„Hajózni szükséges, élni nem muszáj.”

8 hónap – 8 történet

- Elián… erre mi szükség volt? – Elvira elképedve pislog a nappali közepén elhelyezett csobogóra. - Igazán szólhatnál mielőtt ilyeneket hozol a lakásomba!
- Lakásunk – javítja ki, miközben a kanapén fetrengve olvas valami nagyon szakadt könyvet.
- De… de… akkor is! Én nőttem fel itt, nincs jogod hozzá, hogy átalakítsd az egészet kényed és kedved szerint! – rántja ki a férfi kezéből a könyvet, majd csípőre teszi a kezét. – És mégis, mi értelme van annak, hogy egy csobogót raksz a lakásba?!
- Hát… ez! – csettint az ujjával, majd a csobogóból egy nagyobb vízsugár találja el hátulról Elvirát. – Bármikor bárkit le tudok vele hűteni! – mosolyog vígan a lányra.
- ELIÁN!

Csak áll a megáradt Duna pesti partján, és gyönyörködik a látványban. Valahol unalmasnak tartotta Magyarországot, hogy egy igazi tengere sincs – hah, Balaton, szórakozunk? – de most ez a kisebb ribillió meglepte – mégpedig pozitívan. Természetesen sajnálatos, hogy akadtak akik elvesztették a házukat, meg egyéb dolgukat, de hát az ilyesmi megesik – vagyis Elián így gondolja.
- Ez a te műved? – hall meg a háta mögül egy ismerős hangot, mire természetesen megfordul, egy halvány mosollyal az arcán.
- Ugyan már, én? Nekem nincs ekkora erőm… azt hiszem – válik hirtelen a mosolya vigyorrá, majd valami hirtelen szöget üt gondolatai között.

Pontban hajnali háromkor a Rumoshordó pub mindig bezárja a kapuit. Ezért is alakulhat úgy, hogy miközben egy szőkés-barnás hajú hölgy a helyet takarítja, addig Elián egy hordó alakú széken ül, és a pénzt számolgatja.
- Ez nálad valami beteges perverzió, mi?
- Hm? – néz fel a sokadik papírpénz leszámolása után.
- Úgy értem, hogy ritka az olyan ember, aki ilyen kéjenc fejjel számolgatja a bevételét.
- Hallgass Laura, te csak takaríts! Megzavarod a szertartást! – hördül fel, már továbbra is mosolyog. Valahol talán igazat ad a lánynak, de… az egy dolog, hogy ezt ő tudja magáról, nehogy már mások is az orra alá dörgöljék!

Ugyanolyan este ez, mint a többi. Utcalámpák ragyogják be az utakat, és a szél magában hordozza a nyár illatát. Aktatáskás férfiak sietnek haza, hogy végre a családjukkal lehessenek, víg fiatalok keresik azokat a kocsmákat, amikben még találnak szabad helyet. Egy villamos sofőr fáradtan gondol a munkaidő lejártára, egy nő pedig a kapaszkodót fogva néz kifelé az ablakon, mikor megakad egy másik utason a tekintete. Az a bizonyos férfi szintúgy a járművön kívüli világot pásztázza, ajkán egy halvány mosoly pihen, és ki tudja miféle gondolatok cikáznak eközben a fejében.
Hölgyünk zavartan túr bele barna hajába, majd lassan közelebb sétál. Igazából nem is érti miért teszi, de valahogy mégis csak kedve támad leülni a férfival szembeni ülésre. Nem azért, mert olyan jóképű lenne – de tény, nem elhanyagolandó ez se – inkább mintha lenne valami az egész lényében, amiért megteszi az első lépést.
- Hm, bocsánat – szólítja meg végül. – Nem tudja véletlen mennyi az idő? – figyel arra, hogy vékony kis felsője eltakarja óráját, elvégre végképp kétségbeejtő lenne, ha kiderülne a dolog.
- Persze, várjon… - kezd el kotorászni a zsebében, mire előhalássza telefonját. – Este tíz. Igazán késő van már, nem de? – szélesedik a mosolya, mire a nő önkénytelenül viszonozza a dolgot.
- Valóban, szalad az idő.
- Nekem mondja? – túr bele a hajába, majd a kezét nyújtja. – Nádor Elián. És önben ki tisztelhetek?
- Sebők Regina.
- Ó, ez egy nagyon szép név. De ha már így megismerkedtünk, önnek van valami terved ma estére?
- Hát… - kicsit meglepődik, de hamar összeszedi magát. – Nem, nem igazán. És maga...?
- Ó, eddig nem volt, de most már van! Kedveli a kalózos hangulatú pubbokat?
- Még nem jártam olyanban.
- Nos, akkor itt az ideje – ragadja meg Regina karját, és rántja le az épp ajtóit zárni készülő villamosról.

Elián egy papírt tol a férfi orra alá, majd nagyot szippant a cigarettájából.
- Most már csak ezt kell aláírnia, és az üzlet megköttetett. Nincs csalás, se ámítás – emeli meg kezeit.
- De erre mi szükség van?
- Biztosíték. Ki tudja, hogy ez mikor jöhet jól önnek. Meg szeretek mindent papíron kézben tartani. Nincs bajom a számítógépekkel, kellemesen zörögnek, mikor bekapcsolom őket, meg szeretem rajtuk végigvinni a kalózos játékokat, de mégis, üzletet kötni rajtuk mégis olyan személytelen. Jobban szeretek a másik szemébe nézni, mikor a feltételeket kötöm – mondja csevegve, mintha csak egy átlagos témáról beszélne, de tekintetében van valami nagy horderejű. Beszélgetőtársa felsóhajt, majd odakanyarítja a nevét a lapra, mire Elián cápa vigyorral az arcán hajtja össze a papírt.
- Az üzlet tehát megköttetett. Köszönöm, hogy a Vasmacska Ital Nagykereskedést választotta, és remélem máskor is rendel tőlünk rumot.
- Persze, persze… és mikor érkezik meg a csomag?
- Amint itt lesz értesítem, ne aggódjon – paskolja meg a férfi kezét, majd búcsút vesz tőle, hogy az irodájában elrakja az újabb szerződést aközé a sok-sok másik közé, amiket az évek során kötött. Ki tudja mikor jön jól az a papír a kedves ügyfélnek… vagy inkább Eliánnak.

A kockák hangosan csörögnek, miközben a pohárban rázza őket, majd egy hirtelen mozdulattal az asztalra szorítja azt. Óvatosan megemeli, alá pislog, és egy elégedett mosollyal az arcán szólal meg.
- Ötvennégy. Igazat mondtam, vagy nem?
Játszópartnere, a fiatal, szőkésbarna srác csak hunyorog, és az arcát pásztázza.
- Hm… hiszek neked – nyúl a pohárért, hogy most ő rázza össze a tartalmát. – Kettes bash.
- Hazudsz – vágja rá Elián, majd még szélesebben vigyorog, mikor a fiú fancsali arcát látja.
- Nem igaz már, megint te nyertél!
- Mert nincs pókerarcod, azért. Túlságosan is könnyen rájövök, hogy mi jár a fejedben.
- De ez nehéz!
- Ne rinyálj, idő kérdése, és menni fog. Még végigviszünk néhány ilyen kört, és figyeld meg, ez után nem csak a cuki kis arcocskáddal fogod meg az üzletfeleket, hanem a lehengerlő hazudozásoddal is.
- Remélem, és köszönöm, hogy belém helyezed a bizalmad, de…
- De mi? – gyújt rá cigarettájára. Utálta, mikor a kölyök nekiállt kétkedni a dolgok állásában, ami igen sokszor fordul elő. Azon pillanatban el is határozza, hogy erről is leszoktatja.
- Miért nem Elvirát kéred fel, hogy vezesse helyetted a céget? Ő is eléggé átlátja a dolgokat, elvégre a könyvelőd.
- Igen, de szeretném minél távolabb tartani a kevésbé hétköznapi dolgoktól. A kisasszony egyetemista akar lenni, történelmet tanulni és idővel oktatni is azt, nem pedig az én vállalkozásomat vezetni, ha esetleg velem történik valami. Meg őt egy évtized is kevés lenne megtanítani a dolgokra, viszont te lelkesen törleszteni akarod a tartozásod… meg egyértelműen könnyebb volt felszedni az utcáról.
- Aú. Ez most fájt.
- Ne játszd a nebánts virágot, még mindig átlátok rajtad – kuncog fel, majd a srác elé tolja a rumos üveget. – Igyál, mára inkább ennyi, lásd milyen jólelkű főnököd van. Reggel add le a kikészített szállítmányokat, és ha igazán jó fiú akarsz lenni, akkor megveszed nekem azt a vasmacskát, amit mutogattam neked.
- Sejtettem, hogy nem csak azért csinálod, mert szereted nézegetni azt a képet – vigyorog vissza, miközben kitölt magának egy picit az előtte lévő pohárba, hogy aztán egyszerre lehúzza.
- Nofene, még a végén kiismersz! Na, tiplizz haza, nehogy megint elaludj, mint legutóbb! – legyint egyet a srác felé, aki nevetve pattan fel székéből, hogy aztán eltűnjön az éjszakában.

Mint általában, aznap is kellő vehemenciával kopogtat be Marcell lakrészébe. Így aztán nem meglepő, hogy a másik a szintén szokásos, életunt – vagy lehet inkább Elián-unt – hangon szól ki, hogy bemehet.
- Megtetted a megfelelő védelmi intézkedéseket? Biztonságos helyen van már a hajóm?
- Neked is szép estét Elián. Köszönöm kérdésed, jól vagyok.
- Nem az érdekel, hogy te jól vagy, hanem hogy a hajómmal mi a helyzet.
- Azt látom.
- Remek, akkor elmondanád, hogy tettél valamit a védelme érdekében, vagy a romjai már a Fekete-tenger felé tartanak?!
- Tettem.
- És mit?
- Eladtam.
- Hogy… mit csináltál? – teszi meg a köztük lévő maradék távolságot, azaz vágatat az íróasztalhoz, és csapja le rá kezeit. – Most azonnal mondd azt, hogy ezt valójában nem tetted meg. Most!
- Nem adtam el. Jó helyen van – feleli végül, kisebb hatásszünet után, mire Elián ellazul, majd lerogy az egyik ott lévő székbe.
- Te utolsó patkány.
- Ennyit akartál? Mert ha igen, akkor nekem dolgom van.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy menjek el?
- Azt – feleli, miközben fel se néz a papírjaiból. Elián ajka megvonaglik, dühösen méri végig a másikat, majd feláll.
- Annyira nem értem a viselkedésedet.
- Nem is kell.
- Talán ha érteném, akkor olyan szociofób lennék, mint te – sétál ki a szobából, köszönés és minden más nélkül.

-…és miért vagy itt?
- Mert utálok egyedül lenni.
- Ezt persze értem, de most arra gondoltam, hogy miért pont ez a hely?
- Mert a romkocsmák hangulatosak, mindig tele vannak élettel, és simán le lehet szólítani az olyan kedves lányokat, mint te – vigyorodik társalkodónőjére, miközben keresztbe teszi a lábát, és kényelmesen elhelyezkedik a hetvenes évekből szalajtott fotelon.
- Hajaj, ne bókolj, még zavarba jövök!
- Csak nyugodtan, a lányok mindig aranyosan néznek ki, ha elpirulnak. De, kérsz valamit inni? Ma a vendégem vagy.
- Hát mondjuk egy fröccs jól esne – mosolyog Eliánra, aki felpattan, majd nem sokra rá visszatér a rendeléssel. – Hé, te nem iszol?
- Ó, én ma már ittam eleget. De ne aggódj, ha megszomjazom, akkor megoldom – kacsint, majd felsóhajt. – Tudod elképesztően borzasztó, hogy mostanában nem lehet cigarettázni a kocsmákban se! Pedig épp az adta a hangulatot! Az a jó kis füstös légkör, ahogy az a jellegzetes illat belengte az ilyen helyeken… persze, még érezni a kárpitokba ivódva, vagy látni az egy-két rossz helyen elnyomott csikket, de akkor is, micsoda pazarlás!
- Én azért valamennyire ki vagyok békülve a dologgal, mert hát a passzív dohányzás…
- Passzív dohányzás, legyen ez az emberiség legnagyobb problémája – legyint, majd kitekint az ablakon. – Inkább kiélvezhetnétek az életetek minden napját.
- Ugye tudod, hogy most úgy beszélsz, mintha nem lennél ember? – kuncogja el magát a lány.
- Hoppá, bocsánat. Igaz. De én ki is élvezem, ahol tudom! Volt egy hajóm, az én drága szerelmem… amíg egy patkány el nem nyerte tőlem kártyán. Viszont előtte annyit utaztam vele, amennyit nem sajnáltam.
- Ó, hajó? Ha visszanyered, akkor szívesen kipróbálnám, de engem inkább az ragadott meg, hogy valami olyasmit mondtál… „a drága szerelmed”, igaz? És mi van a hölgyekkel?
- Valaki milyen kis kíváncsi. Nos… mondjuk, hogy azt mondják, aki szerencsés a kártyában, az szerencsétlen a szerelemben.
- De most mondtad, hogy elvesztetted a hajód! Ez nem tűnik valami nagy szerencse szériának!
Elián fáradtan felsóhajt, majd beletúr a hajába. Kicsit összehúzott szemekkel néz a lányra, hogy utána az asztalra téve a kezét válaszoljon.
- Tudod, egyszer volt egy elég fontos… ember az életemben. Elég sokat hajóztunk együtt, és mikor úgy döntöttem saját vizekre evezek, akkor mondhatni magátkozott. Azt mondta, hogy képtelen leszek valaha is megállapodni és társra lelni, és… valljuk be, igaza volt. Bolyongó lélek vagyok a sors vad tengerén, és nincs olyan kikötő, ahol sokáig tart maradásom, mert hív az új, a más. Meg tegyük hozzá, hogy egy másik szempontból is beteljesedett az átka, így aztán nem erőlködöm az embertársaimmal. Egy hajó amúgy se beszél vissza, és a válási papírok miatt se kell aggódnom.
- De… miféle másik szempont?
- Édesem, aki kíváncsi, az hamar megöregszik. Inkább hozok neked még egy pohárral – mosolyog a nőre, hogy aztán felálljon és eltűnjön a tömegben.

„Csak érzés vagyok:
roppant vitorla, egy pici magé,
s ezer szél fúj - De hova? Mi felé?”

Martion
Adlerstein Jonatán
Bárkay Sebestyén
Bárkay-Szabó Aurél
Bernek Mariann
Borondza Lőrinc
Domaniczky Rozmarin
Domaniczky Vince
Dr. Éger-Nagy Tamás
Dr. Theobald Dorottya
Evgeny Azarov
Fortmayer Adrián
Garai Andor
Gary Stew Ashton
Griza Rebeka
Gróf Ágoston
Hayden P. Everill
Hefner Károly
Ilse Dorner
Istvánfy Erika
Jesse Prince
Kahr Hunor
Kalmár-Erdődy Írisz
Kanizsay Léna
Lesták Annaliza
Lesták Annaliza
Maroda László
Moldován Zsolt
Nádor Elián
Nárai Edina
Orlovits Dániel
Pivonka Dániel
Pivonka Diána
Rai Tain
Rónai Fülöp
Sokoray Réva
Sóskúthy Kora
Szikszay Jerne
Theobald Liliána
Tibay Veronika
Tislerics Réka
Vass Roland
Válicz Soma
Venczel András
Zágon András

Alternatív Idők
Bernek Mariann
Ilse Dorner
Mákonyi Réka
Mefisztó
Mester
Nádor Elián
Vass Regina

Névtelen Kultuszok
Chiaro "Charlie" Genovese