Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /var/www/martion.alomvilag.hu/fooldal.php:494) in /var/www/martion.alomvilag.hu/alomvilag_header.php on line 3
A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.

Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jegyzetek

Péterfy Gréta

 
Beosztása: Csontváry hallgató, Színművészet
Nem:
Életkor: 19 (születésnap: április 13.)
Testalkat: Teljesen átlagos magasságú, családja női tagjai után ő is inkább mellkasban erős. Vagy a magas hormontartalmú csapvíz tehet róla? Nem tudni. Vegetáriánus, úgyhogy igyekszik összhangban maradni a testével és megfelelően táplálni azt.
Vonások: Álomszerű, a gének leosztásánál a leglágyabb vonalakat hozta magával, teljes ellentétben a bátyával.
Szem: Az arcának leghangsúlyosabb része, az ajkai mellett. Nagyok és erőteljesen kékek. Nincsen bennük semmi homályos, vagy szürkés, telibe az ég színét idézi.
Haj: Egészséges és szőke. Egy ideig befestette, manapság inkább békén hagyja. Egy-egy bulin mágiával rózsaszínre festi, de ennyi. Igyekszik most már nem túl növeszteni a lapockájánál és így kezelhető marad.
Általános öltözet
Az alap probléma még mindig az, hogy nincs kiforrott stílusa, de legalább már tendál valamerre. Amennyire átlagosan és feltűnésmentesen öltözködik a hétköznapokon, annyira imádja az extravagáns és merész darabokat a kamerák, a színpad és a bulik alkalmával. A sminkelés is nagyjából a két véglet között mozog nála.
Első benyomás, kisugárzás
Be nem áll a szája. Nehéz kiszűrni, hogy minek van értelme és minek nincs. Vajon az a típus, aki a rengeteg levegőbe beszélés alá rejti az igazán fontos dolgokat? Furcsán ambivalens érzéseket szokott kelteni az emberekben már elsőre is. Buta ez a lány? Csak megjátssza magát? Olyan idegesítő. De azért mégis körbeveszik egy csomóan. Hogyan működhet ez a love-hate dinamika? Tényleg ennyire nem figyel arra, hogy miket beszél?
„Bárcsak csendben maradna öt percre... Jhaj, akkor meg sír. Inkább pofázzon akkor.”

Leírás

„Bágyadtan húzom fel magam a konyhapultra. Nem figyelnek most rám - én sem magamra. A láztól nem csak a gondolataim és az érzéseim tompulnak le, a látásom is fura foltokba olvad néha. Kilenc évesen egy életnek tűnik, mire hatni kezdenek a bájitalok. Dani fel alá járkál, háttal nekem. Anya a homlokának szorítja öklét, valamit maga elé motyog, de nem tudom leolvasni az ajkairól. Éppen akkor pattannak el a színek a szemem előtt, amikor erőltetni próbálom őket. Apa türelmetlenül széttárja a karjait, felhúzza a vállait. Dühösek? Szomorúak? Olyan nehéz kiolvasnom. Vattán át szűrődnek a hangok is. Hűvös tenyér simul az arcomra, bánatos szürkeszemek néznek rám. Szeretem Nolát, olyan figyelmes. Kézen fog, lehúz a pultról és felvisz a szobámba. Párás a tekintete, de egyikünk sem mondd rá semmit. Érzem, hogy mondana nekem valamit, de nem találja a szavakat pontosan. Nehezen kezd bele. Terhes - visszhangzik a koponyámban. Mielőtt elalszok azt mondom: nincsen semmi baj. Én el is hiszem. Tudok bízni a jóban.”

„Támla nélküli széken ülök anya műtermében. Egy ukulelét pengetek hamisan, szigorúan a húrokat figyelve. Utálom itt a fényeket, amik a természetes világítást hivatottak szimulálni, és pont ettől válik minden olyan hamiskássá alattuk.
- Nagyon aranyos ez a Dávid fiú – mosolyog rám sejtetősen anya. Megakadnak az ujjaim, habozok. Egy felfuvalkodott pöcs. Mátéval rácsaptak a mellkasomra, amikor az alagsori terembe igyekeztem az egyik bájitaltan óránkra alig tizenkétévesen. Aztán meg azon élcelődtek, hogy a dráma klubba jelentkeztem. Azóta eltelt három év, most már gusztustalan mód mutogatják a csöcsörészés egyetemes egyezmény alatt elfogadott markolászós mozdulatát az udvaron. Ott sertepeltélnek a padok körül mindig. Hülye karpenások. Hülye szépfiúk.
- Igen – válaszolom szendén mosolyogva. – Elhívott a karácsonyi bálba. De akkor biztos láttad a csokrot is. Na nem mintha mindig olyan kedves lett volna – toldom meg a mondandóm, titkon valami magyarázatot várva a nagybetűs Nőtől.
Anya elmeséli sokadjára is, hogy milyen viharos volt apával a megismerkedésük. Milyen undok volt vele. De megszelídítettem! - nevet rám. Belém ég. Szeretnék egy fiút, aki miattam mindent hátrahagy. Akinek egyetlen vagyok. Valakit, akit fel kell törni a hatalmas ajándékért.
A bál után fájdalommal a combjaim között fekszem le aludni. Nem beszélek róla soha és Dávid sem. Bűntudatos szegény. Biztos a puncs volt az oka, valamelyik gyagya neredines felturbózta alkohollal. Az egész évfolyam spiccesre röhögte magát. Aztán hamar felejt mindenki, az élet megy tovább, egymás után sorakoznak a hónapok, néha a lelógunk a belsőkertbe találkozni. A tanév utolsó heteiben aztán egyszerűen csak felszívódik, tőlem nem búcsúzkodik. Kiköltöztek a szüleivel Bécsbe – ez a hír járja. Egy évvel később a ballagásunkkor már az arcára se emlékszem. De az ötödik év előtti nyáron még anya vigasztal, amikor elsiratom Dáviddal együtt a lánykorom a konyhapultra borulva.”



„Balról Luca, jobbról Dóri karol belém. Helló szeptember! Vihogunk, tele vagyunk álmokkal. Dóri állandóan a szüzességről papol, pedig még végzősek sem vagyunk. Nekem nem annyira fűlne a fogam a fiúkhoz. Nem is tetszik senki – ezt mondogatom mindig. Luca kapja elő a telefont, már pörgeti is a social media felületét. Rábök egy fiúra:
- Na, nézd! Ő jól néz ki! – közel hajolok, ahogy megvizsgálom. Ismerős, talán Maróton láttuk Szandival? Elfelejtem feltenni a kérdést az ábrándos csodálatban. Beszélgetnek a fejem felett, amíg én már ki is építem a fantáziát, amiben ez a jóképű fiú szorosan magához ölel. Biztos nagyon kedves, látom a szemében. Annyira kedves lehet, hogy még a kamera is meg tudta örökíteni.
- Ő lesz – felelem aztán hirtelen, összeborulunk, mintha ezzel el is döntetett volna a sorsunk. Megnézzük a barátait: mindenkinek jut az ízlésére. Dóri azonnal akcióba lendül, már pötyög is valami üzenetet a gemmárius jelöltjének, Luca próbál a józanság hangja lenni: rábeszélné Dórit, hogy ne ugorjon rögtön fejest; én pedig szó nélkül Domján Levinek írok, hogy hogy vannak Szandival. Számítónak érzem, de nem érdekel.”

„A pirulával együtt stikában az orromhoz nyomom a pulóver ujját. Öblítő, fűszeres parfüm, a szárító gép fémessége, mentol és valami megfogalmazhatatlan. A tarkóját figyelem, a teremben felgyűlő energia légmozgást generál és szerető szellőként megmozgatja a szőke tincseket – ezt hazudja az elmém a befolyás alatt. Elfelejtek a lányok után gondolni, mert a zsigereim egyöntetűen skandálják: Most állítsd meg és csókold meg! Gyerünk! Nem bízom az intuícióimban sem akkor, sem a Balatonnál, sem a hátsó kertjük medencéjében lubickolva, az első együtt alvásunknál, a másodiknál, a ki tudja hányadiknál és akkor sem, amikor összetörik a szívem. Ostobának érzem magam, fizikailag rosszul leszek. Mintha folyton lázas lennék.
Nehezen dolgozzuk ki Lucával a bizalomvesztést. A saját védelmemre nem akarok mindent tudni, hiába kezd bele. Miért számszerűsítenénk? A sok ismeretlenes egyenlet végén az egyenlőségjel után egyetlen tény áll: a saját delíriumom. Az egyik hétvégén végül anya lehoz a tetőről, onnantól pedig apa minden este bekopog néhányszor a fürdőszobaajtón, amíg zuhanyzok. Felváltva érkeznek a lányok is, kifestjük a lábujjkörmünk és szitkozódunk. Ígérgetés is van persze meg nagy összekapaszkodás. Telik a nyár, nem emlékszem a ballagásra, az érettségire, a felvételire. Elrejti előlem valamiféle köd, amiben a funkcionalitás monotonitása összeolvasztja a végzős évemet egyetlen pokoli hosszú nappá. Így is bekerülök a Csontváryra valahogyan.”



„Kikönyörgök egy albérletet is Pesten. Hogy majd a gyakorlathoz úgyis kell… Miért nem maradok otthon? Az egyetem is ott van. Amilyen egyértelműen ez egy nagy hülyeség, olyan könnyen felépítem az elképzelést és ragaszkodom hozzá. Talán sajnálnak, úgyhogy sóhajtva rábólintanak apáék. A lakásavatóra a lányok érkeznek először és ők is távoznak utoljára. Végig fogják a kezem, talán attól félnek, hogy a nyúlüregből már lehetetlen kihúzni engem, ha egyszer csak az aljára érek. Egyedül akkor tévesztenek szem elől, amikor Bálinttal lesétálunk a ház elé. Én cigizek, ő nem. Megjegyzés nélkül hagyja, amikor a telefonom pittyegni kezd a tinder értesítésektől. Anélkül halkítom le, hogy megnyitnám az üzeneteket. Telihold van. Szó nélkül ráfüggesztjük a tekintetünk és biztos vagyok benne, hogy teljesen más dolgokra gondolunk. Halkan beszélgetni kezdünk, semmi súlyosról szerencsére. Ő tereli el először a gondolataim az önsajnálatról. Ijesztő felismerés. Nagyon el tud az ember kényelmesedni a folyamatos szorongásban. Elmosolyodok, csak a csikket tartogatom kuka hiányában. Olyan sokáig maradunk kint, hogy fájni kezd a talpam. A tudtán kívül, észrevétlenül a bizalmasommá válik a következő hónapok alatt.”

„Eltelik az első félév. Kialakul az élet új ritmusa. Feljönnek a lányok, vagy én látogatom meg őket. Vasárnaponként Dani kiül valami kávézóba tanulni, én pedig eltöltök pár órát Zsófival, amíg Nola nem végez az ügyfelekkel. Főzünk, titokban egy fél pohár bort töltünk magunknak. Összekacsintunk, megérkezik a bátyám. Kínos még köztük néha az interakció – nem rovom fel egyiküknek sem. Én sok mindenkivel nem értek szót, a legminimálisabb közös múlt után sem. Másnap távoljárok Egerbe. Olyan gyönyörű a kampusz, csak ne lenne az a rengeteg, pergamen száraz tananyag. Több akcióra vágyom! Luca is így volt vele. Nem engednek még minket a féléves fellépésre jelentkezni se, csak a háttérben dolgozhatunk. Lótifuti munka, sok kiabálással. Este az ágyamon hasalva talál a chat üzenet attól, akire legvadabb álmaimban sem számítottam. Egy hétig tudom figyelmen kívül hagyni, pedig ír vagy még kétszer ezek után. A lányok egyöntetűen negatívak, de én megsajnálom. Rajtam kívül mindenkinek egyértelmű, hogy áltatom magam és már megint a saját elmém csapdájában vergődök. Senki se tudja, hogy mikor unom meg az orromra csapott ajtók sorát.
Az újra első találkozásunk után megint gyakorivá válnak a sírógörcsök. Zűrzavarba torkollok. Ő csak ezt ismeri belőlem. Engem az nyugtat, hogy ilyenkor legalább érzek. Futok hozzá és menekülök tőle, csak éppen futóhomokra tévedek. Széles vállú fiúkat választok, akik eltakarnak saját magam elől egy órácskára. Luca rajongó leveleket kap, az egyik évfolyamtársam dalban vall neki szerelmet, pedig csak egyszer találkoztak. Dórival csendben megfigyelünk. Ez rá annyira nem jellemző. Azt hiszem boldogtalan ő is. Ezt legalább mind a hárman jól ismerjük, csak már megbeszélni nem tudjuk egymással.”

„Kanosszajárás következik. A hetek alatt lassan megnőnek az árnyékok, hosszabbakká válnak a nappalok. Az áldozatok kivéreznek körülöttem, bocsánatot kérek, de a fájdalmat visszavonni nem tudom. Nem tudom bánni ezt sem. Áthúz a kapun a sürgetés, megmosolygom az éjjeli telefonhívást, az autóban nem kell már beállítanom az ülést. Semmiségek, minimális dolgok. Ölelés a buszmegállóban a bukásért, egy pár nappal előtte pedig a gratulációért. Március első, még gyenge fényei nézegetik, ahogy a vállamhoz ér. Világéletemben szerettem az érintést, ha nem egyedül kellett aludnom. Nem is teszem el a másik adag párnát, amikor megsejtem, hogy nem egy alkalomról van szó. Hétköznapokon színpadra gyakorlok, megrezzen a telefon: hogy megy?
Most már jól. Csak a bűntudatom színezi borús kékre a naplementét, ha a budai szoba ablakából keresem a horizont képét. Sokat gondolkozok a tiszavirág életű boldogságról. Mohón kapkodom össze a jókedvű emlékeket, szorosan, attól tartok talán, hogy hamar szertefoszlik a varázslat... Valóban nem lesz hosszú életű a harmónia, de nem azért, amire én gondolok. Hosszúra nyúlik a kétségbeesés, a magárahagyatottság érzése, amitől a csillagtalan éjszakák rémisztően álmatlanul telnek. A melegedő napok alatt hűlni kezd a szívem. Szétgurulnak az emlékek, mint az üveggolyók a padlón és hiába kapok utánuk, kicsúsznak az ujjaim közül, bútorok alá menekülnek. Akkor és ott szörnyű. Aztán el is múlik, mert amit nem lát az ember, az olyan mintha ott sem lett volna igazán. Indulok az elejéről, csak nekem senki nem mondta el a játékszabályokat. Megint hideg van, és megint rövidek a nappalok. Hóba rajzolt képekbe rejtem a lelkem, másodjára. Az okozott fájdalmakért utólag fizetem az áldozatot.”

Aktuális állapot:
nem kelt bal lábbal

Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2018.10.31. 20:24:52

Üzenet küldése