A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.
Nem: Férfi
Életkor: 29 (születésnap: január 04.) Testalkat: Az átlagosnál valamivel magasabb, de nem égimeszelő. Szálkás izomzata miatt inkább nyúlánk, amolyan ügyesebb-mint-erősebb alkat. Vonások: Sármos egy fazon, azt meg kell hagyni. Hát még ha az a száj felfelé görbül. Egyszerűen kellemes ránézni a szenvtelenül mosolygó ábrázatára. Szem: Mogyoróbarna. Haj: Sötétbarna. Helyzettől függ, hogy épp jólfésült vagy kölykösen kusza. Általános öltözet Elég, ha a fellépése figyelemfelkeltő, az öltözetének nem kell annak lennie - ezt az elvet követi. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne válogatná meg gondosan, hogy miben jelenik meg mások előtt: drága, márkás ruhák sorakoznak a szekrényében. Első benyomás, kisugárzás Megnyerő és első látásra szimpatikus férfi. Magad sem tudod, hogy mi benne olyan bizalomgerjesztő, mégis ösztönösen nyíltan fordulsz hozzá, mintha régi ismerősök lennétek. Magabiztos fellépése, gesztusai, ahogy magyaráz, tartva a szemkontaktust, az az érzésed, hogy figyelmének utolsó morzsája is a tiéd, mégsem hat tolakodónak. Van egyfajta karizmája, ami megragad és nem engedi, hogy rajta kívül másra figyelj. Éjlény vagy? Mindez rád fokozottan igaz, jelenlétében akaratlanul is jobbnak látod háttérbe húzódni, hogy átadd neki a pódiumot. 
„A férfi mutatóujja a pohár peremén futott végig, olyan természetes gyengédséggel simítva a hűvös anyagot, mintha valami egészen mást érintene. Beleborzongott a gondolatba, mégsem tudta elfordítani a pillantását a vele szemben ülőről. Érezte, hogy enyhe pír szökik az arcára, és régóta először átkozta magát, amiért áruló teste akarata ellenére tanúskodott zavaráról. Beharapta alsó ajkát, lopva szétnézett a bárban, segítség azonban sehonnan sem érkezett. Szüksége volt egyáltalán rá? Tényleg.. szüksége volt? A vele szemben ülő mosolya elbizonytalanította – egyben kellemes bizsergést csempészett tagjaiba.
- Mit is mondtál, hogy hívnak? – szedte össze magát, s ezúttal jóval magabiztosabban csengett az ő hangja is. Kezdett feloldódni, nem is tudta pontosan miért. Talán mert a férfi is olyan könnyed volt. Persze, teljesen természetes, ez egy bár, az embernek gyakran akadnak asztaltársai. Utólag vette csupán észre, hogy ösztönösen tegezte a másikat. Már mindegy, különben sem látszott ingerültnek emiatt.
- Olivér. Engedd meg, hogy meghívjalak a következő italra, ha már ilyen szemtelenül idetolakodtam. Nézd el nekem, olyan egyedül ültél itt, vagy vársz valakire? – A kérdés vége szomorúan csengett, mint aki már előre elkönyvelte, hogy egy ilyen szépség minden bizonnyal nem egyedül jöhetett ide. Amikor már azt hitte volna, hogy a zavar hullámai elcsitultak, most ismét elemi erővel csaptak össze a feje fölött.
- Nem, a barátnőimmel találkozunk nemsokára. Csak.. én már előbb itt voltam. – Tényleg! A csajok! Jó ég, hogy fognak irigykedni, ha itt találják az asztalnál, aztán napokig mást sem hallgathat majd, mint a kérdéseket és élcelődést. Az Anita, neki kifejezetten az esete. A gondolat, hogy a barátnői idecsődülnek köréjük és lecsapnak Olivérre, valahogy felmérgelte. Abszurdum, hiszen nem ismeri! Anita pedig már évek óta a barátnője.
- Ez megnyugtató, azt hittem egy dühös barát fog majd innen kihajítani. Habár lehet egy csapat lány félelmetesebbnek tűnik. – Érezte, hogy a szája felfelé görbül a második mondat hallatán. Olivér már-már tényleg valóban riadtnak tűnt, csak a rövid nevetésfoszlány vette el a szavak valóságos élét.
- Ne is mondd! Anita valóságos hárpia tud lenni.. – és csak mondta, mintha megnyitottak volna egy csapot, amelyen keresztül a szavak zavartalanul folyhattak ki. Mesélt a fél évvel ezelőtti nagy veszekedésükről, mesélt a legutóbbi nagy csalódásáról, elmesélte a küszködését a diákhitel visszafizetésével, miközben nem is értette miért osztja meg ezt egy idegennel. Idegennel? Végül is.. a nevét már tudta. Ezt pedig valahogy akkor és ott pont elégnek vélte..
Nem emlékezett, mikor lépett le. Egy ponton túl minden mintha ködössé vált volna, ám miután a barátnői megjöttek nem is gondolkozott tovább ezen. A furcsa émelygés ugyan megmaradt, de hát sosem bírta igazán az italt.”
„Kicsöngött. Az It’s my life jólismert taktusai áthasították a szoba csendjét. Pizsamasurrogás, a paplan hangja, ahogy lágyan zizegve meggyűrődik. Fáradtan túrt bele félhosszú hajába, s az utca lámpáinak fehéresen derengő fénye átszűrődött a hanyagul lehúzott roló résein, s vékony csíkokban vetült az álmosságtól darabosan mozduló alakra. Kinyúlt az éjjeliszekrény felé, hüvelykujjával megtalálta a hívás fogadása gombot.
- Halló? Hajnali három van – nyögte karcos hangon a túloldalon várakozónak. Onnan egy szórakozott horkantás érkezett válaszul, aztán köszönés nélkül vágott a közepébe.
- Pontosan, szóval emeld meg a segged, ma szükség lesz rád, mégsem voltál eligazításon. Téged kértek, egyáltalán miért nem vagy még kész? Félkor jelenésed van az Astorián.
- A kurvaisten..
- Igen?
Csend, kapkodó lépésekkel vágott át a szobán. Olivér cseppet sem boldog arckifejezéssel emelte meg a szemöldökét a túloldalon.
- András..
A fiú megnyalta alsó ajkát, nem igazán akart most válaszolni főnökének, helyette fél kézzel küzdötte magára a szűk, fekete farmernadrágot, másikkal már az ing után kutakodott. Létezik az fajta a kínos csend, amely az egyik fél részéről a megrovástól, feszült várakozástól, nehezteléstől teljes, a másik fél pedig csak azért nem töri meg, mert a levegő a tüdőben rekedt. Jól hallható volt, ahogy nyelt egyet.
- Elfelejtetted.
- Elfelejtettem.
Szinte látta maga előtt bosszúságtól megfeszülni Olivér állkapcsát, ez a gondolat pedig egyáltalán nem nyugtatta meg. Nem mintha a férfi félelmetes lett volna. Úgy általában. Akkor is lehengerlően mosolygott, és csupa jóval kecsegtetett, amikor aláírta a szerződést vele. Olyan, mint a kisördög az ember bal vállán. Ül, ígéreteket suttog a fülébe, mindeközben tudja, tudják mindketten, hogy ez az egész rossz. Az egész el van cseszve. Igen, el van cseszve. Megrázta a fejét. Igazából egyszerűen csak túlmisztifikálja. Így vannak ezzel az emberek, nem? Elég, ha valaki egy kicsit erősebb karizmával bír, és mások fejében epikus, monumentális képzettársítások keretében jelenik meg. Olivérben nincs semmi különleges. Gondolta ezt most, így, hogy a vonal túloldalán csend honolt. Aztán a vámpír megint megszólal, ő meg engedelmes kutyaként pattan. Valahol nagyon idegesítő volt ez a helyzet számára, mégsem tudta félresöpörni az izgatott érzést a gyomra aljában a jutalom és elismerés gondolatára. Bár erre pillanatnyilag nem sok esélye volt.
- Engedd meg, hogy felfrissítsem az emlékezeted. Nem szeretném, ha az ügyfél elégedetlen lenne, mert egy teljesen tájékozatlan likantrópot küldtem ki hozzá. Astoria aluljáró. Fél négy. Vigyél magaddal algopyrin-t, mert a harapása erős fejfájással jár.
- Ó, ez az a muksó, akinél már voltam egyszer? Aki a kékszeműekre bukik! Meglesz Főnök, nemsokára ott vagyok, tényleg, semmi baj nem lesz, komolyan. – Ezaz! Talán, ha Olivér látja, hogy mennyire vágja-keni a témát, elnézi neki ezt a kis bakit. Elvégre oda fog érni, nem? Csak majdnem aludt el. A tükörben megigazította a haját, ujjaival átfésülte a rakoncátlan tincseket. Kész. A fazon, akivel találkozni fog, legutóbb is sokat fizetett neki; vannak, akik szeretnek túlzásba esni a borravalóval.
- Vedd elintézettnek, fő..
- Hagyd már abba, nem egy ócska gengszterfilmben vagy, inkább szedd a lábad, mert ha elkésel, levonom a béredből. Csak.. indulj. Aztán ne okozz csalódást, legyél engedelmes, mosolyogj, felőlem beszélgethetsz is vele, ha igényli, csak ne menj az agyára. Ha végeztél, hívj fel.
Katt. Hát ez egész könnyen ment. Túl könnyen – futott át az agyán a gondolat, ám megrázva a fejét inkább az utasítást betartva beugrott a cipőjébe, majd sietve távozott a lakásból.”
Egyéb karakterek User beceneve Wia skype-on themessire néven vagyok elérhető. Amennyiben nem ismerlek, kérlek szólj, mielőtt felvennél; idegen felkéréseket nem fogadok el. | ||
Leírás | ||
Aktuális állapot:  Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2012.11.07. 11:10:07 Ez a karakter a Rubens céghez tartozik. | ||
