Leírás
"A felnőttség néha azt jelenti, hogy a helyes dolgot teszed, még akkor is, ha az nem azonos azzal, amit akarsz."
Nem volt semmi jellegzetes égi jelenség azon a délutánon, mikor a második Sokoray gyermek napvilágot látott. Egy egyszerű májusi nap következett, a madarak is ugyanúgy csiviteltek az ágakon, mint bármikor máskor, emberek éltek, haltak, és születtek… Réva pedig csak egy volt sok újonnan érkező közül. Bár egy neves család sarjaként bizonyos kiváltságokat élvezett már az első pillanattól; de mindennek megvan a maga árnyoldala.
Apja, Sokoray Eugén rögtön a jövendőbeli reménységet, a következő vállalatvezetőt látta benne, így aztán próbálta kiküszöbölni azokat a vélt hibákat, amiket első gyermekénél, Etelénél vétett. Amíg az idősebb testvért inkább megedzették a verések, Révánál pont az ellenkezőjét váltották ki: ahogy az évek múltak, egyre inkább megtört és azon munkálkodott, hogy minél engedelmesebb gyermeke legyen apjának – vagy legalábbis, hogy a látszat megmaradjon. Minél jobban próbált alkalmazkodni a neki szánt szerephez, és az előre kijelölt úthoz, még annak ellenére is, hogy mélyen legbelül, szíve szerint valami teljesen mást csinált volna. Mégis, apja büszkévé tétele az egyik legfontosabb céljává vált az idők folyamán.
Anyjával a kapcsolata már kevésbé volt ilyen rózsás. Alig volt kétéves, mikor öccse, Nátán világra jött. Ezzel talán nem is lett volna baj, ha anyjuk nem veszíti el túlságosan is az érdeklődését irányában. Antónia egyre több időt töltött legkisebb gyermekével, szinte teljesen megfeledkezve arról, hogy rajta kívül más gyermekei is vannak. Hiába is volt Réva az apjuk kedvence, jelleméből adódóan képtelen volt azt a törődést megadni, amire egy gyermek vágyhatott… és valljuk be, nem is akarta volna. Anyja figyelmét pedig hiába akarta elérni, elvégre az általa „szőke nyafogó-gépnek” titulált kisöccse minden figyelmét elvonta.
Végérvényesen akkor csalódott a nőben, mikor megtörtént az ominózus baleset: Nátán minden áron be akarta vonni bátyját az egyik játékába, aki ellenállt a dolognak. Réva mindig is jobban kedvelte a nyugodt tevékenységeket, mint az olvasás, rajzolás és társaik, vele szemben öccse sokkal harciasabbnak bizonyult. Így történhetett meg, hogy egy alkalommal annyira elege lett Nátán viháncolásából, hogy hozzá vágta egyik mesekönyvét. A dolog nem maradt megtorlatlanul. Öccse beárulta anyjuknál, aki meghallgatni se volt hajlandó Réva magyarázatát, rögtön apjukhoz sietett, hogy „nevelje meg a fiát”. A középső Sokoray gyermek aznap élete egyik legnagyobb verésében részesült, ami végérvényesen megpecsételte a kapcsolatát anyjával. Csalódott volt és összetört, vigaszért akkor igazán senkihez se fordulhatott, így hát megtanulta az ilyesmit elnyomni magában. A Sokoray kúriában való élet egyre inkább valamiféle túlélőjátékká alakult számára az évek során. Megfelelni apjának, nem tudomást venni anyjáról, elkerülni Nátánt… Etelével pedig nem volt sok dolga. Valahogy sose tudott közel kerülni bátyjához, meglehet azért is, mert Réván nem ütközött ki az a Sokorayakra jellemző vadság. Ő mindig nyugodt volt, türelmes és bizonyos dolgokban eltökélt… de apja akarata előtt mindig meghajlott.
Ezért is tanult engedelmesen a hozzá kirendelt tanítóktól, hegedű és illemtan órákat vett, majd mikor elérte a megfelelő kort, a Martion Mágustanoda diákjává vált a Karpena ösvényen.
De hiába került távol az otthontól, minden tettét beárnyékolta családja neve. Bátyja híre elkerülhetetlenül rányomta a bélyegét mások hozzá való viszonyulására, és idő kellett, amíg mindenki számára egyértelművé vált: Réva egészen más, mint elég nagy hírnévnek örvendő bátyja.
Az ő diákéveiben nem volt jelen a szerelem, sem a vad, gyönyörtől gazdag éjszakák. Végzős évei végén jött el az első alkalom, hogy egy hölgy társaságában töltötte az éjszakát, de az mégse hagyott mélyebb nyomot benne. Réva számára a nők iránta való érdeklődése mindig is csak szükséges rosszként volt és van jelen, ő maga mindig is kevésbé vágyott a testiségre, és ez napjainkban se változott.
Tizenhat éves lehetett, mikor bátyját beleset érte. Aggódott testvéréért, több szempontból is: elsősorban azért, mert mégis csak egy rokonáról volt szó, és bár kapcsolatukat nem nevezhették a legmélyebbnek, de igazából bántotta volna Etele elvesztése. Másrészt pedig: a cég. Persze tudta, hogy apja őt szánta vezetőnek, de Réva még az utolsó pillanatokban is reménykedett abban, hogy bátyja megembereli magát, és mégis csak ő lesz az utód. Végül Etele felépült, de ez még mindig nem garantálta Révának, hogy testvére egyúttal a cégvezetésbe is belevág.
Tanulmányait ez után apja kérésére a Mráz Kálmán Mágusgazdasági Internátusban folytatja. Mondhatnánk, hogy igazából ettől az időszaktól számítva kezdett el „élni”. Az isten háta mögötti, jól elrejtett iskolában ugyanis bár sokaknak mondott valamit a Sokoray név, mégis egy járatlan út állt előtte, nem árnyékolta be őt bátyja nőfaló életvitele, se öccse szertelen és akaratos mivolta. Amint átlépte a kaput, mintha lehullott volna vállairól az a teher, amit apja tett rá túlzó elvárásaival, az a bizonyos „tiszta lap” végre Réva számára is elérhetővé vált. Itt kötötte első mélyebb barátságait, amit Eugén is támogatott, hisz a Mrázból kerültek ki a későbbi gazdasági élet nagy vezetői.
Ekkorra már azt is megengedte magának, hogy a hölgyek irányába is nagyobb érdeklődést mutasson, volt egy-két tartósabb kapcsolata, de igazán egyikük mellett se tudott kitartani. Nem azért mert félrelépett volna, a probléma az volt, hogy semelyikükhöz se tudott igazán kötődni – de ez a gond szinte minden kapcsolatán megmutatkozik. Mintha képtelen lenne igazán megnyílni másoknak, annak ellenére is, hogy ő maga egy igen jó hallgatóság. Sokak mondták már, hogy Réva kellemes társaság, de ha ő, és az érzései kerültek szóba, akkor inkább elterelte a beszédtémát, minthogy beavatott volna másokat a fejében lappangó dolgokba. Ritka jószág az olyan ember, aki ezen a téren elnyeri Réva bizalmát. És bár családja szempontjából könnyedén befolyásolható, és bizony sokak képesek hatni rá, igazán feltehetőleg senki se ismeri Révát. Nem sejthetik, hogy mennyire szeretett hiúz alakban az iskola körüli erdőkben bóklászni, és mennyire élvezte – és mai napig élvezi – a Mráz belsős programjait.
Persze, Réva maga is tudta, hogy semmi se tarthat örökké; így időleges szabadsága sem. Apja betegségének hírére hazaköltözött, hogy onnantól kezdve levelező tagozaton folytassa tanulmányait. Egyelőre még csak minőségbiztosítási vezetőként van jelen a Sokoray Kft. életében, de ő maga is sejti, szinte érzi a csontjaiban, hogy ez egy átmeneti állapot. Néha egy paranoiás elképzelés keríti hatalmába, melynek lényege: valójában mindenki csak arra vár, hogy betöltse azt a bizonyos kort és átvegye a vezetői szerepet. Igazából talán ez nem is áll olyan távol a valóságtól. Mégis tudja, hogyha felkérik, nem fog nemet mondani. Ha apjának az az utolsó kívánsága, hogy ő vezesse a Kft.-t, akkor vezetni fogja.
Sokoray Matilda: Drága öcsém jegyese, ha minden jól megy, akkor jövendőbeli sógornőm. Igazán kedves lány, remélem Nátán most az egyszer eszénél lesz, és nem marja el maga mellől.
Závody Szófia Stella: Hosszú kihagyás után futottunk össze újra, és mintha ott folytatnánk, ahol abbahagytuk... vagyis, eleinte ezt hittem. Igazából nem tudom, hogy pontosan hogyan, mikor, és miért, de most elvileg együtt vagyunk. Igazából egyelőre nem tudom hova tenni a dolgot, amit érzek, mivel még sose voltam szerelmes... talán ez az lenne?
Szentágothai Kara: Mikor másokkal a "nagy kihagyás" időszaka jött, vele akkor vált szorosabbá a kapcsolatom. Sose fogom elfelejteni a napot, mikor apám odazavart hozzá, hogy kérdezősködjek a Mrázról; valahogy annak előtte sose mertem igazán a közelébe menni, de az akkori beszélgetést követően egyre többet kerestem fel a társaságát. Fokozatosan vált egyre jobb barátommá, ő mutatta meg nekem, hogy nem kell mindig olyan szigorúan az elvekhez tartanom magam; na meg, ha bizonyos dolgokról az emberek nem tudnak, azok nem is fájhatnak. Azt hiszem báty helyett bátyám lett, úgy gondolom, hogy nagyon-nagyon kevés dolog van a világon, ami lerombolhatná azt a baráti köteléket, ami kettőnk között van.
Reitner Mása: Azt mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Nos... itt nagyon nem ezt érzem.
Daróczy Annaróza: Eredetileg csak úgy gondoltam rá, mint azon kivételesek egyikére, akiket Nátán a barátjának gondol. Idővel arra is rájöttem, hogy miért. Akaratomon kívül is, de beszélgetéseink végén mindig úgy érzem, hogy túl sok mindent mondtam el, túl sokat adtam ki magamból, aztán meg persze aggódhatok: vajon mikor jön el az a nap, mikor sokat dolog szalad ki a számon, amit nem kéne tudnia?
Ferenczi Bianka: Néha az ember kénytelen beletörődni, hogy nem mindenki szereti a Sokoray termékeket. De azt hallgatni folyamatosan, hogy egy kizsákmányoló, alul fizető cég vagyunk... az egy idő után fárasztó.
Szeur Levente: Először csak véletlenül kerültünk egy párba a sulis feladatok során, de egy idő után már direktben ültünk le egymás mellé. Amihez én nem értettem, az neki ment, és ez igaz volt fordítva is. Jó kis csapat voltunk, de a Mráz óta vele se volt alkalmam beszélni.
Fegyvári Endre: Sokszor futottunk össze a könyvtárban, míg végül odáig jutottunk, hogy elég sokszor tanultunk együtt. Ezen alkalmakkor persze néha eltértünk a kiinduló témától, és olyankor egész jól el tudtam beszélgetni vele is.
Valdemár Roxán: Ne. Csak ő ne jöjjön a közelembe...
Kanizsay Odett: Kedves lány, vagyis velem mindig az volt. Igazából ott kezdődött a baj, mikor kiderült, hogy ő egész más szemmel néz rám, mint ahogy én őrá. Nekem valamiféle illemi kötelesség volt, hogy segítsek neki, támogassam, és a többi, Odett pedig elkezdte bennem meglátni a "legjobb férjjelöltet". Nos, a bökkenő itt az, hogy én akkoriban még nagyon nem akartam megházasodni - mint ahogy most se - és apám se látta a legjobb ötletnek, hogy egy varázslásra képtelen hölgyet nevezzek arámnak. Tehát, ezt a házasságot megúsztam, hála az égnek.
Atler Karola: Kapcsolatunk inkább üzleti, de többéves ismeretségünk miatt elkerülhetetlen, hogy ne legyen véleményem a hölgyről - ami egyáltalán nem rossz, sőt. Kifejezetten kellemes társaság, és persze megbízható, ami ügyletünk szempontjából kifejezetten fontos. Mindent összevetve kedvelem őt, eléggé ahhoz, hogy kellemesen érezzem magam a közelében.
Fizikum: Nátán. Ne keverj össze egy csomaghordó szolgálattal. Attól még, hogy fizetem a holmijaidat, nem leszek izomkolosszus is. (8)
Ügyesség: Nem mindig bukom le, mikor ki akarok lopakodni a lakásunkból. De mikor igen, mindig a „legjobb” emberbe futok bele. (11)
Észlelés: Igen, igen, ez remek… várjunk csak, mi ez itt a kimutatásoknál? (11)
Megjelenés: Igazán kedves öntől, hogy felajánlja ezt a munkát, de nem, mint modell végképp nem veszek részt a munkálatokban. Van más Sokoray, aki alkalmasabb erre. (17)
Intelligencia: Attól még, hogy bizonyos dolgokba könnyebben belemegyek, az nem jelenti rögtön azt, hogy idióta vagyok. Szerintem, ezt jó, ha a fejedbe vésed. (13)
Akaraterő: Nem, erre biztosan nem veszel rá, mert ennek semmi értelme. Nem… nem… mindegy. Megteszem. (8)
Mágia: Könyörgök, ez egy nagyon egyszerű varázslat. Csak annyit kellene tenned, hogy megfogod azt az átkozott pálcát… áhh. Jó. Nekem könnyebb. (15)
Átalakítás alatt...
Sokoray Eugén |
az agresszív rossz
|
Talán én vagyok az egyetlen a családban, aki sajnálja, hogy apánk állapota rosszabbra fordult, és nem csak azért, mert így valakinek át kell vennie a cég vezetését. Hogy szeret –e? Azt nem mondanám. Csak látta bennem a lehetőséget, amíg rá nem jött, hogy pontosan mit rontott el nevelésemben… |
Sokorayné Pável Antónia |
a szerethetetlen rossz |
Anya. Szerettem őt, és vágytam a szeretetére, de… nem mindig kaphatjuk meg amit akarunk, nem igaz? Utána meg csak a harag marad. |
Sokoray Etele |
a nagyobbik rossz |
Idősebbik bátyám, aki újabban vallásos cégvezető lett. Mind a kettő elég furcsán veszi ki magát a számomra, de talán amíg Erik bácsi figyel rá, addig nem lesz baj. Nem mondanám, hogy mély testvéri szeretet gyökerezik köztünk, feltehetőleg a korkülönbség, és elég nagy jellembeli eltéréseink miatt. Hogy ez változik –e idővel? Ki tudja… |
Sokoray Nátán |
a kisebbik rossz |
Bevallom, gyermekkoromban nagyon nem kedveltem „drága” öcsémet… egy idegesítő, felfuvalkodott hólyagnak tartottam. Valójában ez a mai napig nem változott, de egyszer talán ő is felnő. Lehet gonoszul hangzik, de néha várom a személyt, aki letöri a szárnyait, és vissza rángatja a földre. De… mivel az nem én leszek, egy darabig még kénytelen leszek megtűrni a kis királyfit. |
Sokoray Erik |
a kivétel |
Azt hiszem nélküle a cég már a végnapjait járná. Fontos, hogy figyeljünk a tanácsaira, mert ő tényleg ért az üzlethez, nem úgy, mint legtöbbünk. És hogy homoszexuális? Engem nem zavar, attól még ugyanannyira kedvelem nagybátyánkat. |
Sokoray Szőke Béni |
az eredendő rossz |
Nos, azt mondják, hogy tőle örököltük minden hedonista, sötét szokásunkat… meg persze a céget. Előbbi szokások meglepő módon engem elkerültek, de a vállalat… nem is tudom. Egyes napokon azt kívánom, bárcsak sose vitte volna sikerre. |
Sokorayné Grassalkovich Gréta |
a kérlelhetetlen rossz |
Nagymamánk eléggé ijesztő teremtés. Túlságosan is gyakran tűnnek fel a keze ügyében fegyvernek látszó tárgyak, amiket nem fél használni. Az se volt igazán kedvező, mikor a nála való vendégeskedésnél hazaállított egy fél szarvassal. Vadászat ide vagy oda, hat évesen inkább mesét néztem volna, nem pedig... hát érted. Azóta nem eszem szarvast. |
|