’81-ben születtem, itt Pesten. Szüleim is mágusok, akárcsak én. Édesapám, Popovics Endre, varázstárgy készítő volt, édesanyám pedig jobbára az üzletet vezette. Amikor vidékre költöztek eladták a boltot, nem igazán tudtam volna vele mit kezdeni, így nem sajnáltam a dolgot.

A gyerekkorom nagyrészt teljesen átlagos volt, ha azt nézzük, hogy talan oviba jártam, méghozzá a Bóbita csoportba, a jelem pedig pöttyös labda volt. Úgy emlékszem nagyon bírtak, mert mesélni azt nagyon tudtam, de mondjuk a mágikus világról nem volt nehéz. Persze a kutya se hitte el.

Minden nyáron leutaztunk nagyiékhoz a tanyára és legalább két hetet ott voltunk a nővéremmel. Ja igen, mert van egy nővérem, Magdi. Ott a tanyán aztán volt mit csinálni és én örökmozgó gyerek lévén borzalmasan élveztem. Sok szép emlék fűz oda, végül is ott tanultam meg biciklizni, a közeli tóban úszni, szóval mai napig szívesen emlékszem vissza a tanyára. Hogy itt siketültem meg… nem kötöm a helyhez. Egyébként hét éves voltam és, mint minden normális ennyi idős srác, fára másztam. Ehhez persze hozzátartozik, hogy az ember néha lepottyan, vagy megcsúszik, nos én egy kicsit magasról tettem ezt és fejre. A tarkómnál még mindig ki lehet tapogatni az öltéseket. Azóta vagyok siket.

Persze, akkor minden megváltozott körülöttem. A második osztályt már a Dr. Török Béla Óvoda, Általános iskola és Diákotthonban kezdtem, ahol kimondottan hallássérültekkel foglalkoznak. Borzalmas volt az első időkben, egy mukkot nem értettem abból, ami körülöttem zajlik, de aztán szép lassan belejöttem a szájról olvasásba, meg a jelbeszédbe. Húgom és anyám is megtanulták, így velük meg aztán már szinte non-stop gyakorolhattam. Persze a beszéd volt még egy sarkalatos pont. Gyakori félreértés, hogy egy kalap alá vesznek minket a siket-némákkal, pedig többségünk képes lenne beszélni. Sőt, a jelnyelv is a beszéd egy módja, csak egy másik nyelv. Mindegy is.

Állítólag hatalmas szerencsém volt, hogy már a nyelvi készségek kialakulása után és az anyanyelvem alapvető ismeretével történt velem a baleset. Így ugyanis, egy kis odafigyeléssel úgy beszélek, mint bárki más. Ettől függetlenül nem vagyok oda érte, folyton úgy érzem, hogy nincs fölötte kontrollom. Ha tehetem, jelelek.

Megpróbálkoztam a Martionnal, úgy vélték a szüleim, hogy a legjobb az lesz, ha egészséges gyerekek közé kerülök. Az egyetlen baj az volt, hogy még nem álltam készen. Egész egyszerűen nem mertem megszólítani senkit, amikor meg jelnyelvvel próbálkoztam, akkor pedig hagy ne mondjam, hogy néztek rám. Tehát félévkor magántanuló lettem. Egyébként Ferfexes voltam. Két és fél év után, ismét tettünk egy próbát. A különbözeti vizsgát simán letettem, a tanulással sosem volt bajom, tehát a negyedik évfolyamot megint a Martionban kezdtem. Kicsit idősebb fejjel már egy kicsit jobban tudtam kezelni, hogy ők hallanak, én meg nem.

Néhány barátra is sikerült szert tennem, persze nem pacsiztam le a fél sulival. Főleg azért sem, mert sokan egyszerűen csak poénra vették az állapotom,. Hú, mutassak nekik egy-két jelet, meg milyen süketnek lenni… Kicsit olyannak éreztem a szituációt, mintha E.T.-t arra kérném, hogy mutassa meg, hogy világít az ujja. Ráadásul, ha minden egyes magyarázatért kapnék egy százast, amikor elmondtam nekik miért siket és nem süket... Mondjuk erre lehet csak én vagyok érzékeny ennyire, ki tudja.

Végül leérettségiztem és tudományos irányba indultam el. Igazából attól függött az egész, hogy a Tehetséggondozón megkapom-e az ösztöndíjat, de szerencsére így lett. Fizetni biztos nem tudtuk volna. Mágiaelméletet tanultam ott és 24 évesen le is diplomáztam. Halvány gőzöm sem volt, mihez fogok kezdeni a megszerzett tudással, alapvetően valamilyen kutatóintézetben terveztem elhelyezkedni, végül a Kormánynál kaptam állást a Hermetikus Mágia Osztályon. Azóta ott dolgozom és igazából élvezem, amit csinálok. Ki ne élvezné, hogy a mágia határait feszegetheti?

Néhány dolgot még mindenképp meg kell magyaráznom, mert egyesek szerint már átláthatatlan, hogy mi mindent csinálok. Tehát jelnyelv oktató is vagyok, igazából csak egy kis pedagógiát kellett végeznem mellé, ugyebár a jelnyelv része megvolt… értelemszerűen. Szoktam néha vállalni olyat, akinek szüksége van rá, taníthatnék iskolában is, de arra nincs időm. Tagja vagyok a SINOSZ-nak, ami a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségét jelenti, az is elég sok időmet elveszi. És akkor már csak egy rövidítés van, az SSC, ami pedig a Siketek Sport Klubja. Nekik köszönhetem, hogy 2009-ben Taipei-be kijuthattam a siketlimpiára. Triatlonban indultam, bár sajnos nem értem el dobogós helyezést, ettől függetlenül örök élmény marad. Ki tudja, talán a következőre is megyek.

Jelenleg Csepelen élek egy tízemeletesben a harmadikon. Van egy kutyám, akit pedig Burgonyának hívnak, de otthon csak Krumpli. Ki akarták képezni süket-segítő kutyának, de egy hullámpala ráesett és azóta sántít az egyik lábára. Így az idomítását befüggesztették, most nálam van és nekem segít.



"Gyereknek igazi örökmozgó volt, mindenki szerette. Aztán a balesete után, amint rájött, hogy élnek többen is azzal a problémával, mint ő, teljesen bezárkózott a halló emberek előtt. Nem véletlenül nem ment neki elsőre a beilleszkedés a Martionba. Ha valaki nem akar kommunikálni, akkor nem is fog tudni, ezt annak idején meg is mondtam neki." /az édesanyja/

"Próbáltunk vele beszélni, de elég visszafogott srác volt. Amikor nem értett valamit, akkor rögtön zavarba jött, elvörösödött, mint a rák, aztán elment. Nem nagyon lehetett vele mit kezdeni. Mondjuk amikor visszajött - nem is tudom, talán harmadikban -, azért sokat javult, bár még akkor is elég magának való volt. Arra emlékszem, hogy sosem adta oda a háziját, pedig neki mindig hibátlan volt, csak leült oda mellénk és idegesített minket azzal, hogy monda mit rontottunk el és miért nem jó. Akkor azért elküldtük párszor melegebb éghajlatra, amikor nem figyelte a szánkat." /Volt ösvény-, és évfolyamtárs/

"Néha elhívtuk bulizni, még egy tanulmányt is vittem neki, hogy a süketek is ugyanúgy tudják élvezni a disco-ban a zenét, mert érzik a basszust, meg a dobot, de sosem tudtam rávenni. Mindig rohant haza tanulni, vagy a sportklubba edzeni... vagy franc se tudja milyen dolgai voltak. Meg vagyok róla győződve, hogy a süketeken kívül nem tekintett senkit igazán a barátjának, pedig tuti, hogy a többi hallássérültnek is vannak halló barátai, szóval... csak ő volt ennyire belebuzulva, vagy csak félt, én nem tudom. Pedig a lányokkal időnként azon viccelődtünk, hogy egyszer elrángatjuk, leitatjuk, aztán az nyer, amelyikünknek sikerül elvenni a szüzességét. Persze, ezt csak hülyeségből mondtuk, bár tény, hogy a szépfiúba egy kicsit minden lány szerelmes volt." /Volt iskolatárs - Teh.gond./

"Jó munkaerő, minden rászabott munkát elvégez, nincs vele semmi baj, de... lehetne sokkal jobb is. Tudom, hogy a süketek érdekképviseletének dolgozik meg ki tudja még mit csinál, de ha nem aprózná így el magát, akkor nagyon hamar vezető kutató lehetne. De hát... azt hiszem nincs meg benne a nagy tudósok elhivatottsága, vagy nem elég szerelmes a munkájába. Hatalmas pazarlás a világnak." /A kutatócsoport vezetője/

"Magának való. Mármint, amíg a munkaidő tart, addig nincs vele semmi baj... leszámítva néha a stílusát. Ha nem figyel oda, akkor elszalad vele a ló és úgy kell leállítani, hogy ugyan fogja már be a száját, én is ott végeztem ahol ő, nem kell kiselőadást tartani, meg hogy nem a seggéből rángatott elő. Mondjuk haragudni nem lehet rá, mert van annyi esze, hogy felfogja, hogy paraszt tud lenni és akkor bocsánatot kér. Nem rossz srác amúgy.
Munkaidő után viszont már csak a tarkóját látom. Próbáltam már elhívni sörözni, de mindig rohan valahova. Azt is mondtam már neki, hogy tarthatatlan, hogy nincs barátnője, beszervezem neki az unokahúgomat egy randira... hát nem tudom. Nem volt elragadtatva, aztán az is lehet, hogy meleg. A mai világban már az sem lepne meg." /Munkatárs/

"Mindig azzal takaródzik, hogy neki mennyi dolga van, de egyszerűen tarthatatlan, hogy még kb sose járt disco-ban, az se lepne meg, ha kocsmában sem járt volna még. Játssza a normális embert, közben meg teljesen kizár mindenkit. Mondtam is neki, hogy így nem fog barátnőt vagy barátot találni - mert hogy én meg vagyok róla győződve, hogy meleg, de amíg nem ismeri be, nem erőltetem -, de ő csak vállat von. Elmúlt harminc és még szűz, sose volt részeg, soha ki sem próbálta a cigit... normális ez? Ez az ember nem élt!" /A nővére/

"Nagyon aranyos, hisz a tüdejét kidolgozza, hogy mindenféle hátrányos megkülönböztetést leküzdjön és jó legyen nekünk, tisztelem, becsülöm érte, de egyszerűen túlzásba viszi. Neki kéne a legjobban tudnia, hogy a túlzott védelem segít a legkevésbé, hogy egy siket ember megtalálja a helyét a hallók között. Olyan mint egy apaoroszlán... próbál minket egyben tartani és megvédeni." /Egy barát/