A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.
Nem: Férfi
Életkor: 41 (születésnap: február 11.) Testalkat: Átlagosnak mondható. A széles vállú bikaalkattól meglehetősen távol áll; magas, nyurga alak – itt-ott ragadt rá némi izom az évek során, de ezeket a ruhák el is takarják. Vonások: Kölyökképű. Lassan harminc, mégis alig néznéd huszonnégynek. Hosszú, hegyeskés formák jellemzőek inkább. Helyes, de azért nem vágod hanyatt tőle magad különösebben. Szem: Sötétbarna. Haj: Dióbarna, megvilágítástól függ, hogy világosabbnak vagy feketébbnek tetszik. Többnyire látszik, hogy a reggeli készülődésnek nem képezi szerves részét a fésülködés. Általános öltözet Mindenféle. Ami a keze ügyébe akad reggelente. Főleg farmert visel különböző pólókkal, ingekkel, zakókkal. Akad közöttük kifejezetten márkás holmi is, de azért nem lehetne ezt meghatározni fő irányvonalként a viseletét illetően. Első benyomás, kisugárzás Vagy kedveled, amiért megmondja, amit meg akar mondani vagy pont ezért rendkívüli módon taszít. Ok nélkül ráakaszkodsz – elküld a fenébe, ahogy nem szégyelli. Ha okkal keresed a társaságát, abban az esetben már valamivel nagyobb előnnyel indulsz, hajlandó emberszámba venni és figyelmet áldozni rád. Van azért valami elragadó ebben a nyers arroganciában – pont ettől lesz olyan szabad és természetes. Ahogyan általában ismerik: Schröder Levente neve sokaknál visszaköszönhet, akik tanultak az ELTE EMK-n, jobbára bármelyik szakon, ugyanis a fiú HÖK-ös volt. Ezelőtt jó öt-hat évvel. Mostanra arról ismeretes, hogy a pénztárcára nézve kevésbé fájdalmas összegekért szerez be, készíttet varázstárgyakat, azokat adja el, közvetíti. A következő két lehetőség esetleges - nincs nagy híre a "szakmán" belül. Ahogyan az alvilágban otthonosabban mozgó személyek ismerhetik: Importál/exportál durva dolgokat.. is. Fegyver, varázstárgy - finnektől, oroszoktól, nyugatról, tökmindegy. Pénzt csinál mindenből, amiből nem szégyell. Erkölcsi kétségek? Ugyan. Drogokkal nem üzletel, mert hiába volt már elvonón, kecskére káposztát... A még ennél is tájékozottabbaknak: Ne. Jobb, ha békén hagyod. Olyasvalakinek az ölebe, akit nem szeretnél, ha lecsatolná róla a nyakörvet. A maffia kifejezés mond valamit? Manalátók szemével: Többnyire legalább két-három varázstárgy van nála vagy annál is több. Nem is mindig az enyhe, gyengébb kategóriából, ám még pont nem annyira erősek, hogy az feltűnést keltsen. Auralátók szemével: Az átlagnál jobb mágus, ezen kívül viszont nincs semmi kiemelkedő szerzett skillje, se nem likantróp, se nem vámpír. A kis "mutató" az érzelmi skáláján ritkán billen ki szélsőséges mértékben, annyira ritkán, hogy az gondolkodóba ejtheti a szemfülesebbeket. 
- Minek nyúzod azt az izét? Csak hagyd a fenébe, egyáltalán miért akarsz visszamenni? Azok az emberek őrültek, hallod? Dénes?
Lábával lendített egyet a görgős széken, és az ágya felé fordult, ahol Dénes üldögélt órák óta. A hülyegyerek már megint valami felelőtlenséget csinált, csak ezt tudta feltételezni a kissé görnyedt tartásából – biztosan verekedett – és abból komor csendből, amivel megtisztelte. Kéretlen vendége gyakran tűnt fel nála minden szó nélkül, lila foltokkal, olcsó lőreszagú lehelettel vagy épp különös, deríliumos állapotban. Persze mindig hétvégén, amikor a szülei is otthon voltak, csak hogy legyen miről magyarázkodni. Most tiszta volt, de ébernek nem mondható, a drogmámor utáni különös ürességgel átitatott mozdulatok mintha még szétfolytak volna, kuszák voltak, de nem esetlenek. Feltűrt nadrágszára alatt a vádlijára tapadó áttetsző kötést vizsgálgatta. ’Since I was born I started to decay’. Fogalma sem volt mit jelent, ha a suliban jobban figyelt volna angolon, talán lett volna némi elképzelése. Biztos annak a flancos együttesnek valami száma – gondolta. A fiú lefejtette a vékony réteget, majd a körme a festék kontúrja mellett mélyedt közvetlenül a bőrbe, majd elindult. Egyetlen szisszenés csúszott ki a száján csak, vér serkent munkája nyomán, de a fájdalom nem akadályozta meg a mozdulat végigvitelében.
- Mi az istent csinálsz?! Basszus, hagyd abba! – Felkiáltott, azonnal az ágyhoz futott és elrántotta a másik kezét, de Dénes nem szólt, csak dermedten, sőt, mintha kissé megigézetten figyelte volna saját vérét lecsorogni a lábszárán. Némi fáziskéséssel ocsúdott fel, a méla kifejezést az arcán felváltotta a dac és a düh. Kirántotta magát a szorításból.
Tovább...
- Hogyan lógsz ki állandóan? – Dénes hanyatt feküdt az ágyon, kezeit tarkója alatt nyugtatva nézte a plafon apró mélyedéseit, és nem mutatott semmilyen hajlandóságot a válaszadásra. Habár egyértelmű volt, utálta beismerni, hogy mindent elkövetett, csak ne kelljen a kastély falain belül maradnia. Sok időbe - még több könyörgésbe és megalázkodásba - került, amíg szerzett egy újra és újra feltölthető térszelőt Budapestre.
- Csak kisétálok.
Lehunyta a szemét. Nem akart beszélgetni. Miért nem értik már meg? Baromság az egész, felszínes, komolytalan, milyen lett a dolgozat, fú szemét tanárok, nehéz az anyag, tegnap megint elrontottam egy varázslatot, de szépek Anna lábai. Magasról leszarta Anna lábait. Ezek itt körülötte.. ezeknek fogalmuk sincs arról, hogy a világban mi folyik. Ellébecolnak otthon anyu szoknyája, apu pénztárcája mögött, nincs is más dolguk, mint tanulni, meg szenvedni, ha este hétnél tovább kell írni a házi dolgozatot. Állandó jelleggel, konstans feszítette belül az undor irántuk, viszolygott attól a hatalmas szakadéktól közöttük és közte.
A fal felé fordult, jelezve, hogy részéről lezártnak tekinti a beszélgetést, amely el sem kezdődött igazán. Tudta, hogy ennek nem így kéne működnie. Valami nagyon elcseszett. Nem is tudott, nem is akart ezzel mit kezdeni. Csak, mint mindig, sodródni előre. Néha sajnálni magát, máskor utálni másokat, még gyakrabban mindkettőt egyszerre. Szomjazta a teljességérzetet, azt az elképzelt, idealizált érzést, amelyről fogalma sem volt valójában. De azért vágyni lehet rá, nem? Hátradőlni és hagyni, hogy az elégedettség elzsibbassza az izmait. Kezdődő fejfájástól lüktetett a halántéka, mintha valaki az ujjával ütemesen nyomkodta volna egyre nagyobb erővel. Az orrnyergében érezte a sajgást.
Azt hitte, ha eljön otthonról, majd elmúlik. Hogy majd normális lesz, hogy a két éve lábába tetovált szöveg az marad, ami, és nem egy nyomorúságos életút örök mementója. Olyan, mintha azon az estén összetörte volna a Ragnarök jóslatát, amelyre ha fény derül, a benne rejlő jövő megmásíthatatlanul belevésődik az univerzumba – ugyanolyan kitéphetetlenül, mint a koromfekete betűk.
Holnap kezdődik a szünet. Holnap hazamegy. Holnap készségesen felhúzza a pólóját, és engedi, hogy az állítólagos apja lendítésre készen felemelje a nadrágszíjat.
Aztán megöli.
Vasas íz terjed szét a szájában, nyelve végigsimít az érdes, sérült területen. Aztán még egyszer. Kicsit megnyomja, hadd fájjon, de nincs ott más a tompa sajgáson és azon az Ízen kívül. Fogai közé veszi amennyire tudja és még jobban ráharap. Lenyeli. Keserű, mint az epe. Az üres tű megremeg a kezében, kitágult pupillák kereszttüzében lassan csúszik ki a bőr alól. Olyan fenséges. Undorító. Hirtelen nyugodt és sima minden.. nincsenek hullámok, örvények, csak a tiszta, fényes világosság. Ő jó. Jó, nem? Gyengéd simítás, ujjai a hosszú szőke hajba markolnak, bódult tekintetek. Elúsznak egymás mellett. Mint a halak. Pisztrángok. „A csermely halkan zúgott, hol útja vö-ölgy-re-e nyílt.” Az iskolai kórus hátsó sora. Az érszorító sötétje egy sápadt, karcsú nyakon, a kontraszt valósággal a szemébe vág, áthasítja az íriszt, a szemei kifolynak.. halkan zúgva és pisztrángok ömlenek ki rajta. Ajkakba harap, az övébe, a másikéba, érszorítóéba, meghúzza, erősen húzza, akár egy kutya. Na mi van? Na? Nem veszed el? Dobd el, hozd vissza, gyere, gyere, rühes dög, ez az, rúgj csak. Vékony, fehér papírréteg alatt domborodó bordák. Izzadtságcsepp gördül le a gerince mentén, csigolyák apró gyöngyei, ívbe feszül, előrelök, lüktető forró bizsergés, gömbölyű vállba harap, körmök versenye a lapockáján, felszántják, sót hintenek rá. Vörös csíkok, vörös csíkok a nyakon, háton, belekarcolva mindenhová, a lábába, belé, mindenhol belé, kívül-belül. Azok a kibaszott vörös csíkok.
- Vádat fognak emelni.
- Jah.
- Jah? Csak ennyi? Jah? Dénes, az istenit! Börtönbe fogsz kerülni, nem fogod fel?! Ártatlan vagy, ezt nem engedhetjük meg nekik, szóval ne merészeld ennyire félvállról venni ezt is!
A lány kétségbeesett tekintetét elnézve arra gondolt, hogy ennek talán meg kéne érintenie. A másik sokszor segített neki felejteni, és egész karcsú törékeny lényéből áradt a szeretet felé. Áradt és mégsem tudta elérni. Ez a lány olyan jó volt. Annyira nem hozzáillő. Még az sem hozta hozzá közelebb, hogy annyiszor osztoztak rajta és lovagolták meg az ópiummámor vad hullámait. Ők csak úgy voltak. Ezért sem tudta átérezni azt a kétségbeesett hangot. Hátát az ágy támlájának vetve, hanyag tartásban ült, kinyúlt az éjjeliszekrény felé, maga mellé pakolta a hamutálat, majd a cigaretta parázsló végét figyelve rágyújtott. Hanna már kevésbé tűnt nyugodtnak, térdeire támaszkodva, bájos zaklatottsággal meredt rá, kissé elmosódott rúzstól vörös ajkai félig nyitva, mintha ismét mondani akarna valamit, de hang nem jön ki. Némileg szánta. De nem több.
- Chill out. Ne stresszeld túl, tedd szépen le a formás feneked az ágyra, és ne kiabálj. Szétszakad a fejem ettől a lármától – mintha David Bowie és Brian Molko nem nézte és énekelte volna végig teljes hangerőn az éjszakát. Hosszan letüdőzte a füstöt, végül fejét hátrahajtva a plafon felé engedte azt.
- Kedves vagy, hogy aggódsz, de szükségtelen.
- Mert? Azt ne mondd, hogy egyáltalán nem aggódsz amiatt, hogy az Áristomban élheted le a következő két évtizedet.
- De, aggódtam miatta, ami azt illeti. Viszont most már nem kell, akadt egy támogatóm. – Elvetemült vigyor ült ki az arcára, olyan vad és nyers, amilyen valójában volt a végtelen közöny és arrogancia alatt. Hanna megnyugodva heveredett vissza az ágyra, fejét Dénes combjára hajtva.
Igen, elég ennyi. Nincsenek kérdések, nincsenek részletek. Elhiszed, hogy így lesz, mert én ezt mondtam. Így tényleg egyszerű a világ. Hogy mennyire gyűlölöm ezt.
- Akkor jó. Nem akarlak elveszíteni valami ostoba félreértés miatt. Még, hogy te gyilkos! Egyszerű baleset. Te sosem tennél ilyet. Olyan vagy, amilyen, de nem tennél ilyet. Ismerlek.
- Hanna…
- Igen?
- Nem baleset volt.
- Csak azért mostál tisztára, hogy aztán megölj? Ha elküldesz oda, azt nem fogom kibírni! Hol van? Hova tetted? – Pedig már készen állt, fehér trikójától elütött a felkarján feszülő érszorító, felbőszült vadként keringett a négy fal között, de a hangját nem merte felemelni. Nem, az új élete túlságosan törékeny volt még, akár egy érzékeny ideg; friss, bizonytalan és olyan borzalmasan képlékeny. Egy rossz mozdulat és elvérezhet rajta. A vámpír pedig – és ezzel tökéletesen tisztában volt – minden szívbaj nélkül rúgta volna odébb. Nem ringatta magát olyan ostoba illúziókba, minthogy az ő kötelékük olyan erős, érzelmektől duzzadó lett volna. Kihúzta a felső fiókot. Aztán az az alattit. Aztán a következőt. Üres. Üres. Üres. Az ördögbe!
- A rehabilitáció még nem a világvége. Nekem pedig nincs szükségem egy elvonástól szánalmasan rugdalózó ölebre. Elmész. Aztán beszélgetünk.
- Mármint? Miről?
- A jövődről, természetesen.
Dénes, pontosabban Levente – javította ki magát – indulatosan visszalökte a fiókokat. Sehol. A tűi, az ópium, sehol semmi! A vámpírra nézett és megadóan visszaült az ágyra. Fejét az ölébe hajtotta, mintha attól könnyebb lenne - fel tudott volna robbanni. A hiány kegyetlenül karcolta bele magát minden porcikájába, a torkát szorította vasmarokkal. Ujjaival a hajába túrt.
- Ennyire megéri neked, hogy valakit csicskáztathass nappal?
- Kölyök, ennél sokkal többet is megérne, ez felénk egy idő után szükséges. Viszont amíg az ópiátok rabja vagy, addig nem veszem hasznod. Embereld meg magad. Kaptál tőlem egy második esélyt, ha eltékozlod, akkor viseld is a következményeit, mert leveszem rólad a kezem.
Felhorkant, de inkább magában tartotta a megjegyzést, amely kikívánkozott belőle. Részben igazat adott a férfinak, másik része azonban, amely lázadásból, dacból, dühből táplálkozott, most is ágált ellene. Mégis... nem volt annyira ostoba, hogy abba a kézbe harapjon, amely enni ad neki.
- Megszoktad már az új neved? Nem mintha számítana, most már megcsináltattam a papírokat hozzá, de érdekel. Schröder?
- Aham. A Schrödingerből van, lecsíptem belőle pár betűt. Azt érzem, kicsit úgy vagyok, mint a macskája. Hogy vagyok is meg nem is. Nagyon költői, mi?
- Tulajdonképpen tényleg találó.
A férfi várakozó pillantása szinte árkokat vájt az arcába, egyre inkább zavarta a kutakodó tekintet. Őt csak ne tanulmányozzák, a francba is! Irritáltan kifújta a levegőt, kezeivel a térdén dobolt, pótcselekvés gyanánt. Jól van, oké, elég a kötelező körökből, legyen akkor amit akar…
- Rendben, mikor indulok? – megnyalta kicserepesedett alsó ajkát, tétova pillantást vetett a vámpír arcára, mérlegelve, hogy megkockáztassa-e a következő mondatot vagy sem. Végül a testén végigszaladó, sürgető inger győzött.
- De azért egy utolsó shoot még belefér?
Elégedetten hümmentett és elrakta a pálcát. Rendben, kifejezetten jó döntés volt a másik fél részéről, hogy nem próbálta átverni a palánkon. Azt valahogy nem kedvelte – mégis túl sokszor kísérelték meg az elmúlt pár évben hülyére venni.
- Oké, eredeti.
- Persze, hogy az, hát hazudtam én neked valaha?
A fiatalabb szemöldöke éles ívben emelkedett a magasba, miközben lassan visszazárta a mágikus ládát. Egyiküknek sem lett volna túl szerencsés, ha a benne rejtőző varázstárgy aktiválódik.
- Többször is, Misha, de ne menjünk bele csúfos lelepleződéseid szomorú történetébe. Ti oroszok mindig megpróbáltok átbaszni. Nem kell magyarázni a bizonyítványt, most épp dicsérni akartalak, ne rontsuk el. Szóval.. mivel eredeti és meglehetősen jól összerakott áruról van szó, hajlandóak vagyunk százhetven tallért fizetni érte.
- Százhetven?! Te meg az a vérszopó főnököd csak szórakoztok! Ez a gyönyörűség a fővárosotok negyedét fel tudná robbantani és koszos százhetven tallért ajánlasz? Legalább ötszázat megér. Legalább!
Hát azt elhitte. Rendkívüli biztonsági intézkedéseket kellett eszközölniük a szállítás során, és őszintén szólva Leventét cseppet sem nyugtatta meg a tény, hogy ez az élettelen tűzszörnyeteg az ölében hever. Még jó, hogy első dolga lesz továbbpasszolni a Közel-Keletre – minél kevesebb ideig van Magyarországon, annál jobb. Ráadásul, ha olcsón meg tudja szerezni és olyan hatszáz, hétszáz tallér körüli értékben túladni rajta, akkor nem kevés nyereség ütheti a markát. A háborúsdi remek üzlet manapság.
- Rendben, igazad van, nem volt fair ajánlat. Mea culpa, elfogult vagyok kicsit a szentpétervári eset óta. Legyen ez a ti napotok, adok érte kétszázat – pislogott szemtelenül a vállas szőkére az asztal túloldalán. Épp csak megállta, hogy ne vigyorodjon el szélesen.
Tovább...
Egyéb karakterek User beceneve Wia skype-on themessire néven vagyok elérhető. Amennyiben nem ismerlek, kérlek szólj, mielőtt felvennél; idegen felkéréseket nem fogadok el. | ||
Leírás | ||
Aktuális állapot:  Mentálvédő vt. Auraleplező vt. | ||
