A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.

Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jegyzetek

Dr. Vereshalmi Kornélia

 
Beosztása: Igazságügyi orvosszakértő
Nem:
Életkor: 46 (születésnap: január 13.)
Testalkat: Kicsit magasabb, olyan 175 centi magas lehet, bár ez nem mindig jön ki a bicegés miatt. Átlagos testalkatú, szívesen úszik, mert az nem terheli a lábát úgy.
Vonások: Kellemes, lágy vonásokat örökölt édesanyjától. Mosolya pedig igazán széppé tudja tenni arcát, ha valaki kiérdemli.
Szem: Elég csak egy pillantás, máris látni, hogy szinte mindig kutatnak valami után a mélyzöld szemek, melyek szinte mindig a női ágon öröklődnek a családban.
Haj: Finoman hullámos, sötétbarna haja van, amit a legtöbbször összeköt vagy felcsatol a munkahelyén. Civilben viszont szereti kibontva hordani, alapvetően amúgy is az egyszerűség híve.
Általános öltözet
Az egyszerűség és kicsit a kényelem híve is, de azért szeret magára adni. Nem kedveli a feltűnő színű darabokat, inkább egy-egy érdekes szabással vagy apró kiegészítővel dobja fel átlagos öltözetét. Így is a legtöbbször inkább fehér köpenyében látni, melynek mell részén egy kicsi, arany baglyot visel. Nagy becsben tartja, ezt mentorától kapta, mielőtt Budapesten vállalt állást.
Első benyomás, kisugárzás
Már elsőre látszik rajta, hogy szigorú hölgyről van szó, még a medikusoknak is, néha vendégelőadóként feltűnik az egyetemen. Sántítása ellenére is határozott tartású, ugyanakkor arcán a nyitottság, a kíváncsiság is tükröződik, különösen egy új eset kapcsán. Nehéz elnyerni a mosolyát, akkor viszont egészen kivirul.
Kedvenc elsőosztályú léglabdacsapat: Fehérvári Fekete Fellegek (3)

Kedvenc alsóbb osztályú léglabdacsapat: Gödöllői Garázda Griffek

Leírás

Átlagos máguscsalád második gyermekként született Szigetváron, az egyedüli lány a családban, van egy öccse és egy bátyja is. Édesapja révén korán megismerkedett a smaragd gemmáriusok világával, így hamar kiderült, van némi érzéke a szakmához. Édesanyjától a művészetek szeretetét örökölte, zongorázik a hölgy, a mai napig vannak fellépései, nagy ritkán még az Üvegpalotában is.

Eredetileg Pécsett kezdte meg a tanulmányait, majd tizenegy évesen a Martionba került, ahol a Lelke Tükre Karpena Kristóf ösvényére osztotta be. Kellemesen telt számára ez a 6 év, kifejezetten jó emlékeket őriz, még ha nem is az a túlzottan nyüzsgő fajta. Kicsit zárkózott típus, így néhány barátja volt csak, de velük a mai napig tartja a kapcsolatot, sőt, egyikükkel a mai napig kollégák is tágabb értelemben. Martioni évei alatt főleg a DOM és a BIT feküdt neki, bár a bűbájokkal is remekül boldogul, a talan tárgyak közül pedig a biológia és a kémia. Amikor eljött az érettségi ideje, még mindig nem tudta, mi szeretne igazán lenni, így kiindulva a kémiából és biológiából, először a talan orvosira jelentkezett Pécsre, majd negyed évtől párhuzamosan folytatta szerpentáriusi képzését is. Részben amiatt, hogy mágusok ügyeivel is foglalkozhasson, részben pedig amiatt, hogy ebben az évben vált világossá számára, hogy az igazságügy az a terület, ami neki fekszik. Először toxikológiával kezdett foglalkozni, majd rezidensi évei alatt a kriminalisztika fele fordult, és ezt az irányvonalat képviseli a mai napig is. Bár még egészen fiatal, így is nevesnek számít kisebb szakmai körökben, híres a precizitásáról és néha a makacsságáról is, ha egy megoldandó kérdésre nem találja a választ. Gyakran előfordul, hogy ilyenkor felkeresi régi mentorát az egyetemen, így napokig csak telefonon lehet utol érni. Könnyen emlékszik sok régi esetére, így ha bármikor keresik, viszonylag hamar tud egy régebbi ügy kapcsán segíteni bárkinek.

Egy 2008. októberi esemény pedig örökre nyomott hagyott az életében. Kifejezetten hideg ősz volt, ahol őt hívták ki helyszíni szakértőnek. Azonban a veszély még nem múlt el, hiába vették már át a smaragdok a terepet. Az elkövetők újra lecsaptak, s bár a gemmáriusok igyekezték biztosítani a helyszínt, Kornélia is belekeveredett a sűrűjébe. Végül sikerült megfékezni az eseményeket, még így is többen életüket vesztették. Már ez elég lett volna a lánynak, azonban az egyik átok őt is eltalálta, amin már a szerpentárius kollégák sem tudtak segíteni. Azóta kénytelen bottal vagy könnyebb mankóval közlekedni, mivel a bal lábát már nem tudja rendesen használni. Kisebb távokat meg tud tenni nélkülük, megáll egy helyben a boncasztal körül, de esélytelen lenne, ha el kellene futnia valahonnan. Szerencsére a személyiségében akkora nyomott nem hagyott a dolog, bár ennek köszönhetően sokkal óvatosabb, ha újra helyszínre kell mennie. Ezt általában a kirendelt gemmáriusok is tudják már róla, hiszen közöttük is híresebb maradt ez az eset. Ekkor kezdett el a lövészettel foglalkozni, részben talán az enyhe üldözési mánia késztetésére is. Megszerezte a fegyvertartási engedélyt is, ugyanakkor a tőle megszokott módon tartja be ennek a szabályait. Lényegesebb szigorúbb lett, ritkábban lehet látni mosolyogva, bár nem lehetetlen, olykor pedig hajlamos felemelni a hangját, ha valami hanyagságot vagy hülyeséget talál a neki küldött jegyzőkönyvek és minták között.

Bent főleg egy szürke mankót használ, civilben pedig van egy szebb, faragott botja, de azzal sem szívesen mutatkozik. Ahova teheti, kocsival megy, imádja vezeti kedvenc bogárhátúját, amelyet bátyjától és öccsétől kapott még, mikor lediplomázott, igazi türkizkék kis csoda. Ha épp nincs rá szüksége, egy kis garázsban pihen az autó, ami egy pilisvörösvári ikerház egyik feléhez tartozik. Itt él, egyelőre csupán egy belga juhászkutya és egy kis sárkány társaságában. Amikor van némi ideje, szeret az udvarban ténykedni, hobbi szinten nevel egy kisebb gyógyfüves kertet. Ha pedig a szükség úgy hozza, az ikerház másik felében lakó két kisgyerekre vigyáz, egészen jól kijön a gyerekekkel is.


Aktuális állapot:
Barna bakancs, de a szára már nincsen befűzve, kék farmer, betűrve a bakancsba, egy meleg, kötött, smaragdzöld pulóver, hozzá félhosszú, derekán övvel megkötött barna kabát. Hosszú haja kibontva, itt-ott némi hullám van csak benne, kellemes, csokoládébarna színű.

Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2013.03.05. 14:18:59


Ez a karakter rendelkezik egy Álca nevű kissárkánnyal.

Üzenet küldése