A bejegyzéseket unalmamban kezdtem el postolni néhány éve, amikor nem dolgoztam. A gondolatok, amik megmozgatnak, mindig nagyon hétköznapiak, pl.:
Mégis... mi ez a sok szemét a piacon? Miért van az, hogy az emberek ráugranak egy divatra és ugranak tovább? Mitől lesz az egyik ember visszataszító és a másik vonzó?
Sohasem állítottam, hogy a véleményem helytálló, vagy jó, esetleg követendő. A postok, amiket írok általában rendes kis vitát szülnek, sok ember ül le és ír támadójellegű bejegyzést, de azt mondom: oké! tessék! tedd! Minden ember érdekes, minden gondolat elolvasandó, aztán beépítendő, vagy szelektálandó. Írj csak nekem. Én minden egyes sorodtól több leszek.






Oké, szóval... itt van ez a sok minden, amiről írni kell. Nem egyszerűen bemutatni kell ezeket a dolgokat, hanem formába önteni azt a bemutatást. Az embereknek célt és támadási pontot kell adni. Kevesen tudják, de a legtöbb embernek nincs saját véleménye. Előfordulhat, hogy neked sincs.
Miért?
Mégis mi formálja a véleményed? Miért veszed fel azt a "csini rucit"? Miért mész el a Tvájlájtra? Miért nem mész el a Tvájlájtra? A válasz roppantmód egyszerű: mert azt mondták neked, hogy így tegyél.
Ó, nem ilyen direkt módon. A közízlést sokféleképpen lehet formálni. Legfőképpen persze a környezetünk, baráti körünk áll ránk hatással. De a vége gyakorta az, hogy ott állunk egy rendezvényen, kezünkben egy színes itallal, beszélgetünk emberekkel. Egy olyan rendezvényen, amiről semmit se tudunk, egy olyan itallal, amit egyébként nem szeretünk, olyan emberekkel, akikkel egyébként nincs is közös témánk.
Mi a megoldás? Megmondom.
Az őszinteség. Nehéz mi? Nem megfelelni a közízlésnek, szembemenni a trenddel, újat alkotni.
Hajrá, én Veled vagyok.



* * *

2014.12.06.
Alapvetően nem a mai fiatalsággal van a baj.
Higgyétek el, kedves olvasóim, a tanítás, mely szerint az ember alapvetően jó, nemcsak, hogy igaz, de az esetek nagy többségében meghatározó is. (A kis számú kivételtől, akinek a problémája születési szintű, most eltekintünk, meghagyom a lehetőséget a pszichológus kollégáknak, hogy ezt fejtegessék majd a kommentekben.)
A környezet formáló ereje viszont olyan, mint a víz a sziklán: lassan, de biztosan formálja az embert, alakítja az ízlését, igényeit, de még akár a szexuális beállítottságát is. Megtanuljuk, hogyan lehetünk olyanok, akiket a társadalmi rend, vagy közízlés elfogadottnak minősít. És hangsúlyozom: még ez sem baj. Az egyéniség furcsa dolog, s ha jól figyelünk, számunkra is éppúgy megmutatkozik egy olyan embernél, aki halad az árral, mint egy olyannál, aki nem áll be a sorba.

De az már nem igaz, hogy a helyzet olyan sokat változott volna az évek során. Azok, akik ma felnőttek, mást látnak, nem emlékeznek jól a fiatalságukra.
Nem igaz például az a manapság hangoztatott bűvös frázis, melyet oly sokszor hallok a kocsmapróféták szájából, hogy az internet a hibás mindenért.
Miért blamáljuk az információt és az információt szolgálató eszközt? 451 Fareinheitet produkálj, ó múlt nagy hőse! Miért támadják az akciójátékokat? Tapossunk el minden ólomkatonát, olvasszuk be őket!
Facebook, twitter, tumblr - egész világon átívelő grund, iskolai wc fala, Lutra album.

A gond az emlékezettel van és a múlttal, nem a jelennel. A múlt megszépül, a sebek begyógyulnak, a fájdalom csillapodik, és mi elfelejtünk tanulni belőle. Elfelejtjük, hogy milyenek voltunk egykor, hogy a jelen hibáit a múltban mi is elkövettük, és ezért annakidején megbocsátást vártunk el, most viszont nem oldozzuk fel gyermekeinket.

A világ, noha felgyorsult kicsit, de mégis ugyanaz maradt. Csak a nevük változott meg a dolgoknak, és a mi feladatunk, hogy lépést tartsunk ezzel az új korral, hogy ne sírjuk vissza a régi időket. Mert azok már nincsenek. Az a hajó elment. De a jövő még csak most kezdődik.
Hajrá ifjú, idős, vedd fel a harcot, keresd a jövőben az új múltat!

//Karakterkép: Justin Chatwin//