[M] Ópium

Leírás Regisztráció Bejelentkezés Játékostárs-kereső (1) Könyvjelzők Régi üzenetek (0) Események (0)

1563 db hozzászólás van a témában. Jelenleg 0 személy tartózkodik a témában (utolsó 5 perc adata).

következő 20 hozzászólás

Aktuális	Péterfy Dániel, ELTE EMK tanulója	#1563 / 2018.06.09. 21:08:11
	[egy hét múlva inkább hajnalban - Előzmény: Soltész Ria, 2018.06.09. 19:26] *Olyan régen ért nőhöz, hogy most benne is összekavarodik minden. Kicsit úgy érzi, hogy még az egyszerű irányérzékei és csütörtököt mondtak. A fent, az lent - és fordítva. Talán tizenévesen érzett ilyet utoljára, valahol a Dobó téren, késő éjszaka, alkohol és pogácsa íze között. Amíg nem figyelnek egymással, rászorítja nyitott tenyerét mellkasára és sóhajt egyet halkan. Jó... ez nem jó. Vagy mégis. Annyira borzalmasan érzi magát, mert adott magának vagy három másodpercet arra, hogy ne azon töprengjen, hogy mi, miért, mennyire van elcseszve az életében. A huppanás zökkenti ki a marcangolásból, Ria már keverőpohárért nyúl, profin kiöblíti, másik kezével pedig a törlőkendőért nyúl. Valóban négy év berögződése ez. Nem rest akkor ő is rátámaszkodni a pultra, szemben Riával. A mit szeretnél kérdés mögött sok mindent sejt ő is. Megfogja vele, és azzal a nézéssel. Ütemet dobol a pulton és nem mondja ki azt, amit szeretne.* Kígyómarást kérnék *Ehhez aztán abszolút nincs szükség barista készségekhez. Egyszerűen csak nem az a koktélozgatós fajta, de egy jófajta fröccs meg nem lenne ide elég. Talán kísérőnek. Amíg Ria a két összetevős italt keveri neki, ő elgondolkozva dörzsöli meg a borostáját. Semmi se lesz már jó. Vagy mégis. Szüksége lenne tanácsra, de elég gáz lenne a telefont nyomkodni a másik orra előtt. Egyelőre úgy dönt, hogy megmarad magának és igyekszik nem olyat tenni, amivel vélt, vagy valós lavinát indítana el.* Nem... nem tudom, hogy te mit szeretnél. *Nem túl elegánsan, de visszadobta a labdát. Azt már szerinte mindenki tudja, hogy ő mit szeretne. Az nem tiszta, hogy Riá merre szeretne tovább menni. Tehetnek úgyis, hogy meg se történt, tényleg... Ha így jobb lenne neki, hajlandó lenne.*

Aktuális	Soltész Ria, a Ópium pultosa	#1562 / 2018.06.09. 19:26:13
	[egy hét múlva inkább hajnalban - Előzmény: Péterfy Dániel, 2018.06.09. 00:33] *Ahogy felvillan a fény, úgy érzi magát mint egy rajtakapott kiskamasz. Eltölti a lebukás érzete, hogy a sötét már nem rejti a bűnös csókot, ami után még bizsereg az ajka. Amíg a férfi a telefonon babrál az ő feje visszadől a pultnak és igyekszik az izgalmát mély lélgezetekkel tompítani. Tényleg olyan érzése van, mintha nem is csak Danival, de még életében; most először kapott volna csókot! Gyerekesnek tartja, hogy ebben a helyzetben is képes arra felfigyelni, hogy zsibong minden kis sejtje a másik közelsége után. Megtébolyul, komolyan! Még csak eszébe sem jut felmérni, hogy mit intéz a másik. Lehet, hogy mindjárt indul, nem? Nincs ereje megkérdezni.* Semmi gond. *Tényleg nincs? Próbálja elengedni a történteket, mert kiszakadtak már a pillanatból. Igyekszik minden figyelmét arra irányítani, hogy hogyan is libbennek a szilánkok egy egésszé, hogy miként helyezkedik vissza oda, ahonnan egyáltalán elvette. Nem mintha lekötné, de próbálkozik. Az semmiképp nem segít, hogy megérzi a másik érintését a kezein és... teljesen felborul benne minden. Ez vajon normális? Vagy minek a következménye? Másodjára nehezedik rá az ólmos fáradtság a mai hajnalban, ahogy a lehetőségeket mérlegeli. Vajon van olyan, ahol ő jól jár? Az ötlet viszont jó és ki is használja, hogy picit távolabb kerüljön; talán kitisztul a feje is. Feltornázza magát a pult tetejére, hogy onnan huppanjon át a megszokott, biztonságos kis helyére és belefog azokba a mozdulatokba, amik négy év alatt már a mindennapi rutint jelentik. Tépelődik, hogyan tovább. Mit mondhatna? Jelenleg megadna bármit azért, hogy egy kicsit beleláthasson a jövőbe és lássa ennek a történetnek a végét. Nola... meglesz-e vajon? Mit jelent az mindenkire nézve? Annyira távoli az egész az elmúlt percek hatása alatt állva. Most először fordul meg a fejében, hogy nem, ő nem akarja, hogy előkerüljön a nő... és elönti a gyomrát a jeges önutálat, hogy egyáltalán ez eszébe jutott.* Mit szeretnél? *Úgy érti inni, de ezt nem teszi hozzá így pedig félreérthető az egész. Mondjuk lehet, hogy nem bánja; bármire válaszolhat a férfi, legalább ott a döntési lehetőség. Nem is muszáj komolynak maradni, de akár megtehetik ezt is. Ő meg majd alkalmazkodik, ahogy mindig is tette.*

Aktuális	Péterfy Dániel, ELTE EMK tanulója	#1561 / 2018.06.09. 00:33:45
	[egy hét múlva inkább hajnalban] *Nem sűrűn kerül egy hullámhosszra, főleg manapság a körülötte lévőkkel. De most határozottan megérzi, hogy Ria mozdulna utána, az apró csók után is. Megtámaszkodik mellette és akkor behúzza ő ebbe a játékba. A mocorgására persze felgyulladnak a fényeknek, de ez sem vesz el a varázsából. Az sokkal inkább, hogy rezeg a zsebe. Visszahelyezkedik és előhúzza a készüléket* ... Ne haragudj. *Most látja csak, hogy mennyi az idő, te jó ég. Egy fél óra és illannia kell Zsófiért, Egerbe. Pont az anyja írt neki, hogy elvigyék-e ők Zsófit, ne kelljen többet mennie. Hálásan elfogadja a felajánlást. Kicsit megköszörüli a torkát, és megint megtalálja a tekintetével a szilánkokat.* Ah, ne haragudj, segítek. *A manadinamika segítségével magától összeforr a pohár. És visszapakolja magát a pultra is. Felsegíti a lányt meg mellékesen önmagát is. Oké, mit lehet mondani akkor, amikor több évnyi várakozás végére tesznek pontot? Időzítésből mondjuk faszán egyes, de azért az élmény biztosan beleégett. Megdörzsöli az alkarját, és... bedobja, hogy mégiscsak ihatnának. Most már úgyis mindegy, majd kifizeti a fogyasztást. Érezzék már jól magukat, nem?* //Fagy//

Aktuális	Soltész Ria, a Ópium pultosa	#1560 / 2018.06.08. 23:55:33
	[egy hét múlva inkább hajnalban] *Persze, hogy ugyanaz a vágy, már évek óta ugyanaz, kár is lenne letagadni. Na meg mindig ugyanaz a történet és ő tudja, de egészen a végéig nem bánja meg, hogy újra meg újra belemegy. Ez most lehet, hogy tényleg más! Szeretné elhinni de utálja is magát azért, hogy a közelség már megint megzavarta. Hogy elég volt annyi, hogy újra itt legyenek, egymás ölelésében, benne pedig pocsolyává olvad az évek alatt jégbe burkolt érzelem. Nevetségesen egyszerűnek tűnik meglépni azt, amit már olyan régóta szeretne. Talán csak nem tartja fairnek magával szemben sem azt, hogy megteszi sem azt, hogy nem. Miért kell mindig a két tűz között lennie? Lenne már egyszer egyszerű az, ami kettejük közt létezik. Legalább annyira egyszerű mint beleveszni a másik pásztázó tekintetébe. Tudja mi következik, de könnyen lehet, hogy nem áll készen a leheletkönnyű csókra, ami az ajkát súrolja. Ennek sem így kellett volna megtörténnie. Nem tudná megmondani, hogy ez jutalom vagy büntetés az élettől, mert megbolondulnak az érzékszervei. Túlságosan sötét van, túlságosan tiltottnak érzi az egészet. Mintha meg sem történt volna igazán, őrizné a titkot az éjsötét tér körülöttük, az elsuttogott vallomások és szilánkok mellett. Meglepi magát azzal, hogy utána mozdulna a másiknak és éppencsak sikerül megállítania magát. Szóval nincsen tűrőképessége, sem tartása. Vagy csak Dani mellett felejti el ezeket a tulajdonságokat.*

Aktuális	Péterfy Dániel, ELTE EMK tanulója	#1559 / 2018.06.08. 23:27:57
	[egy hét múlva inkább hajnalban] *És akkor újra itt: leszívja Ria energiáit, amíg ő nincs elég jól, hogy két lábra álljon. Hányingere van. Mindene forrong és dühöng benne, lázad saját maga ellen. Ostobának látja magát, igen, egy ostoba gyereknek, aki anyuci szoknyája mögé bújik, mert a csúnya rossz gyerekek csúfolták. Nevetséges. Nem mozdul, érezze magát akármilyen nyomorultul. Vagy hülyének. Vagy szörnyetegnek. Már attól is rosszul van, hogy ilyeneket gondol magáról, mert ebből is csak az önsajnálat süt. Hogyan képes ezt még elviselni a nő? Jó lenne megkérdezni, de ez is olyan bántó lenne, holott semmit sem annak szánt. Nehezére esik elhúzódzkodni. Érzi, hogy ez például jó pillanat lenne. Olyan közel vannak, hogy érzi az arcán a nő lélegzetét, és hosszú pillanatokig esküdni merne rá, hogy ugyanazt a vágyat olvassa ki a bársonybarna színű szemekből, mint amit magában érez. Megígérte, hogy nem rontja el. Tényleg, tiszta szívből, hajlandó azt mondani, hogy nem akarja bántani Riát. A mozgásérzékelős fények kihunynak a nagy mozdulatlanságban. Vagy talán nagyon az érzékelő hatókörén kívül estek, nem tudja. Rájuk borul a teljes sötétség és hiába pislog, nem megy ki a feketeség a szeméből. Ő nem mozdul... de Ria sem pattan fel. Nem kell sokat gondolkodni. Igaza van annak, aki minden vállalhatatlan dolgot megtesz, csak mert ébenfeketeség borul rá. Nem gondol a csillagokra és nem gondol a titkos kis kapura sem. Megnedvesíti kiszáradt ajkait és belemerül az éles borsmenta illatba, ami a másikból árad, és amit mostantól magával fog hordani.*

Aktuális	Soltész Ria, a Ópium pultosa	#1558 / 2018.06.08. 23:10:34
	[egy hét múlva inkább hajnalban] *Egy büdös szó nélkül helyezkedik azon nyomban úgy, hogy megfelelő legyen az mindkettejüknek és lehunyt szemmel billen a feje a pult falának. Nem bánja ha újra belesétál a csapdába, ha megint végigjátsszák a régi kört, csak ne kelljen ezt látnia Danin. Csak soha többé ne tapasztalja ezt a tehetetlen dühöt, amit most, hogy képtelen rájönni mit kellene tenni. Nem, ezt lehetetlen elfogadni. Rásimít a másik hátára egyszer, majd már automatikusan fog aktív simogatásba, ahol eléri. Megnyugató számára a tudatos mozdulat, hogy bejárja újra és újra ugyanazt a vonalat a másik derekától a válláig. Hallgatja a kapkodó lélegzet egyre lassuló ütemét és hozzá igazítja a sajátját. Minden kis kapaszkodót megtalál, ami eltereli a figyelmét a bőgési kényszerről, mert arra pláne senkinek nincsen most szüksége. Addig maradnak úgy, amíg a másik nem mozdul belőle, mert ő nem töri meg a pillanatnyi csendes összhangot semmi pénzért. Ha Dani órákig ücsörögne itt, ő akkor is zokszó nélkül tartaná oda a vállát. Annyira... beteges. Igen, ez valóban tökéletes szó rá.*

Aktuális	Péterfy Dániel, ELTE EMK tanulója	#1557 / 2018.06.08. 22:56:35
	[egy hét múlva inkább hajnalban] *Annyira belemerül az önmarcangolásba, hogy a kéz érintésére kénytelenül megrázkódik. Átpillant az ujjai rácsa között és a remegős kérésre el is veszi a tenyereit. Nem mindegy már? Akkor lássa rajta ezt a kesernyés fájdalmat, nem fogja szégyellni. Ha engedik, akkor Ria vállához fúrja az arcát. Átfogja a vékony derekát, a másik kezét pedig a nő hátára simítja. Valahogy mindig kitalálja ez a tömény kedvesség, hogy mire van szüksége. Tök hülyeség, de ebben is jelt vél felfedezni. Nem szabadna, de ez most az egyetlen dolog, ami egyben tartja. Nem akarja elrontani ezt az egészet. Szegény Ria... Ha most hülyén fog viselkedni, megint ugyanazt fogja érezni, mint legutóbb. Miért kell ebben az egy nyomorult körben sétálgatniuk, egymás között tartva a biztos tengelyt? Beteges ez az egész. A valóságban meg csak kapaszkodik. Bárcsak ne telne az idő, bárcsak ne kellene kimennie innen. Bárcsak, bárcsak, bárcsak... Vajon, ha elég sokáig összeszorítja a szemeit, akkor így lesz? Mint, amikor az ember elfújja a tortáján a gyertyát, hihet benne, hogy valósággá válik? Akárhogy legyen is, lassan megnyugszik a zajtalanságban. Eltereli a gondolatait Ria parfümjének illatával, ami picit sem emlékezteti Nola esszenciájára. Úgy dönt, pontosan annyi ideig marad az ölelésben, amíg meg nem jegyzi az aromát. Legyen mit vissza-visszaidézgetni.*

Aktuális	Soltész Ria, a Ópium pultosa	#1556 / 2018.06.08. 21:32:26
	[egy hét múlva inkább hajnalban] *Hagyja átmenni Danin, hogy beérjen, hogy mérlegeljen és döntsön. Nem érdekli a földön csattanó pohár, de a szíve beleszakad a látványba, ahogy a másikról lehull a felépített káprázat és meglátja az összeomlás közepén üldögélő alakot. Képtelen kibírni, pedig nem biztos abban, hogy megteheti: bénán, először csak a felé eső kezével karolja át Dani vállát, hogy közelebb húzza magához. Nincsenek szavai, amikkel ugyanazt tudná átadni mint azzal, hogy ölelésbe húzza a megzuhant alakot.* Gyere ide! *Halkan suttog, még így is remeg a hangja mert a sírás kerülgeti megállás nélkül. Úgy próbálja magához ölelni Danit, hogy abban benne legyen minden megértése és elfogadása. Nem ítéli el. Mellette áll, bármi van. Nem suttog édes kis hazugságokat, nem próbál megoldást keresni. Csak engedi, hogy kiadja a férfi minden felgyülemlett dühét, fájdalmát és félelmét. Nem veszi sértésnek azt sem ha mégsem kérne a másik a közelségéből. Akkor óvatosan kihátrál, hogy ne okozzon kényelmetlenséget. De mindenképp megpróbálja, mert... úgy érzi ez kell. Ezt tudja nyújtani, semmi más megoldása nincsen. Nem tud terveket szőni Nola megtalálására vagy kitalálni mitévő legyen a problémákkal.*

Aktuális	Péterfy Dániel, ELTE EMK tanulója	#1555 / 2018.06.08. 21:13:49
	[egy hét múlva inkább hajnalban] *Oké... szóval kiborult. Valahogy az egész procedúrát, de tényleg mindent, penge vékonyra préselt ajkakkal és fájdalomig csikorgatott fogakkal, bírt ki. Legalább ötvenszer kérdezték ki, és legalább ennyiszer meggyanúsították Nola meggyilkolásával. Lázárék megvető, kifordító pillantással tűzték tele a mindennapokat. Nem tudott egy évig az egyetemre járni, nem képes fenntartani magukat, csak ha önként vámpíreledelnek áll. Mindeközben látja a saját szülein, hogy kicsinálja őket a szenvedése. Grétivel most már abszolút nem ért szót, leginkább kikerüli őt a húga. Nem tud bemenni a közös hálószobájukba, másfél éve a nappaliban alszik. Legalább ötször a nyakára hívták a gyámügyet - ahogy most is. Alig egy hete felbontotta a házasságát a bíróság, Zsófit félárvának minősítették. És ő mit csinál? Mindent ugyanazzal a rezignáltsággal fogad. Belül pedig szétfeszíti a koponyáját a saját hangja, ami csak azt képes kántálni, hogy: megőrülök, megőrülök, ebbe most már biztos beleőrülök. És aztán felkel az újabb nap, és végigcsinálja, szó szerint utolsó vérig. És ki tudja, hogy vajon eközben Nola miken megy át? Ha él... De Zsófi! Merlinre, Zsófi. El fog jönni az a pont, amikor a kislány meg fogja érteni a különbséget a műmosoly és a valódi boldogság között. És ugyanolyan koravén lesz, mint amilyen ő is lett, meg Balázs, meg igazából a teljes kibaszott baráti köre, akik mind-mind apa-, és/vagy anyakomplexussal küszködnek. És látja, már előre retteg, ahogy az összes, Péterfy generációs betegségét beleplántálja ebbe az apró gyermekbe, aki senkire se számíthat rajta kívül, és a világ marcangoló fogai olyan közel kerülhetnek hozzá, ha nem figyel... És egy ilyen ember az egyetlen számára? Az apja, aki ilyen dolgokat mond ki hangosan? Hát ezt kapta most Ria a nyakába. A kezében szorongatott vizespohár esik áldozatul a dühének, annak a fekete masszának, ami minden idegpályáját tébollyá változtatja - ív nélkül vágja a földhöz. Néhány másodpercig a csilingelő üvegdarabok adják a háttérzenét a jelenetükhöz. Megszakad a szíve. Beletemeti az arcát a tenyereibe. Szeretne bocsánatot kérni, hogy a másiknak kell ezt végig hallgatnia. Szeretne bocsánatot kérni amiatt, mert teher és csak gondot okoz. De nem tud szavakat formálni, csak el akar menekülni, az agya legtávolabbi sarkába, el még Ria elől is. Nem akar itt lenni..., de azért mégis, Merlinre, valaki szorítsa magához, mert olyan reveláción ment most keresztül, ami az embert teljesen szétszedni, hiszen élete alaptételeit húzta ki a saját lába alól.*

Aktuális	Soltész Ria, a Ópium pultosa	#1554 / 2018.06.08. 20:52:04
	[egy hét múlva inkább hajnalban] *Mélyen hallgat, ahogy Dani belekezd. Tudja, érezni már a pillanatot, hogy most érkeznek a súlyos mondandók. Hogy átlendül a férfi egy ponton, ahol már azt gondolja nincs mit vesztenie azzal, ha elmondja a mélyből felhúzott gondolatokat, amibe neki, mint hallgatóságnak belefacsarodik a lelke. Mi kell ahhoz, hogy valaki eddig jusson? Elképzelni is súlyos a folyamatot, amíg ezek a gondolatok beleépültek a másik mindennapjaiba. Hogy ezzel kel, fekszik, erre gondol ha a lányára néz, ez jut eszébe ha bármi impulzus éri. Lehetetlennek tűnik, hogy fizikálisan is belesajdul mindene a ténybe, hogy erre ő nem tud feloldozást nyújtani és mégis ezt érzi. Képtelenség átérezni azokat a kínokat, amiket Dani megél, nem is próbálja elhitetni azt, hogy megérti. Nem, ezt nem lehet, ehhez meg kell élni minden keserves pillanatával. Ő pedig, csak annyit tud tenni, hogy meghallgatja ezt, mert mi mást kínálhatna ebben a pillanatban? Nem szeretne nevetséges tanácskozásba bocsátkozni többet, nem vezetne sehova. Tehetetlenül bámulja az ujjaira gördülő páracseppeket, egészen az utolsó elsuttogott szóig. Túl mély és fojtó a csend, ami kettejük közé telepszik, mégsem érzi elég erősnek magát ahhoz, hogy megtörje akárcsak egy mozdulat neszével. Minden kis idegsejtje könyörög, hogy tegyen valamit, mondjon valamit, de nem jönnek szavak a torkára és nem mozdulnak az izmok parancsra. Mintha csak belefagyott volna a pillanatba.*

Aktuális	Péterfy Dániel, ELTE EMK tanulója	#1553 / 2018.06.08. 17:48:13
	[egy hét múlva inkább hajnalban] Igazából megértem. *Röviden és tömören válaszol a jelenségre. De nem tehet róla, benne már átszakadt valami gát és nem akarja... nem is tudná bent tartani, ami olyan régóta kínozza.* Régen mindig az biztatott, hogy jó dolgok súlyosabbak voltak a rossznál. Most viszont ott tartok, hogy azt kívánom... *Nem tudja miért suttog. Bár miért kiabálna? Ketten ülnek a néma csendben, majdnem teljes sötétségben. Mintha csak a fejében lenne, megint. Mintha csak saját magának vallana.* Bárcsak sose ismertem volna meg. *Ahogy kimondja valami legördül. Bármi is volt ez, hatalmas robajjal ér benne földet. A nyelvébe harap, hogy ne sírja el magát.* Bárcsak ugyanaz lennék, mint tizenhét évesen. Még a lányom is odaadnám, ha nem kellene... ha nem kellene ezt éreznem. Ezt, ami felfal. Ilyen... alattomos módon. Gyűlölöm magam, mert ezt érzem. Gyűlölöm a reggeleket. Gyűlölöm az embereket magam körül. Nem... semmi se tesz boldoggá igazán. Semmi. *Nem szokott sírni, most sem teszi. Valószínűleg pont olyan szárazak maradnak a szemei, mint amilyen a lelke minden egyes alkalomra, amikor ilyenekre gondol, vagy... és ezt el sem hiszem, hogy volt valaki a világon, akinek elmondhatta. Akinek elsuttoghatta az önzőségét, a gyarlóságát, ezt a kegyetlenül emberi oldalát. Nem hazugság, hogy meg akarja találni Nolát. Nem hazugság, hogy a lánya az utolsó fűszál, ami az élethez köti. De maga sem tudja mi történne, ha megtalálná Nolát... Ugyan mi? Nem látja már magukat. Semmilyen módom se. És ettől érzi magát rettenetesen. Sose volt elég bátorsága azt mondani, hogy elég, általában csak... elmenekült. Most viszont őrlődik a dolgok között, ami meg kell tennie és azok között, amiket meg szeretne tenni. És íme: a saját farkába harapó kígyó.*

Aktuális	Soltész Ria, a Ópium pultosa	#1552 / 2018.06.08. 17:35:37
	[egy hét múlva inkább hajnalban] Dehogyis. *Elég csak a semlegességbe fagyott arcra pillantania és máris tudja, hogy csak ugyanazt a sablont hajtja mint bárki más ebben a helyzetben. Menj tovább, ne legyél ilyen! Ezeket csak mondani könnyű, ő is képtelen lenne komolyan venni. Sóhajt.* Sajnálom! Igazából nem is szeretnék tanácsot adni. *Meglötyköli a kólát a pohár alján és csendbe borul minden, ahogy elhallgatnak ők és a zene is.*

Aktuális	Péterfy Dániel, ELTE EMK tanulója	#1551 / 2018.06.08. 17:07:32
	[egy hét múlva inkább hajnalban] *Elmorzsolgatja a semmit az ujjai között. De legalább nem kell Riára néznie, elég az ujjbegyei monoton mozdulataira koncentrálnia. Így van a napokkal is. Hadd menjen minden. Vajazókéssel váj mosolyt a mindennapi maszkra és az ébredés utáni perceket némán üvölti a párnába. Ne hallja senki, ne tudjon róla senki. Úgysem értik. Nem értik sem a némaságot, sem a kimondott szavakat. Ria szavai ha lehet még mélyebbre lökik a gödörbe, amiből néha napján megpróbál kimászni, ha a távoli világítótorony fénye rátalál. De nem várt mást. Nem kér sem az édes hazugságokból, sem pedig a sajnálatból született megoldásokból. De legalább elég volt egyszer hülyét csinálnia magából. Lassan fújja ki a bennragadt levegőt, feltúrja a haját a tarkóján.* Persze, értem. *Van egy pont, amikor a vörös és fehér fények összefolynak, ezt kezdi el számolni, csak hogy ne kelljen kifele figyelnie. Jobb odabent - sokadjára is kiderült.*

Aktuális	Soltész Ria, a Ópium pultosa	#1550 / 2018.06.08. 16:53:02
	[egy hét múlva inkább hajnalban] *Csendben hallgatja a vallomásokat, amikbe a szíve szakad bele. Képtelen megmondani, hogy mi az, ami a legjobban elkeseríti a szituációban. Talán az, hogy nem tudja mi lenne a helyes; Balu véleményét osztani, hogy Dani engedje el Nolát vagy maradni a saját gondolatai mellett, hogy nem szabad annyiban hagyni. Hogy Dani és Nola igenis, a végsőkig el kell, hogy menjenek egymásért. Még ha az ő szíve újra bele is szakadna, de Daninak talán csak az tenné újra egésszé az életét. Nem egy pótlék, nem a továbblépés. De valóban, nem lehet megoldás az, hogy már évek óta csak kapaszkodik és engedi elmenni a feje felett a napokat. Képtelenség meghatározni, hogy mi lenne a leghelyesebb, de abban teljesen biztos, hogy az, amire ő vágyik már csak egy nagyon sarkos, legutolsó lehetőség. Nem ő az a nő, aki képes lenne Nolát helyettesíteni. Kevés a feladathoz.* Senki nem azért segít neked, mert feladatának érzi. Egyszerűen csak fontos vagy! Fontos, hogy élni tudd az életed! A lányod miatt is, de magad miatt is! Ez nem azt jelenti, hogy elárulod Őt... *Nem szeretne kontár lenni, de mint külső szemlélő fontosnak tartja, hogy kimondja, amit lát. Bár valamivel hallkabban.* Nem kell semmit tenned, amit nem érzel helyesnek. De nem hagyhatod kifutni az éveket, Dani! *Nem biztos, hogy egy másik nő kell ahhoz, hogy tovább lépjen. Talán nem is kell tovább lépni! De a lényeg az, hogy élőhalottként létezni több mint szörnyű megoldás.* Tudom, hogy nem akarsz rosszat, de ezt magadban is tisztáznod kell. Nem rossz ha próbálkozol, érted? *Ebből áll az élet, nem? Folyton csak próbálnak meglenni és haladni tovább. Nem bűnös dolog ez, szerinte semmiképp.*

Aktuális	Péterfy Dániel, ELTE EMK tanulója	#1549 / 2018.06.08. 16:03:10
	[egy hét múlva inkább hajnalban] *Sokáig hallgat, mert sejtette, hogy Ria nem fogja kihagyni a helyzetet. Nem könnyebb így? Felnőtt emberek, megbeszélhetik egymással, hogy mit éreznek. Ha meg nem ugyanott tartanak, vagy nem ugyanarra vágynak, egyszerűen... csak tovább lépnek. Ahogy eddig. Lehet úgy a legkönnyebb ezt megtenni, ha végre őszintén elárulja, hogy neki pontosan mit jelentenek ezek a dolgok. De most a súlyos rozsdás elemek alatt nehéz megszólalnia. Az segít, ha úgy tesz, mintha három óra múlva nem kellene felkeltenie a lányát, hogy elvigye a Mirarxba. A lányát, akit állítólag élete szerelme szült meg. Akit még el sem gyászolt tisztességesen. És most ez a világ legnagyobb szemétsége részéről, mert egyszerre próbál megbarátkozni azzal, hogy örökre..., másrészt pedig azzal, hogy még mindig nem akarja elhinni, hogy ezt a nőt valaki, vagy valami egyszerűen csak kitörölte az élete szereplőlistájából. Szeretne visszamenni táncolni, hogy ne beszélgessenek, de ha most nem mondd semmit, akkor soha többet nem lesz alkalma elmondani ezeket Riának. Na de Balázs...? Ő ezt komolyan gondolja? Akarja? Visszazuhan a kamasz szerepbe, csak most azért nehéz olyan minden, mert senkit se akar megbántani. Akkoriban azért volt nehéz minden, mert szart rá, hogy ki mit érez. Az élet fricskája, nemde?* Nem akarlak belerángatni semmibe. És nem akarom, hogy azt érezd már megint... kihasznállak. Nem erről van szó. Igyekeztem távol maradni, pontosan emiatt. *Felszakadozni látszik az, ami eddig a tó iszapos alján pihent. De legalább értelmet nyer, hogy miért nem kereste a nőt, alkalomadtán hosszú hónapokig.* Ez nem ugyanaz, mint régen. Ezt az egyet őszintén megígérhetem. *Szőke tincsek járnak a fejében. Kicsúszik a keze közül. Ennyire még nem érezte az elválást sohasem. Meg is akad, mert fojtogató átlépni a határt.* Egy helyben toporgok. Annyira régóta, hogy már nincs különbség a napok között. Átúszok felettük, mert addig sem kell szembenéznem a valósággal. *Mindjárt idepusztul egy jó jäger nélkül. Ha részeg lenne, olyan könnyű lenne kimondani ezeket. De így minden szó mély sebeket ejt a torkán, mintha üvegszilánkokat kellene felköhögnie.* Nem akarlak B tervnek tartani... nem akarom, hogy azt érezd, kötelességed összeszedned engem. Senkinek sem feladata ez. *Na ez az, amit néha Balázs is elfelejt. Tele a feje a saját szavaival, összekeverednek benne, nem lesz belőlük semmi. Nem tud többet mondani.*

Aktuális	Soltész Ria, a Ópium pultosa	#1548 / 2018.06.08. 15:37:56
	[egy hét múlva inkább hajnalban] Mik a szándékaid? *Nem híve a homályos megfogalmazásoknak és rejtett célzásoknak. Tisztázzák akkor le, hogy ki-mire-miért, hogyan, mikor, meddig. Akkor lenne a legboldogabb ha belelátna Dani fejébe és megbizonyosodhatna. Mert a kétely, az a legrosszabb valóban, hogy fogalma sincs, hogy mit jelent ennek az embernek az, ami kettejük között van. Mert árulkodó lehetne, hogy mindig a pótlék szerepbe szorul és valószínűleg örökre odaragad, de mi van ha nem? Mert a megérzései arról árulkodnak, hogy ez valami más és ennél több, viszont remélni nem meri még akkor sem, ha Dani szerint jók a megérzései. Az, hogy a férfi megint hozzáér, semmiképp sem viszi értelmesebb vizekre a gondolatait.* Vannak? *Szerinte ez csak egy természetes folyamat, talán már reflex. Dani csak menedéket keres, ő pedig mindig nyitva hagyja neki ezt a lehetőséget. Ez pont eléggé kijózanítja, hogy ne kábuljon bele a közelségbe. Csak beszélgetnek. Barátok. Miért is bonyolítaná túl ezt saját magának?*

Aktuális	Péterfy Dániel, ELTE EMK tanulója	#1547 / 2018.06.08. 15:23:02
	[egy hét múlva inkább hajnalban] *Lepillant a lefolydogáló nőre. Érzi, hogy most megint bele fog taposni, pedig nagyon nem akar. Amíg nem néznek egymásra, rászorítja az ujjait a szemhéjára és elszámol lassan tízig. Hátha így sikerül felnőtt emberként viselkedni. Hátha így könnyebb lesz. Az lenne a legjobb talán, ha békén hagyná Riát. Mert látja, hogy valami valami olyat csinált, amit nem kellett volna. De ha Ria önző, akkor Danira már nincsenek is szavak. Átlépnek a következő számra, egy nő énekel sötét falakról, álmatlanságról, izoláltságról. Bekúszik kettőjük közé és megtölti a csendet. Lehet még mindig a vérlemezkék hiányától olyan kótyagos, nem tudná megmondani. De az biztos, hogy a víz sem tudja kimosni a furcsa gondolatait. Arrébb húzza a magas lábú bárszéket és leül Ria mellé. Egymáshoz ér a válluk, és iszonyatosan haragszik magára, hogy ez nem elég.* Nem tudom, hogy mennyire tudom beleképzelni magam a helyzetedbe. *Leginkább alig-alig. Nagyon igyekszik beleérezni, de a saját harsogó gondolatai mindig erősebbek lesznek. Ebben még van hova fejlődni.* ... Talán megkérdőjelezném a szándékaim. Kétségeim lennének. *Igyekszik őszintén válaszolni, annak ellenére, hogy ez nem az ő malmára hajtja a vizet. Ez létezik egyáltalán? Balázson jár az esze. Szerintem bejövök neki. Aztán arra kérte, hogy találkozzanak vasárnap hármasban - ő meg persze el is ment. De miért? Összezavarja őt Balázs. Elmondja vagy kétszer, hogy szerinte Riának bejön, aztán elmondja háromszor, hogy Daninak tovább kell lépnie, és erre lehet pont Ria a kulcs. Aztán Dalma miatt kesereg órákig. Lehet hogy valami ostoba játékba került? Egy olyan játékszabályokkal kikövezett körbe, amiből semmiféleképpen sem jöhet ki nyertesen. Nem, Balázs sose akarna rosszat. Gyakran túlságosan körülményes, talán kicsit túl körmönfont az ő ízlésének, de sose tett még neki keresztbe. Ebben kell bíznia, és abban hogy nincs oka rosszul éreznie magát. Igaz?*

Aktuális	Soltész Ria, a Ópium pultosa	#1546 / 2018.06.08. 14:58:52
	[egy hét múlva inkább hajnalban] Miért ne segítenék? *Nem is érti a kérdést, olyannyira természetes, hogy ő itt van Daninak, akármikor van rá szükség. Talán ez az, ami már beteges, de nem tud mit tenni. Az is lehet, hogy nem is akar. Talán az egész csak a saját, természetellenes mániája, hogy Dani az örök és megmásíthatatlan és legalább ilyenkor, egy kicsit ott lehet neki. Belegondolni is fullasztó, hogy ennyire önző lenne; valószínűleg nincs is így, de már megesküdni azért nem merne. Ijesztő a gondolat. Odanyújtja a poharat Daninak, közben meg lecsúszik a bárpult falának mentén, mert sokkal jobb rebellisnek lenni a sötétben, mint székre ülni, na meg addig sem kell a férfi arcát nézni. Túl könnyű lenne visszahúzni a nyúlüregbe. Kinyújtja a lábait és varázsütésre felvillan a stroboszkóp. Lehunyja a szemét és elmosolyodik.* Szerinted nem helyes, hogy segíteni szeretnék neked? Mit tennél a helyemben? *Minden után, amin átmentek? Apró érintéseken jár az esze kis kanapéján, a másik feje az ölében, mikor már nem volt hová fordulnia. Ezek mind nagyon mélyen beleégtek az emlékezetébe. Talán tényleg nem ez a legésszerűbb, amit ő csinál, de nagyon gyorsan eltudja felejteni a hasonló felvetéseket ha eszébe jut, hogy mit él meg Dani. Máris kaparja a bűntudat, hogy egyáltalán olyanokra gondol amilyenekre. Rossz helyen keresgél.*

Aktuális	Péterfy Dániel, ELTE EMK tanulója	#1545 / 2018.06.08. 14:32:15
	[egy hét múlva inkább hajnalban] *Meglepő, hogy mennyire ugyanarra gondolnak. Csak éppen a kontextus más. Riának vissza, neki előre. Hogyan lehet ennyire más síkban létezniük, mégis egy párhuzamban? Alkohol nélkül is nagyon súlyosnak érzékel mindent. Fénycsíkok húznak át Ria arcán, őt meg gyomorszáj tájékon valami erősen megszorongatja. A felelősség, vagy a bűntudat, vagy a vágy tenyere, már nem tudja. Lehet jobb is, hogy elengedik egymást, mert neki vérbőség feszíti az érfalait a jelenségtől. Olyan régen nem érzett ilyet, hogy kénytelen távoli ismerősként üdvözölni. Az egyik része nagyon szeretné közel húzni magához, a másik pedig szeretne kiszaladni innen és soha többet nem visszatérni. Követi a másikat a pulthoz, mellé támaszkodik. Mindent megadna egy kevés töményért, de ha Ria nem iszik, akkor ő sem. Csak vizet kér.* Miért segítesz? *Egy kedves mosollyal elüti az élét a kérdésnek. Véletlenül sem akarja, hogy megrémüljön a másik attól, hogy Dani megint ott van, ahol nem régen. Mert nem tehet róla: minél több időt tölt ebben az illúzióban, annál távolabb úsznak a valóság rémségei. Közben meg esze ágában sincs kihasználni a másik kedvességét. Nem is tudná - így érzi. Egyrészt maga miatt, nem tudná megint ugyanazt tenni, másrészt pedig a nő is tovább lépett, megmondta. Akkor se tudná visszahúzni a nyúlüregébe, ha akarná. És akkor sem, ha a tánc közben esküdni mert volna, hogy ugyanazt érezték.*

Aktuális	Soltész Ria, a Ópium pultosa	#1544 / 2018.06.08. 14:18:10
	[egy hét múlva inkább hajnalban] *Megkönnyebbülés árasztja el, ahogy Dani mozdul és kioldódik a görcs belőle, amit észre sem vett, hogy kialakult. Fogalma sem volt arról, hogy mennyire vágyott arra, hogy egy kicsit felszabadultak legyenek! De, ahogy a másik lép és egyszerű mozdulatokba húzza az ő arcáról még véletlenül sem olvad le a mosoly. Veszélyes játék ez. Ebben a pillanatban úgy érzi, hogy nagyon-nagyon könnyű lenni visszazuhanni oda, ahonnan indultak. Könnyű a dolog, együtt lenni, jól érezni magukat, picit ledobni a terheket és csak a mának élni. Ez mindig is bevált receptje volt, de ez nem az, mikor engednie kellene magának, hogy vággya a hasonló közös pillanatokat. Újra csak egy kitöltője a hézagnak, ami Dani életében keletkezett és szeretné ezt észben tartani, mielőtt csitri lesz megint. De, ahogy a mosoly kiül a férfi képére, képtelenségnek tartja visszanyomni a saját kis örömét. Hogy vadabbul ver a szíve és osztoznak a közösen termelt endorfinon. Muszáj lehiggadnia! Lehetetlen, hogy ez az ember, ilyen szinten hatással legyen rá! Próbál elvonatkoztatni és a ringatózásra koncentrálni meg visszagondolni Balu meleg, barna tekintetére. Ott könnyű volt arra gondolni, hogy Dani csak a múlt. Még pár perce is könnyű volt erre gondolnia. Majdnem felsóhajt de inkább csak elengedi férfi kezét. Látszólag csak azért, hogy nevetségesen kígyózó mozdulatokkal toldja meg a koreográfiát de az igazi ok az, hogy amíg érzi a másik érintését addig nem fog tudni normálisan gondolkodni. Kell egy kis távolság. Elindul, továbbra is táncikálva a megszokott helye felé, a pulthoz és a válla fölött pillant Danira.* Kérsz valamit inni? *Ó, ő most legszívesebben lehajtana egy felest, ami kiégeti a gyomrából a hullámzást de egyébként csak kólát tölt, alkohol nélkül. Daninak meg amit kér, ha kér valamit. Úgy érzi egyébként is átlátszó volt a menekülése. Vigyorogni próbál azért.* A megszokás. *Mindenkinél ezzel a kérdéssel indít már jó négy éve. Balunál is így kezdte. Csak most a pult másik felén telepszik le és onnan nyúl át.*

következő 20 hozzászólás

Szeretném a Játékteret mobilnézetben használni!