Ha máshonnan nem, hát legalább mély, karcos hangjáról megismerni, ha valaki hallgatja az iskolai diákrádiót. Tudod, ő az a lány, aki bekeveri a számokat, aztán ilyen-olyan megjegyzésekkel felkonferálja, meg néha meghív ismertebb diákokat – nem átall tanárokat is – az „Interjú félórában” műsorba. Merthogy páran tavaly kitalálták, hogy ezt így miért ne? És miért de? Aztán megcsinálták, így megy ez Hannával, ha valamit akar, akkor annak úgy kell lenni. Ha téglát törnek a hátán, akkor is.

Aztán amikor azt hiszed, hogy csak ebben ilyen kérlelhetetlen, várd ki az órákat és a dolgos hétköznapokat a társaságában. Az anyja hajdanán gyémánt fokozatú gemmárius volt, pár éve a Königen tanít és nyúzza a diákokat szigorú elvárásaival
Mágikus védelmi rendszerek vizsgákon. Anyai örökség lehet, hogy minden elsőre megragad benne, amit csak mondanak, tanítanak neki – olyan könnyen sajátítja el a tananyagot, mint ahogyan más a levegőt veszi, a mágikus tudományok tekintetében ráadásul különösen tehetséges. Ez bőven meg lett alapozva azzal, hogy plusz egy évet töltött a Mirarxban amúgy is évvesztesként. Érdeklődése egyébként szerteágazó, mégis érthető módon a szülő által képviselt téma áll legközelebb a szívéhez – nagy rajongója például a Martion védelmi mágiáinak és Hajnal Jeremiásnak, akit minduntalan próbálna meglelni a kastély temérdek festménye között. Gyakran tesztel kisebb védelmi varázslatokat diáktársain, volt már példa arra, hogy valaki fél napig kényelmetlenül vakaródzott, csak mert kíváncsi volt a szándékosan elöl hagyott csali-naplóra. Az utóbbi hónapokban tonnaszámra kölcsönzi ki a ősi kultúrák/régi pogány népek ilyen jellegű mágiáival foglalkozó könyveket. Hogy komolyabb érdeklődést mutat vagy puszta fellángolás? Még ő sem tudja.
Az apja meg lehet, hogy talan, de anno a seregben szolgált. Most a töketlen újoncokat képezi ki és tanítja meg őket arra, ha eddig kemény gyereknek gondolták magukat, akkor gyorsan felejtsék el.
Katonacsalád, ízig-vérig, ez azért megedzi az embert. Nem ijed meg és nem esik kétségbe, erre mondják, hogy magas fájdalomküszöb vagy mi – zombi apokalipszis? Megoldjuk. Ennek ellenére nem az elvakultságig vakmerő, megvan az esze és a stratégiai érzéke ahhoz, hogy felmérje az erőviszonyokat és azokhoz mérten cselekedjen.
Ugyanakkor.. kamaszból van, ráadásul nem akármilyen kamasz, tökéletesen a huszonegyedik század nevelte fiatal, megvan hát benne az új évezred vad lelkesedése minden iránt, amire azt mondják „tilos” és „nem szabad.” Nem csoda, hogy gyakran köt ki büntetőmunkán, hiába a sok jó érdemjegy.

Blahblahblah..soon.
(12)
"Az Apacs Nyomolvasó – és szeretnélek emlékeztetni titeket, hogy ez az a fehér fickó, aki a hatalmas és rajzfilmszerűen elnagyolt indián tolldíszt viseli – bejelentette, hogy zavarbaejtő bizonyítékokra lelt a nemrégiben történt Night Vale postahivatalát érintő eset kapcsán; a postahivatalt a Városi Tanács hetekkel ezelőtt lezárta a sikoltozás miatt. A fickó azt mondja, „ősi indián varázst” használva átjutott a tanács biztonsági rendszerén, és megfigyelte, hogy a levelek és a csomagok úgy hevertek szanaszét, mintha forgószél söpört volna át a helyen; hogy megperzselt hús nehéz bűzét érezte; hogy vérrel írt szavak futottak a falon, „JÖN MÉG EBBŐL”, „HAMAROSAN”.
…el tudjátok hinni hogy azt mondta, „indián varázst” használt? Micsoda seggfej!"
/Welcome to Night Vale/
Egyéb karakterek
Galgóci Áron
Karsa Zádor "Ká/Faust"
Krausz László
Kurucz Ákos
Márkus Lénárt
Meinhardt Dominik
Melcher Zétény
Pivonka Roland
Raffai-Fodor Ervin
Raffai-Fodor Magda
Sághi Lilla
Schmidt Gábor "Dickens"
Schröder Levente
Sulyok Vivien "Virginia"
Szereda Péter
Végh Auróra
Vizkeleti Ambrus
Weisz Lívia
Zihari Olivér
User beceneve Wia skype-on themessire néven vagyok elérhető. Amennyiben nem ismerlek, kérlek szólj, mielőtt felvennél; idegen felkéréseket nem fogadok el.