal, és míg a hallgatók ésszerű kereteken belül intézik ügyeiket, a vezetőség engedélyt szokott adni az internátus elhagyására.
Oswald König Mágikus államigazgatási és Nemzetvédelmi Akadémia
Oswald König (1820-1908) azok között volt, akik a dualista államrendszer létrejöttekor kerültek Magyarországra. Eléggé elhanyagolt volt ebben az időben az ország védelme, az összes itt szolgáló gemmárius külföldről érkezett, mint ahogy a kormány tagjai is. König ezt a nagy hiányosságot szerette volna orvosolni, amikor eszébe jutott az a korszakalkotó ötlet, ami Magyarország helyzetét megváltoztatta.
Terve egy olyan iskola megalapítása volt, aminek keretei között szakembereket képeznek ki gemmáriusnak (a mágusvilág rendfenntartóinak), illetve a kormány alkalmazásában álló diplomatáknak, s ezen tervét pedig az osztrák gemmáriusképző mintájára szerette volna megvalósítani.
König régi, bécsi kapcsolatait igénybe véve csábított át Magyarországra több jeles személyiséget, s hosszas kutatás után végül az 1867-es, nagyhírű felújítás folytán esett a figyelme a Sándor palotára. A budavári épület minden tekintetben megfelelt az általa kiválasztott célnak. König jó híre és profizmusa nagy szerepet játszott abban, hogy a kormány engedélyezte az épület levédését. Így 1867-ben a Sándor palota fél szám alatt kezdődött el végül a tanítás. Az évek múltával bizonyítást nyert az oktatás magas minősége, és a mágusközösség elismerésének hatására az osztrák vezetőségtől eddig idegenkedő Magyar Felelős Mágiaügyi Kormányzat is elismerte az iskolát, bár még még hosszú évekbe telt, mire 1890-ben akadémiai ranggal honorálják az országért tett erőfeszítéseket. Az évek múltával az Akadémia sorait lassan megtöltötték a magyar nép kiváló mágusai.
A történelem vihara persze az iskolát sem hagyták érintetlenül. Oswald König meghalt, és az iskola patronálását hagyatékával együtt fia Arthur, majd őt követe Wilhelm vette át. Az eredményeik kimagaslóak voltak, így a Kormány úgy döntött, jobban belevonja az akadémiát a programjába: egyetemként került a magyar oktatási rendszerbe, ám hagyományőrző célokból megtartotta az "Akadémia" megnevezést.
Az akadémia minden tekintetben illeszkedik a magyarországi, hagyományos egyetemi képzéshez. Két karon folyik az oktatás: ezek a Nemzetvédelmi és Államigazgatási kar.
Míg a Nemzetvédelmi karra a felvételi gyakorlati jellegű, az Államigazgatási karra jó tanulmányi eredmény révén lehet inkább bekerülni. A mérce mindkét kar esetében magas, mint ahogy a diploma után rögtön elhelyezkedők aránya is. Az Akadémián végzettek kb. 80%-át rögtön felveszik a magyar vagy külföldi máguskormányok szolgálatába.
Az iskolában a szakspecifikus tanulmányok mellett lehetőség van áthallgatásra, bár az iskola maga is számos különféle szabadon választható tárgyat ajánl. Az alapfokú diploma megszerzéséhez mindkét kar tanulóinak el kell végezniük legalább két félévben a másik kar egyik kurzusát.
Az Akadémia egyébként a hivatalos távoljárási tanfolyamok egyik helyszíne, és egyben vizsgaközpontként is funkcionál.
Nemzetvédelmi kar
Itt tanulnak a Nemzetvédelmi minisztérium leendő dolgozói a gemmáriusok. Az ő feladatuk lesz, hogy fenntartsák a rendet, betartassák a törvényeket. Ha esetleg már bekövetkezik egy bűntény, akkor nekik kell felgöngyölíteniük azt, hogy a tettesek elnyerjék méltó büntetésüket. A karra felvételt nyert tanulók négy szak közül választhatnak, és az egyetemi képzés elvégzése után ilyen típusú gemmáriusként vehetnek részt a nemzetvédelem munkájában.
Először az 1800-as évek vége felé merült fel számottevő igény arra, hogy a különböző országok együttműködjenek egyes bűncselekmények felderítésénél. A gemmáriusokat szakterületük alapján sorolták be, és minden egyes szakterületet egy drágakőről neveztek el. Az azonosítás így aztán egyszerűvé és egyértelművé vált. (Részletesebben a szakmák leírásánál olvashatsz róluk.)
Az alapképzés három évig tart. Az elsőt (főként fizikai) alapozás teszi ki, a másodikban és harmadikban pedig már szakiránynak megfelelő tantárgyakkal foglalkoznak a diákok. A három évet elvégzők őrmesteri rendfokozattal rendelkezhetnek, ha elhelyezkednek.
A mesterképzés főként vezetői és stratégiai ismereteket tartalmaz. Elvégzéséhez szükséges két év szolgálati idő, az eszt elvégző hallgatók hadnagyi rendfokozattal rendelkezhetnek ha elhelyezkednek.
2009-ben indult az éjlény-specializációs képzés, mely valójában egy szabadon választható tantárgyként biztosít papírt az arra érdemeseknek.
A gyors reagálású osztag majdani tagjai, a leendő koponyatörők és a későbbi katasztrófavédelmisek is hasonló képzésen vehetnek részt.
A König Akadémia gemmáriusait tiszteknek szánják. Ahhoz, hogy valaki közgemmárius legyen, természetesen nem kell elvégeznie az egyetemet; elegendő, ha az érettségit követően részt vesz egy kétéves képzésen Adyligeten, a Gemmáriusi Hivatal iskolájában.
Államigazgatási kar
A karon az oktatás illeszkedik a bolognai rendszerhez. A hallgatók két alapszakon tanulhatnak, és a két éves mesterképzésre ezután van lehetőség.
Szentágothai Dominik Szerpentáriusképző Egyetem
Az egyetemet Szentágothai Dominik alapította 1893-ban Budán, Magyar Szerpentáriusképző Egyetem néven, a bécsi szerpentáriusképző iskola mintájára.
Az egyetem jelenleg három karral működik önálló intézményként, teljesen elszeparálva a talan orvostudományi egyetemektől, melyektől mind képzési idejében, mind a tantárgyak többségében eltér.
Szentágothai Dominik a XIX. században ténykedő és kutató orvosprofesszor volt, aki tanulmányait előbb Londonban a talan orvosi egyetemen, majd később az újonnan alapított szerpentáriusképzőben folytatta. Munkássága és családja mégis Magyarországhoz kötötte. A kiegyezés után felvetette, hogy Magyarországnak önálló szerpentáriusképző intézetre van szüksége, ám 1887-ben megelégelve a várakozást saját tőkéből építette meg a mai épületet, és barátaival, orvoskollégáival kezdték el továbbadni tudásukat. 1893-ban készült el az épület, és az ünnepélyes átadást követően Szentágothai a magyar máguskormánynak adományozta azt azzal a feltétellel, hogy kizárólag e célra használhatják fel.
1901-ben elhúzódó bizottsági szavazások és döntések folyamán az egyetemet Szentágothai Dominik Szerpentáriusképző Egyetemmé nevezték át.
Az intézménynek otthont adó háromemeletes, viktoriánus stílusban elkészített épület a város szívében található, ám egy álcázásnak köszönhetően csak mágusok és sutták számára látható.
Hallgatókat a világ minden pontjáról fogadnak; az idegen országok diákjai elsőbbséget élveznek az ingyenes bentlakás helyek elosztásánál, ha még maradt hely és van igénylő is, a magyar hallgatóknak is ingyenesen biztosítják a szállást. Erre a célra az épület két felső emeletét alakították ki kollégiumnak.
Szerpentáriusképzés
A képzés ideje - talan testvérkarával ellentétben - öt év, mely alapozó modulból, preklinikai és klinikai modulból áll.
Az alapozó modul az első két évet – négy szemesztert – foglalja magában, mely során a hallgatók elsajátítják az emberi test felépítésének anatómiai, élettani ismereteit, megtanulják a test normál működését, és azt, mágikusan hogyan lehet mindezt befolyásolni.
A Preklinikai modul a képzés harmadik évét (5-6. szemeszter) foglalja magában. Célja, hogy a hallgatókat megismertesse az emberi test kóros működésével, átfogó képet ad arról, hogy egyes szervek megbetegedése milyen komplex tünet együttesekkel jár. A cél, hogy a hallgatók a preklinikai modul végére képesek legyenek felismerni az egyes tüneteket, és hatékony, célravezető diagnosztikai lépéseket tudjanak javasolni.
A klinikai modulban válik el a képzés teljesen talan párjától. E két év alatt nincsenek tantermi órák és gyakorlatok, a hallgatók folyamatosan a betegellátó intézetben vannak, ahol többhetes gyakorlat során sajátíthatják el az adott tantárgy gyakorlati és elméleti tudásanyagát is, mely után egy hetes felkészülési időt kapnak a záró szigorlatra.
A gyakorlatokat kizárólag mágikus kórházban lehet folytatni, itt a diákok mellé kijelölt mentoraik gondoskodnak róla, hogy mind a mágikus mind a talan kezelési módszerekkel megismerkedjenek.
Nővérképzés
A hároméves főiskolai képzés során a hallgatók elsajátíthatják a betegápolás mágikus és talan módszereit, az egyszerűbb gyógyító bűbájokat és főzeteket, valamint az ember anatómiáját és a szervezet működését, felépítését.
Gyógyszerészképzés
A négyéves képzés során a hallgatók elsajátítják a gyógyító bájitalok és talan gyógyszerészet tudományát.
A képzés első két évében (1-4. szemeszter) a hallgatók megszerzik a gyógyszerészethez és bájitalfőzéshez szükséges alapismereteket.
A képzés harmadik és negyedik évében (5-8. szemeszter) a hallgatók a gyakorlati gyógyszer és bájitalgyártás mesterévé képzése a cél, mely során megtanulják az új gyógyszer- és bájitalgyártások szabályait, az egészségügyi kipróbálásnak a kockázatait és menetét.
Kormon Lehel Tehetséggondozó Közép- és Felsőoktatási Magán Mágusiskola
A XX. században a nyugati mágia olyannyira teret hódított magának, hogy a keleti mágia szinte teljesen kiszorult az országból. A vajákosok, sámánok ideje végleg leáldozni látszott, és ez ellen kívánt tenni Kormon Lehel, mindennemű oktatás tehetős pártfogója. Felesége halála után a családi házat alakíttatta át, hogy tökéletesen megfeleljen egy iskolaépület követelményeinek.
A ház Budapest szívében, a VIII. kerületben áll, még a talanok számára sem vész el a látványos sárga falakból emelt három emelet, és a vörös tégladíszek, melyek a századelő hangulatát idézik. Az ő szemüket azonban ezernyi védelem homályosítja el, mely nem engedi, hogy a mágusvilág létezése lelepleződjön.
Az iskola gondolata már jóval a rendszerváltás előtt megfogant a későbbi igazgató fejében, ám az ötletet megvalósítását csak 1992-ben sikerült megkezdeni. Az iskola profiljában a keleti mágiák oktatása és begyakorlása szerepel, mindezt a lehető legmagasabb színvonalon.
Az iskola alapítványi, ahol van mód bentlakásra is. Egy szemeszter 100 és 180 tallér között mozog, a felvett tantárgyaktól függően. Természetesen lehet ösztöndíjat szerezni, azonban kemény feltételek árán juthat hozzá kevés kiváltságos tanuló. Az első szemeszteri ösztöndíjat egy általános dolgozat alapján ítélik oda.
A diákok átlagos összlétszáma nem haladja meg a háromszáz főt, a tanároké viszont negyven és ötven között van, melyből legalább tíz született mágus.
Középiskolás korúak számára csak délutáni tanfolyamot szerveznek, közismereti oktatást ugyanis nem vállal az intézmény. A felsőoktatási szekcióban a speciális tanítás miatt tanítóképzés is van. A hallgatók általában öt év után szoktak nekilátni a diplomamunka elkészítésének, de van mód később vagy akár hamarabb is nekivágni. A diplomázás előfeltétele a szakterület minden tárgyának felvétele és elvégzése. A tantervek és az órarendek személyre szabottak, egyedül a kötelező minimális óraszám a meghatározott.
Egyes tantárgyak elvégzése akkreditált vizsgának is számít, így az iskola igen nagy presztízsnek örvend. Gyakoriak a tanulmányi kirándulások, a számonkérések a szemesztervégi vizsgákat leszámítva igen rugalmasak.
Mágiaelmélet és mágiafelismerési módszertan
A mágustársadalomban szinte egyáltalán nem létezik földművelés, illetve senki nem foglalkozik nehéziparral és bányászattal sem. Így aztán, ha szükségük van valamire, azt a talanoktól szerzik be. A rendszer évszázadok óta tökéletesen működik, ezért szigorú törvények szabályozzák, hogy mágusok csak rettentő körülményesen, és erős megfigyelés alatt léphessenek be az előállító és termelői ágazatba; az átváltoztatásokkal könnyedén kibillenhetne érzékeny egyensúlyából a világgazdaság: tökéletes példa erre a századeleji válság.
Azok, akik nem a kormányzatban dolgoznak, vagy a talanok által is ismert munkákat végzik mágikus módon (például: tanár, sportoló) vagy egy vállalkozáshoz csatlakoznak (akár magánvállalkozásba kezdenek), s itt kamatoztatják tudásukat (például: fodrász, ügyvéd, utasszállító, rendezvényszervező).
Az gemmáriusok hivatalosan a kormány alkalmazottai. Az ő feladatuk az fenntartani a rendet, betartatni a törvényeket, vagy felgöngyölíteni a már elkövetett bűntényeket. A gemmáriusokat a szakterületük alapján sorolják be: minden szakterületet egy drágakőről neveztek el. A különböző feladatkörök természetesen különböző képességeket igényelnek.
Bizony, még a varázsvilág sem szabadulhat meg az adminisztráció sallangjaitól; náluk is megvannak a megfelelő emberek a végtelen számú adminisztrációs feladat elvégzésére. Értelemszerűen a legtöbb bürokrata a kormánynál dolgozik, ám nem ők teszik ki a Kormány teljes egészét. Az apró-cseprő hivatalnokok mellett ugyanis megtalálhatóak a talanvilág diplomatáihoz hasonlóan a nagyobb rangú köztisztviselők is a "bürokrata" foglalkozáskör alá sorolhatjuk. A hivatalnokok képzése, legyen szó akár jegyzőről, akár a magyar-angol kapcsolati körben működő diplomatáról, ugyanúgy kezdődik: a mágusvilág jogi és társadalmi szerkezetének tanulmányozásával.
A sorsuk ezután válik el: a jegyzők megmaradnak a paragrafusoknál és a jelentések írásánál, míg a magasabb babérokra törekvő személyek megacélozzák elméjüket egy magasabb tudás érdekében.
A továbbképzés három éve alatt a tanuló a vezetői szerep minden csínját-bínját elsajátíthatja a megnyerő viselkedéstől a hivatalos érintkezés szabályain és a retorika magasfokú művelésén keresztül a modern mágusvilág történeti áttekintéséig. Megtanulhatja, hogyan válhat valaki diplomatává, vagy hogyan lehet képes magas hivatali pozíciót betölteni úgy, hogy munkájával nem csupán saját, hanem az ország és a köz javát szolgálja.
Ad, vesz, szállít, házhoz megy, boltot tart fenn. Hogy mégis miért különbözik egy egyszerű talan kereskedőtől? Nem valószínű, hogy egy talan tudja, hogyan kell bánni a harapós könyvekkel, a fényre robbanó bájitallal, vagy hogy a sárkányfogamulett milyen előnyeit említse a vevőknek. A varázslóvilág kereskedői ellenben tökéletesen tisztában vannak vele, hogyan kell bánni az általuk kínált árukkal.
Kereskedőknek számítanak még a vendéglő-, szállás-, és kocsmatulajdonosok is, hiszen ők is, bár nem termékekkel, de szolgáltatásokkal kereskednek. Bárkiből lehet kereskedő, akinek van tőkéje a boltalapításhoz, áruismerete, na meg némi rafinériája ahhoz, hogy haszonnal tudja eladni a holmikat.
Minden varázslattal átitatott eszközt, tárgyat egy-egy mesterember készít, akik a varázsvilágban nagy megbecsülésnek örvendenek. A mesteremberek egész életüket szakmájuk kitanulásának szentelik. Sok fiatal szeretne pálca- vagy seprűkészítő, amulettgyártó, könyvkötő lenni, vagy a Határtalan játékgépeinek odaadó műszerésze, már csak az alkotás öröméért is. Az ő képzésük különböző műhelyekben vagy egyénileg zajlik, de még a Csontváry iparművészei közül is kerülnek ki szép számmal.
A tanoncnak sokat kell bizonyítania, hogy megfeleljen, és a mestere megtanítsa az adott szakma csínjára-bínjára. Nehéz a mesterré válás folyamata, mivel az a tudat is nyomja a tanoncok vállát, hogyha hibáznak, az súlyos következményeket is vonhat maga után.
A munka történhet megrendelésre, ám a legtöbb mesterember inkább azt szereti, ha fantáziája szabadon szárnyalhat, és egy egyedi tárgyat adhat ki a keze alól. Számukra csak a tökéletes munka megfelelő.
A mestereket nem csak elismerik, jól meg is fizetik, ugyanis a varázstárgyak jó áron szoktak elkelni a kereskedőknél, az egyedi eszközökért pedig még magasabb pénzösszeg jár.
Pár száz évvel ezelőtt nagy keletje volt a fekete mágiával átitatott tárgyaknak, ám a kormány megszorításai miatt kirekedtek a piacról, készítőikre és megrendelőikre lesújt a törvény. Az ilyen eszközök magára a használóra, és a készítés ideje alatt még a mesterre is veszélyesek.
Festők, szobrászok, építészek, zenészek, színészek, táncosok, mindannyian a varázslóvilág művészei. Művészi lelkületük különbözteti meg őket mind a mágusoktól, mind a hasonló foglalkozású, talan alkotótársaiktól.
Hogy mi a különbség a varázslók és a talanok művészei között? Vegyük például a színészetet. Maga az előadás, a színészi munka nem lesz más egy mágus előadásában, de a körülmények, a díszlet, a különleges trükkök megvalósítása sokban eltérhet, ha segítségül hívjuk a mágiát.
A festők és a szobrászok tevékenysége sem ér véget akkor, ha létrehozták az alkotást fizikai valójában. A varázsvilágra oly jellemző mozgó képeket és szobrokat a mágia teszi különlegessé. Ezeknek a varázslatoknak a megalkotása is a művész feladata.
A tánc műfaja nem túlzottan népszerű, talán azért, mert ez a művészet különösen embert próbáló feladat elé állítja művelőit. A hivatásos táncosok általában levitációs, illetve a fizikának teljesen ellentmondó elemekkel tűzdelik tele előadásukat, aminek pálca nélküli művelése magas fokú varázstudást igényel.
A zenészek a varázslók világának művészeti újítói. Nem túlzás azt mondani, hogy minden új együttes egy teljesen új hangszert, és ezzel együtt egy merőben más stílust hoz a köztudatba. Reformer szellemüket általában a kinézetük is tükrözi; cél a feltűnőség, és az átlagtól való eltérés. Persze a zenészszakmának is megvan a klasszikus vonala, a komolyzenét játszó mágusok száma viszont igen kevés, hisz a műértő közönség igényeit többnyire kielégítik a talanok előadásában hallható művek is.
A talan doktorokhoz hasonlóan a szerpentáriusok is gyógyítók, ám legtöbbször nem a hagyományos orvosok módszereit alkalmazzák, hiába azonosak a céljaik. Képzésük során a gyógyítók tanulnak általános orvoslást, fiziológiát, de nem maradhat ki az életerőtan, a gyógyító bájitaltan, a gyógynövénytan, és a gyógyító varázslatok elsajátítása. A gyógyításhoz legfőképpen mágiát, mágikus eszközöket és módszereket alkalmaznak, ők kezelik a különböző mágikus betegségeket, és mágia által okozott sérüléseket is.
Az ő képzésük tart a legtovább a varázsvilág szakmáihoz viszonyítva, de még így is rövidebb ideig tanulnak, mint talan társaik. Emellett képezniük kell magukat, kutatni a szakterületükön, és tisztában kell lenniük az újkeletű felfedezésekkel - praktizálásuk során folyamatosan. A szerpentáriusnak készülő fiataloknak ahhoz, hogy tanulhassanak, kitűnőnek kell lenniük komponenstanból, bájitaltanból, és a varázsgyakorló tárgyakból, emellett nem árt, ha konyítanak a bűbájokhoz, átváltoztatásokhoz is. A tanulás általában kis csoportokban zajlik: négy vagy öt, a szigorú felvételin átesett tanoncot osztanak be egy-egy kórházba vagy házi gyógyítóként dolgozó szerpentárius mellé, ahol első kézből tapasztalhatják meg és tanulhatják ki a szakmát.
A képzés helye legtöbbször a legnagyobb magyarországi kórház, a Főnix Könnye Ispotály.
A kórházban gyógyítókat hivatalosan szerpentáriusoknak nevezik. Az ország területén szétszórtan szinte mindenhol dolgoznak kevésbé képzett házi gyógyítók. A régi magyar népi orvoslás módszereit használó vajákosok ugyanígy megtalálhatók országszerte.
A szakosodásra szinte végtelen számú lehetőség van: a varázslény okozta sérülésektől kezdve a mágikusan előidézett emlékezetvesztésen át a térmágia okozta végtagvesztésig, és még sorolhatnánk. Például a pszichiáternek készülő szerpentárius hallgatók mélyebb ismeretekkel rendelkeznek a befolyásolómágiákról, mint általánosságban a társaik.
Speciális szakterületük a mentál- és asztrálmágia. Ennek segítségével képesek belelátni a kezelni kívánt személy elméjébe, kifürkészhetik vágyait, szorongásait, érzéseit és emlékképeit. A pszichomágus alkalmas arra, hogy diagnosztizálja és kezelje a súlyos mentális sérüléseket.
A mágusvilág másik közkedvelt foglakozása, hisz a talanoktól eltérően itt több tanárra van szükség, mint azt elsőre elképzelnénk. A társadalom szerkezetébe belegondolva könnyen érthetővé válik, miért is. A máguscsemeték ugyanis nem szoktak hagyományos iskolákba járni, hisz még elárulnák származásukat - helyette vagy a központi nevelési intézményben, a Mirarxban végzik előtanulmányaikat, vagy otthon tanulnak - a kényelem és a presztízs miatt ez a gyakoribb, emiatt viszont nagy igény van magántanárokra.
Az Országos Tanítóegylet területi megoszlás szerint biztosít tanítókat egyes városoknak. A gyerekek itt kis létszámú csoportokban, vagy plusz szolgáltatás igénybevételével, egyedül sajátíthatják el az alapvető ismereteket, mit például írás-olvasás, matematika, történelem, vagy akár minimális mágiaelmélet. Ez a megoldás többnyire a középosztálybeli, mágus- vagy kevert családbéli gyerekeknél jöhet számításba: természetesen talanszármazású gyermekeknél nincs erre mód.
Tanári és tanítói képesítést az ELTE pedagógia és pszichológia szakán lehet szerezni, ahol a mágikus módszertan is nagy szerepet játszik a tanulmányokban - amennyiben a diplomázni kívánó máguscsemetékkel kíván majd foglalkozni. A tanulmányi időszak nagy része gyakorlati, amikor is kis létszámú csoportokhoz, vagy a Martion Mágustanodához osztják be a jelöltet segédtanárként, bár természetesen van mód más iskolához is jelentkezni.
A bűnözés mint megélhetési mód, sok mindent takarhat. Mint ahogy a talanvilágban, a varázsvilágban is megvannak azok a személyek, akik a munka kerülésével, inkább mások jóhiszeműségét, vagy figyelmetlenségét kihasználva "keresik" kenyerüket.
Manapság a bűnözők legtöbbje vagy pitiáner tolvaj, vagy csempész, aki tiltott mágiával átitatott eszközökkel kereskedik.
Olykor kisebb csoportokba tömörülnek, egy nagyobb terv véghezvitelére. Csak ritkán akad egy-egy veszélyesebb köztük, akivel meggyűlik a rendvédők baja.
Magyarországon az Északi-középhegység területe, és Budapesten a VIII. kerület az, ahol a mágusbűnözők és bűnbandák a legnagyobb számban fordulnak elő. Különösen kedvelt gyülekezőhelyük a budapesti Quittner tér, amiről szinte minden tisztességes mágus hallhatott már.
A tudósok közé nem csak az ősz szakállú, könyvek fölé görnyedő vénemberek tartoznak. Ide sorolhatjuk a mágikus lényekkel foglalkozó gondozót, az új varázslatokat kiötlő flúgos feltalálót, a múlt és jövő titkait fürkésző kutatót, a megszállott bájitalkészítőt, a rúnákat karcoló mágust, s még a talanok érthetetlen életmódját tanulmányozó suttát is. Minden, ami az újdonság felismerésével, vagy épp a rég elfeledett dolgok felkutatásával kapcsolatos, a tudósok reszortja.
Már életük delén legtöbbjük sokat látott, tapasztalt, sok helyen megfordult. Lelkesedésük még száz éves koruk után sem csappan meg, sőt, többek állítása szerint a tudós életének legaktívabb és termékenyebb szakasza századik születésnapja után következik.
A tudósnak készülő ifjak rendszerint jól teljesítenek a tanulmányaikban, és ha nem is minden tárgyban, egy szakterületnek biztosan a mesterei. Az iskolai képzés után lehetőségük van csatlakozni hasonló érdeklődési körű személyekhez, és közösen láthatnak munkához - ez többnyire az ELTE-EMK-n végzett tanulmányaik során esik meg. Tanulmányaik befejezése után sok tudós magányos farkasként dolgozik tovább, ha a megszállott szakirodalom tanulmányozás, sok utánajárás és gyakorlat nem is lanyhul az évek folyamán.
Elmondható, hogy a tudósok több mint fele a szakmája miatti megszállottság miatt egedül éli le életét, és utódok helyett vaskos szakkönyveikkel örvendeztetik meg a varázslóvilágot. Nem is tagadható tehát, hogy a mágusvilág nekik köszönheti tudását és fejlettségét.
Az újságírók célja, hogy tájékoztassanak a világban folyó eseményekről. Minden országnak megvannak a saját mágusoknak szóló napi-, heti- vagy havilapjai és magazinjai. Ezek nem csak témáikban, hanem megjelenésükben is különböznek a talan kiadványoktól. A bennük szereplő képek általában mozognak és a szöveg tördelése is különleges kivitelű, ez azonban csak a mágusvilágot ismerők számára látható. Újságíró a főszerkesztő, aki az újságban megjelenő tartalomért felelős, a riporter, aki összegyűjti az anyagokat, és megírja a cikkeket, s a fotóriporterek is, akik a mozgó képeket készítik. A szakma általában nagyon telített. Ahhoz, hogy valakiből újságíró lehessen, többnyire el kell végeznie a talanok számára is elérhető újságírói képzést, csak ezután kezdhet gyakorlatot egy adott lapnál, ahol megismerkedhet a varázsvilágra jellemző technikákkal.
Persze ehhez a szakmához is megfelelő hozzáállás és képességek szükségesek. Ahhoz, hogy itt elhelyezkedjen valaki, előnyt jelent, ha azelőtt vett már részt hasonló munkákban vagy írt cikkeket. Magyarország legnagyobb napilapjában, a VarázsVilágban ugyanis egyedülálló módon a fiatal tehetségeknek is lehetőségük van publikálni.
A mágus újságírók között akadnak, akik ha egy-egy szenzációra vadásznak, nem vetik meg a vitatott módszerek alkalmazását sem az információ megszerzése érdekében. Ezért a mágusok két nagy csoportba sorolhatók: akik sztárként rajonganak az újságírókért, és akik megvetik az "aljas kis firkászokat".
Nem említettük azokat a foglalkozásokat, amelyek lényegében teljesen ugyanolyanok, mint a talan világban. A varázsvilágban is vannak vasutasok, sofőrök, szakácsok, és még folytathatnánk a sort. Természetesen arra is van lehetőség, hogy egy mágus teljes mértékben talan állást vállal, bár ez igen ritkán szokott előfordulni. Többnyire az olyan speciálisan talan munkák, mint például a számítógép-kezelés elsajátítása teljességgel elképzelhetetlen a máguscsaládban nevelkedettek számára. Persze kivételek mindig vannak.
Meglehetősen sok állat és más értelemmel rendelkező humanoid képes olyan dolgokat produkálni, melyek a talanok fizikai törvényeit jócskán túlszárnyalja - természetesen mana használatával. Őket közösen nevezzük mágikus lényeknek.
A varázslók világát változatos mágikus fauna népesíti be, kezdve az antik levelezést preferálók kivételes hollóin egészen a több állatból összefércelt kiméráig. Mesés voltuk, különleges hatásuk, vagy épp nem mindig barátságos természetük miatt kell őket rejtegetni a talanok szeme elől. Persze vannak köztük olyanok, amelyek nem szorulnak külső segítségre: maguk is képesek elbújni.
A legveszélyesebb mágikus lények nem véletlenül az éjszaka lényei (vagyis a vámpírok és likantrópok), mivel képességeiket át tudják másoknak is adni, függetlenül attól, hogy mágus, vagy talan-e az illető. (A likantrópok esetében betegségről szoktunk beszélni, mivel csak nagyon kevesen lesznek önként azok.) A népesség nagyjából 0,05 %-a tartozik az éjszaka lényei közé, ily módon 3500 likantróp (mintegy 3200 vérfarkas, és 300 valamiféle egyéb ragadozó "vérállat") és 1500 vámpír él Magyarországon.
Bestiárium
Abion, másnéven Villámkecske
Kinézetre közönséges kőszáli kecske, és a közönséges kőszáli kecskék között él, tőlük szabad szemmel megkülönböztetni általában lehetetlen. Tápláléka mohák, hegyi növények. Hegyekben él.
Populációjának mérete, a kőszáli kecskékhez való hasonlatossága miatt ismeretlen. Nem szelídíthető, 15-22 évig él.
Komponense: Szőre, szarva, patája alapanyaga lehet különféle bájitaloknak erős, energetikus hatásuk miatt. Ez a hatás mindenkor érvényesül, de közvetlenül töltődés után a legerősebb.
Az állat mindig enyhe elektromos töltéssel rendelkezik, melyet szőre raktároz, ám érintésre nem ráz, és szabad szemmel nem észlelhető. Viharos időben könnyebb az állatot fellelni, mert ilyenkor felvándorol a közelében lévő legmagasabb hegycsúcsra és szarvának segítségével próbál villámot befogni, ami aztán alaposan feltölti. Elfogni ilyenkor is nehéz, mert a friss töltődésnek köszönhetően az állat villámgyors lesz és nagyobbat is ugrik. Persze egy jól képzett mágus képes lehet megbirkózni a feladattal.
Áltündér
Messziről a mozgása alapján pontosan úgy fest, mint egy tündér, ám közelebbről már látszik, hogy felépítése szabályosan rovarszerű, bár darázsszerűen karcsú. Nagyjából 10-15 centiméter hosszú. Kisebb termetű rovarokkal táplálkozik. Leginkább a mediterrán vidékek klímáját kedveli, lakhelyei erdők, rétek, mezők. Nem szelídíthető, és a rovarirtók ugyanolyan hatással vannak rá is, mint bármely ízeltlábúra. 1- 2 évig él.
Bakonyi tarajos (sárkány)
Nagyjából két méter hosszú és egy méter magas. Alacsony, vékony, hosszúkás alakja miatt régebben repülő kígyónak is nevezték. Szárnyának fesztávolsága körülbelül másfél-két méter is lehet. A gerincoszlopa mentén feje tetejétől a farkáig egy taraj fut végig. Barna alapszínén világosabb színű, majdnem drapp foltok láthatók.
Élete fő részét egy helyben tölti, ez régebben a Bakony volt. Egész életében 3-4 utódnak ad életet, de csak 1-2 éli meg az érett kort. Amint képesek megvédeni magukat, a szüleik elhagyják a kissárkányokat.
Nem szelídíthető, gyenge pontja a szárnya alatti terület. 100-150 évig él.
Baziliszkusz
Egyes nézetek szerint eredeti ősei a mérges kígyók, vagy a kaméleonok lehettek, a mítosz alapján pedig olyan tojásból kel ki, amit Szíriusz napján egy hétéves kakas tojik, majd egy varangy költ ki. Az alkímiában a pusztító tűz szimbóluma, a kereszténység felfogásában a Gonosz és a Kéj megtestesítője. Kakasfejű, kakasszárnyú, gyík vagy kígyótestű lény, fehér, diadémjellegű folttal a fején. Sivatagban, száraz vidékeken él, mert nem szereti a vizet.
Környezetét maga teremti azáltal, hogy mindent elpusztít maga körül. Szinte bárhol képes életben maradni, ahová behurcolják.
Tápláléka az, amit elkap: húsevő. Kifejezetten veszélyes lény, pillantása, lehelete, hangja azonnali halált okoz.
Víziszonytól szenved, illetve saját tükörképét megpillantva elpusztul. Legveszedelmesebb ellenfele a kakas, melynek hangjától szörnyethal.
Borsökröcske
A borsökröcskékről az a legenda terjedt el, hogy képesek megnyújtani az időt, így hosszabbá tudják tenni a nappalokat és éjszakákat. Ez az állítás nem bizonyított, bár voltak kutatások, melyek a borsökröcskék a nappalok hosszúságára való esetleges kihatását vizsgálták (téli-nyárikülönbözőségek). Konkrét bizonyíték azonban nem áll rendelkezésre. Apró, kb. 40-50 cm marmagasságú, a sima ökrökre hasonlító kis jószágok. Fekete és aranysárga színben léteznek: a feketének ezüst félhold, a sárgának arany nap van a homlokán. Kontinentális éghajlatú területeken él, populációja nem ismert. Rétek, legelők, ritkás ligetek lakói, gyógynövényekkel táplálkoznak. Emberkerülő, nem szelídíthető lények.
Csillagos, avagy Közönséges Mirána
Pontosan úgy néz ki, mint egy közönséges galamb, eltekintve a mellkasán fellelhető csillagszerű fehér tollazattól. Világszerte minden városban fellelhetőek. Táplálékát mágikus növények magvai, valamint manatartalmú hulladékok képezik; a kenyérmorzsától elpusztul. Hasznos állat, mivel eltünteti a mágikus szemetet, emellett barátságos is.Olykor azonban csíp. 4-5 évig él.
Egyszarvú, más néven Unikornis
Erős mágikus lény, a rejtőzés mestere, a talanok általában fehér lónak nézik. Ez nem is csoda, hiszen lószerű, homlokán egyetlen csavart szarvat viselő lény. Páros ujjú patás, lába és kecsessége szarvashoz hasonlatos, oroszlánfarka van, a feje valószerűtlenül kicsinek hathat. Ritka, általában rejtőzködő lény, mely azonban hallgat a tiszta szívű emberek hívó szavára. Lakhelyei ligetek, napfényes erdők, tápláléka harmatos fű és holdfényt tükröző víz.
Képes illúziókat kelteni és megszüntetni, más mágikus lények támadásait semlegesíteni, kivédeni, felismeri a mágiát. Összes mágikus képessége nem ismert.
Fő komponense a szőre és a szarva. Utóbbi segítségével állítólag képes elvenni és visszaadni az életet. Féli a hatalmas kiterjedésű mágikus tüzet, még ha állítólag halhatatlan is.
Éjfuvolás, más néven napdalnok, téldaloló
Az éjfuvolás 2-3 cm-es madár, mely virágok közt érzi jól magát. Napkeltekor, napnyugtakor, délben és éjfélkor rövid dallal ünnepli a létezést. Aki az énekét hallja, arra nyugodt, békés nap/éjszaka vár. A talanokra is hatással van, de ők nem emlékeznek a hallott madárdalra. Tollazata nappal arany-vörös-zöld színű, éjjel fekete és lila, téli nappalokon pedig fehér és világoskék. Virágsziromról gyűjtött harmatcseppekkel táplálkozik. Viszonylag gyakori madár, bár apró termete és kiváló rejtőszínei miatt nagyon ritkán látni. Rózsalugasok, virágos rétek, télen hóborította kertek szolgálnak otthonául. Nem szelídíthető, fogságban elpusztul, de szívesen fészkel olyan kertekben, ahol sok rózsa nyílik. 5-7 évig él.
Éjlepel (éjlepl), köznyelven Rém- vagy Vérkabát
Vékony, lepelszerű, átlagosan egy négyzetméter nagyságú, fekete lény. Fényre érzékeny szeme cipőgombszerű, a szája felett helyezkedik el. Eredetileg Dél-Amerikából származik, de ma már a világ bármely pontján megtalálható - főleg városoktól távol, kevésbé fényes területeken. Bármilyen sötét helyen megél, legyen az odvas fa, elhagyott gödör, pince. Tápláléka alapvetően friss hús, de ha talál, a döghúst is elfogyasztja.
Magányosan él, populációja pedig már csak azért is gyér, mert a legtöbb országban irtják. Nem háziasítható; ha megközelítik, vagy támad, vagy elbújik. Nem bírja a fényt, irtózik minden világos dologtól. Kéjmirigyeinek váladéka ideális bájitalkomponens (pl. nyugtató, vagy éppen szerelmi bájitalokhoz is használják). 5-20 évig él.
Esőkesergő vagy Esergő
Ez a madár furcsa, nevetős-sírós hangjáról kapta a nevét, hiszen ösztönösen megérzi az esőt, és ilyenkor éles hangokat hallatva hívja a párját. Tollazata színe gyakran már 24 órával az eső érkezése előtt változni kezd, és csak az eső elálltával nyeri vissza narancsos színét. Régen a mágusok gyakran tartották, ketrecben, hogy így értesüljenek az eső közeledtéről. Sajnos a hosszú fogság teljesen megzavarja az állatot, és egy idő után minden estét sírással tölt.
Nagytestű, hosszúnyakú, bóbitás madár. Szárnyfesztávolsága 1,5 méter, testhossza 1 méter, nyaka hossza fél méter. Csőre apró, hegyes. Tollazata általában narancsos színű, de eső idején fényes, türkizes színben tündököl. Kontinentális éghajlatú erdőségekben él, olyan erdős, fás területeken, ahol megtalálható a tápláléka. Mágikus hatású bogyókat és leveleket fogyaszt, ám olykor kisebb rovarokat és hernyókat is bekebelez, ha ezek is rendelkeznek kell valamilyen mágikus hatással. Nem szelídíthető, de kézhez szoktatható. 5-17 évig él. Bóbitái jósláshoz szükséges bájitalok alapjául szolgálnak.
Főnix, Tűzmadár
Testét narancsvörös tollazat fedi, csőre sárga, alkata kecses. Régen a világon mindenhol elterjedt volt, ma kihalóban van. Lakhelyéül templomtornyok, régi romok szolgálnak, mert olyan helyeket kedvel, hol érezni az emberek jelenlétét, de nem háborgatják: kerüli a nagyobb településeket. Olykor megesik, hogy megkedvel egy embert, akinek azontúl hűséges társa lesz. Kedveli az asztrális behatás alatt álló környezetet. A főnix könnye gyógyhatású komponens. A vedlő főnix tollazata tűzzel kapcsolatos bájitalok hozzávalója. 10 évente elhamvad és újjászületik. Ha újjászületése előtt vízbe szórják a hamvait, elpusztul.
FÓP, vagyis Fecsegő ÓriásPók
Nagytestű pókféle. Színe a testét borító szőrzetnek köszönhetően a nappali fényben szivárványos, ám bőre fekete. Dél-Amerika dzsungeleiben él, az ízeltlábúak között csúcsragadozó: nagyobb testű, vagy mágiazabáló rovarokat fogyaszt. Mérsékelten magas intelligenciával rendelkezik, képes a mentális kommunikációra - általában ennek segítségével vadászik. Nyolc szeme roppant érzékeny. 30-40 évig él. Szőrét kozmetikai célokra is felhasználják.
Griff
2-4 méter marmagasságú lény. Szárnya, hatalmas csőre és veszélyes karmokban végződő mellső lába a sasra emlékeztet. Hátsó lába, fara, bojtos farka az oroszlánt idézi. Régen a világon mindenhol elterjedt volt, ma kihalóban lévő faj, a zavartalan élőhelyek számának rohamos csökkenése miatt. Magas sziklák csúcsán, megközelíthetetlen barlangokban fészkel. Két szíve van, egyik a madártestében, a másik az oroszlántestében, és mivel egy szívvel is képes életben maradni, igen nehéz elpusztítani. Akár 400-500 évig is elél.
Nem szelídíthető, de nagyon jó emberismerő, és előfordulhat, hogy egy mágus mellé szegődik. Az is előfordulhat, hogy a kiválasztott társát a hátára engedi. Értékes komponensei a griffkarom, grifftoll.
Hárpia
Félig madár, félig nő alakú, rendkívül veszélyes lény. Dél-európai országokban, valamint Afrika északi részén lelhető fel, magasabb fákon fészkel. 40-50 évig él. Nem szelídíthető, kifejezetten agresszív. Tollazata értékes sűrítőanyag.
Hasoncsiga vagy Démonka
Pontosan úgy néz ki, mint az éti csiga, ám nagyobbra is megnőhet. Nagy számban lelhető fel a világ minden pontján, mivel a nedvesebb közegben akárhol megél. Lebontó, vagyis bármit megeszik, ami hagyja magát. Nem különösebben zavartatja magát, az emberek miatt ám érintésre visszahúzódik házába. 1-2 évig él.
A hasoncsiga maga után negatív entitáshoz hasonlatos lenyomatot húz, illetve ilyen a kisugárzása is. Váladékából készíthető az entitások lenyomataitól megtisztító szer.
Hippokamposz
A ma már főleg csak rezervátumokban fellelhető "halló" ahogy a neve is mutatja: félig átlagos ló, melynek teste cetfarokban végződik. Pikkelyek kékes árnyalatokban tündökölnek, sörénye hínárszerű. Alapvetően bármely vízben megél és mindenevő.
Az igen ritka (Európában alig kétszáz egyedet tartanak számon) lény jámbor küllemével hamis biztonságérzetet kelthet az emberben, ám a róla szóló legendáknak van valóságalapjuk: a hátára merészkedőket magával rántja a víz mélyére, ahol az illető megfullad, a hippokamposz pedig elfogyasztja áldozatát.
Hobbisárkány
Az egész világon elterjedt, otthon is tartható ún. hobbisárkány nagyjából 30-50 centis, gyíkszerű sárkányfajta. Színét az eleme határozza meg, ettől függően lehet: piros, sárga, barna, zöld, kék, fekete, fehér, rózsaszín, szürke és ezek árnyalatai.
Az egész világon elterjedt, az elemi sárkányokból háziasított lény alapvetően - akárcsak természetben élő rokonai - húsevő, de szívesen fogyaszt tejterméket, tojást is. Könnyen szelídíthető, és jól idomítható, mivel emberkedvelő és szociális lény.
Horányi Kerti Rém, avagy Mormogi, Mumus
Nevét felfedezőjéről, Horányi Józsefről kapta. Mély, hörgő hangot hallat, ezért gyakran tévesztik össze ragadozókkal. Táplálkozás után szívesen bújik be sötét helyekre pihenni, gyakran mászik be szekrényekbe. A talanok nem látják, csak a hangját hallják; valószínűleg ezért társítják hozzá a mumusról szóló rémmeséket.
10-15 cm magas, téglatest alakú, 4 lábú, lábain 3-3 ujjú lény. Bőre tapintásra kőszerű, egyébként pergamenszínű, ám képes alkalmazkodni a környezetéhez. Lakhelye főleg a Kárpát-medence. A populáció nem ismert. Kertek, sziklakertek lakója, mivel kerti kártevőkkel táplálkozik. 4-5 évet él. Nem szelídíthető, kerüli az embert, fogságban elpusztul. Halálakor kővé válik; a kisebb, mágusok lakta falvakban a megkövesedett mormogit szuvenírként árulják.
Horányi Settenkedő
Bolyhos, fehér, középhosszú szőrrel borított, 25-30 cm magas, kutyatestű lény. Nevét felfedezőjéről, Horányi Józsefről kapta. A "settenkedő" a lény viselkedésére utal. Bár bundája feltűnő, képes elsiklani a figyelő tekintetek elől. Belvárosi éttermek személyzetének gyakran okoz bosszúságot, és a kukákat is előszeretettel borogatja. A városi környezethez alkalmazkodott, parkokban, játszótereken él aktív éjszakai életet.
Nem szelídíthető, kerüli az embert, fogságban elpusztul. Gyenge pontja az orra: az ide mért csapások érzékenyen érintik. 5-20 évig él.
Hydra, vagyis vízikígyó
Kígyóra emlékeztető, sokfejű, vízi szörnyeteg, lehelete mérgező. Mocsaras, lápos, sekély vizű területeken él szerte a világon. Előfordulása azonban nem túl gyakori, mivel csak harcosokkal, hősökkel táplálkozik. Vére ideális higító. 100-120 évig él. Ismert példány: a lernai hydra, akit Heraklész győzött le.
Jeti, Yeti, Jeren, Yowies, Nagyláb
A Himalájában évszázadok óta ismert lény. Nevét a yeh-teh szóból eredeztetik, aminek jelentése "kicsi, emberszerű állat". Ez igencsak megtévesztő, ha figyelembe vesszük a jeti majd három méteres magasságát. Leginkább emberszabású főemlőshöz hasonlítható. Egész testét hosszú, ezüstös szőr borítja. Akárcsak a többi főemlős, a jeti is mindenevő.
Jetiészlelések Dél-Ázsia hegységeiben fordultak elő. Feltehetően kisebb kolóniákban él, elszigetelten. Egyes beszámolók alapján gyakran támad emberre, más elmondások szerint pedig épphogy elmenekül félelmében. Mindenesetre nagy testi erővel bír, szelídítésével nem érdemes próbálkozni.
Kaméleonhal
Édesvízi halfajta, mely Közép- Amerika vadregényes vizeiből származik, manapság már szinte mindenütt fellelhető. Testfelépítése az aranyhalakéhoz hasonlatos, mérete teniszlabdányi, szeme hatalmas, kidülledő. Nevét a pikkelyeiben fellelhető különleges pigmentek miatt kapta, melyekkel képes megváltoztatni a színét. (A kutatások alapján az egyes színekből a lény egészségügyi állapotára, illetve hangulatára lehet következtetni.) Az átlagos halak táplálkozási szokásai jellemzőek rá is. Kedvelt hobbiállat, 3-4 évet él. A pikkelyeiből kivont anyagot Többnyire kozmetikában használják.
Katalizátor
Kétlábú, kétkezű, 30-40 cm magas, vékony testű lény. A testén mintha buborékok nőnének, melyekkel képes a fotoszintézisre. Kihalófélben van, főleg Romániában, vagy más, magányos, vámpírok által kedvelt helyeken él, az emberektől lehetőleg távol, kripták, romok közelében. Követi a vámpírokat, ám rejtély, miért. 100-120 évig is elél. Leszüretelhető buborékaiból kiváló katalizátorok, bájital-alapanyagok készíthetők.
Kentaur
Már a görög mitológiában is említik (Kheirón, Nesszosz) a félig ember, félig ló alakú lényeket. Önálló értelemmel rendelkeznek, az emberekkel szemben bizalmatlanok. Görögország rezervátumaiban, vagy más vadasparkokban laknak. Természetük harcias, barátságtalan. 100-120 évig élnek.
Kiméra (Chimaera)
Részben oroszlán (elöl), részben kecske (középen) és részben sárkány (hátul, valamint tűzokádó képessége) kinézetű lény. Igen ritka faj, már csak Görögországban lelhető fel. Ragadozó. 170-200 évig él. Fogait őrölve használják fel.
Lidérc vagy Lúdvérc
Noha a lidércek hírneve elég rémes, valójában közvetlenül még sosem okozták ember halálát, s ritka, hogy megsebesítenének akár embert, akár nagyobb állatokat. 10-20 cm sugarú, fénylő gömböcskék ők, látható érzékszervek nélkül. Képesek maximum négy méterrel lebegni a felszín fölött. A lidércek a mérsékeltövi erdőket, mocsarakat részesítik előnyben, de sok fajuk létezik, melyek a világ számos pontján megtalálhatók.
Táplálékaik általában rovarok, kisebb halak és hüllők, ámdögöt is egynek, így nem vetik meg a nagyobb testű állatok, sem az emberek húsát. A magabiztosan viselkedő ember jelenléte hidegen hagyja őket, azonban ha valamiért okot ad rá, hogy zsákmánynak tekintsék, szívesen kóstolnak bele.
Társas lények, egy területen általában 10-15-en élnek, de akadtak már kétszáz példányt számláló fészkekre is. Az emberlakta térségektől távoli, nehezen elérhető, gyakran ingoványos terepet kedvelik. 15-20 évig élnek.
Andersen szerint a lidércek időnként ártó szándékkal az emberek közé vegyülnek. Bár ez a feltevés alaptalan, olykor valóban előfordul, hogy mikor egy-egy lidérc beszökik a városokba, s ott keressen táplálékot, vagy fészekrakóhelyet. Mivel fogságban elég hamar elpusztulnak, nem szelídíthetők. Fényt és meleget adó kültakarójuk ideális fáklyákba, fényforrásokba. A zsigereikből kinyerhető nedvekből készül a Fényvér nevű illegális drog.
Likantróp
Noha a likantrópok származástörténete nem tisztázott, ezt az állapotot gyógyíthatatlan, erősen fertőző betegségként tartják számon. A likantrópok nem csak teliholdkor veszélyesek, ám ilyenkor könnyen elveszthetik maguk felett az uralmat, félelmetes bestiává változva át. A világ minden táján fellelhetőek. Több különféle vérállat létezik (pl. vérmacska, vértigris, vérleopárd), de a vérfarkas a leggyakoribb. A népesség nagyjából 0,05%-a tartozik az éjszaka lényei közé, ily módon 3500 likantróp (mintegy 3200 vérfarkas, és 300 valamiféle egyéb ragadozó "vérállat") él Magyarországon.
A likantrópok külleme átváltozott alakban többnyire a megfelelő állathoz hasonlatos, ám két lábon is képesek közlekedni, ily módon pedig emberre is emlékeztetnek. A táplálékuk nyers hús: általában nagyobb termetű lényekre vadásznak. Viselkedésük a legtöbb esetben támadó, ritkán rejtőzködő. Ha állatalakban nincsenek tudatuknál, nem szelídíthetőek. Az ezüstre erősen érzékenyek. Tovább élnek, mint az átlagos emberek: akár 100-150 évig.
A likantrópok csontja, szőre értékes trófea világszerte. A holdat vagy sötétséget képviseli az erre érzékeny bájitalokban.
Lorelei vagy Szirén
Főleg Európában és környékén lelhető fel, ám nem ritka, hogy Amerikában, Ázsiában tesznek jelentést egy-egy példányról. Mivel a XVIII. században irtották őket, létszámuk mára eléggé megcsappant, a kis csapatok többnyire rezervátumokban, lénykertekben élnek. Lakhelyük nedves közeg: tavak, tengerek, lassú sodrású folyók, torkolatok sziklái között élnek. Mindenevők, de legjobban az emberhúst szeretik. Ha emberrel találkoznak, minden esetben, támadnak: illúziót generálnak, melynek segítségével aztán bekebelezik áldozataikat.
A Lorelei igazi alakját csak ritkán látni, mivel az illúziók természetes használójaként általában gyönyörű női alakot ölt. Ha azonban ezt leveti, rút, pocsolyaszínű, kétméteres féregszerű élőlény marad az álca alatt, testének felső részén bozontos szőrzettel (hajjal). 20-30 évig él. A Lorelei haját megbízható magként használják a bűbájokhoz készült pálcákban.
Manakullancs
Az egész világon elterjedt, szinte mindenhol megtalálható, ahol általában a kullancs él. Közönséges rokonától abban tér el, , hogy potroha kékes színű, és táplálkozása során a mágusokat részesíti előnyben.
Kellemetlen jószág: ugyan kevés vért szív, ha sokáig megmarad egy emberen - vagy varázslényen - , lassan, fokozatosan elszívja a mágiáját. A parazita eltávolítása után a mágia idővel visszatér. Éppúgy terjeszt betegségeket, mint a közönséges kullancs. Akár 12-15 évig is elél.
Manó (és rokonai: Imp, Leprikón, Goblin)
Mivel világszerte elterjedt, lakóhelyéhez alkalmazkodva vannak különböző változatai. Alapvetően humanoid felépítésű, legfeljebb egy méter magas lény, primitív ruházattal. Mindenhol ellakhat, ahova be tudja fészkelni magát. Mindenevő. Emberrel általában bizalmatlan, de idővel kézhez szoktatható, mivel igencsak kedveli az édességeket. Az emberkészítette szerszámokat ügyesen használja. 15-20 évig él.
Mautilus egér vagyis Postaegér
A postagalamb és a közönséges mágusegér keresztezéséből jött létre. A lény magán hordozza mindkét faj jellegzetes tulajdonságait:
Testéhez két apró, erős szárny tartozik, de testfelépítése főképp egérhez hasonlatos. Érdekesség még, hogy veszély esetén le tudja dobni a farka végét, így nyerhet "egérutat". Rendkívül ritka és drága jószág, tartása engedélyköteles. Éjszakai állat, szinte minden életkörülményhez képes alkalmazkodni, ám életmódja és táplálkozása a rágcsálókéhoz hasonlatos. 6-7 évig élő hobbiállat.
Minotaurusz
"A knósszoszi királyi palota labirintusába zárta Minósz király a Minótauroszt, akit Thészeusz, Athén hercege a krétai királylány, Ariadné segítségével legyőzött. Minósz király leánya egy gombolyagot adott Thészeusznak, aki miután megküzdött a szörnnyel, és végzett vele, a fonalat visszafelé követve kijutott a labirintusból."
Bikafejű, férfitestű lény. Elterjedése főleg a Földközi-tenger partvidékére, szigeteire korlátozódik. Útvesztőkben gyakran találkozni vele, ez a furcsa hóbortja talán a lény mitológiájával magyarázható. Amúgy nem igényel táplálékot, ám ha szűz lányhoz jut, képes utódot nemzeni. Porított szarvát régen afrodiziákumnak tartották.
Moholy
A moholy apró, kerek, hosszú tömött szőrrel borított mágikus lény. Átlagosan 1 cm átmérőjű, teste 4-5 mm, a természetben előforduló színekben létezik. Tenyésztett változata a nagymoholy (8-10 cm átmérőjű, teste 3-4 cm, mindenféle színben) és az óriásmoholy (20-30 cm átmérőjű, teste 8-10 cm, mindenféle színben). Minden moholynak fekete cipőgombszeme van, ami gyakran nem látszik ki hosszú szőre alól.
Az átlagos moholy a természetének megfelelő helyen él (vízmoholy: víz; hómoholy: hó; avarmoholy: száraz levelek; stb.) Tenyésztett változata bárhol megél, ahol nincs makulátlan tisztaság. Természetének megfelelően táplálkozik (vízmoholy: alga, plankton; hómoholy: hó; avarmoholy: száraz levelek; stb.) Tenyésztett változata hosszú nyelvével kinyúlva felszedegeti a porszemcséket.
Nincsenek végtagjai, helyváltoztatásra a manát használja. Tökéletes gömb aurával rendelkezik.
Az apály-dagály váltakozása, a talanok elképzeléseivel ellentétben, a vízmolyhok játékának köszönhető. A téli estéken vándorló hókupacok, a hamar eltűnő avartömegek, a homokbuckák mozgása is nekik tulajdonítható. Fajtól függően 1-2, vagy akár 5-10 évig is élhetnek.
Szőre többféle komponensként is használható, valamint mágikus ecsetekben is előszeretettel alkalmazzák.
Parasztmenyét
Kisebb testű rágcsáló, mely leginkább a menyétre hasonlít, innen kapta a nevét is. Európában igen elterjedt, de néhány fajtája Ausztráliában is fellelhető. Főként elhanyagolt kertekben található meg. Étrendjét rovarok és kisebb testű rágcsálók alkotják. Bár történtek próbálkozások, nem szelídíthető; fogságban tartható, de nem ajánlott. Különleges képessége, hogy képes megjegyezni a körülötte elhangzó szavakat, és ezeket véletlenszerűen vissza is mondja. 7-10 évig él.
Pegazus, vagyis szárnyas ló
Szárnyas ló, a lovakéhoz hasonló színekben. A világon mindenütt megtalálható, de nem túl gyakori lény, mivel az ember által nem háborgatott területeket kedveli. Szelídíthető, de ragaszkodó, csak egy gazdát tűr meg. Növényevő, a friss leveleket és hajtásokat kedveli, 30-40 évig él.
Penészke
Küllemre akár a penészgomba, ám manával táplálkozik. Ezért aztán bárhol fellelhető a világon, ahol mágia van: manával átitatott dolgokon jelenik meg (ez lehet tárgy, de akár étel is). Rontja azoknak a dolgoknak a minőségét, amin megtenyészik. Nehéz tőle megszabadulni, de nem lehetetlen.
Pilisi rikkancs
A Pilisből terjedt el eme nem túl díszes (rőtesbarna tollazatú, kicsiny) madárfajta , de ma már szinte mindenütt megfigyelhető. Főleg magvakkal táplálkozik, de nem veti meg a rovarlárvákat sem, melyeket ragacsos nyelvével szerez meg.
Madarasi Károly zoológus varázsló felismerte, hogy a rikkancsok előszeretettel utánoznak ébresztőórát! Minden reggel, ugyanazon időpontban (idomítástól függően) jellegzetes, berregő hangot hallatnak. Épp ezért a varázslószülők gyakorta „örvendeztetik” meg csemetéiket ezzel a madárral, mely 3-4 évig él.
Rohamgiliszta
20 cm hosszú, vaskosabb giliszta, nevét a fejénél nőtt megvastagodott szarurétegről kapta, amely olyan, mint egy sisak. Színe sárbarna. Növényeket, gyökereket fogyaszt, különös módon legnagyobb kedvence a lila, fodros káposzta. Elképesztő pusztítást végez, ha egy olyan veteményesbe kerül, ahol ilyen zöldség van, mert ilyenkor az egész termést felzabálja. Mivel természetes ellenségének gyomorbántalmat okoz, túlnépesedett, ezért irtandó.
Együgyű állat. Egy időben folytak kísérletek arra, hogy bevetetlen területeken a segítségükkel puhították a földet, ám még kedvenc eledelükkel sem sikerült az összeset visszagyűjteni. A testét körbevevő nyálkát bájitalok besűrítésére használják. Immunerősítő - hiszen az állat maga is igen ellenálló, ám csak 1-2 hónapot él.
Raszka, avagy Asztálkutya
Kutya formájú varázslény, ennek megfelelően számtalan méretben és variációban megtalálható. Természetesen a mágiátlan rokonaihoz hasonlóan léteznek korcs és tenyészpéldányok is, de képességeikben nincs túl nagy különbség. 20-25 évig él. Étrendjét tekintve húsevő, de voltaképp mindent megeszik, amit egy kutya. Szinte majdnem minden mágus háztartásban megtalálható, igencsak elterjedt, az embernek kifejezetten jó társa. Enyhe asztrális befolyása miatt a gazdáját nyugtatja, rá pozitív hatása van, épp ezért ideális háziállat gyermekek mellé is. Ezen felül házőrzőként jelez, és elriasztja az illetéktelenül behatolni kívánókat.
A szőrét asztrális hatású bájitalokhoz használják, a nyála általános bázisanyag.
Sárkánygőte (Draco anguineus)
Kizárólag az adriai karsztvidék, Dalmácia és Hercegovina tavas barlangjaiban él. Természeti ritkaság, védelem alatt áll. A kutatók évek óta próbálják megmenteni ezt a kihalófélben lévő fajt, mely régen nagy népszerűségnek örvendett a házi kedvencek között. Azonban a nem megfelelő tartás miatt mára veszélyeztetett helyzetbe került. Aki Anguineusszal szeretne találkozni, hozzá értőktől érdeklődjön, a kutatók laborjaiban általában akad egy-két példány.
A faj tökéletesen alkalmazkodott a barlangokban uralkodó sötétséghez: az állat teste fehér vagy hússzínű, szeme csökevényes, bőr alá rejtett. Szemhéja nincs. Lábai oldalt állók, apró karmokban végződnek, és hihetetlenül erősek, bár nem alkalmasak kitartó szárazföldi használatra. Testhossza nem haladja meg a 25 cm-t, és bár táplálkozása a többi sárkányéhoz hasonlatos, nem képes repülésre. 20-22 évet él.
Sárkánygyík (Elemsárkány)
Hossza 21 cm, amiből 12,5 cm vékony farkára számítandó. A hím nyaktaréjjal rendelkezik. Hátát szabálytalan pikkelyek fedik. Színe igen változatos lehet, melyet (támadástípusával együtt) az határoz meg, hogy melyik elemet képes uralni. Hogy melyik lesz ez az elem, szinte teljesen véletlenszerű, bár egyes kutatások szerint a szülők életkörülményei határozzák meg az utód elemét.
A fákon él: ha nem kényszerítik rá, sohase száll le a földre. Általában a fák koronájában tartózkodik, ezért jelenléte csak ritkán észre vehető , jóllehet nem ritka lény. Táplálékául kisebb-nagyobb rovarok, madarak szolgálnak. 75-100 évig is elél. A pikkelye az elemének megfelelő támadó varázstárgyakhoz, bájitalokhoz lehet megfelelő komponens.
Sellő, najád, néreisz
Szinte minden népcsoportnak megvan a saját legendája a sellőkkel kapcsolatban. Egyesek jószívű teremtményeknek festik le őket, mások pedig gonosz, erőszakos természetű lényeknek. Világszerte elterjedt tengeri lények, melyek természetes közege a tengerek és óceánok vize, képesek azonban édesvízben is megélni. Tudattal és intelligenciával rendelkeznek, nem kedvelik az ember társaságát. Küllemre emberszerűek, ám testük halfarokban végződik. Mindenevők: halakkal és algákkal táplálkoznak. 75-90 évig élnek.
Szfinx
Észak-Afrikában és a Nílus mentén, igen kis számban lelhető fel ez az oroszlán testű, nőfejű lény. Szelídítése lehetetlen, egyébként emberi beszédre képes, bölcs és furmányos jószág, aki találós kérdéseket tesz fel a közelébe érőknek. Táplálékául a kérdéseire rosszul felelők szolgálnak.
Szicíliai törpesárkány
Legfeljebb a fél métert éri el. Ebből feje 4-5 centiméter, míg farka akár 20 centiméter is lehet. Szárnyfesztávolsága 40-50 centiméter lehet. Egészen pici pikkelyei összemosódnak, az ember már-már bőrnek nézhetné. Színe vöröses narancssárga. Szicíliában őshonos faj, ám mivel a mágiával átitatott területeket kedveli, bárhol megél szerte a világon. Csoportban él: nagyjából 20-30 egyed alkot egy falkát, melyben mindenkinek megvan a maga szerepe. A levegőben repülve gykaran madárnak nézik, így nem feltűnő a jelenléte.
A nőstény 5-8 utódot hoz világra élete során. 25-30 évig él, idomításra alkalmas, bár ez képesítést kíván. A varázslók kedvelt háziállata.
Tátrai fekete (sárkány)
Ez a sárkányfajta tehető felelőssé a középkor sárkányellenes kultúrájáért. Akkoriban egyedszámuk erősen megnövekedése miatt gyakran támadtak emberekre és városokra élelemért. Éjjel és nappal is közlekedtek, és a talanok és a varázshasználók közös erővel kezdték el irtani őket. Mágikus hajítógépekkel képesek voltak átütni a sárkány vastag pikkelyeit, végül egészen a kihalás szélére sodorva ezt a fajt.
Külsejéről is tudható, hogy gyilkos fajta. A kifejlett példány nagyjából 15 méter hosszúak, ebből a farka körülbelül 5, míg nyaka 2-3 méter is lehet. Szárnyfesztávolsága 16-20 méter közé tehető. Pikkelyei feketék, és kemények, mint az acél. Szeme vérvörös, éjszakai lény. Színével és magas repülése miatt követhetetlen vadász, aki bármit elejt a középtermetű állatoktól az emberig. Termetéből és hatalmas karomhosszából adódóan inkább támad, mint védekezik, ha harcra kerül a sor.
Napjainkban mindössze alig 4-5 darab él Európában összesen. A vadászatot leszámítva messzire elkerülnek minden élőlényt, még fajtársaikat is. Ennek megfelelően az Alpokban, a Tátrában, a Kárpátok más részein és még az Urál területén is él egy-egy. A nőstények nagyjából 200-250 évig élnek, míg a hímek élettartama 250-300 év közé tehető.
Troll, másnéven Sutyajka
Emberszerű lény, ám magassága, ereje meghaladja az átlagos emberét. Testfelépítése robusztus, nyaka szinte nincs is. Szemei kicsik, mélyen ülők, míg orruk aránytalanul nagy. Primitív, ostoba lények, az emberre nem veszélyesek. Támadásuk mindig okkal, védekezésképp történik. Beszédük kezdetleges, érthetetlen. Csak minimális szintű emberi kommunikációt képes elsajátítani. Bárhol a világon fellelhető, hiszen föld alatti barlangokban él, de igen ritka.
Tündér
A tündérek apró termetű, könnyed, röpképes varázslények. Írországban őshonos, de mára egész Európában, valamint Afrika északi részein is megtelepedtek. Nagy egyedszámú közösségekben élnek. Emberre ártalmatlanok, inkább barátságosak, semmint csínytevők. Hangjuk magas, gyors, csivitelő, táplálékuk harmatvíz, pollenek. Élettartamuk 15-20 év. Szárnyuk térmágia komponense lehet.
Turul
Már Álmos fejedelem születésekor, és a Honfoglalás idejéről is említik ezt a sólyomszerű ragadozó madarat, melynek fején koronaszerű kinövés van. Régen majdnem mindenütt megtalálható volt a Kárpát-medence területén, ma azonban már csak rezervátumában él. A hegyes vidékeket kedveli. 100-110 évig él. Tollát fókuszeszközökben használják, erősíti az átkok hatását.
Vadrag
A vadrag hangjáról kapta nevét, ugyanis ez a madár futás közben furcsa, "vadrag"-szerű hangot hallat. Mikor azonban felkapják, hirtelen kiszorul tüdejéből a levegő, és emiatt egy ú-t mond.
Fürjszerű, kistermetű, röpképtelen madár. Mérsékeltövi erdőkben honos. Közösségi fészkekben akár 10-15 madár is él. Gyakori a világ összes részén, mivel a nemesek kedvelt tápláléka volt, s különleges képessége miatt kihívással teli a vadászata. Húsa finom, ám meglehetősen nehéz elcsípni, így régebben kedvelt sport volt a vadraglövészet. Félénk teremtmény, vészhelyzet esetén képes láthatatlanná válni. Csúszómászókkal, apróbb rovarokkal, pókokkal táplálkozik. Bár ritkán jut hozzá, az édességeket előszeretettel fogyasztja. Minden körülmények között elő lehet csalni menedékéből egy kis zselés drazséval. 3-5 évig él.
Vámpír
Sok mítosz szól a vámpírokról, szinte minden kultúrának megvannak a saját vérszívói. Korábban egyszerű halandók voltak, így most is rendelkeznek intelligenciával - mitöbb, legtöbbjük a korával ravaszabbá is válik. Többnyire békések, ám egy asztrál- és mentálmágiához hasonló képességgel bírnak, mellyel befolyásolhatják az embereket. Emellett természetesen minden más, emberek által is használt támadási formát is alkalmazhatnak. Mivel táplálékuk az emberi vér, ott élnek, ahol az emberek. Halhatatlanok, bár árt nekik a napfény.
Vándordám, vagyis Csodaszarvas
A monda szerinti csodaszarvas, aki Hunort és Magort új, letelepedésre alkalmas területre vezette, egy vándordám volt. Régen a mágusok azt gondolták, képes láthatatlanná válni, ám később kiderült, hogy rejtőzködés céljából a növények, kövek alakját veszi fel. Az agancsa emiatt nagyszerű komponens átváltoztatásokhoz.
Külleme megegyezik a dámszarvaséval. Lakhelye Közép-Európa: míg a közönséges dámszarvas mára az egész világon elterjedt, a vándordám nem él meg máshol. Nem szelídíthető, de nagyon kíváncsi lény, ezért gyakran követi óvakodva az erdőt járó embereket. Növényevő; a mágikus növényeket preferálja. 30-40 évig él.
Vászuki-kígyó
Egyes régi közép-amerikai népek (aztékok, maják, toltékok) állítólag istenként tisztelték, és kitértek az útjából. Ma Amerika egész területén megtalálható ez a hatalmas, színes mérges kígyó, mely leginkább az anakondára hasonlít. A mérge növeli a bájitalok hatóidejét, ezért veszélyessége ellenére sokan kísérlik meg háziasítását. Eredménytelenül. 15-20 évig él, többnyire erdős, bokros területeken.
Villi, vagyis Erkling, Tündérkirály
Gyönyörű, emberszerű, légies lények a villik. Ruházatuk (ha van) különböző növényekből, finom kelmékből áll. Képesek eltűnni nemcsak az emberi szemek, hanem más megfigyelő eszközök elől is, ezért keveset tudunk róluk. Nem mindig tűnhet fel, hogy villivel akadt dolgunk, mivel szelíd teremtések, általában még segítőkészek is. Azonban ha valamiféle mágikus tárggyal, netán mágussal találkoznak, kifejezetten ellenségesek is lehetnek. Eddig csak sűrű erdőségekben lehetett velük találkozni, ám nem lehetetlen, hogy lakhelyük eltűnésével az emberek közelében fognak megtelepedni. Nem tudni, mivel táplálkoznak, azonban a közhiedelem szerint mágiával, pontosabban manával. Állítólag a villik lopják el a mágusszülők gyermekeit, hogy kicseréljék sutta fiakra és lányokra. Általában nem lehet komponenseket szerezni a villiktől. Különleges ruhájuk érintése gyógyító, fájdalomcsillapító hatású.
Vízköpő (Gargoyle)
Általában démonias külsejű, állatalakú kőlények. Akad egészen apró, 10 cm magas, de van néhányuk magassága a két métert is meghaladja.
A vízköpőt a hosszan tartó mágikus befolyás hozza létre. Amennyiben egy szobor (a legtöbb esetben vízköpők) túlságosan sokáig tartózkodik erős entitási behatás határán, valamennyire magába szívja azt, s emiatt életre kel. Mozogni csak éjszaka képes, nappal egyszerű kőszoborként viselkedik. Halhatatlan, ha azonban megtisztítják az entitási befolyástól, véglegesen megdermed. A vízköpő a rajta átcsorgó vizet megtisztítja számos betegségtől és a kosztól.
Zugmonyók vagy Padlásnyöszörgő
Leírhatatlanul ronda teremtmény. Embernél nagyobb, nyirkos bőrű, zsíros szőrzetű lény, csontszínű, elálló fogakkal. A világon mindenhol megtalálható, de populációjának mérete nem ismert, mert szeret elrejtőzni. Ízeltlábúakkal táplálkozik, többnyire a padlások rejtekében. Nem háziasítható, de kézhez szoktatható, mivel ijesztő külseje ellenére alapvetően békés teremtés. 50-60 évig él. Felhasználható komponense a zugmonyóknyálka.
A mágikus lények egyik érdekes fajtáját képezik az úgynevezett entitások, melyek lehetnek földi származásúak (szellemek), vagy épp más, merőleges dimenzióból ide szakadt démonok. Habitusuk alapján lehetnek segítőkészek (pozitív), semleges és negatív (vagyis kifejezetten rosszindulatú) entitások. A szellemek többnyire emberi jellemmel rendelkeznek, ilyenképpen semlegesnek nevezzük őket - vagyis saját céljukat kergetik, saját döntésükből adódóan segítenek vagy ártanak.
A merőleges síkokról érkezett entitásokat általában démonoknak hívjuk, függetlenül attól, hogy milyen típusúak (semleges, negatív vagy pozitív). Tíz szintre osztják őket a mágusok, ebből az első szintűek általában csak kisebb bosszúságokat, esetleg rövidtávú megkönnyebbülést okozhatnak, míg a legnagyobbak képesek a leghatalmasabb pusztításra vagy jótéteményekre.
A démonokat egyetlen dologgal lehet kordában tartani: azzal, ha tudjuk az igazi nevüket. Ezt olyan kényesen őrzik, mint semmi mást. Ám ez kétélű fegyver: abban a pillanatban, hogy eláruljuk a nevünket egy démonnak, ő is hatalmat nyerhet felettünk.
Entitások besorolása
Miután a démonok merőben különböznek egymástól, nehéz volna őket különböző csoportokra osztani. A középkor egyik feledésbe merült mágusalakja 1285-ben tíz szintre osztotta a démonokat az "erősségük" (méretek, intelligencia, fizikai és mágikus erő) szerint. Ezt a beosztást alkalmazzuk a mai napig.
Az első három szint a viszonylag egyszerű, gyenge képességű démonokat tartalmazza, 4-7 szintig már komolyabb intelligenciával, sebzéssel és tűrőképességgel rendelkeznek, míg a 8, 9 és 10. szintű démonok már olyan jellegű támadásokra képesek, amiket nehéz, vagy csaknem lehetetlen kivédeni.
1. szint
Többnyire nagyon apró, vagy teljesen anyagtalan démonok. Rengeteg kószál belőlük a világban szabadon, de többnyire nem okoznak komoly problémát. Inkább apróbb bosszúságokért felelősek: például különböző mechanikus ketyerék elromlásáért. Apróbb fájdalmakat, félelmeket okoznak.
Pl: Aloria
Ő a fejfájásért felelős démon.
2. szint
Egy fokkal erősebb entitások, ettől a szinttől kezdve alkalmasak arra, hogy az ún. látólemezbe befogva egy mágus segítségére lehessenek.
Pl: P’tarng
Meglehetősen nagyszájú, különlegesen jó megfigyelőképességgel rendelkező apró démon.
3. szint
Általában "mágiazabálónak" hívott démonok tartoznak ebbe a kategóriába - persze itt sem lehet általánosítani. A támadásuk erősebb, de még mindig nem rendelkeznek különösebben komoly intelligenciával. Ide tartoznak az ún. "táncolók", vagy lidércek, akik mocsarakba, vagy hasonlóan halálos helyekre csalogatják az embereket.
Pl:
Dengelmaennle
Valójában réti lidércnek nevezhető, de a köztudatban démonként és hegyi kísértetként maradt meg, mivel a hegyen átkelő utazókat kísérteties hangjával riasztja a halálos mélységekbe.
Zaruka
Meglehetősen agresszív. Kísérteties nevetése az áldozat fejében cseng, a célpontja mozgását lelassítja, gondolatait összezavarja. Addig szívja el az áldozata mágiáját, míg az végül teljesen kimerülten rogy össze.
4. szint
Komolyabb sebzést okozó, vagy komolyabb feladatra rávehető démonfajták. Néhányuknak van anyagi teste, amely meglehetősen torz. Képesek gyenge átkokat szórni, életerőt szipolyozni. Érintésük minden esetben borzongó hidegrázással, letörtséggel, olykor mágikus erő-, életerő veszteséggel jár.
Pl: Derskrov
A felejtés, feledékenység démona. Feljegyzések szerint a szeszélyes időjárásért is ő felel. Gyűlöli az ezüstöt, a vallást, és elhomályosítja a látók szemét.
5. szint
Ezen szintű démonok nagy része humanoid, de meglehetősen formátlan. Általában több végtagjuk van, mint várnánk.
Pl: Succubus és Incubus
Ugyan a Földet sikerült megtisztítani az Öregektől, mégis, teremtményeik ezen a világon rekedtek, s ártó szellemek, démonok képében kísértették tovább a halandókat. Démonológiájuk messzibb földeken is ismertté, használttá vált, az incubus és párja, a succubus is tőlük ered. Ők valójában afféle életerőszívók (bizonyos kultúrákban a vámpírokat is ebbe a kategóriába sorolják). Erotikus dolgokat tesznek az áldozattal, hogy az ne azzal törődjön, hogy elevenen emésztik el. Ez akár több napot is igénybe vehet.
6. szint
Még komolyabb támadási formák, néhányuk a fizikai sebzésekre szinte teljesen immúnis. Intelligenciájuk meglepően magas szintű. Többnyire asztrális hatásokra érzékeny démonok tartoznak ide.
Pl: Mammon
Mammon, akit a kapzsiság démonaként tartanak számon, nem könnyű ellenfél. Kétséges, hogy valóban ez-e az eredeti neve, mert 1225 óta egyetlen idézőnek sem sikerült megidéznie. Úgy tartják, őt is érzelmek megidézésével lehet legjobban előkeríteni. Mammon neve eredetileg egy arám szó, jelentése pénz, vagyon, érték, de a "biztos támasz" szó arab megfelelőjéhez is hasonlít.
7. szint
Az ide tartozó démonok már komoly támadási formákkal rendelkeznek. Képesek maguk köré idézni egy ún. ártó aurát, illetve azt fenntartani. Ez lehet akár lángaura, akár valamiféle ártó köd/pára, melynek belélegzése veszélyes, sőt, halálos is lehet.
Pl: Kuruma
Kuruma sohasem pihen, esetleg csak lapul. Imádja a nyüzsgést, a bajkeverést, az esetek nagy többségében mégis elég sokáig él az, akibe beleköltözött. Figyel, és akkor lép működésbe, amikor vagy senki nem számít rá, vagy elég zűrös a helyzet egy kis mókához.
8. szint
Immunitás fejlődhet ki a fizikai támadások ellen, illetve magas szintű asztrális vagy mentális támadásokra képesek. Formájuk többnyire rettenetesen amorf, rengeteg végtag és kiegészítő, mint csápok, szarvak.
Pl: Batriuska
Termetre apró, zöldbőrű démon, mégis komoly mágikus képességekkel rendelkezik. Legutolsó ismert megidézése (1910) után egy Kívánság Öngyújtója nevű varázstárgyat működtet. A tárgy lelőhelye ismeretlen.
9. szint
A legtöbbjük képes az alakváltásra. Egyfajta „maszk”-ként működnek: a kívánt áldozat környezetében élő emberek vagy állatok alakját veszik fel, sőt, néhányuk képes viselkedési és a gondolkodási formákat is átvenni. Akár más démonok alakjában is megjelenhetnek, így tévesztve meg a rájuk vadászókat.
Pl: Galian
Kifejezetten szeret az emberek között elvegyülni. Ha megidézik, szereti magát gyengébbnek feltüntetni, mint amilyen. Híres arról, hogy könnyedén megadja az idézőjének, amit szeretne, hogy aztán játszi könnyedséggel forgassa ki annak feltételeit. (Legutóbb Elvis alakjában látták.)
10. szint
A legveszélyesebbek: vagy termetük, vagy képességeik, vagy intelligenciájuk miatt. Szerencsére megidézésük is komoly szakértelmet igényel.
Pl: Az ún. Mérhetetlen Vének
Sárkányok mindig is léteztek hazánkban. Populációjuk jelentős, elterjedésük az egész országot érinti - és mivel a sárkányok jó részére pont nem jellemző, hogy remekül rejtőzne, ezért mindig is sok dolguk akadt az ezzel foglalkozó szakembereknek, a dragonológusoknak.
Rengetegféle sárkány létezik, hatalmas méretbeli különbségekkel. Talán ez az egyetlen olyan lény, melynek legnagyobb egyede eléri a 200 méteres testhosszt (ezek az ún. őssárkányok), míg a legkisebb alig nagyobb egy gyufásskatulyánál. A legnépszerűbbek a sport-, illetve hobbisárkányok.
Az őssárkányok részére rezervátumokat hoztak létre. A legközelebbi Erdélyben található, ám annak légtere a Hortobágy fölé is kiterjed. Ezek a sárkányok rendkívül intelligensek, emberi mércével nem is mérhető módon. Ugyan a hobbisárkányok is rendelkeznek intelligenciával, ennek a mértéke közel sem olyan jelentős.
Az őssárkányokat a kipusztulás fenyegeti. Régen vadásztak rájuk - részint, mert szinte minden részük értékes komponensalap, részint vélt vagy valós rejtegetett kincseik miatt. Emellett az élőhelyük fogyatkozása is veszélyezteti őket. Éppen ezért ezek a fajok szigorúan védettek. A velük foglalkozó dragonológusok a legmagasabban kvalifikált szakemberek - sokkal nagyobb tapasztalattal és tudással kell, hogy rendelkezzenek, mint azok az állattartók, akik a kisebb, háziasított példányokkal foglalkoznak.
Azonban a hobbiállatok tartásához is komoly engedély szükséges. A szakemberek jogosítványhoz kötik a kutyánál nagyobb sárkány tartását, illetve a speciális állatoknak kioperálják a támadáshoz használt szervét - így például a tűzsárkányokat megfosztják a gázmirigyüktől, ezért leginkább csak szikrázni képesek azután. Erre leginkább a talanok védelme miatt van szükség, már csak azért is, mert nem egy eset igazolja, hogy képzetlen mágusok egy kis hobbisárkánnyal is képesek balesetet okozni.
Ennek ellenére néhány sportban engedélyezték a sárkányok használatát hátasállatként (például a léglabdában). Ezek speciális állatok, amiket kifejezetten e célból tenyésztenek.
Likantrópok
A likantrópia egy testnedvek keveredésével terjedő betegség. Betegség, mivel főleg negatív változásokat hoz a fertőzött életébe. Nagyon kevés olyan esetet tart számon a történelem, mikor valaki önszántából vált likantróppá.
Részletesebben itt olvashatsz a betegségről.
A likantrópiával fertőzött beteg minden olyan napon, amikor telihold* van, naplemente után, ha fenn van a hold, vagy, amikor feljön a hold, átváltozik (általában farkassá, vagy az őt megfertőző likantróp ragadozófajtává) és ha tanulatlan, a Fenevad veszi át fölötte az uralmat, mely hatás egészen a következő napkeltéig tart. A likantróp nemcsak teliholdkor, hanem bármikor képes vérállattá átváltozni. A "bemarásokért" többnyire a minden likantrópban megbújó Fenevad kitörése a felelős, ám a legtöbb ilyen támadásnak van szemtanúja, ezért az áldozatok hamar biztonságos helyre (kórházba, onnan pedig a Főnix könnyébe) kerülnek, ahol az is rögtön kideríthető, hogy megkapták-e a kórt, vagy sem. Ha igen, erről is értesítik a Falkát, amely felajánlja segítségét az áldozatoknak, és a későbbiekben is mindenben igyekszik őket támogatni. Az első teleholdkor különösen ügyelnek rá, mert ők maguk sem tudják, pontosan mi fog történni.
A Fenevad által uralt vérállat ösztönösen cselekszik, emberi szemmel nézve őrjöng, általában hatalmas étvágyának kielégítésével foglalkozik. Barát vagy ellenség nem számít, bárkire rátámad, akit a közelében elér. Ezért az új karakter megalkotásakor ügyelni kell annak előtörténetében, hogyan, miképp kapta el a kórt, ismeri-e az őt megfertőző személyt. A likantrópok nem csak átalakult formában képesek átadni a kórt - vérükben hordozzák a betegséget, így annak más szervezetbe kerülése is fertőzéssel jár.
Ahhoz, hogy valaki képes legyen uralni a benne rejtőző Fenevadat, rengeteg gyakorlás kell, ám kezdőknek egy bájital is elég lehet: a Holdkontroll. A Holdkontrollt minden egyes nap szednie kell a betegnek, ha a kényszerű átváltozáskor meg akarja őrizni a tudatát. Ettől függetlenül ugyanúgy fertőz, és állatalakba átalakulni is kénytelen. A folyamatos gyógyszerezés elengedhetetlen a megfelelő hatáshoz, ám ha valaki lelkileg vagy szellemileg instabillá válik, egy idő után semmi nem szabhat határt a benne élő Fenevadnak: az illető azonnal átalakul, és őrjöngésbe kezd, vagyis az összes közelében lévőt megtámadja (legyen az akár családtag vagy legjobb barát).
Ha mindkét szülő likantróp vagy ha az anya likantróp, akkor a születendő gyermek is mindenképpen az lesz. Továbbá a likantróp apa is nagy (50%) eséllyel adja át születendő csemetéjének a kórt. A likantróppal terhes édesanya veszélyeztetett terhes, a szülés után a kismamát és gyermekét is benntartják megfigyelésen az első teleholdig. Kórházon kívüli születés esetén nagy az esélye a likantróp gyerek elhalálozásának az első átváltozáskor (kb. 90%). Tíz éves kor előtt a likantróp gyermek őrjöngés esetén elbújik és hívja a mamát, ha pedig erre képtelen, támad.
A jelenlegi kormány (sok egyéb szervezettel és civillel együtt) veszélyesnek tartja a likantrópokat, s habár arra törekszik, hogy biztosíthassa számukra a normális élet lehetőségét (Holdkontroll bájital biztosítása minden bejelentett likantróp részére, a magányos farkasoknak teleholdkor védett hely biztosítása, stb.), a legtöbb munkáltató nem tűri meg a kór hordozóit. A likantrópiának azonban több előnye is akad. Ilyen például az emberfeletti tulajdonságok birtoklása és az átváltozott alakban kapott emberfeletti erő. A gyakorlottabb likantrópoknak megvan a képessége a betegségben való fejlődésre (Átalakulás). Mivel a likantróp bármikor képes átalakulni, az Átalakulás kitanulásának célja a tudat állatalakban való megtartása. A próba nehézsége az átalakulást befolyásoló külső és belső körülményektől (pl. stresszhelyzet, érzelmi állapot) függ. Nem szabad azonban megfeledkezni a hátrányként fellépő ezüstérzékenységről, illetve a teliholdas éjjeleken jelentkező átalakulási kényszerről, és az állandóan jelen lévő Fenevadról.
* Telihold: a Földünket kísérő égitest azon állapota, amikor legalább 99%-ban visszatükrözi a nap fényét (ez egy, kettő vagy legfeljebb három napon keresztül állhat fenn egy holdciklusban, ami 28 nap).
A Likantrópia és az Állatalak működése
A likantróp bármikor képes felvenni állati formáját, azonban ahhoz, hogy tudatát is megtartsa mellé, használnia kell a Likantrópia képzettséget, hasonlóan az abeomágusok átváltozási nehézségi szintjéhez (vagyis a körülmények szabják meg a nehézséget). Csakhogy amennyiben ezt ők nem érik el, az abeomágusokkal ellentétben sikerül átváltozniuk, de őrjöngésbe kezdenek.
Ez a fejleszthető képesség használható akkor is, mikor önuralmat kell gyakorolni egy veszélyes helyzetben, így elkerülve a pszichés kimerülést.
Az állati alakban tanultak fedik le az ebben az alakban történő harcot és a fajtársakkal való kommunikációt. A mancs precíz használata kifejezetten jól tud jönni kicsi, aprólékos munkáknál.
Egyik képzettség használata sem minősül mágiának.
Előnyök és hátrányok
Mindegyik likantróp úgynevezett előny-hátrány csomaggal indul. Ezek a következőek:
Előnyök
Hátrányok
Az előnyök és hátrányok az alábbiakat leszámítva csak az első átváltozás után lépnek életbe:
Előnyök és hátrányok jelentése a szabályrendszerben
Előnyök
Hátrányok
Segédeszközök
Mivel a józan belátásúak tisztában vannak vele, mennyire nehéz megtartani az uralmat a fenevad felett, több módja is létezik annak, hogyan enyhíthetőek a kórság tünetei.
Bájitalok
Vámpírok
Az ember "beölelés" útján válhat vámpírrá, vagyis ha a halott testébe a szájon vagy az érrendszeren keresztül vámpírvér jut. Bár sokak "kárhozott vérszívóként" jellemzik az éjszaka ezen lényeit, az átváltozás többnyire önkéntes. Az indok legtöbb esetben egy fellángoló szerelem vagy éppen az örök élet ígérete. A vámpírok nem öregednek, bár nő a hajuk, körmük. Aurájuk alapján is halottak, s a legtöbb funkciót, ami az életet segíti (pl.: légzés) csupán a megszokás tartja fönt az átváltozásuk után. Ugyanakkor meddők is: a nőknek többé nem lehet gyermekük (a várandós nőknél beölelésüket követően megindul a szülés), a férfiak pedig a haláluk utáni első pár alkalmat leszámítva nem képesek a nemzésre. Mindezek miatt ritkán találkozunk olyan esettel, amikor valakinek az édesapja vagy édesanyja vámpír, de természetesen ez is lehetséges.
A vámpírok számára egy elengedhetetlen cselekedet van, ami minden nap elvégzendő, hogy tovább és tovább tolják ki éjszakai létezésüket: a vérfogyasztás. Természetesen nem mindegy, miből (illetve kiből) szerzi meg a vámpír a "napi betevőt". Míg a kistestű, gerinctelen állatok a fél fogukra sem elegendőek, addig az evolúciós létrán felfelé haladva egyre táplálóbb az áldozatok vére. Emberből a legelőnyösebb fogyasztani, bár abból sem mindegy, milyet. Míg a talan csekély részben vagy épp semennyire sem mágikus vére miatt nem túl tápláló, egy erős mágus viszont annál jobb áldozat. A likantrópiával fertőzötteknél már csak a halmozottan mágikus vér számít jobbnak; ha például az alany likantrópiája mellett valamely született képességgel is rendelkezik. Egy harapással általában csak pár kortyot isznak, ami kevesebb, mint két deciliter.
A vámpírok egymásból is tudnak táplálkozni, amivel fölé-alárendelt szerepet lehet fitogtatni, de erre jobban illik az egyik edényből a másik edénybe öntögetés példája, mint más. Ha elővigyázatlan a vámpír, harapásával fertőző betegségeket is terjeszthet.
A vér megemésztéséhez a vámpíroknak kegy külön gyomra van, mely közvetlenül kapcsolódik az érrendszerhez, ezért a vérrel kevert hatóanyagok szinte szűrés nélkül jutnak át a keringésükbe, azonnal kifejtve hatásukat. Azon ételek-italok melyben nincs vér, a régi, többnyire csökevényesedett gyomorba kerülnek, ahonnan aztán még nappal előtt kiürül minden.
Amennyiben egy halandó iszik az ő vérükből (legalább fél liternyit), úgy a halandó szerviens lesz, aki a vámpírhoz hasonlóan nem öregedik, azonban továbbra is kiléphet a napra. A szerviensnek ezután minden nap szüksége lesz pár kortynyi vámpírvérére, hogy megőrizze fiatalságát.
Azt is meg kell említeni, hogy amennyiben egy vámpír nem jut elegendő mennyiségű, és főleg a számára megfelelő minőségű vérhez, avagy a vérből nyert erejét a túlzott igénybevétel (fizikai, szellemi, vagy mágikus tevékenység) miatt elveszti, Őrjöngésbe kezd. Az őrjöngés csak és kizárólag a számára éltető vér megszerzéséről szól - mint a likantrópoknál, itt sem számít szerelem, család, barátság, ha éppen a közeli ismerősök vannak marás-közelben. Az őrjöngés állapota addig áll fenn, míg a vámpír nem jut megfelelő mennyiségű vérhez, vagy míg el nem telik huszonnégy óra.
Bár a vámpírokon halott voltuk miatt nem fognak a betegségek, van pár mágikus nyavalya, amit ez nem befolyásol. A vámpírokat is bőven érhetik meglepetések - még a halál után is.
Az előtörténetet (hacsak nem amnéziás karaktert játszik valaki) érdemes nagy részletességgel kidolgozni, ahogy azt is, ki a nemző, milyen szálak fűzik a karakterhez, hogyan élt(ek) a beölelés előtt és után. Az atya és gyermeke, ahogy a beölelés után nevezik a nemzőt és a friss vértestvért, többnyire együtt él, legalább addig, míg az idősebb meg nem ismerteti a fiatalabbal a vámpírlét sajátosságait. Ilyenek: a vámpírok nappal halottak, és a napfény pár pillanat alatt is elpusztíthatja őket. A szent ereklyékre és a szentelt vízre érzékenyek, cserébe azonban képesek másokat befolyásolni (Ragadozó képzettség), míg megszereznek pár korty éltető vért, melyre jobb esetben csak naponta (pontosabban éjjelente) van szükségük. Ráadásul a szemfogaik vagy más által okozott sérüléseket képesek begyógyítani.
Egy átlagos vámpírnak naponta legalább tíz órát kell aludnia, kivéve, ha a nappal nincs ilyen hosszú. Ha mégis felébresztik, katatón módon mozgatható, a lábán éppen megáll, kommunikációra és érdemi cselekvésre képtelen.
A harapás, ha fájdalomcsillapítással együtt végzik (Ragadozót használva), enyhe mellékhatással jár: ezt szignónak nevezzük. Mint ahogy a neve is utal rá, a szignó mindig valami egyedi, csakis az adott vámpírra jellemző érzet vagy gondolat. A legtöbb vámpírnak kellemes a szignója - pont az áldozat elégedettsége érdekében - de van tudomás olyan kárhozottról is, akinek a harapásával kifejezetten kellemetlenül borzongató mellékhatás jár.
Minden nemző köteles a beölelni kívánt gyermeket bejelenteni a birtokuránál. A fattyakat, a nemző nélküli vagy a nem bejelentett vámpírokat jobb esetben egy kirendelt atyához adják, rosszabb esetben rá is a súlyos bűnt elkövetők sorsa vár: levadásszák őket...
És ez igencsak nagy fenyegetés, hiszen bár a vámpírok hétköznapi értelemben halhatatlannak számítanak, őket is utolérheti az erőszakos pusztulás, amikor is végleg elhunynak, és földi porhüvelyük egyszerre öregedi le a megélt éveket.
Egy vámpír ugyanúgy képes megsebesülni, mint az egyszerű halandók, azonban, ahogy az áldozatukat harapás után, magukat is képesek gyógyítani.
Egy vámpír "fiatalnak" beölelése után, "idősnek" nagyjából száz éves korától, "öregnek" pedig ezer éves kor felett tekintendő. A legöregebbnek nyilvánított vámpír Kínában él, megközelítőleg hatezer éves. Játékos karakternek, főleg kezdőknek fiatal, legfeljebb száz éves vámpír ajánlott, mivel ahhoz, hogy hitelesen játszhassa valaki a karakterét, ismerni kell a történelmet, hogy mikor, hol és miért tartózkodott korábban a kijátszott személy.
A Ragadozó működése
Minden vámpír rendelkezik egyfajta misztikus képzettséggel, mellyel képes másokat befolyásolni. Ennek a speciális képességnek azonban elég kétes a hatása, mivel ahelyett, hogy konkrétan lehetne utasítani az egyetlen kijelölt célpontot, egyfajta bájolással láncolja magához, amivel a befolyásolt alany teljesen elkötelezett lesz a vámpír felé. Ehhez hozzátartozik még a fájdalomcsillapítás, mely magát a harapásérzetet hivatott elnyomni, illetve az az emlékködösítés, amivel a célpont az egész esetre csak homályosan fog emlékezni. Minden vámpírnak saját szignója van, mely az a (többnyire) bódító érzet, amit maga a harapás vált ki. A ragadozó segítségével azonban ez is elnyomható. Természetesen lehet védekezni a ragadozó ellen, asztrál- vagy mentálmágiával, ám ha ez nem sikerül, a befolyásolás akár öt percig is fennmaradhat.
A ragadozó képes...
Előnyök és hátrányok
Mindegyik vámpír úgynevezett előny-hátrány csomaggal indul. Ezek a következőek:
Előnyök
Hátrányok
Előnyök és hátrányok jelentése a szabályrendszerben
Előnyök
Hátrányok
Szerviensek
A vámpírok mindenkori nappali szolgáit sokféle névvel illetik, többek között ghouloknak, szanfiloknak, de rosszabb nyelvek hemokosoknak is hívják őket, mivel a vámpírokhoz hasonlóak ők is véren élnek - csak éppen a vámpírokén. Szinte minden vámpír vére elég erős ahhoz, hogy létrehozzon és eltartson egy vagy több szervienst.
A szerviensek születhettek talannak és mágusnak egyaránt, de miután elegendő mennyiségben fogyasztottak vámpírvért (nagyjából fél liternyit egy hét alatt), gyakorlatilag függővé válnak. Ez nem csoda, mivel a vámpírvér nemcsak ellenálló képességet nyújt a legtöbb betegséggel szemben, de az első fogyasztást követően a szerviens nem öregszik - amíg rendszeresen hozzájut az éltető vitae-hez.
Más éjlények közé tartozó ember nem lehet szerviens, ha pedig valakit közülük bemarnának vérállatnak, a vámpírvér megvédi a likantróppá válástól (noha lehet, hogy a fertőzésnek hordozója lesz). Az viszont lehetséges, hogy hosszabb szerviensi idő után valakit beöleljenek a vámpírok közé.
Mikor azonban elapad a vámpírvér, a szerviens egy napon keresztül egyre gyengébbnek érzi magát, végül pedig visszaöregedik eredeti korára, és az általa hordozott betegségek tünetei is megjelennek rajta, függetlenül attól, hogy hét vagy hétszáz év telt-e el beavatása óta.
Régebben, főleg, mikor a vámpírok még nem tartoztak annyira a városi légkörhöz, mint manapság, teljesen hétköznapi volt, ha valakinek egy vagy több szerviense is volt, aki segített számára felhajtani a leendő áldozatokat, illetve hűségesen szolgálta őt nappal is. Számos más feladat is tartozhatott azonban a szerviensek kötelességei közé, többek között hadászati, védelemmel kapcsolatos megbízások, hiszen legtöbbjük akár testével is védelmezte mesterét. Innen ered a legenda, mely szerint a vámpírok bűvös kötelékbe vonják szervienseiket - pedig pont fordítva, a vámpírok többnyire azokat az embereket alakítják szervienssé, akik már bizonyították hűségüket.
Előnyök és hátrányok
Mindegyik szerviens úgynevezett előny-hátrány csomaggal indul. Ezek a következőek:
Előnyök
Hátrányok
Előnyök és hátrányok jelentése a szabályrendszerben
Előnyök
Hátrányok
Hierarchia és szerveződés
A vámpírok közössége alapvetően szoros hierarchiára épül. A Herceg felügyeli Magyarországot, amiben a Birtokurak vannak a segítségére, akik az ország adott területeiért felelnek. Ha egy vámpír más területre utazik, előre szólnia kell vagy be kell jelentkeznie a birtok uránál, ám a belépést (indoklással) akár meg is lehet tagadni.
A birtokurak leváltása párbaj során történhet meg. A Herceget kizárólag birtokurak hívhatják ki, csakis (legalább a többi birtokúr számára) nyilvános eseményen. A párbaj úgynevezett bajnokok közreműködésével történik. A kihívó félnek tanúk jelenlétében kell megtennie a kihívást, ahogy a párbaj is hivatalos tanúk előtt zajlik. A kihívott választ fegyvernemet, a harc pedig előre megbeszélt kimenetelig tarthat, mely nem lehet halálos - máskülönben gyilkosságról beszélnénk, amit a birtokurak nem tolerálhatnak.
Amennyiben a bajnokok nem vámpírok, el kell fogadniuk, és aláírásukkal kötelesek érvényesíteni egy nyilatkozatot, mely szerint a vámpírokat nem terheli semmiféle felelősség testi és szellemi épségüket illetően.
A likantrópok főleg társasági, míg a vámpírok inkább magányos típusok, mégis mindkét faj ügyei a Hercegség hatáskörébe tartoznak, amely a kormánnyal szemben képviseli a jogaikat. Bár a szerviensek általában szorosan kapcsolódnak a vámpírokhoz, mivel jogilag minden tekintetben halandóként kezelik őket, a hierarchián belül sem szerepelnek külön.
A Falka igen összetartó csoportosulás, tagjai azonos fajtájú likantrópok, vezetőjük az Alfa és a Béta, akiket számos segítő támogat. Mivel szoros közösségekről van szó, a Falka bármely tagja számíthat a többiekre, viszont cserébe mindenkinek elérhetőnek kell lennie, az Alfa parancsait pedig követni kell - különben a hierarchiát kérdőjeleznék meg. Aki így tesz, azt többnyire kiközösítik, onnantól pedig "magányos farkasnak" tekintendő, tehát nem tartozik az adott közösség oltalmazó szárnya alá.* A Falka a Vámpírok Hercegségének irányítása alatt áll, így a két éjlényfaj hagyományosan jó kapcsolatot ápol.
A Herceget az Idősek Tanácsa, a Birtokurak, illetve egy komolyabb háló veszi körül. Minden vámpírnak megvan a maga helye a Hercegség hierarchiájában. Aki nem tartja be ennek törvényeit, azt megbüntetik. Ennek számos különféle módja van, és akár az is megtörténhet, hogy a Hercegség megszűnik felelősséget vállalni a bűnösért a kormánnyal szemben. Maga a Hercegség még a megszorítások ellenére is kifejezetten együttműködő a máguskormánnyal, ezért vezetőit sokan tartják elpuhultnak, gyengének: sok a lázadó, anarchista fiatal, és tetteik mögött félő, hogy komolyabb partizánok mozgatják a szálakat.
*A Falkába tartozás jog, nem kötelesség. Attól még, hogy valaki rossz kapcsolatot ápol a többi likantróppal, a Hercegség vállalhat érte felelősséget a kormánnyal szemben, vagyis a bűnt elkövető személyt átveszik, az általa okozott kárt megtérítik, és saját hatáskörben büntetik meg.
Hierarchikus felépítés
Konzílium: Az éjlények internacionális felügyelő szervezete, megfigyelik, korrigálják az egyes országok vámpírügyeit, valódi feladatuk a komolyabb érdekütközések elsimítása, nemzetközi problémák megszüntetése, új Hercegek ellenőrzése, jóváhagyása, beilleszkedésük segítése.
Tagjai a lakott kontinensek idősebb, de legalábbis ambiciózusabb vámpírjai. Választási rendszerük középkori, aki megöli az egyik tagot, átveszi a helyét - a tagság életfogytig tart. Székhelyük Athénban van. Kilétüket, és bizonyos körökben a létezésüket, homály fedi.
Herceg: Az adott ország éjlényeinek (vámpírok és likantrópok) vezetője, felügyelője, feje. Itthon az Idősek Tanácsa, a Birtokurak, illetve egy komolyabb háló veszi körül (összefoglaló néven a Hercegség).
Hercegség: A Herceg személye és a vezetéshez szervesen hozzátartozó hierarchikus rendszer. Mindkét éjlénycsoport (vámpírok és likantrópok) ügyei a Hercegség hatáskörébe tartoznak, amely a mágusok Kormányával szemben képviseli a jogaikat, és biztosítja a belső stabilitást. A Falkák is a Hercegség (/Bitrokúri rendszer) irányítása alatt állnak.
Birtok: A Hercegség földrajzi és populációs szempontok szerint úgynevezett Birtokokra oszlik. Egy-egy terület a Birtokúr hatásköre, az ő felelőssége alá tartozik. Mágikus Magyarország térkép - Birtokrendszer
Birtokúr: A Hercegség egy birtokának helytartója, ő a felelős a birtokon történő éjlényaktivitásért, (az adatszolgáltatáson, jegyzésen keresztül a rendfenntartásig bezárólag). Elszámolási kötelezettséggel tartozik a Herceg(ség) felé. Amennyiben Hercegségi nagy körök (lejjebb) vezetői utasítást közvetítenek/hajtanak végre, a Birtokurak a hierarchiában alájuk tartoznak, egyébként azonos szinten állnak velük. Birtokurak listája
Falka: A Hercegség területén élő likantrópok az adott vámpír Birtokúr, és ezzel együtt a mindenkori Hercegség alá tartoznak. A likantrópok fajtájuk szerint falkákba tömörül(het)nek: A Falka biztonságot, közösséget, segítséget, ellátást, vagyis biztos talajt nyújt a fertőzötteknek, ám ezzel együtt lazább, de hierarchikus rendszert jelent. Vezetői az Alfa és a Béta, akiket támogatók vesznek körbe.
A falkák a helyszín populációjától függően lehetnek kisebb vagy nagyobb csoportosulások, a magukat hivatalosnak valló falkák a székhelyük és vezetőjük megnevezésével azonosítják és teszik bejelentéssel legitimmé magukat a helyi Birtokúrnál (pl.: budapesti falka - Majoros Zsolt). Léteznek azonban a hierarchián kívüli, a hivataloson túl, ún. anarch szerveződések, vagy magányos farkasok - ezek kordában tartása is a Birtokúr feladata, a rendelkezésre álló eszközökkel - pl.: hercegségi erőkkel vagy a birtok legitim falkájának segítségével.
A mágusok jogrendszere és az éjlények kapcsolata
Az éjszaka lényei - mágikus mivoltuk okán - ugyanúgy a Martionizmus eszméjének védelme alá tartoznak, így az éjlények és a mágusok jogrendszere valamint kormánya akarva-akaratlanul kapcsolatban áll.
A befolyásolómágiák használatát (ide tartozik a vámpírok Ragadozó képessége is) a mágikus törvénykezésben oly módon korlátozták, hogy senkin nem lehet azt annak beleegyezése nélkül alkalmazni. Ezzel a vámpírok táplálékszerzésére vonatkozó legális lehetőségek száma igencsak megcsappant, az ezzel kapcsolatos illegális tevékenységekre pedig nagy erőkkel vadászik a nemzetvédelem. A vámpírok ezt leszámítva, lévén holtak, nem tartoznak a kialakult jogrendszerbe, ez azonban nem jelenti, hogy a törvény felett állnak, és (a radikálisok meggyőződése ellenére) azt sem, hogy nem tartoznak a társadalomba.
Természetesen a vámpírok és likantrópok tetteinek szankcionálása előtt a Hercegnek kell nyilatkoznia, vállal-e felelősséget az adott személy(ek)ért (amiről természetesen értekezhet az ügyben érintett Birtokúrral és Alfával ). Amennyiben nem, a kormány a bíróság bevonásával dönt az illető büntetése felől, ami többnyire szabadságvesztés, komolyabb bűntények esetén likantrópoknál rehabilitáció keretein belül a lychantropia ellenszerének kutatásában való kötelező részvétel, vámpíroknál legrosszabb esetben elpusztítás.
Hercegségi hierarchia
Magyaroszág Hercege: Krausz László
Védelmi kör
A Herceg székhelyének, menedékének, illetve személyének a védelméről, sértetlenségéről gondoskodnak (személyi és vagyonőri, biztonságtechnikai funkciót betöltő stáb).
Hivatali kör
Az ország vezetésével járó feladatokban segítik a Herceget, illetve az adminisztrációt, kommunikációt, rendszeres, folyamatos és gördülékeny hivatalos ügymenetet. A legnagyobb kör, hiszen bürokratikus rendszer igencsak szerteágazó, és egy egész országot lefedi: ugyanígy a diplomata és döntéshozó ág is igen hangsúlyos.
Végrehajtói kör
Az ország éjlénypopulációjának kordában tartása ugyan elsődlegesen diplomáciai feladat, ám elengedhetetlen néha a vasmarok a rendszer alól magát kivonni kívánó egyedek, csoportok esetében. Ugyanez a helyzet, ha a hercegi utasításokkal ellentétesen cselekszik a hierarchia bármely tagja. A végrehajtók aktivitása és módszereik a Herceg politikáján múlnak. Pár főtől a kisebb alvó hadseregig bármi elképzelhető.
Egyéb személyek
A Birtokok hierarchiája hasonlatos lehet a Hercegségi mintához - jóval kisebben, persze - szereplők, részlegek elhagyásával, összevonásával, újragondolásával. Ezeket a rendszereket természetesen a birtok mérete és a helyi igények alakítják, ugyanakkor mindig függnek a birtokúr személyes megfontolásától is - egyes birtokokon alig pár emberről, csupán egy maroknyi "udvartartásról" beszélhetünk.
Környező országok éjlényekhez való viszonya
Románia
A román vámpírherceg törvényei a legfőbb pontokban megegyeznek az általánosan elfogadottakkal.
A legszigorúbb büntetéssel súlyt le a törvény azokra akik:
CLOE - Confoederatio Lunae Ordo Equester (Hold Szövetsége Lovagrend) Az 1400-as években alapította Mechwart András erdélyi birtokúr, aki szentül hitt a lovagi eszmék éjlényekre is hatást gyakoroló dogmáiban, a szigorú rendben és abban, hogy enélkül a vámpírok társadalma halálra van ítélve. Éjlények számára létrehozott egy lovagrendet, amellyel jelentős katonai erőre tett szert. Megregulázta a kényük-kedvük szerint mészárló, halandók fölött hatalmaskodó vámpírokat, és meggátolta, hogy fontosabb politikai tisztségeket töltsenek be, ezáltal csökkentette a halandók történelmére gyakorolt hatásukat. Mechwart meggyőződése volt, hogy a vámpíroknak kívülállóként kell szemlélniük a halandó világot, a saját törvényeik szerint kell élniük és semmilyen körülmények közt nem derülhet fény a létezésükre. Eredetileg ellenezte, hogy akár a mágusvilággal is kapcsolatot teremtsen bármelyikük, így az Erdélyi vámpírtársadalom szokatlanul zárt, elvonult közösséget alkotott hosszú évekig, tagjai sokkal hagyománytisztelőbbek, a korral kevésbé haladtak, mert minden technikai újítást elvetettek. Miután Mechwartot elérte a végső halál, helyét a Rendben és pozícióját birtokúrként Brassó megyében Jeszenszky Lénárd vette át, aki beölelésétől tagja volt a CLOEnak, valamint ő volt Mechwart egyetlen életben maradt tanítványa. Az ő irányítása alatt a rend ismét felvirágzott, hajlandó volt engedményeket tenni a kornak, de szigorú elveiből nem engedett, a második világháború után a szétzilált helyzetet sikerült békésen rendeznie és Erdély Grófjaként az eddig háttérből felügyelő lovagrendből hivatalos rendvédelmi szervet alkotott. Itányításának kezdetétől próbálta hatalmát és a CLOE-t kiterjeszteni a vérállatok falkáira is, ám áttörő sikert csak akkor aratott, mikor 2008-ban Moldován Zsolt átvette a legmeghatározóbb erdélyi vérállatfalka, a vérmedvék vezéri szerepét. A korábbi falkavezérrel számos súlyos nézeteltérése és kisebb-nagyobb összecsapása volt, ám Moldován szövetségre lépett vele, a falkavezérek közül elsőként lépett be a CLOE-ba, majd őt követve sorra a kisebb populációjú falkák, a vérfarkasos és vérmacskák is csatlakoztak hozzá. Ezáltal Jeszenszky létrehozta az Erdélyben az egységes éjlénytársadalmat, amelyet ő irányít a CLOE segítségével.
A Világ éjlényekhez való viszonya
Mágusvilág | |
Aura / auralátás | Az embert körülvevő, alapvetően láthatatlan burok. Varázslattal fedhető fel, illetve született auralátók konstans látják (amennyiben azt tulajdonosa nem rejti el semmivel). Látható rajta az érzelmi és az egészségi állapot, jelzi tulajdonosa mágikus képességeit, szerzett vagy született hátterét. |
Mana / mágialátás: | A manát legkönnyebben az egész világot beszövő láthatatlan hálóként lehet elképzelni. A mágusok azok, akik képesek a manát irányítva varázsolni. Mágialátással lehet látni az irányítás alá vont manát. Szabad szemmel erre csak a született mágialátók képesek. |
Genotípus | Minden varázsló rendelkezik két genotípussal, mely az alábbiak lehetnek: Tűz, Víz, Föld, Levegő, Élet, Halál, Asztrál, Mentál, Semleges
. A mágusgyermek mindkét szülőjétől egy-egy genotípust örököl, ezért a talanszármazású karakter esetén ebből az egyiknek kötelezően semlegesnek kell lennie, kevert származás esetén a kettőnek különböznie kell. Ez a két genotípus határozza meg a karakter vadmágiáit, vagyis ösztönös, mágikus kitöréseit. |
Elemista / született mágus | Olyan mágus, akinek mindkét genotípusa megegyezik, és ezek fizikai jellegűek (Tűz, Víz, Föld, Levegő, Élet, Halál). Ha kitanulja, az adott elemet mindenféle segédeszköz nélkül képes uralni, irányítani és teremteni. |
Komponens(tan) | A komponensek a különböző mágiák előállításának kellékei. Nyugati varázslatok esetében ez a fókuszeszköz és az ige, melyek a keleti mágiák komponenseivel szemben elhagyhatóak. Másféle komponensekkel is lehet koncentrálni a manát, ezek ismeretére tanít meg a komponenstan. |
Fókuszeszköz | Olyan tárgy, amellyel az átlagos mágus könnyebben képes a varázslatát koncentrálni. Ez egy különleges varázstárgy, aminek akár önmagában is lehet enyhe hatása, de elsősorban a mana fókuszálására szolgál. Formáját tekintve bármi lehet az általánosan elterjedt fapálcától a gyűrűn át a botig. |
Testfókusz / néma varázsló | Mikor a mágus fókuszeszköz nélkül varázsol, valójában saját testével koordinálja a manát. A legtöbb varázslónak ez igen fáradságos, de néhányak ezzel az adottsággal születnek. A nyugati varázslatok másik elhagyható komponense az ige. Azok tehát, akik enélkül is |
Varázstárgy | Olyan tárgy, ami valamiféle mágikus funkcióval van felruházva (pl. öntisztító szemüveg, mágikus támadások ellen védő amulett). |
Rúnák / Idézés | A rúnamágia egy összetett mágiaforma, amely sokkal könnyebben variálható, mint a már kész varázslatok, de egyszersmind több előkészítést és tudásanyagot igényel a használata. Metódusa: a szándékunknak megfelelő kombinációt valamilyen íróeszközzel (kréta, ceruza, stb.) felírjuk egy adott felületre, majd egy idézésnek nevezett mágiaformával aktiváljuk a rajzolatot. A rúnák sokfélék lehetnek, és végtelen számú kombinációjuk létezik, ahogy a felhasználásuk is sokrétű lehet. |
Illúzió | Olyan varázslat (bűbáj), ami egy dolgot másnak láttat, mint ami valójában. Ez lehet egy tárgy, amely egy másik tárgynak látszik, de képes lehet valaki saját arcát is megváltoztatni ideiglenesen. |
Démonok / Entitások | A mágikus lények egyik érdekes fajtáját képezik az úgynevezett entitások, melyek lehetnek földi származásúak (szellemek), vagy épp más, merőleges dimenzióból ide szakadt démonok. Habitusuk alapján lehetnek segítőkészek (pozitív), semleges és negatív (vagyis kifejezetten rosszindulatú) entitások. A szellemek többnyire emberi jellemmel rendelkeznek, ilyenképpen semlegesnek nevezzük őket - vagyis saját céljukat kergetik, saját döntésükből adódóan segítenek vagy ártanak. A merőleges síkokról érkezett entitásokat általában démonoknak hívjuk, függetlenül attól, hogy milyen típusúak (semleges, negatív vagy pozitív). Tíz szintre osztják őket a mágusok, ebből az első szintűek általában csak kisebb bosszúságokat, esetleg rövidtávú megkönnyebbülést okozhatnak, míg a legnagyobbak képesek a leghatalmasabb pusztításra vagy jótéteményekre. A démonokat egyetlen dologgal lehet kordában tartani: azzal, ha tudjuk az igazi nevüket. Ezt olyan kényesen őrzik, mint semmi mást. Ám ez kétélű fegyver: abban a pillanatban, hogy eláruljuk a nevünket egy démonnak, ő is hatalmat nyerhet felettünk. |
L.I.F.T. | A Lakossági Illanási Fuvarozó Társaság rövidítése. A társaság viszonylag olcsón, országhatáron belül szállít embereket, akár többet is egyszerre. |
Mana K.Ú.T. | A Mana - Központi Újratöltő Társaság lemerült varázstárgyakat, rúnakombinációkat tölt fel újra, igény szerint pedig varázstárgyakat is készít. Árfekvésük kicsit borsosabb az átlagnál. |
Főnix Könnye Ispotály | A mágusok legnagyobb gyógyászati központja Magyarországon. Itt kezelik például a mágikus lények okozta sérüléseket, de az egyszerű betegségek mágikus gyógyítását is itt végzik. Budapesten, a XVII. kerületben található, itt személyesen, egyébként mentálüzenetben vagy telefonon lehet segítséget hívni. |
LK | A Lipótmezei Központ a magyar dimenzió-összecsúszásokat ellenőrző és elemző létesítmény. Innen indítanak expedíciókat más dimenziókba, valamint itt vizsgálják a különböző máshonnan érkezett nyavalyákat, varázstárgyakat, mágiaformákat és lényeket. |
Család | Olyan csak mágus felmenőkkel rendelkező varázslók, akik több generációra visszavehezethető családfával rendelkeznek. Bizonyos fokon mindegyikük rokonnak számít, a tradíciókövetőbbek pedig úgy tartják, hogy a pénz és a kapcsolatok megtartása érdekében csak a Családon belül (második unokatestvértől) érdemes házasodni. |
Éjszaka lényei | |
Likantróp | A likantrópia egy testnedvek keveredésével terjedő betegség. Betegség, mivel főleg negatív változásokat hoz a fertőzött életébe (nagyon kevés olyan esetet tart számon a történelem, mikor valaki önszántából vált likantróppá). Havonta egyszer átalakul, ekkor a tanulatlan beteg felett a a Fenevad veszi át az uralmat, és könnyedén megfertőzhet másokat is. A likantróp nemcsak teliholdkor, hanem bármikor képes vérállattá (elsősorban farkas, mivel ritkák a macskafélék) átváltozni. Léteznek született likantrópok is, mivel ha mindkét szülő likantróp (vagy ha az anya az), akkor a születendő gyermek is mindenképpen az lesz. Legtöbbjük tagja a falkának, vannak azonban olyanok, akik nem kívánnak csatlakozni. Ők a magányos farkasok. |
Falka(vezér) | A likantrópok csoportosulása (ismertebb nevén a Falka) egy olyan lazább csoportosulás, amelynek feladata az egyedek védelme, az újak segítése és az összetartozás erősítése. A csoportosulás legfőbb pozitívuma, hogy a tagok bármikor segítséget kaphatnak a Falka többi tagjától. Vezetőjük, a Falkavezér egyrészt valamennyire politikai közember, másrészt viszont inkább afféle "apaként" vigyázza, felügyeli, számon tartja, és adott helyzetben bünteti azokat, akiket kell. |
Vámpír | A vámpírok önálló tudattal és akarattal rendelkező élőholt lények. Aurájuk alapján halottak, a legtöbb funkciót, ami az életet segíti (pl. légzés) csupán a megszokás tartja fönt a haláluk után. Sebeik súlyosságuktól függően a vámpír által begyógyíthatóak, ettől függetlenül nem nevezhetőek teljesen halhatatlannak. Képesek öngyilkosságra, és más keze által is bekövetkezhet végső haláluk. Ahhoz, hogy halhatatlanságukat fenntartsák, rendszeresen fogyasztanak vért. A közvetlen napfény súlyos égési sérüléseket okoz, és azok, akik nem követnek egy vallást, megszenvedik a hívők ereklyéinek érintését. Képesek befolyásolni a gyenge akaratúakat addig a rövid ideig, míg vérüket veszik. Gyermeket beöleléssel tudnak teremteni, vérüket fogyasztva a halandókból szerviensek lesznek. |
Szerviens | Aki hosszútávon fogyaszt vámpírvért, nem öregedik tovább, de függőség alakul ki nála a vérre. A szerviensek többnyire nem csak annak a vámpírnak a vérét ihatják, aki átváltoztatta őket, de a hosszú évszázados hagyományok alapján többnyire hűségesek gazdáikhoz. |
(Vámpír) Herceg | Az éjszaka lényeinek legfőbb - országos - vezetője. Közéleti politikus, személye általában az egész mágusvilágban ismert. Feladata a birtokrendszer felügyelete, a birtokurak segítése, ellenőrzése. A hercegség hagyományosan jó viszonyt ápol a Falkával. |
Birtokúr, birtokrendszer | Magyarországot a vámpírok nem megyékre, hanem birtokokra osztják. Minden birtoknak megvan a maga ura, aki felelős a birtokán élő éjlény populációért. A Birtokúr személye a birtokon ismert, az általános közéletben már kevésbé. A vámpírok közt nagy jelentősége van a bejelentkezés hagyományának - vagyis értesíteni kell azt a birtokurat, kinek térségén áthaladnak, megállapodnak. |