
1979. július 18-án született Esztergomban. Épp negyed órával előzte be élete párját ikertestvérét, Ábelt, akivel annak ellenére, hogy két külön petéből származnak, szinte elválaszthatatlanok a mai napig. Kisgyermekkoruk átlagosnak mondható, ha normálisnak tekintjük, hogy mióta járni tudnak, apjuk verekedni tanítja őket, és mióta elbírnak egy fegyvert, lőni járnak. No meg pólyás koruktól fogva egy misét sem hagytak ki. Najó, talán mégsem átlagos a család. Hamar megmutatkozott az is, hogy ugyanazon géneket örökölték szüleiktől. Vadmágia produkálásában is pont negyed órával előzte be Ábelt, azonnal világos lett, hogy elemük a szél. El is paterolták őket szépen a Mirarxba. Ekkoriban történt édesanyjuk hirtelen és természetesnek még véletlenül sem mondható halála. Persze ezt ekkor a fiúk még csak sejtették. A kapocs édesapjukkal is szorosabb lett, így érkezett el a nap, hogy a Martionba indultak. Ferfex Farkas ösvényére kerültek, felettébb jó humoruk miatt sokan kedvelték őket, bár mindig megvan az emberekben egy bizonyos fokú tartás, ha látják, mennyire szoros a két testvér között a kapocs.
A Martion után még mindig nem váltak szét útjaik, A Kormonra mentek, hogy mindketten fejlesszék a tradíciójukat. Ezután viszont míg Ábel elvégzett egy kereskedelmi iskolát, Káin az ELTÉre ment mágiaelméletet tanulni. Itt fogalmazódott meg benne a korszakalkotó ötlet a manatöltő-állomásról. Miután a fiúk elvégezték az újabb iskolát, nekiálltak tervezni a céget, közben kicsit a varázstárgyak világába is beleásták magukat. Az utolsó lépés egy cégvezetői képzés volt, majd apjuk támogatásával megalapították a Mana K.Ú.T. – at.
2012. július végén, a zavargások idején a fővárosban tartózkodtak. Természetesen nem vonultak be elemi mágus létükre, így a falka ellen indultak, amikor meglátták, mi folyik az utcákon. A Hegyalja úton csatlakoztak a harchoz. Hiába az életen át tartó tréning, egy vértigrisre nincsen felkészülve az ember. Így történt, hogy Káint bemarták. És láss csodát, Ábel pontosan negyed órát tartotta még magát, mikor testvére elérte őt. Így a következő – rendes – telihold alkalmával már együtt fedezhették fel az erdőt csekély számú falkatársaikkal.
A Mana K.Ú.T.-at (Mana - Központi Újratöltő Társaság) 2006-ban alapította a Nemes család. Fő profiljuk szerint varázstárgyak és felrúnázott területek feltöltésével foglalkoznak, időnként azonban előfordul, hogy ők maguk is elkészítenek egy-egy varázstárgyat megrendelésre. Kihelyezett állomásaik, illetve központjuk gondosan megválogatott managócpontok területén található meg, immáron Európa-szerte több országban is, főként a nagyvárosokban. Ha reklámról van szó, nem aprózzák el, plakátok hirdetik őket az utcákon, újságokban jelennek meg, illetve a L.I.F.T.-tel is szerződést kötöttek, szóval egy-egy ilyen módon történő utazás alkalmával is felfigyelhet rájuk bárki.
Néhány információ, amiket érdemes figyelembe venni, ha igénybe vennéd a szolgáltatást:
- Nem dolgoznak olcsón, viszont minden munkáért garanciát vállalnak.
- Ha nincs lehetőséged arra, hogy elszállítsd a feltölteni kívánt eszközt, természetesen van rá mód, hogy valaki meglátogasson és ott helyben végezze el a szükséges feladatokat, ezért azonban felárat számolnak fel.
- Minél többször használod ki a cég lehetőségeit, annál nagyobb kedvezményekre tehetsz szert - feltéve, ha igényelsz törzsvásárlói kártyát, amit akár az első alkalommal is kiválthatsz.