Nem: Férfi
Életkor: 45 (születésnap: augusztus 18.) Testalkat: Egy jól karbantartott úriemberről beszélünk, akinek a reggeli futás nélkül nem teljes a napja. A maga 194 centis magasságával egészen kimagaslik a tömegből, ami nem igazán zavarja. Vonások: Feje egy kicsit szögletesebb, de inkább a lágyabb vonások jellemzik, elég jóképű férfi. Mosolya elég megnyerő tud lenni, amíg meg nem szólal. Szem: Kék, amik szinte kiviláglanak arcából; hát igen, már a szeme se áll jól. Haj: Rövid, mogyoróbarna, amibe elég sokszor kicsit kócosan áll ? ki tudja, hogy direkt, vagy csak mert sokat túr bele. Általános öltözet Helyszíntől és helyzettől függ. Ő maga szeret elegánsan öltözködni, nem feszeng az öltönyökben, nyakkendőkben, bőrcipőkben, viszont a piperkőcség is távol áll tőle – elvégre figyelembe véve a hivatását elkerülhetetlen, hogy ne mocskolja be a kezét. Így a márkás cipők és elit ruhák mellett bőven akad túra bakancsok, strapabíró farmerek, jobb napokat látott, erős szövésű ingek. Egy régész munka közben nem a fess megjelenéséről lesz híres. Első benyomás, kisugárzás Amíg nem szólal meg, addig elég kellemes társaságnak tűnik. Ha a munkájáról kérdezik, olyankor egyértelműen lelkesedik, látszik, hogy kifejezetten szereti azt, amit csinál. Viszont, ha az ember mélyebb beszélgetésbe elegyedik vele, akkor bizony rájöhet, hogy Andor nem ismeri a „kegyes hazugság” fogalmát, nyelve néha túlságosan is pengeéles, de legalább attól nem kell tartani, hogy alakoskodó, kétszínű férfi lenne. Egész nagy „hírneve” van a családban, és nem csak azért, mert munkájában kiemelkedően teljesít, hanem azért is, mert több zátonyra futott eljegyzést tudhat a háta mögött. A hölgyek hosszabb távon nem igazán bírják nyers modorát és maximalizmusát. | |||
Leírás Harmadiknak és igen késői gyerekként látta meg a napvilágot Budapesten. Apja Garai Radován, aki egykor igen magas pozíciót töltött be, mint gemmárius; anyja Núber Filippa egy kifejezetten ambiciózus jogász volt, de Andor világra jövetele után a háta mögött hagyta munkáját, köszönhetően annak, hogy fia születése nem ment zökkenőmentesen, kisebb korában betegesség jellemezte, ezért inkább saját maga végezte a gyermek ápolását, minthogy „egy ismeretlen, avatatlan alak” gondjaira bízza őt. Talán túlságosan is nagy szeretettel és engedékenységgel nevelte Andort, aki egy idő után egyértelműnek vette, hogy amit szeretne, azt mindig megkapja – avagy megszerzi, kerül, amibe kerül.
Miközben édesanyja eléggé elkényeztette Andort, apja leginkább akkor vett tudomást gyermekei létezéséről, mikor betöltöttek egy bizonyos kort: ez pedig a Martionba járásuk kezdetéhez datálható. Akkor is úgy kezelte őket, mint „kis felnőtteket”, akik felé bizonyos elvárásokat támasztott, egyszerűbben szólva: szerette úgy hinni, hogy az utódai a tökéletesebbnél is tökéletesebbek. Ez alól Andor se lett kivétel, így hát diákévei alatt kevés olyan társa akadt, aki annyira elhivatottan próbált jól teljesíteni, mint ő. De hiába volt kifejezetten példás tanuló, stílusa miatt kifejezetten sokan nem szerették. A mai napig is túl könnyen szalad ki a száján az, amit gondol, és nem pazarolja az idejét arra, hogy megfelelően „csomagolja” mondandóját. A Martionban volt, aki tisztelte, mert van benne egy olyan vezetői hajlam, ami által képes másokat irányítani, lelkesíteni, és a megfelelő irányba terelni, de egyúttal a folyamatos maximalizmusra törekvése miatt nem mindig a megfelelő módon hívja fel mások figyelmét a hibákra. Nem megfelelő módot úgy értsd, hogy nagyon durván. Miután kimagasló eredményekkel hagyta háta mögött a Martiont további tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytatta, ezen belül is az Elméleti Mágia Karon, ott pedig leginkább a történelemre szakosodott. Idővel rájött, hogy kifejezetten érdekli a régészet, így egyre inkább arra specializálódott. Az elkövetkező években, mint szabadúszó régész, több kutatásban vett részt, több kiemelkedő tanulmány is a nevéhez köthető. Mondhatni bejárta a világot, egészen 2008-ig, mikor ajánlatot kapott a Núber Kutatóintézettől, azóta dolgozik az ő alkalmazásukban. Viszont nevet nem csak azért szerzett, mert kitűnő szakember, hanem nőügyei miatt is közszájon forog néha. Három eljegyzést tud a háta mögött, mind Családos hölgy természetesen, de végül egyik se zárult házassággal – ki tudja miért. Feltehetőleg, mert Andor személyisége hagy egy-két kivetni valót maga után. | |||
Aktuális állapot: Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2013.07.02. 07:52:10 Ez a karakter a Núber Kutatóintézet céghez tartozik. Ez a karakter tagja a Családnak. |