Hol is kezdhetném? Világéletemben Pest környéki srác voltam. A szüleim, de még a nagyszüleim is itt élnek, igaz, ők megmaradtak a „vidéki” életformánál, míg én beköltöztem a fővárosba. Szeretem a várost, a nyüzsgő életformát, még akkor is, ha a talanoknak bőven lenne mit tanulniuk tőlünk, mágusoktól.
Harmadik gyerekként többnyire magamnak kellett boldogulnom már kezdetben is, hisz a szüleim figyelmét a kisebbek lefoglalták, és úgy gondolták, az idősebb bátyám által kitaposott ösvény majd számomra is tökéletes lesz. Sajnos, - vagy inkább szerencsére, - belém fikarcnyi képzőművészeti tehetség sem szorult. Megrekedtem valahol a pálcika embereknél.
Talán negyedikes lehettem a Martion Mágustanodában, mikor elkezdett érdekelni úgy igazán a társadalomtörténet, a külföldi országok mágus és talan politikai-, valamint gazdasági helyzetei. És persze a hazai álláspontokat se hagyhattam ki. Emlékszem, ekkor kezdtem el a kötelezőn túl is nyelveket tanulni. Franciául, németül és angolul bűbáj segítsége nélkül társalgok.
Érdeklődésemet az érettségiig megőriztem, így nem volt kérdés, hogy az Oswald König Mágikus Államigazgatási és Nemzetvédelmi Akadémiára jelentkezek. Édesanyám oda, meg vissza volt a boldogságtól, mikor megtudta, hogy fel is vettek. Számomra ez valahogy nem volt meglepő. Tudtam, mit akarok és mindent megtettem, hogy el is érjem. A munkám pedig egyértelműen gyümölcsözött.
Már az egyetemi tanulmányaim során is igyekeztem minden lehetőséget megragadni, és a saját szerencsém kovácsa lenni, hogy elismerést és persze ezzel járó rangot szerezhessek magamnak. Éppen ezért már alig 18 évesen, az EU-hoz való csatlakozásunk környékén jártam kint többek között Brüsszelben is, két nyelvvizsgával rendelkeztem – a távoljárási és a jogosítvány mellett -, valamint társadalomtudományi tanulmányokat is folytattam az ELTE-n ezzel párhuzamosan.
Nyaranta sem hanyagoltam a tanév alatti életformát – a Kormánynál vállaltam mindig munkát, hogy ne a szüleim anyagi terhére járjak el szórakozni, utazgatni. Szépen végigjártam a ranglétrát, mi ne mondjak; kávéhordó, aktatologató, lótifuti, telefonos asszisztens… nem csoda, hogy egyre magasabb és magasabb posztra vágytam, hisz ki akarna egész életében kávét főzni és férfi létére titkárnőket megszégyenítő módon papírokat rendezgetni?
Három évvel ez előtt kerültem a Statisztikai Hivatal mágikus részlegéhez (A Hivatal nagy múltú, a kormány felügyelete alá tartozó, szakmailag önálló, országos hatáskörű szerv. – a szerk.), ahol folyamatosan haladtam felfelé a ranglétrán. Először a Területi tájékoztatási osztály munkatársaként, majd vezetőjeként tevékenykedtem, a 2011. évben pedig az a megtiszteltetés ért, hogy az egész Hivatal fejének neveztek ki.

A munka mellett sajnos nem túl sok szabad időm van mostanság, ellenben ami adódik, azt igyekszem a családommal tölteni. Még annak ellenére is, hogy a bátyám (Géza) egy semmirekellő, nagyra nőtt gyerek, vagy, hogy az idősebbik öcsémnek (Tamás) rendre nekem kell kimentenem a hátsóját a balhéiból.
A nővéremmel (Márta) relatíve jól kijövünk, bár ő olyan magának való nőszemély… A húgomat (Dalma) meg egyenest imádom, bár őt ki nem? Ő még nem „romlott el” és remélem nem is fog; az öcsémmel (Teodor) egyetemben, akit egyébként mindenben támogatok és igyekszem visszafogni, nehogy a másik két bátyja teljesen elrontsa.
Ebben a családban egyébként mindenkinek megvan a maga keresztje. Nekem szintén, még ha kevesen is tudnak róla. Voltam már házas. A Königet épp csak elvégeztük Lizával, mikor feleségül vettem, rá egy évre már a kisfiunkat vártuk. Fél éves volt Bence, mikor elváltunk, mert egyszerűen mindketten beláttuk: nem ezt a lovat akartuk. Fiatalok voltunk, lehetőségekkel volt tele az életünk... Ennek ellenére a mai napig tartom velük a kapcsolatot.

Ivettet akkor ismertem meg, mikor az MKSH-nál volt gyakorlaton 2013-ban. Akkoriban elég... zűrös volt köröttem minden a rendezettség látszata mögött, s különben sem lett volna túl etikus kikezdeni egy gyakornokkal, hiába nem tizenéves fruska volt. Mindez persze nem jelenti azt, hogy kerültük egymást, szóval... Tűkön ülve vártuk mindketten, hogy végre leteljen a szerződésben megszabott gyakorlati idő, a többi pedig már történelem.