Lakájnak lenni a XXI. században nem egy romantikus vagy misztikus állás. Sokoldalú, rugalmas, elhivatott személyiséget kívánó, nehéz munka, a szolgálat egy hosszú folyamat vége. Persze, nem tagadom, hogy mindig is vonzottak a régi értékek, emiatt is választottam antik szakmát: Szeretek szolgálni, szeretem érezni az emberek bizalmát és hogy gondoskodok róluk, de sajnos a hálátlan, szociális munkakör túl sok az én gyomromnak. A háztartási bűbájok is mindig könnyedén mentek, mintha a sors is valami hasonlóra szánt volna. Ráadásként az a kis plusz látásmód, amivel könnyebben fordítok emberről-emberre... elgondolkodtatóan alkalmassá tett erre.

      A Martionban végeztem természetesen, mint a legtöbben közülünk, de sosem voltam kiemelkedő tehetség. Az érettségi után Siófokon vállaltam magánemberként kisebb, háztartás körüli munkákat apám oldalán, de a tanulmányaimban sosem léptem tovább, inkább magamat képeztem azokon a területeken és olyan szinten, amit szükségesnek éreztem - nem gondolom magam műveletlen embernek. Nem is hittem soha, hogy csakis az iskolapadban fogok olyat tanulni, ami előrébb visz az életben - tudja, ebben is különbözőek vagyunk. Nekem a tapasztalat jelentette és jelenti a tudást...

       Az első családom a Núber família volt, és annál a háznál nem is kellett jobb tapasztalat. Higgye el, magamhoz mérten is elég sok időbe tellett, míg kikupálódtam, hogy a falakat ne csak kívülről lássam, hanem a család személyes szolgálóként fogadjon bizalmába. Húsz éves korom óta szolgálok, az utolsó hét évemet pedig komornyikként töltöttem, míg a sajnálatosan egyre jobban jellemző tendencia szerint - már nem tartottak igényt a szolgálataimra. Így kerültem Budapestre...

       A modern idők vihara miatt osztott munkakörben, két családnál álltam szolgálatban, különböző minőségemben, idomulva egy régies szakmával a modernkor igényeihez. Hétköznap délelőttönként Kaolia Vince varázstárgy-szaküzletében láttam el feladatokat: mindent, amiben segítségére lehettem az úrnak, délutánonként pedig Kaoliáék rezidenciáját igazgattam kötelességem és képességeim szerint. Ez egészen ki is tartott Kaolia úr sajnálatos haláláig, és bár a lányával a kapcsolatunk mindig is baráti volt, a kezdeti egymásra utaltság után külön utakon folytattuk tovább az életet.

      Akkoriban a hétvégékre Benegeszery-ék egyik vendégszobája volt otthonom – hisz ittis-ottis bentlakásosan dolgoztam. Itt azonban csupán a ház gondjai ülnek rajtam, ám sajnálatos módon hamarosan szembe kellett néznem a ténnyel, hogy az események és a körülmények nem feleltek meg annak, ami miatt hajdan nekikezdtem a szolgálatnak.
      Hosszú keresésnek álltam, és célom egy olyan családhoz szerződni, akiknél nagy a háztartás, többtagú a személyzet, s azt és a gyerekek körüli gondokat is egy kézbe kell fogni. Egy régi mágusértékeket valló famíliához, akik mellett nem érzem a változó idők bizonytalanságát...