Nem: Nő
Életkor: 14 (születésnap: január 01.) Testalkat: Százhatvan centiméteres, vékonyan arányos, épp nőiesedő poszt-pubertázs. Vonások: A teljes kiforratlanság határán adnak ízelítőt belőle, hogy a szimmetrikussága mellett a nyújtott finomságok milyen egyedi elegyet lennének képesek alkotni. A lányossághoz mégis egy leheletnyivel közelebb áll. De nem is az a fontos, hogy fest, hanem hogy mennyire koravén a mimikája ezen a vásznon. Szem: Barna, kerek, leginkább céltudatos a pillantása, ha nem tökéletesen érdektelen. Haj: Barna, enyhén hullámos. Általában épp a válláig ér. Általános öltözet Többségében uniszex, kivágások és a csicsa nélküli, egyszerű vonalat erősíti. Ha szoknyát is vesz, biztos lehetsz benne, hogy legalább egy váratlanul oda nem illő elemmel ellensúlyozza. Meglepően kiforrott a kényelmességében. Első benyomás, kisugárzás Ilyen magabiztossággal nem vetette még meg tinédzser a lábát a földön. Mintha univerzális tudással bírna - ha ezt csinálja, az ezt eredményezi, ennek pedig így kell kinéznie. Ennek ellenére nem fölényeskedő vagy levegőbe fecsegő, legfeljebb néha kíméletlenül és övön alul mar oda az őszinteségével. Mintha lelkiismeret-furdalása se lenne miatta. Pont belefér a helyzetét és státuszát kereső tizenévesbe az összkép. | ||
Leírás Unta már Manhattant. A frappuccino szívószála hanyagul tapadt az ajkai közé, ahogy a távoljárási pont sötét lépcsőházát maga mögött hagyva pakolta a tenyerét a kilincsre. Az aurájához kötött szimpatikus mágia révén még kulcsot sem kellett kotornia, könnyűszerrel be tudott lépni az impozáns lakásba. Halk kattanással záródott be a háta mögött a bejárati ajtó. - Késtél. A férfi... név szerint David, titulus szerint és mindenki más előtt apu az impozáns, éjszakai kilátás hátterében gördítette ki a szobájából a koffert. Az ő kofferét, amit az unalmasan biztonságos szürke műanyag-társak ezreitől csak egy galaxisos hátterű háromszög matrica különböztette meg. Némán kifújt levegővel fogadta be a látványt és a sorok közötti információt: ennyi volt Manhattan. - Nagy volt a sor - nem vette a fáradtságot, hogy a műanyag szívószál rágcsálásával egy pillanatra is felhagyjon, okos tekintete a férfi arcára irányult, aztán pedig pár lépéssel közelebb araszolva támaszkodott fel a fotel támlájára hátulról. Figyelte, ahogy finomkodásra épp nem szoktatott ujjakkal David véletlenszerűen behajigál pár ruhaneműt a tegnap óta el sem pakolt zacskókból az időközben kicipzárazott táskába... Kivétel nélkül mindegyiken ott fityegett még az árcédula. - A csipkés bugyit se felejtsd el. - jegyezte meg egy vizsgálódó hanyag természetességgel, ahogy lejjebb eresztett pillái alól tekintett a férfira. Ott a homlokredők elmélyültek, az ő lányarcán pedig szélesebbre húzódott a mosoly. Nem kellett hozzá mentált olvasni, hogy lássa a másik körül rendeződő elégedetlenséget. - Igaz is, elég nagylány vagy már hozzá, hogy magad pakolj be... - a mozdulat megállt, ahogy a férfi a robosztus alakjával könnyedén emelkedett föl... és fölé. Tudta már, hogy a testi fölényével nem tud sok mindent elérni nála, nemhogy a pimaszságán segíteni, így csak az állával bökött a tökéletesen kihasználatlan konyhasziget felé. - A papírjaid a pulton. Körülbelül három szívdobbanásnyinak lehetett érezni a beálló szünetet, ahogy a lány felhagyott a vizsgálódó pillantással és a pult felé lépve tette rá a mancsát az iratokra. Mintegy mellékesen jegyezte meg. - És te nem jössz. - Sosem megyek veled Európába... - azonnali a válasz, mintha már sejtette volna, hogy előkerül valahogy a megjegyzés - az a meghosszabbított útleveled, érvényes MÁK, szokásos varázstárgyak és az iskolai papírok. Kitti vár majd a távoljárási ponton... elég lesz. A szemforgatást is ugyanolyan azonnalisággal rendezte le a férfi, mint az iménti válaszát. Robinnak egy pillanatra az a kellemetlen érzése támadt, hogy napról-napra könnyebben kikövetkeztetik a reakcióit. Talán nem is baj, hogy egy ideig most nem apuval lesz. Lassan fordult teljesen a férfi felé újra, miután végigfuttatta a tekintetét a szeretetcsomagon, hátát a pultnak vetve. A műanyagpohár eltűnt a kezéből, ahogy az arcán sem volt már nyoma annak a flegma tinédzser kelletlenségének, amit eddig viselt. - Akkor rendben vagyunk, innen már megoldom. Volt valami az elhagyott akcentusában,és a mozdulatban, amivel egy hölgy elutasító finomságával fűzte egymásba a karjait, ami miatt Davidnek napok múltán is tompán sajgó bűntudata támadt. | ||