A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.
Nem: Férfi
Életkor: 30 (születésnap: augusztus 09.) Testalkat: Nagyjából 175 centi magas, átlagos testsúlyú, és már első pillanatban megállapítható, hogy nem egy izompacsirta. Vonások: Egyelőre még inkább kisfiús mint férfias, telt ajkak, kicsit pisze orr. Szem: Világoskék. Haj: Félhosszú, egyenes, valahol a sötétszőke, de inkább már szőkésbarna árnyalat. Általános öltözet Tanórái alkalmával mindig ügyel az öltözetére, általában inkább elegáns, mint slampos, de törekszik arra, hogy ne lógjon ki nagyon a tömegből. Egyszerűbb napjain már lezserebb, kifejezetten szereti a farmer-póló összeállítást, már a fésülködést is elhagyja olykor-olykor. Első benyomás, kisugárzás Elsőre talán zárkózottnak tűnik, mintha direkt kerülné az emberek társaságát, de ha megszólítod, ő pedig kipislog könyvei közül, akkor máris beszédesebb, kifejezetten jó társaság tud lenni, ha leküzdi első zavarát. Látszik rajta, hogy értelmes gyerek, csak az emberi kapcsolatokkal van egy kis problémája. | ||
Leírás  „Nem, sose volt probléma a kölyökkel. Mindig szeretett olvasni, és a tanulmányaiban is jeleskedett, de… igen, egy ideje valami miatt sose hozott haza egy barátot se, és mikor megkérdeztük, hogy miért, azt felelte, hogy ő inkább most tanulna. Nem is értem… pedig régebben imádott csapatsportokban részt venni, és tényleg kijött a többi sráccal, most pedig… nem tudom mi történt. Komolyan, nem tudom.” – Jonathan Everill, apa
„Haydennek azt mondtam, hogy azért járjon a Mrázba, hogy közelebb legyen a nagyapjához, hogyha ne adj isten valami baja lenne a vén rókának. Igazából nem ez volt a fő cél, elvégre ha apa így folytatja, akkor még az ükunokái születését is megéri… nem, itt inkább arról van szó, hogy reméltem: ha Hayden új környezetbe kerül, akkor talán jobban tud majd nyitni a világra. A Mráz erre meg kifejezetten jó helynek tűnt, elvégre nemzetközileg elismert iskola, diákok pedig mindenhonnan jönnek… reménykedem, hogy csak talál magának barátokat. „ – Győrfi Anita, anya
„Anyuék a homályban tapogatóznak, de én tudom mi a bátyus baja. Igazából… lehet ez az egész az én hibám is. Kicsi voltam, rosszkor voltam rossz helyen, ő pedig könyörgött, hogy ne mondjam el a szüleinknek. Eleinte zavart az egész, meg akkoriban úgy gondoltam, hogy ez nem egy… normális dolog. Mára persze megbékéltem vele, ha ő így boldog, akkor áldásom rá. Kár, hogy ő viszont már nem képes elengedni magát, és úgy döntött, inkább bezárkózik a saját kis világába. Azt mondta, hogy nincs jobb társaság számára, mint a könyvek. Szerintem meg simán csak megbuggyant.” – Amanda Everill, húg | ||
