A Steigerwald név nem lehet ismeretlen Családi körökben - és ami azt illeti azon kívül sem, teljesen mindegy, mágus vagy-e, esetleg beavatatlan. Egyrészt a Wald lakásdesign miatt, a rokonaim és főleg édesapám, Steigerwald Farkas révén. És másrészt... másrészt saját magam miatt, ugyanis láthattál pár kiadványon, mint plus size modellt. Igen, van erre igény és néha még esztétikusabb is vagyok, mint pár, körülbelül csak fényvisszaverésre alkalmas ruhafogas a szakmában.

Én jómagam '95-től viselem a vezetéknevemet és annak ellenére, hogy édesapám az első számú máguscsalád fő ágára született, én csak egy félvér édesanyával büszkélkedhetem... nem büszkélkedem, ezerbocsánat. Nem büszkélkedem sem vele, sem azzal, hogy copfos hétéves koromban fogta magát és elvágva minden kapcsolatot elkezdte "élni a saját életét". Egészségére váljék. A magam részéről kifejezetten hálás vagyok, hogy nem emlékszem az egészre és édesapám óvó szeretetében nevelkedtem. Nem éreztem a harmadik láb hiányát soha azon a bizonyos széken, hiszen talán még több odaadást, figyelmet is kaptam, mintha ketten halmoztak volna el vele. Sajnálom is azokat a lányokat, akik nem tapasztalják meg milyen, mikor hercegnőként bánnak velük: mert az ilyenek válnak magabiztos királynőkké felnőve.

Bizony, egyébiránt életmágusnak születtem, és azon kívül, hogy zavaromban kizöldell a lugas, vagy csillagvirágok kezdenek az indáikkal rendezkedni a hajamban, tökéletes kontrollal és magamutogatás nélkül élem meg ezt a tényt. Ami azt illeti, a tradíció az egyetlen mágiaág, amiben kimagaslóan jó eredményeket tudok elérni, ennek ellenére nem kívánok jellemben egy szobanövényre, vagy méginkább egy hippire hasonlítani. Nyomaszt az egyedüllét, persze, és kiráz a hideg a temetők gondolatától, energikusnak érzem magam sokszor, de nem hiszem, hogy az életmágus voltom határozná meg a jellemem. Magamtól vagyok lányos lány, néha kicsit szeszélyes, határozott és szókimondóan helyreigazítós.

Ezt a tényt a Martionban is megtapasztalhatták közelebbi-távolabbi ismerőseim, ugyanis a Lorton ösvényt gyarapítottam. Nem mondom azt, hogy megszakadtam volna a sok tanulástól - jobbjára csak a nyelvek mentek a talan tárgyakból, a mágiáról pedig már esett szó. De nem is az eszemmel tűntem ki soha kétezer diáktársam közül. Hanem, hogy unos-untalan az én nevem vetődött föl bármilyen pletyka vagy szóbezséd során... Hogy miért nézek ki így, ha annyira válogatós vagyok, hogy miért flörtölök tanárokkal, miért növesztettem mérges szömörcét Orosz Geri köré, és miért hülyítem azt a szegény Selmáczit... Pfáff. Az igazság mindig szubjektív, és az a helyzet, hogy az irigység sokmindent kimondat az emberrel, főleg, ha lányok beszélgetnek a másik háta mögött. Nókomment.

Szerencsére a Család - bár, ha lassan is, de felejt. Voltaképpen a Papa sosem vette szigorúan a hitvallást, hogy: csak magunk közül valóval szűrd a levet, és tizennyolc évesen eljegyzés, lányom! Aminek nagyon is örülök... így bele tudtam lépni saját magam az első komoly kapcsolatomba egy Családossal. Raffai-Fodor Zolival azonban nem könnyű és a média - hála annak, hogy hírneve van, és jó a szakmájában - minden kis rezdülésünket végigkövethette a "botrányos"-nak titulált korkülönbségen keresztül annak a megkérdőjelezéséig, hogy miért is futottam be a modellszakmában, ha nem az ő beajánlásai miatt...
Arról persze nem tud a nyilvánosság, hogy hogyan és milyen körülmények között ért véget, közel egy év után esett, egy hetes eljegyzésünkkel az egész mizéria. Éljen. Az eset margójára, hogy én igazán megpróbáltam mindent, de a méltóságomat csak egy ember miatt vagyok hajlandó a sutba dobni - és az nem Zoltán lesz, vagy akárki más nárcisztikus csapodár. Csakis az édesapám.

A Martion elvégeztével és mindezt magam mögött tudva inkább a modellkedéssel foglalkozok (elsősorban) és azzal, hogy még kiválóbbá váljak a tradíciómból (másodsorban). Nem mondom, hogy nekem nem számít a párkapcsolat, vagy a Család igényei. Igenis páros lény vagyok, de igyekszem már nem elkövetni lányosan romantikus hibákat. Mert érett lettem a papírom szerint, nem...?